Elemek megjelenítése címkék szerint: Salzburgi Ünnepi Játékok

Verdi ès az iszlám

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2022 - Verdi: Aida, 2022 augusztus 15-i előadás)

Öt éve neheztelek amiatt, hogy nem kaptam jegyet Shirin Neshat rendezte Aidára 2017-ben, Anna Netrebkoval a címszerepben és Riccardo Mutival a karmesteri pulpituson. Azóta hallottam Netrebkot Aidaként, s most látva Neshat újabb próbálkozását Verdivel, már nem duzzogok. Öt év után az iráni származású rendezőnő visszatérhetett, hogy felülvizsgálja korábbi "személyes fiaskóját" Verdivel. Vele ellentétben Anna Netrebko hosszú évek után nincs a Fesztivál fellépői között (már most tudni, 2023-ban sem), holott évtizeden át ő volt itt a Nap és a Hold, egymagában. Úgy tűnik, mára persona non grata Salzburgban és általában a nyugati világban. Ahogy Aidán sincs már sötét smink. Furdal a kíváncsiság, vajon Markus Hinterhäuser művészeti igazgatót mi vitte rá, hogy Shirin Neshat új esélyt kapjon, míg Netrebko csak a fesztiválszervezők hátát. Mert lehet szeretni vagy nem szeretni az orosz énekesnőt, ám Aida szerepe ma az övé. Netrebko egy aktívan működő érzelmi vulkán, maga a szenvedély, egyben az esendőség, gyerekesség, az önfeláldozás akár saját kárára is. Ő az az énekesnő, akinek Verdi operát írt, szemben Elena Stikhina-val, aki valóban csodás, de „tompa gyöngyház”, ahogy azt a zenekritikusok megállapították róla.    

Kátya élete a bábuk között 

(Salzburgi Ünnepi Fesztivál 2022 – Leos Janáček: Kátya Kabanová - 2022. augusztus 14-i előadás)

Barrie Kosky először (rajzfilmen kivetített) kánkánozó farkas tánckarával tett rám benyomást Mozart Varázsfuvolájában, aztán jött a méhecskéknek álcázott drag queen tánckar Offenbach Orfeuszában - Kathryn Lewekkel megtámogatva -, és még pár vicces egyben groteszk darabja. Önmagát csak  (a rendhagyó önjelzőitől most eltekintek) „kengurunak” aposztrofáló ausztrál származású rendezőt így könyveltem el. Ki más merné ezt a színpadon, a hírneve féltése nélkül? Idén lelke eddig rejtett énjével érkezett Salzburgba, Janáček operájában a kissé pesszimista, talán magányos, ambivalens érzésektől gyötört Kosky mesélt.  

Latin Fiesta

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2022 – Rossini: A Sevillai borbély -2022. augusztus 11-i előadás)

Villazón nem kesereghetett hosszan, amikor nem hívták többé a Traviata Alfredojára, újratervezett, jó évtizede rendez is az operaszínpadokon. A Sevillai borbély – állítólag - mint előadás elronthatatlan. De a legmenőbb sitcomok poénözönei nem soroznak meg úgy, ahogy Villazón kezei között most ropogott a gegágyú. Rossini vígoperájában - a jó ízlés határán belül - nem riad vissza sem a vaskos poénoktól, sem az ütős gegtől, ráadásul színpadi művész agyával és szívével gondolkodva helyzetbe hozza művésztársait. Cecilia Bartoli a dívák között is királynő, Nicola Alaimo egy repülő-táncoló basszus, Ildebrando D'Arcangelo pedig fáradhatatlan mókamester. Fegyelmezett a csapatmunka, hiába áll több, önmagában is egész estét betöltő világsztár a színpadon. Olyan az egész, akár egy friss citromos habcsók, gyönyör „beleharapni.”   

Kiáltás egy lóért      

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2021 – Shakespeare III. Richárdja után Tom Lanoye: III. Richárd - a gyerek és a király (2021. augusztus 5.)

