Iza színházban járt - Kezdőlap
hétfő, 13 augusztus 2018 23:09

Tóth Anikó Dóra: Jobbra húzott történetek

Értékelés:
(6 szavazat)

Sommás véleménnyel kezdem, hogy senkit se érjen meglepetés. Ez a legrosszabb könyv, amit valaha olvastam, amiért pénzt adtam, és amiről kritikát írtam. Elég nagy bravúr (nem tőlem, a szerzőtől). Ritkán írok olyan könyvről, ami nem tetszett, bár az sokszor tanulságosabb, mint egy szimpla dicséret. Kötter Tamás kötetét sem szerettem egyáltalán, de az azért mégis képviselt egy olyan irodalmi értelemben vett nívót, hogy nem lógott ki azoknak a könyveknek a sorából, amiket általában olvasni szoktam. Mitch Winehouse könyve sem tetszett, de azért az is meg volt írva (és lefordítva) egy olvasható színvonalon.

Értékelés:
(28 szavazat)

Keresztapus és Lusta Dick

(Szegedi Szabadtéri Játékok – Menken-Slater: Apáca Show - 2018. augusztus 10.-i előadás)

Még egy fülledt nyári estén is csodásak a szegedi Székesegyház kivilágított tornyai. Alattuk igazi csilivili show hömpölygött, nézőteret rengető hangerővel, újra és újra tapsra hangoló ének-és zeneszámokkal, robosztus táncjelenetekkel. Mintha láttam volna a színpadon a Macskafogó trombitás őrmesterét, s a lágyszívű Frank Vitale-t a Keresztapusból. Jó lett volna hallani az I will follow him-et és az Oh Maria-t, mégiscsak az Apáca Show-t néztem. De a slágereken túl is volt hiányérzetem, hisz nem évelő, csak egy nyári produkció volt ez. Ahogy MGP mondaná „uncili-smuncili pultra rakva.”

Értékelés:
(11 szavazat)

Azt mondják, egy regény szövegében a legfontosabb a felütés: az első mondat. Jelen cikk tárgyának első mondata igazából semmi különös, pláne nem a címéhez képest.Ez a könyv ugyanis véghezviszi azt a bravúrt, hogy már a címe szíven üti az embert (abban az esetben persze, ha fogékony rá, ha megpendít benne egy húrt): Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? Letaglózó erejű kérdés és annyi mindent sűrít magába…! Egy egész életet akár. Vagy egy egész világot?

Értékelés:
(29 szavazat)

