Nyikolaj Alekszejevics utolsó tánca

Ivanov: Csakhogy én nem vagyok
ilyen nagyszerű ember…

(MITEM 2019 – Szerb Nemzeti Színház – Csehov: Ivanov - 2019. április 16.-i előadás)

Éva: Ivanov feleségének lenni olyan, mint egy halottal táncolni – megvan a Tom Petty/Kim Basinger klip? – ha emeled a kezét, emeli. Ha mozdítod, mozdul. Nem kellesz, de azért megcsal, lezsidóz. Anton Pavlovicsot imádom, a szerbek meg jók voltak. Ilyen Ivanovval! Elképesztő jó pasi és maga a nihil.
Iza: Ivanov egy vírus, ami megfertőz maga körül mindent és mindenkit. Csak szorong és szorong, mert nyomasztja az adósság, férjként/emberként megélt kudarca. Utálattal nézi felesége haldoklását, s könnyen rést üt általános cinizmusán egy fiatal lány rajongása. De ezért magát is utálja. Éppen középkorú, de pontosan tudja, nem életközepi válsága van, valójában már túl van az életén, nem érdemel újraosztást. Léte egy blöff, s mert szerencsejátékos is, bemondja: passz.  

Filmszínházunk bemutatja

(Vígszínház – John Cassavetes. Premier (Opening Night) – 2019. június 4.-i előadás)
   
Éva: Sikert akarsz? Tolj fel egy „színházat a színházban”-t a színpadra. Eszenyi nagy színésznő, itt is azt csinál, amit akar, és most sikert akart. Ne mondjon le rólam, én látni akarom nagy alakításban, nagy rendezésben, az se baj, ha nem siker. 
Iza: Eszenyi Enikő, a Vígszínház színész-igazgatónője a színpadról rábírta közönsége úgy 80 %-át, hogy ütemes taps mellett vele skandálja: ”Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Ez volt az előadás tetőpontja, mondhatni a katarzis. Az én fejemben meg Szindbád szavai dübörögtek: „Megőrültem, az ördög elvitte az eszemet…Én nem szeretem ezt a világot, azt mondják átmeneti idők…..” Amúgy hálával tartozom a Vígnek, ráébresztett, ha nem akarom úgy végezni, mint a tapsoló 80 %, gyorsan elbúcsúzunk egymástól, az okostelefonom meg én.

Kárhozat a Soroksári úton

(Nemzeti Színház - Csehov: Meggyeskert - 2019, március 29.-i előadás)

Éva: Anton Pavlovics meggyeskertje nem létezik, minden szereplő - a krónikás Firsz kivételével - egy fekete kisajtón, folyósón át a kárhozatba távozik. Előtte hosszan búcsúznak azok, akik ezt felfogják és hosszan tétlenkednek azok, akik nem. Bardo. Szerettem volna szeretni ezt az előadást, de nem tudtam. Néhány kép és a folyamatos diszkomfort fényhiány emléke marad meg bennem. Víziókkal teli, az időt és fókuszt újszerűen kezelő rendezésről van szó. De nem tudom szeretni az előadást, néhány kiemelkedő alakítás ellenére sem.
Iza: Éppen az előadás előtt olvastam Koltai Tamás egy gondolatát a kritikáról: kíváncsiság nélkül nem működik. Hát részemről ebben nem volt hiány, de nagyon hamar unalomba fulladt, mert a jó színházban a valós érzelmeket és gondolatokat sohasem írhatják felül a külsőségek vagy míves színpadi képek. Egy tisztes mesterember és egy színházi látnok között mindig van különbség. Silviu Purcărete nem vitásan hivatása egyik látnoka, de most mégis mesteremberként tette le a névjegyét.

Kérdezni, kérdezni, kérdezni

(Spinoza Színház – Platón: Szókratész védőbeszéde (A védőbeszéd) – 2019. február 26.-i előadás)

Éva: Mit lehet csinálni valakivel, aki kérdez, érvel, szembesít, igazságot akar? Azt, amit majd kétezerötszáz éve: elhallgattatni. Vajon 280:220 arányban most is úgy gondolnák-e a polgárok, hogy az erényes élet nem vezet boldogsághoz? Aktuális és nem szelíd humanizmus Czeizel Gábor tiszta, szép rendezésében a Spinoza Színházban. Magyarország harmadik Szókratésze, Makranczi Zalán.
Iza: Makránczi Szókratészében van valami irritáló. Nem az, hogy kérdez, hanem az, hogy egyáltalán nem fél. Okos, indulatos, erős, talán túlzottan is erős. Ez a Szókratész biztos benne, hogy fejét veszik, veszíteni fog Athén polgárai, Melétosz, így az egész világ ellenében. De csakazértis, hadd szóljon. Haraggal a lelkében, eleganciával bukik el, már a sírból fizetve utolsó "számláját".    
 

