A „Tootsie”- Aranyoskámat ismerhetjük Sidney Pollack díjesős 1982-es filmjéből. Egy állástalan, nagypofájú, de küldetéstudatos színész álcázza magát, hogy végre munkához jusson. Szenzációvá válik, ám ekkor jön a fricska: számolnia kell csalása következményeivel.
A Madách színpadán Michael saját női alteregójaként, Dorothy-ként egy Broadway musicalben léphet fel, mert egykori barátnőjétől, Sandy-től arról értesül, hogy a Rómeó és Júlia zenés folytatásában, A Júlia csókjában éppen meghallgatás van a Dajka szerepére. Ráadásul az a Ron Carlisle a rendező-koreográfus, aki kirúgta őt egy munkából, mert hosszasan kereste szerepe igazát a tánckarban. Ronnak nőként sem jön be, de a producer, Rita Marshall valamit lát benne. És Micheal/ Dorothy átveszi az irányítást, meggyőzve a kreatív-csapatot, hogy drasztikusan változtassák meg a történetet, így „Júlia csodálatos dajkája” címen tartanak bemutatót. Munka közben Michael/Dorothy barátságot köt a Júliát alakító Julie-val, maga viszont kivívja Max Van Horn, egy reality TV-sztár szerelmi rajongását. Eközben enyhén szarkasztikus lakótársa - a pincérként lakbért fizető, de írói babérokat dédelgető - Jeff Slater Cassandraként figyelmezteti őt estéről-estére, hogy lesújt a végzete. Jeff és Sandy végül egymásra találnak, így van szerelmi happy endje a darabnak, Micheal valószínűleg elpuskázta a románcát Julie-val.
Hasonló musicalekben - például Az Őrült nők ketrece, Priscilla, a Sivatag Királynője - az identitásuk miatt marginalizálódott főhősöket láttunk. Zaza és Priscilla nem manipulálják a környezetüket, hanem küzdenek, hogy a saját „feltételeik” szerint komolyan vegyék őket. Az Aranyoskám alapfelvetése egészen más. Egy férfi színész azért öltözik nőnek, hogy szerepet kapjon, majd nőként szerez irányítást egy show felett. Az az elképzelés, hogy Michaelnek nagyobb ereje lenne a showbusiness-ben nőként, mint férfiként, még ma is valószínűtlen.
Robert Horn szövegkönyve és David Yazbek zeneszerző és dalszövegíró némileg el is távolodtak az eredeti történettől, az hallatszik ki a soraik közül, hogy a film óta eltelt negyven évnek köszönhetően inkább a női egyenjogúság és a nemi identitás megváltoztatása iránt érdeklődtek 2019-ben, amikor a darab amerikai premierje volt. Ekkor már javában tartottak a zaklatási viták/perek a tengeren túl (és nálunk is), dübörgött a gender-forradalom. Ezzel együtt, ez a musical a gendert inkább viccként kezeli. Különösen, hogy Michael karaktere azt fogalmazza meg saját maga tanulságára: „nőként jobb férfi voltam egy nővel, mit valaha is férfiként, vagyis csak meg kell tanulnom azt, hogyan csináljam ezt női ruha nélkül.”
Persze az előadásról talán kevesen gondolkodnak majd így, mert a közönség a székben ülve táncolta végig az estét és visítva kacagott azon is, ha a színpadon valaki megbillegtette a kisujját. Nem rovom terhükre, ez a műfaj lényege, a gurgulázó jókedv, a fények, a csillogás és tízpercenként egy-egy olyan vastapsra írt betétszám, ami majd szétviszi a falakat.
Az előadás egy hosszú nyitánnyal indul, a dallamok végig lendületesek, tényleg dübörögnek, csak nem emlékezetesek. Azt hiszem, a történet a mai New Yorkban játszódik, Rózsa István díszlete csak kontúrokat, sziluetteket mutat, ha néha meg is jelenik egy-egy szobabelső az pasztell, a világítás adja a csillogást (Madarász János). Rományi Nóra jelmezei „szolgálnak”, még Michael/Dorothy színpadi ruhái is „normálisak”, egyetlen szereplő, Rita Marshall jelmeze egyedi, olyan Iris Apfel-es, s ez valószínűleg Csákányi Eszter akaratának a hozzáadott értéke szerepéhez.
Michael/Dorothy karaktere azt mutatja, hogy nőnek lenni nem igazán kemény munka egy férfi számára. Szemenyei végig energikus, komikus, de nem ad okot arra, hogy szurkoljunk neki. Michael alakja férfiként és színészként is rövidlátó, ráadásként arrogáns, semmi háttértörténete, és úgy tűnik nem tanul meg semmit a cselvetése során. Éppen csak érzünk egy sötét árnyékot Szemenyei körül, mert van ő olyan jó színész, hogy próbál némi mélységet adni még egy Michael/Dorothy-nak is a deszkákon. Kiválóan énekel, érzi ezt a műfajt.
