Iza színházban járt - Böhm György és Korcsmáros György/ Pásztor László-Jakab György és Hatvani Emese: Szép nyári nap
szombat, 29 április 2023 13:31

Böhm György és Korcsmáros György/ Pásztor László-Jakab György és Hatvani Emese: Szép nyári nap

Értékelés:
(84 szavazat)

Minden mozdulatuk lángol       

(Veres 1 Színház – Böhm György és Korcsmáros György/Pásztor László-Jakab György és Hatvani Emese: Szép nyári nap - 2023. április 25.)

Ha Böhm György valamelyik ügyeletes fővárosi (művész)színházban rendezte volna az előadást, kifekszik mindenki a gyönyörtől. De ez Veresegyház, a Váci Mihály Művelődési Központ, nem számíthat országos érdeklődésre, hogy ott is nagyon jó színházat csinálnak, és szinte drogként áramlik a nézőtérre a művészek eksztatikus játéköröme. A rendező truvája mindig, hogy merészen és szellemesen építve a jó ízlésre, a már-már giccsgyanúst is erősen kézben tartja. Ezt most megfejelte egy új, ehhez a produkcióhoz készült, napjaink társadalmi-politikai viszonyait leképező olyan Epilógussal, amely Pintér Béla vagy Alföldi Róbert színházában is kommilfó lenne.  


Az első jukebox musical élményem talán az Irving Berlin dalaiból készült Easter Parade lehetett a tv-ben, színpadon biztos, hogy a Szép nyári nap 2009-es ősbemutatója az Operettszínházban. Akkor nem hatott rám, de mára hozzáöregedtem. Már magam is nosztalgiát érzek valami iránt, ha felhangzik a Santa Maria, a Tini-dal vagy a Pago-pago. Erős emlékképeim vannak már a ’80-as évekből: Wartburg, sátorozás, a már majdnem nyugat Jugó és NDK nyaralások, meg a dolláros bolt léte. Így a Veres1 Színház társulatát „holnap hajnalig” élvezettel hallgattam volna. (Arra, hogy mi az jukebox musical az ABBA-dalok tanítottak meg, pontosabban a Priscilla, a sivatag királynője és a Mamma Mia! világsikere. Nem eredeti, hanem közismert dalokkal készült fiktív történet.)

Csak Böhm (alkotótársával, Korcsmáros Györggyel) lehetett olyan pimasz, hogy arcpirítóan egyszerű, nagyon korhoz kötött sztorival próbálkozott másfél évtizede. Egy középiskolai diákcsapat két hétre építőtáborba utazik, ahol szerelmek szövődnek a tinik és a felvigyázó felnőttek között egyaránt. Erősek, a felek a politikai nézetek szemben állása ellenére is – kalandvágyból – Magyarországon maradnak, itt próbálnak boldogulni.

Merész is, mert aki nem a 20. század utolsó harmadában született, annak fogalma sincs mi az építőtábor, ahol a lelkes diákok kukoricacímerezés, paradicsomválogatás és gyümölcsszedés közben talán több kárt okoztak az állami gazdaságoknak, mint hasznot. Ahogy a tábortűz mellett - ha még raknak és nem síkképernyős televízión égetik azt a háttérben – biztos nem a Bella Ciao-t, a Venceremost vagy Moszkvaparti estéket éneklik, és fogalmuk nincs mit jelképezett Dean Reed vagy Angela Davis. Szerelmek voltak, vannak és lesznek, ahogy elvált szülők, így egyre több csonka család és csüggedt pedagógus is. Egy dolog hihetetlen az eredeti sztoriból mára, hogy a politikai szembenállás és az egyre élesebb társadalmi különbségek pár csókkal és slágerrel elsimítható lenne. Ezt maga Böhm is így gondolta, mert – nem csapom le –, olyan Epilógust kanyarított a darabhoz, amely megmutatja, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő mintha kiesett volna, megint „Birkaországban” élünk.

