Elemek megjelenítése címkék szerint: Pécsi Harmadik Színház

A gyereknek kél káromkodni kedve - szubjektív anyázás

(Pécsi Harmadik Színház – Schwajda György: A szent család – 2019. április 13.-i vendégjátéka a Játékszínben)
   
A világ már csak egy földszinti egyszobás, ahová nem süt be a nap. Négy gyereket nevelt fel, nincs ami már ne fájna, gyengeségükben az összes halálos és piti bűnt elkövették már egymás ellen. A maradék erejét felzabálja a magány, a szeretetéhség és a tudás, hogy ez visszafordíthatatlan.

Az a baj, hogy élek  

(Pécsi Harmadik Színház - Schwajda György: A szent család)   

Vincze János rendező szerint a darab egy „olyan komédia, melynek a mélyén egy ember tragédiája rejlik”. Most éppen egy sokgyerekes anyáé. Ez az előadás vezérgondolata. Hiába nevetnek a komikus jeleneteken a nézők, a reménytelenség érzése az, ami megmarad az előadásról távozóban. Nem monodrámát látunk, mégis majdnem one-woman showt egy kivételes művésztől, újra egy zsebkendőnyi színpadon, ahogy Dajka Margit mondta: „okmánybélyeg méretben is” a tőle telhető legjobb szinten. Vári Éva játékát. 

G.B. Shaw írta: „…a személyes érzelem nélkül írott kritikát kézbe sem érdemes venni…..nem is a <személyes érzelem> a helyes kifejezés, hanem a <szenvedély> a művészi tökéletesség iránt…” Így értékeltük mi is a 2018-as színházi évet, persze ezzel nem Shaw-hoz hasonlítjuk magunkat. Kronológia sorrendben haladunk 2018 januárja és decembere között, felelevenítve azt a tizenkét előadást, ami legjobban megérintett bennünket.

„Nagyon jól tudja az Uránváros
Hogy rövid az élet s a határidő záros
De egyetlen éjjel az Olimpia bárban
Megkapok mindent mit az élettől vártam.”
(Cseh Tamás: Hová megy ma éjjel az Uránváros)

2018. december 12. napján premier volt a Pécsi Harmadik Színházban. Vincze János rendező állította színpadra Schwajda György: A szent család című komédiáját. Most nem kritikai írás következik, az majd később, a Criticai Lapokban. Lehet, hogy Vári Éva 2017 nyarán tért vissza Pécsre, de haza ezzel az előadással érkezett, most. Ez a szerény, uránvárosi intézmény kellett ahhoz, hogy újra lássuk Vári Éva mire képes, ha színművész énjétől valaki akar valamit.