Akit nem szeret az anyja, abból szörnyeteg lesz, s addig tarol kugligolyóként, amíg hagyják. Körülbelül ez Karin Henkel rendező és alkotó csapata rövid sommázata a York-ház utolsó uralkodójáról. Magam ilyen komplexitásban még nem tekintettem III. Richárd alakjára, kisgyerekkorától, vagyis az 1480-as évektől egészen 2012-ig, amikor Leicesteri Városi Tanács parkolója átépítése közben felfedezték a sírját. De 2021 nyarán jött egy hamburgi színésznő, bizonyos Lina Beckmann, és lehet, Európában először eljátszotta a történelem egyik legnagyobb gonoszát, egy rendezőnő irányítása mellett. Az eredmény nem egy jól sikerült kísérlet, mert Beckmann megcsinálta a lehetetlent. Elhiteti, hogy színésznő létére igenis joggal és hitelesen eljátszhatja III. Richárdot. Standing ovation a jutalma, a néző meg majdnem úgy érzi: „Jézusom, ez a csapat találta fel a színházat!”   

Iker-tusa    

Salzburgi Ünnepi Játékok 2021 - Mozart: Don Giovanni (2021. augusztus 4.)

Két baljós ikerpár: egyrészről Romeo Castellucci rendező és Teodor Currentzis karmester együttállása, másrészről Don Giovanni és Leporello, vagyis Davide Luciano és Vito Priante kettőse. Castellucci a látszatra bűnösen drága, de cserébe meghökkentő, már-már mágikus színpadi játékában Mozart zenéje majdnem aláfestő-zene. Ez egy olyan produkció, amiről nem is igen lehet írni, látni kell. A díszletek, a jelmezek, a jelzésértékű legkisebb színpadi gesztus is mind pontosak, okkal vannak, értelemmel bírnak. Mégis néző legyen a talpán, aki végig menni tud a rendező intellektusával és fantáziájával. Az énekhangok szépek és megbízhatóak, de nem lehetnek kivételesek, mert a fellépő művészek közkatonák egy erős alkotói vízióban. Az eredmény: a végén minden mindennel összeáll, Castellucci ujja meg valahogy úgy működik, ahogy Michelangelo ábrázolta a Sixtus-i Kápolnában a Teremtés pillanatát.    

„Nő vagyok, és egy nő sorsát akarom!”

Augusztusban az Ünnepi Játékok 100. évfordulóját ünnepelte Salzburg. A kerek születésnap – a fesztiválalapító, Max Reinhardt előtti tisztelgéssel – csendesre hangolódott. Már a tavalyi évben érezhető volt, változás jön. A fesztivál két vezérszava: mítosz és #metoo. Helga Rabl-Stadler 25 év után búcsúzott az elnöki poszttól, míg Markus Hinterhäuser, a fesztivál művészeti vezetője 7 évre – harmadízben – ismét bizalmat kapott. A 2019-es fesztiváltéma: antik mondák, ezzel tisztelegve a másik fesztiválalapító, Hugo von Hofmannsthal emléke előtt, aki a mítoszokat az emberi lét varázslatos tükrének tartotta. Hat operabemutató, három színházi premier, kéttucatnyi világsztár. Jól kezelték a „kellemetlenségeket” is, a fesztivál kellős közepén érte Placido Domingót – a világ talán legnagyobb élő operaénekesét – a zaklatás vádja. Rabl-Stadler asszony és stábja egy éjszaka alatt kiizzadta magából a megoldást: in dubio pro reo. A zárónapon Domingót álló ovációval éljenezte a közönség a Luisa Millerben, és visszavárták 2020-ra A szicíliai vecsernyére. (A salzburgi publikum maga ítél.) Azonban 2020 márciusában felütötte fejét egy sötét erő: a világjárvány. Wilfried Haslauer kormányzó a nyár elején bejelentette, Helga Rabl-Stadler szerződését 2021. december 31-ig meghosszabbítják, hogy az általa előkészített program, ha később is, de méltómód megvalósulhasson. A nyáron „csak” két opera és két színházi bemutatóra került sor, bizonyosan iszonyatos pénzügyi veszteséggel. Évtizedekig sikeres elnök így nem búcsúzhatott. Salzburg ugyan nem vált szellemvárossá, de szellős osztrák kisváros képét mutatta. A programokra még az utolsó percekben is volt elérhető jegy, bármelyik étteremben, bármely napszakban szabad asztal, és szállodai szoba bőséggel. Placido Domingó nem lépett fel A szicíliai vecsernyében, az előadás elmaradt, ám életműdíjat kapott a várostól, amelyért – a COVID-19 vírusból felépülve – annak rendje és módja szerint elrepült Salzburgba augusztus 6. napján.            