A Veres1 Színház dobogónyi mintsem színpadnyi játékterében nagy kihívás zenés darabot színpadra vinni. Az, hogy nincs pénz egy független játszóhelynél – már szinte - rendben, de itt hely és különösen nagy technika sincs. Mi segített? A dramaturg-rendező művészi kifejező eszköze: a camp, megvidámítani a jó ízlést, és levetni a színházkultúrával szembeni arisztokratikus pózt. A rendező érzelmesen és a komolyságot tagadva viszonyul a múlthoz, túloz, mindennel játszik, elmossa a nemek közötti határokat. Jó partner ehhez az összes alkotótársa. Michac Gábor díszlettervező forgatható hullámfém álló panelekkel és némi világítással, színes villanykörte fűzérekkel képes megteremteni hol a paradicsompréselés üzemi hátterét, hol - emeletes ágyak mozgatásával – vasútállomást, hálótermet, éttermet, tábortüzet, tengerpartot. (Jó, azért kell belső látás és képzelőerő.) Kemenesi Tünde jelmezei a ’70-es és ’80-as éveket tükrözik, jól viszonyul ő is a camp-hez, nem riad vissza a túlzástól sem, és minden szereplő karakterét erősen támogatja vizuálisan. Bakó Gábor koreográfus nem először dob nagyot Böhm-rendezésben, hat lány és hat fiú táncost/szereplőt úgy mozgat „tömbben”, mintha hatalmas kavalkád lenne előttünk, igazi látványt ad, ami kitágítja a színpadot. Visszaköszönnek hangulatok, mozdulatok a Summer Holiday, a Blues Brothers, a Saturday Nigth Fever, a Xanadu képsorai közül, de erősen Tarantino-filmjei is, a Kill Bill és a Ponyvaregény, sőt még a Veresegyházi Asszonykórus is beugrik egy-két fordulóra.    

Böhm és Korcsmáros tudta, ez a műfaj a modern népoperett. Vagyis kell nyitány, közjáték, prózai monológok és párbeszédek, sokszínű, de emberközeli szereplők és valamiféle – derűs vagy borús, de - happy end, megvannak az eredeti szerepkörök: pimadonna-bonviván - többen is talán -, szubrett-táncoskomikus – többen is talán-, a buffó és a komika.

A főszereplő - vezető - fiatal pár: Kovács Juli és Varga Péter. A lány a táborvezető, egyben orosz tanárnő lánya, KISZ-titkár és iskolai eminens, akinek az apja belügyes, a fiú egy disszidens apa, már dacból is rendszert támadó fia. Gadó Anita és Mechle Christian is erős, tiszta énekhanggal van jelen a produkcióban, és a játékuk is rendben. Fiatalok és hevesek, a duettjeik közben szép az „együtt csengés”, a kémia jelenlétük pedig megkérdőjelezhetetlen.

Tábor-és iskolatársaik közül Kiss Viktória (Ria) és Földi Sándor (Sanya), Papp Margit (Margó) és (Balogh István) Öcsi alkot egy-egy vicces párost. Ria (Csáki Edina) és Sanya (Vincze Márton), akár a Grease-ből a Pink Ladies és T-Birds csapattagjai összegyúrva. Riában Rizzo és Maraschino karaktere áll össze, Csáki magabiztos és mutatós a színpadon, kiválóan mozog, dögös-vagány lányt hoz egy kiöregedett dizőz életbölcsességével. Vincze Márton Sanyája „nehéz eset, de kéznél van”, akár Kenickei figurája. Ő az iskola fekete báránya, akinek a szája sokkal nagyobb - a tanulásban és a lányoknál is - az eredményeinél, egy keményfejű keménygyerek, aki az Internacionálé-t szájjal is eltrombitálja. Mackónadrágban, kisöcsis hajkoronával tud nagyarcú kis tinimacsó lenni.

