Számomra sok, már ismert történet szereplője köszönt vissza az előadásból. A címszereplő Kati – nekem - össze van gyúrva: Mirigyből, Szemérmetes Erzsókból, Solmay Szidóniából, Bodnárnéból, Rickl Máriából, és nyugat felé kacsintva mondanám Kurázsi mamát is, ha Kati pipázna. A férfiak meg Móricz és Krúdy regényeiből ismerősek. A történelmi kor és hely kiválasztása – színházat tekintve - rendhagyó. Egy, a kiegyezés után felvirágzó város, ahol Kaszinó és Polgári Olvasókör alakul, ahol a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb központja, a nagybányai festőiskola működik, és ahova 1919 januárjában bevonulnak a román királyi csapatok, és ahogy a mindenkori győztes – hadügyminisztertől a vezérőrnagy át az utolsó tiszti szolgáig – mohón maga alá gyűrik azt, amit éppen megkaparintottak.
A darab egyetlen helyszíne, a Kályha nevű kocsma, messze elmaradva a városi Kaszinó ragyogásától, Khell Zsolt színpadképe durván megmunkált fából ácsolt söntés, asztalok, székek és lócák, rajtuk olcsó üvegáru, kopott zománcú edényekkel, inkább paraszti mint kispolgári. Tihanyi Ildi jelmezei akár Gorkij darabjának szereplőire is illenének, lyukas rongyok, kivéve Katit és családját, meg a hatósági embereket, rajtuk míves posztó és len, korabeli szabással.
A dráma központi figurája a „nagybányai Teréz anya”, Kályha Kati, aki józan eszéből és házassága révén örökölt kocsmájából él, ebből taníttatja két tinédzser gyermekét. Maga köré gyűjti az utca nyomorultjait, kurvától a zsebtolvajig, és vonzza a város potens középosztálybeli férfijait, ahogy a korrupt hivatalnokokat is. Megélni és túléni akar, hajlik a történelem szelében akár a nyírfa, esze ágában sincs tölgynek lenni és derékba törni. Hajlamos arra, hogy terelgesse az övéit és az útjába kerülő embereket is, kissé föléjük tornyosulva. Leplezi, de jó ember, szigorú erkölcsi megfontolásokkal. Kováts Adél játéka a barnakötényes, nem különösebben vonzó, de feszes tartású, élénk és törékeny Kályha Katinak egész és teljes sorsot ad. Mozgalmas élete volt az asszonynak, sok titkot őriz, ha egyik-másik már napvilágra is került. Voltak szerelmei és csalódásai, és még mindig vannak vágyai és vonzódásai, de főleg az övéi iránti örök szolgálata, ami felülírja önmaga boldogságát. A színésznő egy-egy elmélázó gesztusa, mintha önkéntelen ruhasimítása, cipője sarkának erősebb koppanása, kendője gyors maga köré kanyarítása mind üzen, mesél. Csendesen szép, a felszín alatti érzelmi viharokat, a szívfájdalmat éppen csak sejtető, erős jelenléttel bíró, pontos alakítás, estén átívelő erőbeosztással, éppen annyit mutat mindig, hogy Kályha Kati éljen a színpadon, nem csillog feleslegesen. Az egyént soha nem kímélő történelmi viharban egy erős nőt, annak törvényszerű bukását játssza el. Aki csak az ártalmatlan kis stiklikben alkuszik, és az igazi bűnöket önnön bűnhődése árán is megtorolja, az mindig elbukik.
Kováts Adéllal egy kottából játszik, és vele azonos szinten muzsikál a Radnóti „törzsgárdája”, elsőként a szomszédját, egyben ádáz ellenségét Czár Ferenc koporsókészítőt éltre keltő László Zsolt. Két rövid, de erős jelenése van, egyikben néma, és mégis eljátssza ennek a durva embernek a sorstragédiáját. Egy olyan emberét, akinek minden önző tettét egyetlen fia jövője motiválja és igazolja, és akinek életét egy pillantás alatt dönti romba a spanyolnátha, ami igen jómódúvá is teszi, csak már nincs miért. Schneider Zoltán Doma szőlősgazdája és Gazsó György Smaregla rendőrkapitánya két kisvárosi, derék jó ember, akik tudják, hogy Katit a város boldogulása miatt is támogatniuk kell. Két temperált kabinetalakítás, kevés gesztussal, annál nagyobb érzelmi amplitúdóval. Közéjük tartozik már Pál András is a csavargó piti tolvaj, Spori szerepében, aki bekvártélyozza magát és cimboráit is a kocsmába, és ha kell ügyes famulusa a gazdasszonynak. Pál képes megmutatni a férfi gyenge lényét, ahogy a benne valaha bizonyosan élt lelki szépséget is. Még nem tudjuk, hogy vendég vagy leendő tag, de a színpadon Nagypál Gábor, egy Bácsi nevű fizikailag vak, valóban profétaként látó csavargó - Spori cimborája - szerepében. (Csak úgy mondom, Pál és László között pont kéne ez a kor és karakter a Radnótiba.) Illeszkedik Nagypál a csapatba, megmarad a „független" Nagypálnak, de stabilan áll a reguláris kőszínház színpadán is.
