Iza színházban járt - Gluck: Orfeusz és Euridiké - Salzburg Ünnepi Játékok 2023
kedd, 15 augusztus 2023 23:54

Gluck: Orfeusz és Euridiké - Salzburg Ünnepi Játékok 2023

Értékelés:
(55 szavazat)

„Én egy mezzo vagyok”      

(Gluck: Orfeusz és Euridiké – Salzburgi Ünnepi Játékok – 2023. augusztus 14.)

Cecilia Bartoli nem klasszikus díva. Nem drámai baba, mint Magdalena Kožená, nem szőke amazon, mint Garanca, és nem is harlekinkészségű, mint DiDonato. Ám kivételes intelligenciával irányítja énekesi karrierjét, önmarketingben profi, és jó évtizede menedzseli azt, hogy miként folytatódik zenei karrierje, ha halványul a hangja, így 2012 óta a Salzburgi Pünkösdi Fesztivál művészeti vezetője. Valóságos női Placido Domingo. Ám Bartoli egy temperamentumos olasz is, tele érzelemmel, vidámsággal, humorral, ebben egy csipetnyi melankóliával, és mindenekelőtt átjárja az életöröm. Ezt teszi őt dívává, a jó értelemben vett hétköznapisága, hogy nem szakad el az átlagemberek normalitásától és nincsenek allűrjei. Ő – saját szavaival élve – „egy mezzo.”



A Salzburgi Pünkösd Fesztivált, amelyet az énekesnő szervez és irányít, sőt, éves motívumát is maga találja ki, idén az Orpheus-mítosznak, a „Passions de l'âme”nek azaz a lélek szenvedélyeinek szentelte. Három alkotást dolgoztak fel egyszerre: Gluck Orfeusz és Euridikéjét, Haydn Orfeusz és Euridikéjét  és Monteverdi Orfeo című operáját. Bartoli Gluck művében Orfeusz szerepét énekelte, Haydn operájában Euridiké szerepében láthatta a közönség. A Bartoli-Loy alkotópáros Gluck operáját hozta el a nyári játékokra, és Christoph Loy rendező-koreográfus motívuma: "az egyén drámája, akinek minden nap el kell döntenie, hogy mit kezd az életével".  Színpadkép letisztult, sőt, egyszerű. Johannes Leiacker díszlettervező kétoldalt faborítású csarnokot tervezett, széles lépcsősorral, amely levezet a zenekari árokig, rajta a fekete és a fehér szín dominál. Ursula Renzenbrink ruhái is ehhez illeszkednek, a táncosnők suhanó fehér muszlinban, a fúriák színes, de pasztell balerina ruhákban, a kórus és a táncosok fekete öltönyben. Bartoli is fekete nadrágkosztümben, hosszú, egyenes sötét haja egyszerű hajgumival összefogva.

Az előadás egyértelműen Bartoli-show, érte, miatta van. Egy fekete gyémántot körülvesz a szolid ragyogás. Először is Euridiké, a sugárzó és fiatal Mélissa Potit szenvedélyes alakításával, akinek jó a színpadi művészkémiája Bartolival. Mellette - Gianluca Capuano vezetésével - a Les Musiciens du Prince Monaco zenekar, amelynek létrejötte nem utolsósorban Bartolinak köszönhető.

Ellensúlyozandó a szerény színpadképet Loy táncbetétekkel egészítette ki az operát, a kórus tagjait csoportos szereplőkként használta. Az előadás kezdetén több tucat ember - élők vagy holtak (?) serege - érkezik két oldalról egyesével a színpadra, néma csendben, 12 táncos és a 18 karú énekkar. Az Il Canto di Orfeo kamarakórus a zenekar előtti öt fokos lépcsősorra telepszik, és az előadás jelentős részében ott is marad Orfeusz társaságaként. A felső nyolcfokos lépcsősor a 12 táncosé, négy táncospár és négy szóló férfi táncos uralja a teret, akár  fejjel lefelé hengeredve a lépcsőfokokon. „Tablóképeket” mutatnak, a darab eleji és végi gyászjeleneteik allegorikus szépségű mozgássorok.  

Bartoli Orfeusza dühvezérelt, az első perctől megalapozza a tragikus véget, tudja, ha  Euridikére néz szerelmének megáll a szíve, ezzel számára elveszik a világ. Mintha tudná előre, hogy nem tud majd ellenállni a könyörögésnek, el fog gyengülni. Mozgásában macsós, temperamentumos, de a „szavak formálása” közben érzelmes férfi: „a lélek számára a legelviselhetetlenebb szerencsétlenség, ha megfosztjuk az egyetlen szeretett személytől”. Bartoli vokális képessége 57. évéhez szelídült, ám hangjának ereje nem, ahogy mélysége még ragyog, különösen, amikor olasz temperamentumát használja Orfeusz ábrázolásához, és színészi játéka is egyre intenzívebb. Gluck szoprán kasztratóra írta a szerepet, így a szólam terjedelme tökéletes Bartoli mezzójához.

Évek óta látom, hogy Cecilia Bartolit szeretik Salzburgban, ő meg a salzburgi közönségét. Igaz, hogy ez volt az idei utolsó előadása, amit ez a visszafogott, de jó humorú énekesnő majdnem tízperces, a közönséget szórakoztató show-val fejezett be. Szereplőtársaival összekapaszkodva, majd tucatszor a színpad elejére futatta őket meghajolni. A közönség is élvezte ezt a közös játékot, különösen azt, ahogy Bartoli egy neki felrepülő virágcsokrot kis hezitálás után szálakra szedett és akkurátus lassúsággal szétosztotta a harminc fellépő között. Nemcsak az előadás alatt, utána is uralta a színpadot. Valahogy így születnek a legendák, amikor egy valóban nagy művész mer hétköznapi  lenni, „csak egy mezzo”.

Fotó: A Salzburgi Ünnepi Játékok hivatalos oldala

 

 

Megjelent: 1235 alkalommal