Bajor Lili az előadás motorja, olyan energiával van színpadon, hogy az már játék a játékban. Jószívű, kajla, nagydarab kamaszlány, aki megszerzi, ami kell neki, és humora mindenen átlendíti. A színésznő hangsúlyai tán az összes mondatából viccet csiholnak, és elképesztően használja testi adottságait, egy ziccert nem hagy ki, ami ebben rejlik, hogy mindenkinél magasabb és félkézzel odébb dob egy táncoslányt, ha az útjában van. Krajnik-Balogh Gábor Öcsije jól fésült, az iskolában eminens, az életben kótyagos, az igazi „vörös hajú szemüveges”, még ha valójában nem is az. Bajor Lili tesz róla, hogy színpadon összhangba kerüljenek.

A felnőttek táborában ezen az estén Janza Kata volt Panni néni, az orosz tanárnő, elhagyott és megkeseredett nő, aki Leningrádban tanult, és nem egészen úgy alakult az élete, ahogy tervezte, egyetlen eredménye a lánya, a KISZ-titkár Julcsi, aki talán még befutja azt a pályát, ami neki nem jött össze. Elvtársnősen elegáns, de nőies a színpadon, egyedi hangszínnel, könnyed és laza színészi teljesítménnyel. Nagyon érzi a közönséget, pontosan tudva, hogy mennyit engedhet meg magának „bohóckodii”, szamovárral a fején „pago-pago”-zik, és hibátlanul rúg be a színpadon. Harna Péter külsőleg egy született TSZ melléküzemág vezető, egyben építőtábor parancsnok. Van színpadi humora, Janza Katával alkotott párosa kedvesen bumfordi, a férfi és női vonzalmuk már-már groteszk, de mégis hiteles. Ő is nagyon jól használja a testét a színpadi ziccerekhez, és - úgy hiszem, a rendező által kitalált –gegekben sosem tolja túl, természetes tud maradni moszkovita elvtársként, akkor is, ha éppen  szentimentális, vonalas, spicces.  

Zorgel Enikő Rózsika, a tábori szakácsnő szerepében friss a színpadon, jól hozza autodidakta jósnőt, aki megszállott lottójátékos is, élvezi, hogy minden mondatával nevettethet, könnyű léptű komika. Janik László a darabbéli gonosz, Panni néni volt férje, aki amúgy valamiféle „külügyi dolgozó”, végig fekete napszemüvegben, halál ellenszevesen. Hálátlan szerep az övé, a szemüveg miatt nem tud a tekintetével játszani, kommunikálni a közönséggel, ami vélhetően tudatos. Egy levegővel utálja az egész nézőtér, mert egy jó szava, kedves gesztusa nincs, még a Pago-Pago alatt is „elvtárs”.

Falusi Mariann nagy húzóneve a produkciónak, nem okoz csalódást. Színpadi jelenlétében egyszerre van benne az érzelmesség és szarkazmus, na meg az önirónia, amit nagyon jól kever. Egyszerre harsány, közönséges, de mellette szentimentális és lírai is. Nagy színpadi rutin és apró, nem is annyira rejtett gegek. Vokálisan megkérdőjelezhetetlen.

A 2009-es ősbemutató történetéhez képest újdonság Tészabó karaktere, akit Pál Tamás alakít. Nem bocsátkoznék kitalációba ki ő, magam legalább három a ’80-as, ’90-es évekbeli, a könnyűzenei iparágban nagyot futó figurára is ráismertem. Maradjunk annyiban, a darabban Ki Mit Tud- győztes pol-beat énekes. Egy „szörnyeteg, akinek a volt alkalmazottja pszichológushoz jár”, szállodai szobájából pedig meztelenül, az ereszcsatornán menekülnek a diáklányok, ha váratlanul betoppan a feleség. Pál Tamás abszolút a szerepben, tenyérbemászó, és hatalmasat villant a Sandokán dalban a tánc-és énekkarral. Róluk is szólni kell, a színészek mellett táncos, egyben háttérénekes: Béli Titanilla, Fésűs Ákos, Géczi Olívia, Kis Csinszka Flóra, Kovács Dominik Róbert, Szombath Gergő, nem kímélik magukat a két és fél óra alatt, ráadásul a rendező-koreográfus-jelmeztervező kombó valós színpadi jelenlétet komponált mindannyijuknak, önálló személyiséggel.   