Csehov döglött macskái*

(Katona József Színház – Csehov: Platonov (ahogy most játsszák: A Platonov – (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!) – 2019. március 26.-i előadás)
   
Éva: A férfi-tét elveszett. Ezt fájlalom. Az összes férfi sem ér egy kalap szamócát se, de példaképem továbbra is Anna Petrovna. Székely Kriszta újat mutatott a Platonovval, túllépett „az egész fáj”-on: ott a semmi. Elcapcarázzuk az egészet, a nők aktív-okosan, a férfiak élünk bele-hülyén. Ez jól sikerült, olyan mint egy zászlóbontás.
Iza: Csehov Platonovjának van egy nemvitás üzenete: módunk lenne értelmes(ebb)en élni,  legtöbben mégsem tesszük. Ez lenne az akarat szabadsága? A Katona produkciójában Platonov nem ezt az üzenetet hordozza, egy igazi gyökér. Hogy is tudna ez a lúzer másként élni? Ráadásul minden más férfi Platonovabb nála, sőt, az igazi Platonovok most a nők. Vélhetően ez Székely Kriszta rendezői üzenete: nem is kellenek a férfiak, önálló (szingli) nőként is frankón el lehet szúrni az életet. 

Rántott hal és túrós csusza

– Anarchista vagy – mondta a rendőrtiszt.
 – Tudod, ez mit jelent?
– Nem tudom – felelte a fiú.
– Betegség – mondta a tiszt. – Gyógyíthatatlan.

(Katona József Színház - Fejes Endre – Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 - 2019. március 19.-i előadás)

Éva: Szoba-konyha, közös Wc a gangon, csak örökölt ruhák, csak fizikai munka, napi egyszeri főtt étel, tejjegy, pincéből felhozott brikett, hajnali ötös kelés. Horthy alatt, Kádár alatt dettó. Most már más az arca a szegénységnek, más a nyomornak is. Akinek ez nem volt meg, az már sokszoros szűrőn át látja Hábetleréket, ha egyáltalán. Jól sikerült előadás, annak köszönhetően, hogy Madaras után van ifjabb Hábetler Jánosunk, tele haraggal, igazsággal, önfeláldozással, gyógyíthatatlan lélekkel: Vízi Dávid. 
Iza: Igen, ezt várom el 2019-ben a „színháztól”. A Katona az Olaszliszkai óta adós egy ilyen produkcióval. Bár nem ez Vizi Dávid antréja a pályán, mégis most tette le a névjegyét. Olyan előadás született a Katonában, amit megint mindenkinek látni kell. Aki hisz abban, hogy a színház formálhatja a társadalmat annak ezért, aki nem, annak azért, hogy végre higgyen a nyilvánvalóban.

Körbevesznek jó barátok és rosszak

(Trojka Színház – Csehov: Cseresznyéskert - 2019. március 10.-i előadás)

Éva: Újabb csillogó kisbolygó a Csehov-galaxisban: fontosat lát és mutat meg Soós Attila Cseresznyéskert-rendezése. Itt, mire bármi elkezdődne, már mindennek vége van. Ljuba piros design kosztümben ajtónyira a semmitől, Lopahin épp Brechtet olvas, de minek. Várja edzőcipősen is fél lábbal a kolostorban, Trofimov pedig szép szelíden megmagyarázza, hogy itt vége, aztán megleli a szemüvegét. Firsz sámlis, kardigános genius loci, aki még tudója a rendnek, és már tudója a változásnak. Kulka az Árvácskában színpadi szöveggel a szemébe mondatta: nyomorék vagy. Most Firszként úgy vágja pofon a bugris paraszt Lopahint, hogy visszhangzik az OSZMI körterme. Minden diskurzusa elemelt, személyen túli: inkább az elmúlással beszélget, mint a többiekkel. Kiszolgálja, megnyugtatja a boldogtalanokat, molyol-hümmög. Leül, gyertyát gyújt a bezárt házban, majd együtt nézzük a fény helyét, a sötétet: időn túli minőség. Taps. 54 ember.
Iza: Viharban edzett színházrendező legyen az, aki Csehovról, csehovul újat tud mondani nekem. Soós Attilának és nem is annyira alkalmi társulatának sikerült. Bölcselettel, humorral, kissé fájdalmasan. Tudom, hogy ennek a darabnak nem Firsz és Trofimov a két főkaraktere, és mégis. Öt piros pont csak azért Soósnak, mert méltó módon kitalálta, hogy Kulka János ezután miként és hogyan mondhatja el a színpadról, hogy ” itt vagyok már és még itt vagyok.” Azért is jár a piros pont, hogy az aláfestő zene Frankie Valli: Can't take my eyes off you című száma.

