A Mary Page Marlowe premierje 2016-ban volt a chicagói Steppenwolf Theatre-ben, majd sikerrel futott New Yorkban is. 2025 őszén – szeptember 23. és november 1. között látható az előadás – megérkezett Londonba is a hollywoodi filmsztár Susan Sarandon főszereplésével. A magyar közönség előtt sem ismeretlen a mű, 2020-ban a Centrál Színház bemutatta (A nevem Mary Page Marlowe címmel), a hazai előadásnak Básti Juli volt a sztárja.
A darabban – nem lineáris időrendben – öt színésznő játssza el a címszereplő Mary Page Marlowe életét, villanásokat kiragadva a 12 és 69 életkora között eltelt hét évtizedből. Mondhatnánk, hogy Mary kínjainak leltárát látjuk, egy olyan női életutat, amelyet végig kísért az alkoholizmus, három kudarcba fulladt házasság, és két gyermek mellett a szülői alkalmatlanság keserű érzése. Az írónő – akárcsak a 2007-ben Pulitzer-díjat nyert Augusztus Oklahomában című darabjában – vázlatosan rajzolja fel azokat a sebeket, amelyeket a család és a saját önpusztító döntések együttesen okozhatnak.
A történet akkor kezdődik, amikor Mary Page Marlowe 40 évesen – ebben a jelenetben Andrea Riseborough alakítja a főhősnőt – bejelenti gyerekeinek, hogy elválik apjuktól, és Ohio államból Kentuckyba költözik. Majd a másik öt színpadi Mary-vel további tíz jelenet következik, töredékek egy kívülről nézve hétköznapi – a főhős számára persze rendkívüli – élet pillanatairól. Mary talán csak a munkáját szereti, ahogy a darabban mondja: a könyvelés érdekesebb, mint amilyennek látszik, egy maroknyi számlából kirajzolódik egy másik élet minden kis részlete. A tizenegy jelenet, akár tizenegy színészi helyzetgyakorlat. Az író éppen csak utal az élettörténésekre, nem fedi fel mélységében hogyan jutott el a kislány Mary egy idősotthonban való magányos elmúláshoz. A darab struktúrája akadályozza, hogy mélyen megérintsen minket Mary sorsa (ehhez kevés az emlékek felvillantása), mintha Letts nem is akarta volna, hogy közel kerüljünk a főhősnőjéhez. Ha nagyon szigorú vagyok nem is drámát láttam, inkább egy nyilvános mesterkurzust tucatnyi kiváló színésszel, akik megpróbálták eljátszani azt, ami valójában kimondatlan a darabban.
A két sztárnak, Susan Sarandonnak és Andrea Riseboroughnak három-három jelenete van, de a rivaldafényen inkább a másik három színpadi Mary osztozik. A 12 éves Mary szerepében Alisha Weir, aki keserű, alkoholista anyja, Roberta Marlowe (Eden Epstein) mellett a reménytelen gyermeki kétségbeesettséget mutatja meg. A fiatal felnőtt Mary Page-et alakító Eleanor Worthington-Cox-ot egy pizsamapartin látjuk a barátnőivel, ahol kiderül, hogy a lány megszállottja Párizsnak és Audrey Hepburnnek, ez az első jele a főhősnőben élő „nyughatatlan unalom”-nak. Rosy McEwen a 36 éves Mary karakterében már anya és feleség, akinek viszonya van főnökével Dannel-el (Ronan Raftery). Szívfájdítóan szép jelenet, ahogy a színésznő egy titkos találka után az ágyból kikelve öltözködik, hátra tűzi a haját, miközben minden mozdulata azt sejteti, hogy milyen érdekesek lehetnek Mary titkai. Kiválóan játssza el az érzelmi távolságtartást. Ebben a jelenetben érződik leginkább, hogy Letts talán tudatosan nem enged közel Maryhez, ahogy ő sem az életében lévő férfiakat. „Csalódott leszel” – mondja a férfinak, amikor kifejezi azt a vágyát, hogy az alkalmi szexen túl is megismerné őt.
Andrea Riseborough játssza azt a Maryt, akit elbocsátanak, aki szétesik, akiből 40 és 50 éves kora között valósággal „kipréselődik” az élet. A nyitójelenet után – amelyben éppen válik és elhagyja gyerekeit –, neki jut az a jelenet is, ahol ittasan autóbalesetet okoz, és összezúzott testével összetöri a Ray-el (Paul Thornley) való házassága maradványait is, mielőtt bevonulna a börtönbe. Ahogy az is, amikor felfedezi tinédzser fia drogkészletét, ezzel párhuzamban saját szülői alkalmatlansága rémületét. A Royal Academy of Dramatic Artban végzett színésznő alakítása igazolja kéttucatnyi filmes és színházi díját, egészen az Oscar-jelölésig.
Susan Sarandon 59, 63 és 69 évesen alakítja a hősnőt, könnyedén és magabiztosan hozza a karaktert, erős színészi jelenlétével ugyanúgy uralva a színpadot, ahogy Helen Prejean nővérként a Dead Man Walkin (magyarul Ments meg, Uram!) című filmben, vagy Louise Sawyerként (Thelma és Louise) a mozivásznat. Visszafogottan, elegánsan, némi iróniával játékában ragadja meg a közömbös házasságban élő, majd a halállal szembenéző Mary alakjait, minden túlzó gesztus nélkül, csendes és szép színpadi beszéddel. Londoni színpadra lépése –szerintem – beváltotta a várakozásokat, aki láthatta, annak megmarad a színpadi színésznő is, nemcsak a filmsztár. Ráadásul elképesztő a fizikai és mentális kondíciója, még mindig virágzó nőiessége, kemény munka lehetett a sminkeseknek egy haldokló öregasszony képet kihozni belőle.
Rob Howell (díszlet- és jelmeztervező) a színpadot a nézőtér középére helyezte, így a földszinti közönség karnyújtásnyira ül a játszóktól. Az egyetlen díszletelem egy asztal-és székkészlet, kiegészülve néhány kellékkel, így egy 70-es évekbeli DrPepper, egy írógép, egy távirányító, így telefon, és mindig kézközelben egy italosüveg. Matthew Warchus – az Old Vic éléről jövő tavasszal távozó művészeti vezető – rendező biztos kézzel irányítja a gondosan összeválogatott színészgárdát, és sikeresen megbirkózott a dráma fragmentált szerkezetével is, hogy valójában hiányzik abból a drámai ív.
Szereplők: Susan Sarandon (59, 63 és 69 éves Mary), Andrea Riseborough (40, 44 és 50 éves Mary), Rosy McEwen (27 és 36 éves Mary), Eleanor Worthington-Cox (19 éves Mary) és Alisha Weir (12 éves Mary), mellettük Daniella Arthur-Kennedy (Lorna), Eden Epstein (Roberta Marlowe), Clare Hughes (Wendy Gilbert), Gilbert Kyem Jr. (Ben), Melanie La Barrie (nővér), Kingsley Morton (Connie), Hugh Quarshie (Andy), Ronan Raftery (Dan), Paul Thornley (Ray), Lauren Ward (Shrink), Noah Weatherby (Ed Marlowe), Felix Anderson (Luis).
Alkotók: díszlet- és jelmeztervező: Rob Howell, világítástechnikus: Hugh Vanstone, hangtechnikus: Simon Baker, nyelvjárás oktató: Penny Dyer, paróka, haj és a smink: Campbell Young Associates, rendező: Matthew Warchus
Fotók: Old Vic Theatre, Manuel Harlan
A beszámoló a PRAE.HU oldalán jelent meg.