Böhm György irodalmi, filmes, képzőművészeti és színházi ismeretanyaga tombol az előadásban, poénból poénba csúszik a játék. A huszonhét jelenetben huszonhét dalbetét van és talán százhuszonhét pici jelenet-töredék, bevillanás filmekből, színházi előadásokból. Egyet muszáj lecsapnom. Panni és Antal Leningrádban tanultak, egy kedélyes vacsora közben erről nosztalgiáznak Kováccsal kiegészülve. Tóth anekdotázik: „..együtt végeztünk Leningráddal a Szovjetunióban”, de Panni volt férje, Kovács Moszkvában. Ahogy ezt említi, Tóth felsóhajt: ”Ah, Moszkva, Moszkva, Moszkva! Van egy kis meglepetésem! A Krásznájá Plóságy! A GUM áruház” és előkap egy szamovárt, mire Panni: „Szamovár! Hogy jutott eszedbe?” Ugye mindenkinek megvan Versinyin a Három nővérből, meg a darab Körmendi János ötletelte paródiája is. És ebből több tucat van, így egy percre nem ül le a játék.  

A Szép nyári nap Veresegyházán egy remek koktél, minőségi hozzávalókkal, igényes kiegészítőkkel. A Neoton-dalok alapból hibátlanok, ahogy összességében azok színpadi interpretációja is. Nyitrai László zenei vezető és a rendező megoldotta, hogy a kiváló vokális képességű szereplők mellett a szerényebb hangi adottságokkal bírók se lógjanak ki a sorból, erős a „kórusmunka”. Nyitrait dicséri a hangszerelés remek tempója is, a Neoton számok dallamvilága musicallé áll össze. Nem ront az élményen, hogy zenei alapra énekelnek a szereplők, ide egyszerűen nem fér be egy zenekar, és kis sem gazdálkodható az esti gázsijuk. Ezt ellentételezi a színpadon lévők eksztatikus játéköröme.

Az előadás nincs túlgondolva, jukebox musical, amit visz a zene, akár a Mamma mia!-t. Nincs benne öncélúan pukkasztó lilaság, művészi kivagyiság, ahogy nem nehezedik a szereplőkre a „színházat csinálunk” terhe, jól érzik magukat a deszkákon és ez beszippantja a közönséget. Nincs tapsra rendezett jelenet, még akkor sem, ha mindenkinek reflexből is jár a lába nézőtéren.

Nem ragozom: az ötlet kiváló, a megvalósítás lélekvezérelt és ambiciózus, még a zenés színházzal szembeni sznobokat is elkapja a szórakozás önfeledtsége. Talán csak az okoz némi csalódást, hogy a nagy feelingbe bekavar a szöveg soraiba bújtatva, az utolsó három percben szembe és telibe, hogy mivé lettek a reményeink, az elmúlt harminc év társadalmi és politikai vívmányai mára erodálódtak, részben köddé váltak. A főszeplő Péter – vele együtt sok szászezernyi fiatal – mindennapos érzése, gondolata:„….az olyan birkák, mint te, megértsék, hogy hazugságban élnek, és hogy tehetnének valamit ellene! És ne kelljen Birkaországban élni a birka néppel.” Nincs is zenés tapsrend, lemegy a függöny és feltör valami szomorúság a nézőben, a saját great depression-ja. Megráz a visszatekintés, a szembenézés, de mégsem halunk bele, mert ugye a forma: ez csak a camp.  
    

Megjelent: 3045 alkalommal