Julie szerepében Peller Anna kellemes meglepetés. Őszinte abban, ahogy hiszi, barátra talált Dorothyban, és abban is, ahogy megkérdőjelezi önnön heteroszexualitását is, mielőtt kiderülne, hogy egy csalóval áll szemben. Önirónikus a játéka, és - nem láthatóan, de érezhető - szomorkás mosollyal mutatja meg egy kívánatos fiatal nő csömörét attól, hogy ostobának és kaphatónak kell tűnnie ahhoz, hogy munkát kapjon a Broadway-en, mert ehhez a tehetség és a munka sokszor kevés.
A darab karakter(énekes)színészei nagyon a helyükön voltak abban a kombóban, amit én láttam. Kiss Ernő Zsolt remekül adja a jóképű, férfias testet Rómeó testvérének szerepében (hagyjuk hogyan, musicalt nézünk). Soha ki nem hagyna egy vetkőzést: „az ing levétele az én ötletem volt”, ám simán belezúg egy női ruhás férfiba. Galbenisz Tomasz Michael impresszáriójaként csodálatosan hozza azt a sztereotípiát, amit elvárunk ettől az amerikai professziótól: túlhajszolt, lusta, nem törődőm, de ha az ölébe hull valami, amiért behajthatja „munkája” gyümölcsét táltossá válik. Posta Victor parodisztikus túlzásokkal játssza a rendezőt. Azt gondolnánk, egy ilyen ösztönlény nem juthat magasra sehol, ám mégis. Otromba, erőszakos, és száz keze van, ami minden után kinyúl, legyen az más ötlete, egy simogatni való domborulat, és még csak nem is túl kreatív, minden koreográfiája: Egy, két, há, ugrik, nyuszi, ….hol van Bob Fosse? alapra épül. Igen, erős a Chorus Line-ból Michael Douglas figurájával való hasonlóság.
A prózai színház világából érkezett ebbe a produkcióba Balla Eszter, Csákányi Eszter és Ficza István, ami szerényen, de erősen süt alakításukból. Amennyire nem jött be nekem Balla a József Attilában egy zenés produkcióban, Szirtes Tamás keze alatt élveztem a kiváló a teljesítményét. „Hülyeségeket” beszélve nehéz egy feketeöves neurotikust felskiccelni, de ő látszólag mindent tud egy 38 éves szingliről, aki csak a macskája vállán sírhatja ki a fájdalmát, mert pofára esik az élet minden területén, és ott tart, hogy egy nap már két összeomlást is túlél. Az ő Sandy-jét a darab végére meg lehet szeretni.
Csákányi Eszter Rita Marshall szerepére jött, és győzött. Két rövid jelent erejéig tűnik fel, de ezalatt a gyerekkorától - már-már majdnem boldog - milliomos elvált feleség létéig mindent ránk zúdít, úgy cirka hatvan évet, s azt is, hogy úgy vezető producer ő, hogy mások 12 millió dollárját kockáztatja. Pár percig „igazi” színházban vagyunk. Ficza István végre zenés színpadon, de fájdalom, hogy az ő kivételes hangi képességével, képzettségével itt is alig énekel. Kiválóan építi fel a még sikertelen és egyelőre darabtalan író figuráját, és elhiteti az este végére, hogy Michael/Dorothy csalásáról végre képes volt összehozni első színpadi bestsellerét. Nagyon jó használja nyurga alkatát, kivételes színpadi mozgását, ezzel is jellemezve Jeff karakterét. Az általa megteremtett figura egy másik musicalből köszön vissza, megvan benne Higgins cinikus fensőbbsége és Pickering lágy szíve. Mindkét színész zenés színpadi erejét, kedvét jobban kihasználhatná anyaszínházuk. Láthatóan felszabadítja őket a Madách színpadára való kirándulásuk élménye.
Szirtes Tamás vérprofi a műfajban, egy vicces zenésjátékot talán félig szunyókálva is színpadra vinne már. Van is ebben az előadásban minden, ami műfaji követelmény. Erős poénok, túlkarikírozott figurák, ütem, ritmus, villódzás, hatásos csoportos tánc, nagyon hangos zene, kiragyogó egyéni teljesítmények, és taps, taps, taps. Kikapcsol 2-3 órára és nem terheli agyon az agyat, lelket. Egyáltalán nem kell rajta gondolkozni, csak ráérezni a zenére, hangerőre és menni vele. Aki képes erre, annak jó estéje lesz.