Akárcsak tavaly és tavalyelőtt, „mezei nézők”-ként idén is összeálltunk egy szavazás erejéig. Már le se írjuk hányan szavaztunk, de többen, mint a Színházi Kritikusok Céhe teljes létszáma, a 90 előadás/évadot mindenki megugrotta.
Idén is elméláztunk a Céh jelöltjein, meg azon a tényen, hogy megint mindent vihet két olyan előadás, amelyet még talán a szavazó kritikusok közül is csak kevesen láthattak, hisz évad végén mutatták be az Egy piaci napot (Radnóti Színház) és összesen nyolc előadása volt, a Salemi boszorkányok (szombathelyi Weöres Sándor Színház) premierje szintén májusban volt, bár ebből húsz előadás is lement. Mi nem láttuk még egyiket sem.
De még jobban Vidnyánszky Attila szavain: „az Önök egyik munkatársa néhány évvel ezelőtt leírta: akikről Önök nem írnak, az nincs is.” Nem tudom hány színész, rendező van Magyarországon, de biztos olyan 700-1000 között lehet a számuk. Ehhez képest, talán tucatnyi színész és rendező volt és van pályája egészén át játékban a kritikusoknál a díjakért, bizony évtizedek óta. Úgy tűnik, a hajdani „nagy Kaposvár” és a Katona mítosza halhatatlan, aki ott megfordult, csak az lehet érdekes, míves, s az egy-két kivétel (például Töröcsik, Trill) csak erősítik a főszabályt.
Lassan 40 éve oszt díjakat a Színházi Kritikusok Céhe. A rendezőket, a legjobb rendezésért 1990 óta díjazzák külön is, elválasztva teljesítményüket a legjobb előadástól. Zsótér Sándor a rekorder, kilencszer volt az év rendezője, de két ízben az év előadása is az ő nevéhez fűződött. Nyomában Mohácsi János a két kategóriában egy együttes 10-sel, Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás közelíti a féltucatnyi elismeréshez, míg Bagossy László, Gothár Péter, Andrei Şerban és Alföldi Róbert tudtak duplázni. Tény, hogy voltak, akik egyszer-egyszer labdába rúgtak, de az elmúlt közel negyedévszázad legjobb színházi alkotásai bizony négy rendezőhöz kötődtek, ők mindig az ihletettség állapotában vannak, voltak a színházi kritikusok értékítélete szerint.
A színésznőknél Töröcsik Mari a zászlóvivő kilenc díjával, Molnár Piroska, Csomós Mari és Lázár Kati (idei életmű díjával) hat, Csákányi Eszter öt elismeréssel bír, Fullajtár Andrea négy ízben részesült a kritikusoktól elismerésben. Még 35 színésznő díjazott, s érdekes mód, akik képesek voltak duplázni (Bodnár Erika, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Igó Éva, Béres Ilona, Tímár Éva, Hámori Gabriella, Eszenyi Enikő), szinte azonnali egymásutánban részesültek mindkét díjukban, aztán mintha elengedték volna a kezüket. A díjak persze a két nagy színházi műhelyhez és/vagy a kritikusok által „sztár” rendezőnek tartott alkotókhoz kapcsolódtak. Ez alól csak Törőcsik és Csomós személye képezett kivételt, őket hosszan kísérték a kritikusok, ha volt bemutatójuk az évadban, bizony vitték a díjat. Törőcsik személye miatt olyan színházak is befuthattak, akik amúgy labdába nem rúghattak alkotóműhelyként, s talán kedvéért jött létre az életműdíj is. A férfiaknál nagyobb volt a verseny, 55 színész nyert el díjat. Közülük csak Trill Zsolt mondhat magáénak 4 elismerést (elsősorban Zsótérral való közös munkái okán), míg Fekete Ernő, Kulka János és Sinkó László 3-3 díjat tudott elnyerni, Fekete és Sinkó elsősorban a Katona tagjaként, Kulka János már Kaposvárott, aztán a Radnóti Színház és a Nemzeti Színház kötelékében is. 
Fél tucat rendező mellett, egy tucatnyi színész, akik életen át képesek voltak megtartani a tehetség állapotát, de főleg a lehetőséget arra, hogy egy-egy színház, vagy rendező okán észrevegyék a színházi kritikusok, hogy pályán vannak. Sokak megcsillanhattak egy-egy szeretett rendező mellett vagy a sztárszínházak kötelékében, egy alkalommal. A többieknek meg köszönték a részvételt. Tényleg, „akikről nem írnak”, azok bizony színpadon vannak tán minden este, de mintha nem is lennének, úgy a 9/10-ed.        

Értékelés:
(24 szavazat)

 Eau de Ribanc              

(POSZT 2018 – Kecskeméti Katona József Színház – Leon Stein/Kálmány Imre: Csárdáskirálynő - 2018. június 12.-i előadás)

Ahányszor Bad Ischlben járok, szemezek a Lehár-villával, hogy majd egyszer bemegyek, és majd egyszer beülök egy operettre a városban. Ez még várat magára, de a POSZT-on eljutottam végre a Pécsi Nemzeti Színházba, ami lenyűgözött, és életemben először láttam élőben a Csárdáskirálynőt. Autentikusabb környezetben erre sor sem kerülhetett volna. Ráadásul úgy beleszédültem Kálmán zenéjébe, mint talán még soha, a Csárdáskirálynő szövegkönyve is - ami lehetne az életbölcsességek kiskátéja - új dimenziókat mutatott számomra. A produkció bizonyította, véresen komoly műfaj ez, még ha habkönnyűnek látszik is. Minden, de minden a ritmusra lépünk és szólunk törvényének megtartásán múlik.