Nylon-gyár
 
(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 – Mozart: Idomeneo - 2019. augusztus 12.-i előadás)

Peter Sellars rendező és csapata a környezetszennyezés depressziójára pár száz kiló nylon színpadra vitelével reflektált. Lehet, az Idomeneo színpadra állítása nagy kihívás, de nem neki, aki az operarendezés jelenlegi fenegyereke, és legendás arról (is), hogyan akaszt ki különcségével színpadi nagyságokat. Az idei salzburgi Mozart-víziója nem igazán formabontó, pedig nagyon up-to-date volt a két vezérmotívuma: a migráció és a Földet fenyegető környezeti katasztrófa. Három fiatal énekesnő, Teodor Currentzis karmester és Wolfgang Amadeus mentette, ami menthető. 

Rocky Balboa és sithek kardja

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 – George Enescu: Œdipe – 2019. augusztus 11.-i előadás, premier)

Achim Freyer rendező egy 85 éves csudabogár. Szállodánk reggeliző terméből majd mindennap láttuk, ahogy szinte futott reggelente a Felsenreitschule-ba próbálni. Nem faksznizott, gyalog, vászonnadrágban, rikító, mintás ingben, ami majdnem a térdéig ért, kezében hatalmas kék vászonszatyorral. A premier napján kijött a nézőtérre és a zenekari árok mellett boldogan ölelkezett mindenkivel, aki gratulált neki. Nemcsak rendezte Enescu operáját, de maga tervezte a díszletet és a jelmezeket is. Az Oidipusz-történet színreviteléhez rendhagyó és egyedi formanyelve van. Nem az ő hibája, hogy magam ezt nem beszélem. Hetek óta jár a fejemben egy-egy színpadi képe, szimbóluma. Hatott rám az előadás, nagyon is. Mégsem tudom, hogy a nem tetszik tartományból miért nem billen át a mérleg nyelve a tetszik térfélre. 

Nem hazudik a tükör! 

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 – Georg Friedrich Händel: Alcina - 2019. augusztus 13.-i előadás)

Ott valami egészen csodásnak láttam az előadást. Aztán gondolkoztam, hosszan hagytam ülepedni az élményt. Cecilia Bartoli és Philippe Jaroussky két különleges művész, de ez mégis kevésnek tűnt utóbb, a meghökkentő külsőségekkel operáló rendezés eladására. Ráadásul, nem vagyok álszent, és talán megvan bennem a képesség ízlésem határainak kitágítására, de amit most láttam, az nálam kiverte a biztosítékot. Nem akarom egy előadás utolsó statisztáját sem megalázó helyzetben látni a színpadon. Bartoli pedig még nagyon a jelen, lehetne finnyásabb. 

Szörnyella, de Eurydice

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 – Offenbach: Orfeusz az alvilágban - 2019. augusztus 12-i előadás)

Ami nekünk Kálmán Imre, az a franciáknak Offenbach, az operettkirály. Barry Kosky úgy hiheti, ő Óz, a nagy varázsló, ha lehetőséget kap, kápráztatnia kell. Fittyet hányt hagyományra, megszokásra, elvárásra. Az „opéra-buffon”-t - ahogy Salzburgban műfajilag besorolták a darabot - valahová Fosse Kabaréja és az Örült nők ketrece közé pozícionálta. A kán-kánt szigorúan csak férfiak járják, néha nyers a színpadi játék, vaskosak a szimbólumok, igaz még épp a jó ízlés határán. Az előadás Salzburgban meglepetés, talán azért lehet itt, mert idén épen 200 éve született Offenbach.