Umberto Giordanot - Puccini és Mascagni kortársát - megihlette André Marie Chénier költő sorsa, akit - Robespierre híveként – kivégezték a francia forradalomban. Operájában a költő életét összekötötte egy szerelmi szállal, ami Maddalena de Coigny grófnőhöz fűzte. De a grófnőbe nemcsak Andrea, de Carlo Gérard, a grófnő szolgája is szerelmes. Amikor Maddalena mindenét elveszíti a francia forradalomban Chénier védelmet nyújt számára, s ez felkavarja az irigy Gérardot, feljelenti a költőt. Letartóztatják, s bár Maddalena magát ajánlja fel Gérardnak, - akinek vezető szerepe van a Terror alatt -, hogy megóvja Chéniert, már túl késő. Gérard már csak abban segíthet a nőnek, hogy csatlakozzon a költőhöz a börtönben, és együtt vonuljanak a guillotine alá.
Az opera véletlenül sem túljátszott, a Scala-ban például harminckét éve nem került színre, de most elővették, Anna Netrebkonak és Yusif Eyvazovnak. December elején volt a premier, hamar elért hozzánk, még ha koncertszerű változata is.
Az azerbajdzsáni tenor hozzánőtt a feladathoz. „Heroikus vonzerőt” adományozott Andrea Chénier figurájának. Nyálas leírni, de igaz, a zömében külföldiekből álló budapesti közönség szívét biztos meghódította. Véglegesen kiszabadulni látszik "Anna Netrebko férjének" szerepéből. A koncertszerű előadása még inkább kiemelte a hangját. Idáig is tudtam, hogy az bivalyerős, de most leginkább gyönyörűen is szólt, különösen a középső regiszterben, s talán még jobban a magas regiszterben. Három éve figyelem. Nem igaz, hogy „ostobán énekel”, a Szovjetunióban szocializálódott, viszi az orosz lelke és nem elsőrangú még a technikája, van, amit erőből old meg. Elképesztő sokat fejlődött, évről évre jobb, árnyaltabb. Már tudja, hogyan kell egyensúlyban tartani a hangját és sokkal meggyőzőbb a lírai szövegek tolmácsolásában is. Kicsit darabos mozgású a színpadon, de sok tenor – hozzáhasonlóan - nem éppen sármőr. Tény, jobban járna, ha szmokingot, vagy fekete hosszított öltönyt viselne, hagyni kéne ezt a klasszicista stílust, talán könnyedebben is mozogna. Van még min dolgozni, de alapanyag is van hozzá. Az elmúlt években Eyvazov debütált a Salzburgi Fesztiválon, a Bécsi Állami Operaházban, a Metropolitan Operaházban, a Bolsoi Színházban, a Mariinsky Színházban, a Baden Baden Fesztiválon. Fellépett a LA Operában, a Berlin Állami Operaházban és a Párizsi Operában. Repertoárján a "Don Carlos", Maurizio-ja "Adriana Lecouvreur", az "Othello", "Turandot", Calaf-ja, Des Greiux "Manon Lescaut"-ból és Radames az Aida-ban. Ehhez azért férji mivolta kevés lenne.
Anna Netrebko Maddalena di Coigny szerepében olyan nagy meglepetést nem okozott. Ő egy temperamentumos énekesnő, hangja pedig még mindig gyönyörűséges. Előadásmódja könnyed, született előadóművész. Ezen az estén is hihetetlen volt a stílusérzéke, lehet Sarah Bernhardt sem csinálta jobban Phaedre-ként a kétségek adagolását, lassú lépkedését a halálba. Azt, ahogy félreült a színpad szélére, ha nem énekelt, olyan testtartásban, ami csak egy dívához illik, mégis laza természetességgel, el kéne lesni minden színésznőnek. Ezen az estén talán a "La mamma morta" nem jött annyira belülről, de a dráma megvolt. Meg hála a házassági évfordulónak a szikra is Chénier és a grófnő között. Művészként, nőként is intelligens. A címszereplő Eyvazov volt, és Netrebko képes volt ennek alájátszani, ameddig lehetett háttérben maradni.
A bariton szerepben, Gérardként Elchin Azizov hangban szép előadást mutatott, de lélekben jócskán kint maradt a szerepből. Yusif Eyvazov és az ő hozzáállása, színpadi viselkedése érdekes összevetésre adott alapot. Még inkább lehetett Eyvazovot értékelni, Azizov mellett szinte természetesnek tűnt. A magyar közreműködők között akadt egy-két kiváló „támogató”, például Vörös Szilvia Bersiként és Coigny anyagrófné szerepében Farkasréti Mária.
A milánói premier kapcsán Netrebko azt nyilatkozta:"Szeretek énekelni vele (Yusif), mert úgy gondolom, hogy a hangjaink összeillenek". Ő már csak tudja. Mondjuk Eyvazovnak jobb lenne, ha a színpadon csak az éneklésre koncentrálhatna, a civil érzelmeire nem, elborítják. Bár ő meg azt nyilatkozta: „Könnyebb, amikor nem kell megjátszani a szeretetet”.
Karácsony volt, s láttunk egy kis igazi love storyt, ami még tart, annak ellenére, hogy évek óta ízekre szedik a kapcsolatot, élcelődnek rajta, Yusif Eyvazov kárára. Mérgezik őket kívülről, nem tűrik ezt a boldogságot. Yusif Eyvazov csillaga persze emelkedik, Anna Netrebkoé meg stabil a csúcson. Igaz, a férfi sokat kapott Netrebkotól, így lehetőséget, amivel élni tudott. De nem ez a lényeg. A legtöbb, amit adott neki, hogy megtanította, miként kell sztárként is normálisnak maradni, egy beteg gyereket elfogadni és szeretni. Nem hőbörögni és hisztizni, ha bezárják előtte a La Sagrada Familia kapuját, miközben sorban áll. Szardínia, Monte Carlo helyett Jesoloban nyaralni és pálinkát főzni az apósa kertjében. Nekik még mindig mindegy, hogy tél van-e vagy nyár, Budapesten, Bécsben, vagy New Yorkban vannak, mert juszt is boldogok, kitartóan próbálkoznak a lehetetlennel. Majd az idő eldönti Yusif mi mindent tanult Annától, mit tud hasznosítani. Vizsgázni pedig azzal fog amikor kell, hogy mit ad vissza.
[Vezényelt: Jader Bignamini. Közreműködött: a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara. Szereposztás: André Chénier, költő - Juszif Eyvazov, Coigny grófnő – Farkasréti Mária, Madeleine, a lánya - Anna Netrebko, Gérard – Elchin Azizov, Bersi, egy mulatt nő – Vörös Szilvia, Mathieu – Busa Tamás, Roucher, Chénier barátja – Cseh Antal, Fouquier Tinville, közvádló – Szvétek László, Udvarmester – Zsigmond Géza, Fleville – Geiger Lajos, Egy besúgó – Kóbor Tamás, Madelon,– Balatoni Éva (mezzoszoprán), Schmidt – Szüle Tamás, Abbé – Beöthy-Kiss László]