Molière: Tartuffe (Nemzeti Színház)
Családban marad
(Nemzeti Színház- Tartuffe - 2019. október 18-i előadás)
Insta-ház Orgoné, mindenki laza, csillog, trendi. Fényfestés, füst, fuksziába boruló színpad, plázásra túlzott dizájncsillár. Komikusnak szánt hajszának tűnik az első rész, sajnos a zajban eltűnik Vas István fordítása is, de elmutogatják a sztorit. A diákelőadás-fíling nagy reccsenéssel beszakad a második részre: Orgon bukása a tragédia, Elmira kezdettől fogva lerágná a nadrágot Tartuffe-ről, a ház lakói gond nélkül elszegődnek az új úr alá. Szűcs Nelli Dorine-ként energiaközpont, Trill Tartuffe-ként az első pillanatban nyertes, Horváth Lajos Ottó játszik egy szépet az asztal alatt. Se jó király, se felségárulás nincs egyébként. Csak flott árulás.
BUDAPEST ORFEUM - (színház + beszélgetés: tényekről, társakkal, tanúkkal)
„Színháztörténetileg még nem gondolkoztam”
(Három Holló Színházi Szalon – Budapest Orfeum című előadás színházi felvétele, majd szakmai beszélgetés Benedek Miklós színművésszel és Zsámbéki Gábor rendezővel, Gabnai Katalin drámatanár/színikritikus moderálása mellett a hajdani előadásról - 2019. október 26.)
„A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne […] Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több ’én’ van benne.” – tartotta Latinovits Zoltán. Vannak-e ma „én-gének” vagy már csak „kollektivizálható” színészek. Miért van nosztalgiánk olyan színészek, előadások után, akiket, amelyeket nem is láttunk, de a mítoszuk megérintett? Nyújthattak-e többet régen az előadások a ma látottaknál? Ez a gondolat indította el, hogy a Három Holló Művészeti Központban a 2019/2020-as évadban hajdani színházi produkciókat (művészeket) idézzünk meg, a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak vezényletével. A színházi közvetítések felvétele után a szerencsésebb nézők újraélhetik, mások megélhetik a rácsodálkozás érzését, bepillantást nyerhetnek a hogyan volt, hogyan készült színházi varázsba. Célunk az előadások létrejöttét dokumentálni, a talán másképpen eltűnő kulisszatitkokat megőrizni, mert hisszük, értéket képviselnek.
Egyszer csak elfogyott a Csomolungma... (Portréinterjú Széles Lászlóval)
London, 2003, David Mamet: Edmund című darabjának előadása a West Enden. A címszerepben egy színész-rendező, aki üstökösként indult, aztán kicsit megrágta Hollywood. Zavarba ejtő, hogy kinek a pokoljárása van a színpadon, a negyvenes Edmundé vagy Kenneth Branaghé. Budapest, 2019, Raymund Fitzsimons: Kean, a színész vallomása című darabjának előadása az RS9 Színházban. Zavarba ejtő, hogy kinek a pokoljárása van a színpadon, minden idők legnagyobb angol színészéé vagy Széles Lászlóé. Edmunddal Branagh visszatért oda, ahová tehetsége alapján tartozik. Széles László játékát látva, nézőként érdekeltté váltam, hogy megtudjam merre tart a pályája. Újabb színpadi szerepe apropóján ültünk le beszélgetni hivatásáról, életéről.
Mercè Rodoreda y Gurguí: La plaça del diamant (A Diamant tér) - Cia Mea Culpa Companyia de teatre a Három Hollóban
Apránként telik meg a mosdótál*
(Cia Mea Culpa Companyia de teatre a Három Hollóban – Mercè Rodoreda y Gurguí: La plaça del diamant (A Diamant tér) – 2019. november 7.)
Esemény, amiről utóbb derül ki, ha elmulasztottad volna: pótolhatatlan veszteség. Gondolnánk-e józan ésszel, hogy egy hazánkba látogató katalán kamaraszínház szerezheti az évad eddigi legnagyobb meglepetését? Három színész, majdnem üres színpad, jelzésértékű kellékek, s egy olyan regény, aminek az írójáról legtöbben nem is hallottunk. Maga az előadás egy fájdalmas, torz mosoly. Latin mesevilág a spanyol polgárháború kellős közepén, az örök asszonyi sors korrajzba ágyazva. Kicsit Doktor Zsivágó, kicsit Az eltűnt idő nyomában, benne egy csipetnyi Thomas Mann.
Feridun Zaimoğlu – Günter Senkel – Luk Perceval: MOLIÈRE – the passion (Radnóti Színház)
Élveboncolás
(Feridun Zaimoğlu – Günter Senkel – Luk Perceval: MOLIÈRE – the passion, Radnóti Színház, 2019. október 19-i előadás)
A Moliére-univerzum ismerői most kaptak egy gyomrost. Erősen koncentráltam végig a tagadásra: ez nem Moliére. Sem a darab, sem az ember. Pál András Ő-je a romlás maga. Sok ismerős szörny egyben. Váratlan élmény a Radnótiban Hegymegi Máté rendezése.
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyerekei (Radnóti Színház)
Hány kiskanál sz@r egy élet?
(Radnóti Tesla Labor – Bertolt Brecht: Kurázsi mama – 2019. november 20-i előadás)
Éva: Kíváncsian a zászlóbontásra – legyen az bár fekete-fehér-sárga – mentem a premierre. Szerintem én voltam a közönségben (majdnem) az egyetlen civil. Meglesz ez. Pető nem legendát játszik, a fiatal Kurázsit mutatja meg: eszes-feszes, aztán megokosodik, tárgyilagos és sprőd lesz. Az ő gravitációjának függvénye Hajduk ökonomikusan földhözragadt és vonzó Pipás Pétere. Lett színháztörténet is: Piti Emőke alakítása és darabvégi „Ég a város”-a csodálatos. Kurta Niké, Egger Géza rulez. Úgy összeraktak minket a színpaddal, hogy a Brecht-checklist minden tételét fullfényben pipálhattuk ki. Ahol nem a szembenézőt vizslattam, ott működött az előadás. 85 %.
Iza: Én minden befektetett munkát tisztelek, Kovács D. Dániel rendezte Kurázsiban pedig határozottan láttam ezt. De már a címszereplő választás öngól. Pető Kata egy karakteres, érdekes, erős színpadi jelenléttel bíró színésznő, de Kurázsi mama esszenciája még nem kúszott be a lelkébe. Úgy Kurázsit színpadra vinni, hogy nincs egy született markotányosnőm, egyszerűen értelmetlen. Az előadás egyszerre lassú és túlmozgásos, percekre tudott „elkapni”, néha érdekesebb volt némely velem szemben ülő néző unalmának tanulmányozása, meg hát tényleg ott volt a fél színházszakma.