Iza színházban járt - Georg Büchner Leonce és Léna című drámája alapján: @LL3t4rgIA (Vígszínház)
vasárnap, 21 szeptember 2025 13:53

Georg Büchner Leonce és Léna című drámája alapján: @LL3t4rgIA (Vígszínház)

Értékelés:
(86 szavazat)

  

Együtt megyünk

(Vígszínház - Georg Büchner: Leonce és Léna című drámája alapján: @LL3t4rgIA – 2025. szeptember 19-i előadás) 

Mindig sejtettem, hogy eljön az idő, amikor a színházaknak már nem én leszek a célközönség, jó hogy vagyok és jegyet veszek, de köszönik, maguk is friss impulzusokra vágynak, más szocializációjú és valós jövőképpel bíró nézőkre, akik még évtizedekig hozzájuk járnak. Megértettem mit érezhettek az akkor középkorú vagy idősebb nézők, amikor a Víg elébük tárta a ’70-es években a Popfesztivált, a ’80-as években A padlást, a ’90-es években az Össztáncot, mint „őrségváltást”.  Jogos, ha az Örkénynek ott van Bodó Viktor a „Shaxpeare”-ekkel, a Katonának Tarnóczi Jakab, nekik is ki kell játszani a házi adut: ifj. Vidnyánszky Attilát.   

Számomra Büchner darabja arról szól, hogy egy birodalom üressége nem zavarja az alattvalókat, rég nem önálló emberek, csak egyénként tehetetlen figurákból álló tömeg. Leonce, a fiatal trónörökös elmenekülne onnan, nem akar megházasodni, nem kell neki a hatalom, inkább gondtalan szabad ember lenne. Véletlenül botlik Lénába, akit amúgy arájának szántak. Egymásba kapaszkodnak, és egy rövid paradicsomi idillben szemvillanásnyi időre elhiszik, hogy van választásuk és szabad akaratuk. Aztán újra szemben találják magukat azzal, ami elől elmenekültek, és mintha nem történt volna semmi. 

A színlap szerint az előadás a Z-generáció kedvére született, és lehet majd nehezen értik a Boomerek (akik egyébként még mindig a Vígszínház törzsközönségét adják). Jelzem az X-generáció tagjaként, hogy a rendszerváltáskor felnőttkorba lépetteknek is erősen kell kapaszkodniuk a szöveg és a színpadi non-verbális szimbólumok megértése iránt. Az alkotók az Y-generációtól felfelé, vagyis a harminc alattiakra „lő” és egészen kiválóan céloz. Schnábel Zita díszlete a színpadhátsó felé szűkülő hatalmas tornaterem, bordásfallal, kötéllel, gyűrűvel, sok-sok zsámollyal és medicinlabdával, amelyet felülről üvegfalon át ellenőriznek az igazgatói iroda lakói. Pető Kata jelmezei a diákok esetében mintha a manga és anime figuráit elevenítenék meg, míg a tanári kar tagjai külsőleg inkább Koltai Róbert Csocsó, avagy éljen május elseje! című filmjének hőseire hajaznak. 

Büchner történetét a rendező, ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett dramaturg szinte felismerhetetlenre gyúrta, mégis ott van a színpadon Büchner összes gondolata, remekül vegyítve azt Goethe, Schiller, Shakespeare ifjú hőseinek eszmeiségével. A helyszín Magyarország, a szereplők zömében a 2025-2026-os tanévben érettségiző diákok, míg a dráma eredeti szereplői közül az uralkodó az iskolaigazgató, a nevelőnő az iskolapszichológus, az udvari emberek a szaktanárok. Leonce és Léna még a magukba forduló, csakis telefonjaikkal kommunikáló, az online térben 0/24-ben jelenlévő osztálytársaik közül is erősen kilógnak. 

A rendező alkotótársaival – a már említetteken túl zene és sound design: Urbán Kristóf, koreográfus: Kondákor Ajsa Panka, világítástervező: Csontos Balázs – gondosan előkészített előadása olyan akár egy közös, a 21. századot leíró kirakósjáték, ami a nyolc főkarakter és a tucatnyi főiskolás együtt játszásának próbája. Az alkalmi színpadi–társulati trupp egy emberként azonosul egy generációval, annak az élet támasztotta aktuális kihívásaival. Az előadás egésze átgondolt, jó ritmusú, erős, egymásra figyelő és összehangolt csapatjáték, miközben minden darabbéli figura önmagában is kidolgozott és árnyalt. A megszülető jelenetek puzzle-darabokként illeszkednek az egészhez, és van az elődásnak egy jóleső improvizációs érzete, mintha egy workshop jellegű munkafolyamatot látnánk. A produkció  egyértelműen „ifjvidnyánszkys”, hiszen van, ha nem is legényes, de mezőségi tánc, sok-sok tömegjelenet, de közben meg nem is. 