Rusznák András óvatos gesztusokkal és sunyi szemvillanások közepette csalja ki Kati kenőpénzét újra és újra, hivatali uniformisban, míg Porogi Ádám egy könnyelmű és bohém festőt vázol könnyed hanghordozással és pimasz biztonsággal, beszédesen világos, gondtalanságot sugárzó jelmezében. Baki Dániel Doma Sándor szőlősgazda fiaként mind Kati lányába szerelmes szomszédlegényt, mind a román identitását felismerő, mégis Petőfit szavaló Alexandruként szép játékot mutat.
Az összes fiatal színész remek az előadásban. Kati lányát, Incit Berényi Nóra Blanka alakítja, karaktere eljut a mama engedelmes lányától a még gyerekként felnőtté érő, és azzal a lendülettel életre kiégő fiatal nővé, ahogy bátyja, Tamás szerepében Nagy Márk is hiteles a szorgalmas és félénk gimnazistából forradalmárrá előlépett fiatalemberként. Játékuk hitelesíti azt a serdülőkori ártatlanságot, amelyben egy naiv fiatalt az események pillanat alatt tragédiába sodornak. Selmeczi György és Novák Eszter jövőre végző zenés osztálya növendékei szépen teljesítenek az előadásban. Sas Zoltán Nagy József közrendőr szerepében titkon eljátssza Molnár Liliomának Hugóját, egy jóindulatú és kedves marhát, akiből azért süt, hogy lesz ő még valaki, ha nem hibázik nagyot. Polák Ferenc és Tóth Dominik hitelesek az erőszakkal, azonnal mindent megszerző román katonák szerepében, Berkó Boglárka egyenesen megcsillan a színpadon Irén cselédlány szerepében, bájos, van jelenléte és egyedi kis játéka cselédként.
Mészáros Blanka Cafka névre hallagató vasútsori prosti szerepében - számomra meglepően - érett alakítást nyújt, ahogy billegteti a figurát a léha, igénytelen szajha és az életet csak bormámorban elviselő megesett fiatal nő között. Egyik percben buta lotyó, a másikban jól mérlegelő, gondos anya, aki kislánya örökbeadásával éretten cselekszik, ha elfogadni nem is tudja önnön döntését. Remek rajta Tihanyi Ildi cifra-rongyos jelmeze, akár egy francia kokott, akinek fiatal arcán az erős, élénk smink alatti sápadtságában mintha ott lenne a halál fuvallata. Mértéktartó a részegség ábrázolásában, ahogy a haldoklás megmutatásában is.
Rusznyák Gábor összekapta és összjátékba terelte a másféltucatnyi színészt, ráérősen meséltette őket, túlzások és öncélú hangoskodás nélkül, fotográfiaszerű képekbe tömörítve a darab egy-egy jelenetét. Múltszázadi történelmi epizódot mutat, ahogy egy kisközösség szétesik, mert nem képes megvédeni önmagát. Úgy tűnik, Kályha Kati kocsmájában erős láncot alkotnak az ottlakók az oda rendre betérőkkel együtt, amíg a láncot egy erős kéz tartja, Kati. Azonban a bástya megrogy, és a történelem sodrában magával rántja a menedékhelyet és annak lakóit is.
Régen jártam a Radnótiban – 2019 óta csak Tesla és online közvetítések -, jó volt azt érezni „hazatértem”, ugyanolyan hőfokon és színvonalon van ez a kis társulat, ahogy itt hagytam évekkel ezelőtt. Kováts Adél erős színházi ember és imponálóan okos nő, akárcsak Kályha Kati, ő is feszesen tartja a maga láncát: a Radnótit.
(Fotó: Dömölky Dániel)