Elemek megjelenítése címkék szerint: Szkéné
Shakespeare: Macbeth (Szkéné)
Király és Nagypál, a bátrak
(Szkéné: Shakespeare: Macbeth – 2019. január 16.-i előadás)
Shakespeare Macbethje nagy kedvencem, amióta láttam Colleen Dewhurst-öt – Marilla a Váratlan utazásból - egy 1960-as, fekete-fehér felvételen, amint Lady Macbethként kezeit sikálta, úgy nyolc percben. Nagypál Gábor önmagában hívónév számomra, mert kisszobától-barlangig mindent bejátszik. Bevallom, mégis szkeptikus voltam, mit is kezd ő majd a marcona skóttal, hogy fogja az én empátiám megmozgatni. Simán abszolválta a feladatot, látható erőlködés nélkül.
Georg Büchner: Woyzeck (Szkéné)
Bardo
Az egyik legszebb színpadi piéta evör: a Bolond tartja vállán keresztfaként a vonallá feszült testű halott Woyzecket, Marie távolabb, Andrés közelebb térdel és a háttérben gúnyos kíváncsisággal bámulva áll a Kapitány, a Doktor és a Tamburmajor. Miért megy egyszerre három-négy Woyzeck? Hajlok rá, hogy a töredékesség miatt. Mintha ez a darab alkalmas lenne, hogy a jelenetek szabad rendezésével szabadon engedjék a látomásaikat a rendezők. Hegymegié: időn és ismert világi helyen kívüli, pokol tornáca-szerű katonai tábor, ahonnan elmenni nem lehet, mert az „el” nem értelmezhető. Itt vár Woyzeck arra, hogy megölhesse Marie-t és végre ő se éljen már. Sok reminiszcencia jut az első pillanattól: Godot, bolond narrálta furcsa vásári szomorújáték, az imitált forgó miatt haláltánc-fíling. Vigasztalan hely, könyörület, emberi szívmeleg nélküli világ.
Székely Csaba: Kutyaharapás (Szkéné)
„A Cigány látta a Saul fiát, a Szerb látta Saul fiát, az Ukrán nem látta, de nem is tetszett neki!”
(Szkéné [Nézőművészeti Kft., a Vádli Társulás és a Jászai Mari Színház együttműködése] – Székely Csaba: Kutyaharapás - 2017. május 31.-i előadás)
Igazi Zeitstück-öt láttam? Nem tudom, kicsit bekavart a Tarantino feeling. Azt viszont határozottan tudom, hogy régen nevettem ilyen jókat színházban. Nem vagyok büszke rá, mert nem szofisztikált, finom humoron, agyatekert okosságokon nevettem, hanem trágárságokon. Sokszor, hosszan. Vállalom, bár talán nem is a trágárságokon nevettem, hanem egy összeszokott színészcsapat önfeledt ökörködésén.
Kleist: Kohlhaas (Szkéné)
HALÁLTÁNC
(Szkéné Színház - Kohlhaas c. előadás)
Az előadás rendezője Hegymegi Máté, aki 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Horváth Csaba és Lukáts Andor színházrendező - fizikai színházi koreográfus osztályában. A színházrendezői szakirányról az Egyetem a következőket írja: „A fizikai színház a testbeszéd hangsúlyozásával a formai és stílusbeli határok lebontására törekszik. Önálló fogalmazásmóddal hoz létre új értéket. Alkotói folyamatában nem válnak el a színészi, mozgásművészeti, színházrendezői és koreográfusi képességek, ezért valamennyi terület képzése egyformán hangsúlyos.”