Értékelés:
(27 szavazat)

 

Az élet tragikus, de mégis édes             

(POSZT/ Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház – László Miklós: Illatszertár - 2018. június 14.-i előadás)

Hova juthatna a világ, ha minden mellőzött színész László Miklós példáját követve, írna egy olyan színdarabot, ami hatvan évig kavarog a nagyvilágban, hogy aztán hollywoodi kasszasiker legyen. Mert bizony az 1937. március 20-án bemutatott Illatszertár A szerelem hálójában (You’ve Got Mail)  irodalmi alapja. Az meg egyenesen meseszép, hogy Mohácsi János a nyíregyházi társulattal milyen szirupnélküli, keserédes, mégis szívet facsaró előadást teremtett színpadra. 

Értékelés:
(33 szavazat)

Aljasság az emberi élet törvénye            

(Városmajori Fesztivál/ Szombathelyi Weöres Sándor Színház - Ben Jonson: Volpone 2018. július 3.-i előadás)

Kora nyári, bágyadt este, évadvég. Egy kifejezetten kellemes, olyan low–key színházi élmény. Könnyed, mai szöveg (naná, Spiró kéznyoma), és a hosszú „egyrész” ellenére is lendületes játék, néha nagyon jó gegek. A színpadon keményen dolgozó – a játékot láthatóan mégis élvező – színészek. A női szekció – Bánfalvi, Hartai – egészen pazar. A produkció alig „alföldis”, de azért minden mutatva van, csak nem csúcsra járatva. 

Értékelés:
(39 szavazat)

Keserű só         

(Átrium – Kander – Ebb – Fosse: Chicago - 2018. június 29.-i előadás)

Éva: Voltam én már rendes musicalt nézni, ahol minden dal fináléra volt rendezve és csak a jegyet finanszírozó nézőtársaim rosszallása akadályozta meg, hogy énekelve csatlakozzam a francia forradalomhoz, egyben halálosan beleszeretve a slimfit jelmezes, negyvenkilós, irháig szoláriumozott főénekesbe. Na, Alföldi Chicago-ja nem ilyen. Keserű. Arról szól, hogy két nyilvánvalóan tehetségtelen lányt megrág és kiköp ez a szar élet és mehetnek rózsaszín tüllben, kínai strasszban csipogni a kerületi kultúrházba. És mi vagyunk a közönségük az Átriumban és a kultúrában is.
Iza: Azt mondta Éva: „A Chicago a Csárdáskirálynő 10 %-a, mint darab.” Stimmel. Ettől függetlenül kiváló zenei alapanyag, és ha van két jelentős művésznő a Roxie-Velma párnak, jó produkció lehet ez. Alföldi Róbert lendületes, ötletes musicalt/revüt vitt színre, határozottan egy kis brechti feelinggel. Bár jobban járt volna, ha a prózát egyenértékűvé teszi a tánccal és a zenével. A gyilkos-duó és a sztárügyvéd triója elvárásaimhoz képest halovány volt. A mentőövet a darab „kiscsillagai” adták, Hámori, Hernádi, Bercsényi és Mihályfi. 

péntek, 25 május 2018 23:53

Eugéne Ionesco: Székek (Magyar Színház)

Értékelés:
(12 szavazat)

Everything will be all right, tonight

(Pesti Magyar Színház, Sinkovits Színpad, 2018. május 15-i előadás)

A magyar színjátszás aranyfedezete, trezor nélkül. Az egyikük a legszebb hangú magyar színésznő, akinek vitán felüli tehetsége, nota bene életműve okán minden díja megvan. A másik az alternatív szcéna örök  garabonciása, aki akkor sem fog állami díjat kapni, ha szeme egyetlen villanásával stadiont igéz Penészlekre.  (Tudna.) Ionescot úgy játszanak, mintha francia társalgási darab lenne. Emelje fel a kezét, aki abszurd színművet mostanság nem alkohol hatása alatt, vagy gyógyíthatatlan proccságból néz. Na. Ez nem olyan. Béres Ilona és Fodor Tamás rulez.