A két főszereplő látszólag gondtalan, de unatkozó és fájdalmas kamasz. Medveczky Balázs tinédzseresen spleenes és bamba, az életet nem ismeri, de titkon azért szereti. Márkus Luca Lénája jól nevelt, frusztrált úrilány – ’60-as éveket idéző stílusú szőke hajkoronájával van benne némi Sandra Dee-s –, aki sokat fantáziál, és erősen vonzza, egyben féli a való világot. Van közöttük színpadi kémia, így előbb önálló, majd a közös ábrándjaiknak a jövőről hitele. 

A büchneri történet iróniája, mesei szüzséje – a két komoly fizikai kihívást is teljesítő címszereplő játéka mellett, amelybe egy elképesztő balett-betét is belefér – a remek színészi alakítások által kelnek életre. Ötvös András kiégett, eredményorientált igazgatója mini színpadi remekmű, mai, stand-up-os. Kovács Patrícia olyan pszichológus, aki maga is erősen terápiára szorul, és ezt tudja is magáról. Sajnos,  magunkat látjuk okostelefonja kényszeres nyomkodása közben. Waskovics Andrea Léna barátnőjének kicsi szerepében képes látszódni, Szász Júlia színfolt anime-figura, mintha Offenbach Stellájának a mintájára. A „nevelői kar” tagjai: Zoltán Áron, Borbiczki Ferenc, Karácsonyi Zoltán, Csapó Attila és Igó Éva mind hoznak egy sűrű pillanatot, amelyben benne van figurájuk minden rétege. Érdekes és szórakoztató Idegen 1 és Idegen 2 szerepében Szabó Sebestyén László és Böröndi Bence vendégként. Hogy legalább a X-generáció értse, ők olyan két úr az űrből figurát hoznak, akik a realitás képzeletbeli pálcájával most koppintanak a derék gimnazisták orrára, hogy semmi sem úgy lesz, ahogy képzelik, az élet – benne az érettségivel, az első igazolvánnyal, szavazással, jogsival, kedvezményes lakáshitellel – egy hatalmas szívás, és erre minél előbb rájönnek, annál jobb. 

Az előadás erős társadalomkritika egy olyan generáció szemszögéből, akinek a jövője valóban igen kérdéses. Nem szívesen lennék ma 18 éves, akinek el kell döntenie mit kezd az életével. A rendszerváltáskor ez valóban sokkal könnyebb volt, mert éppen kitágult világ, a szabadság eufóriájának vadító érzésével. Megértem, hogy a végén Böröndi Bencével, mint megelevenedett virággal kap az előadás egy rákönnyítést, és zárójelent olyan Grease-szerűre lett komponálva. Szinte hallottam magamban a We go together című finálédal rózsaszín optimizmusát. Kapjon valamit a Z-generáció, ne csak a vizsgákat, a pandémiát, a klímaválságot, a globálissá  növő háborúk veszélyét, az "america great again" szlogenjét, és úgy kelljen élnie, hogy „minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”. Lehet, ez ellen az együtt megyünk eszméje a védekezés, nem pedig az okoskütyükkel való örök szerelembeesés.        

Szereplők: Leonce - Medveczky Balázs, Léna - Márkus Luca, Iskolaigazgató - Ötvös András, Iskolapszichológus - Kovács Patrícia, Leonce barátja - Gyöngyösi Zoltán, Léna barátnője - Waskovics Andrea, Irodalomtanár - Zoltán Áron, Tornatanár - Borbiczki Ferenc, Iskolaőr - Karácsonyi Zoltán, Kémiatanár - Csapó Attila, Vizsgaelnök - Igó Éva, Rosita - Szász Júlia, Idegen 1 - Szabó Sebestyén László m.v., Idegen 2 - Böröndi Bence m.v. / Diáklányok: László Rebeka e.h., Rigó Mária e.h., Bálint Bernadett, Harangozó Boglárka, Mozga Anna, Reider-Misik Renáta, Szabó Martina Dalma / Diákok: Bálint Barna, Böröndi Bence m.v., Kovács Tamás, Laczkó Bálint e.h., Steenhuis Raul e.h., Mezei Ábel

Fotó: Dömölky Dániel

 

Megjelent: 2584 alkalommal