Caligula helytartója
A HATALOM SZOBRA
Szikszai Rémusz rendezésének térbeli, tárgyi és akusztikus rétegei
/Szkéné Színház - Caligula helytartója c. előadás/
Amikor a nézők elfoglalják helyüket, a helytartó már a színpadon van, árnyékban. Középen egy áttetsző doboz, melyben vörös bársony anyag jelképezi, hogy értékes kincs befogadására vár. Elindul az előadás és az áttetsző doboz tetejére egy sötét faláda kerül, rajt az alig egy arasznyi arany szobrocska. Ez Caligula szobra. Aztán egyszerre eltérő méretű fa-utazóládákat gördítenek be a térbe Tom Waits erőt sugárzó, borzongató, félelmet ébresztő zenéjére, amikben szobrokat szállítanak. Ezek különböző korok műalkotásainak gyűjteménye, köztük a willendorfi vénusz, egy római kort idéző női torzó, picasso-szerű női arc fémlapokból, egy panoptikumbeli női alak.
A nagy füzet
Beszédes mozdulatok
A darabot 2013 februárja óta játsszák a Szkéné színpadán. A rendező Horváth Csaba, aki a darab koreográfusa is. Az előadás Agota Kristof regénye alapján született, mely egy háború alatt játszódik valahol Európában.
I. Erzsébet
Nem az a lényeg hol áll a Föld, hanem az, hogy én hol állok rajta!
(Szkéné Színház - Paul Foster: I. Erzsébet - 2016. június 11.-i előadás)
Hihetetlen, hogy 2016 nyarán kell emberi/művészi vonatkozását szívből megéreznem, egy már közel három éve futó darab kapcsán, hogy mit is jelentett 2012 telén/tavaszán a Budapesti Kamaraszínház állami kinyírása. Mit élhetett meg a színház társulata, amikor kiderült nem kellenek, mert csak. Nem hiszem, hogy bárki is megtudná mondani, hogy miért kellett egy jól teljesítő állami színházat ukmukfukk bezárni, amikor azóta is annyi, sokkal gyengébben muzsikáló színház támogatása folyamatos. Három éve nézem a Nagymező utcában a gyönyörű szecessziós épület pusztulását, rajta ma is a színház nevének feliratával. Csak az ellehetetlenítése volt fontos, nyomainak eltüntetése már nem. Persze ez a kezdet volt, s ha jól emlékszem még a szakma sem nyitotta ki a száját. Szó sem volt még szimpátia tüntetésről, mint a Nemzeti Színházért, csendben nézte a színész/művésztársadalom a játszóhely megszüntetését. A gondolat apropója, a Foster-darab alapötlete. Egy színházi társulat kiebrudalása előbb Londonból, aztán Cambridgeből, majd mindenhonnan. A kiszolgáltatott, megalázott művészek, akik pénz nélkül, pódium nélkül, de még mindig játszanak, ha kell a legelőn, mert ők a tükör a társadalom előtt, s mert máshoz nem értenek.
Nehéz
"A mama azt nem tudta, milyen kurva nehéz ez az egész"
(Szkéné Színház - Háy János: Nehéz - 2016. május 6.-i előadás)
Peter Brook mondta, hogy nem tudja mitől függ, hogy egy ember mozdulatlanul áll a színpadon és magára vonja a figyelmünket, a másiknak meg ugyanez nem sikerül. Én nézve az előadást azt nem tudtam eldönteni két órán keresztül, hogy mikor vesztek többet, ha Mucsi Zoltánt hallgatom és próbálom megérteni az általa mesélt emberi sorsot, s nem nézek Lázár Katira, vagy Lázár Kati arcjátékát nézem és konok némaságát "hallgatom", s kizárom Mucsi Zoltán monológjának befogadását. A kettő egyszerre keservesen ment, mindkét művész teljes nézői figyelmet követelt színpadi jelenlétével.
Kohlhaas
Kohlhaas Mihály, az erőember
(Szkéné Színpad - Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály - 2016. január 8.-i előadás)
Soha nem mondd, hogy soha. Bár az, hogy Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihályát akrobatikus performance főszereplőjeként látom, inkább a soha kategória volt, mint lehetséges opció. A Szkéné Színházban azonban valóság lett, amiből egy érdekes hangulatú színházi előadás kerekedett.