A Jó, a Rossz, meg a Csúf
 
(Stúdió K Színház – Paul Claudel: Angyali üdvözlet - 2019. március 1.-i előadás)

Éva: Leprás szentekkel viszonylag kis közönségsiker érhető el, az afrikai katolikus kongregációk gimnáziumait leszámítva. A Stúdió K-ban egy avítt, pietista francia darabból friss humorral - idézőjelbe téve az összes klisét - stílusbravúrt rendezett Szenteczki Zita. A műfaj meghatározhatatlan, a zárójelenet pedig sikeresen felébresztette a szunyókáló feminizmusomat.
Iza: Erősen izgat, hogy Szenteczki Zita rendező és Bíró Bence dramaturg vajon hogyan „szeretett bele” Claudel misztériumdrámájába, amely Franciaországban játszódik, a százéves háború idején. Persze ez a produkció véletlenül sem misztériumjáték, nagyon is realisztikus, kortalan történetté vált a Stúdió K Színház csapata révén. Nagy a gyanúm, hatalmas brainstorming eredménye, hogy olyan darabot találtak, amelyben a társulat minden tagjának pontos helye van.

Én a bánatot mindig kifogom….
 
(RS9 Színház - Botos Éva adaptációja Csehov Cseresznyéskertjéből: csRSnyés – 2019. február 19.-i előadás)

Éva: A szerelmek elmúlnak, a gyerekek meghalnak, a színházak bezárnak. Ezt végig kell élni, játszani papírrózsás Tandori-sapkát és rúzsos pezsgőspoharat szorongatva. Síkidegen. Aztán elmenni. Lábán Katalin meg színháztörténet lett, ha akarja, ha nem. Szeretnivaló, abszent és organikus Firsz. Olyan jó volt az egész, pedig nem voltunk harmincnál többen az RS-ben.
Iza: Ez az Anton Pavlovics mindent kibír. Azt, hogy a Gozsdu udvar szomszédságában virágzik a meggyeskertje, Lopahin swot-elemzést készít, Ranyevszkaja porszívó-csővel a dereka körül izzik a Got Talent-ben. Mert a vesztett illúziók és az ember tehetetlensége örök, és mert bármibe, bárhol képesek vagyunk belelátni saját kudarcainkat.  

Ilyen könnyű kis regény, hidd el, száz van

(Örkény Színház: Shakespeare: Macbeth – 2019. március 16.-i előadás)

Éva: Beterelnek a koronás vitrin elé, aztán megnézhetjük, hogy az eminens direktrisz, a garabonciás karbantartó, a posztviking szekuritis és a mágikus teremőr néni hogyan varázsolja oda egy másik korona sötét történetét. Jó kis trip: elegánsan okos, szittya látogatóközpontba ojtott élvezetes hatalomanalízis. Az utóhatás? Mint amikor a könyv lapjának élével elvágjuk az ujjunkat. Napokig érezzük.  
Iza: Gáspár Ildikó nem ijedős, ha egy irodalmi/színházi klasszikust „sűrít”, de attól sem, hogy „hozott anyagból” dolgozzon. Most Shakespeare Macbethjét vitte színre, de a hozott anyag nem a királydráma, hanem a négy színész volt. Hozzájuk, rájuk készült az előadás, alakult a szöveg, a játék. Szeretett, neves színészek a színpadon, mégis, egy majdnem pályastart fogott meg, Borsi-Balogh Máté Macbeth szerepében. Merészen kóstolgatja az angol mestert és Kálmán Imrét is. Nem remeg keze-lába attól, hogy Fodor Tamás kezéből kell estéről-estére kicsavarnia egy akkus csavarhúzót.