Churchill és Garbo (Rózsavölgyi Szalon)
Idegenek az éjszakában
(Rózsahegyi Szalon – Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo – 2024. szeptember 25-i előadás)
Éva: Két vasautonómiájú ember, az egyiket még a világháború sem karcolta meg, a másik Hollywoodba sem pusztult bele. Mindketten moll hangneműek, merő belső harc az életük. A kudarcokkal való együttélés a kulcs, a harcmodor persze eltérő. Körülöttük a fecsegő felszín, a high society, a képeslapkék tenger, Callas kitörései és sok vodka-martini… na, meg whisky. Egy párbeszédekre épített lektűrből rendezői varázslatra hepiend nélküli, de szívmelengető este lett.
Iza: Merő izgalom a téma: Greta Garbo és Winston Churchill találkozik Arisztotelész Onassis legendás hajóján, a Christina O-n 1959-ben, miközben Onassis éppen - férje orra előtt - akarja meghódítani Maria Callas szívét. Az izgalom abból fakad, hogy a találkozás valóban megesett, de ki tudhatná, hogy egyáltalán szót váltottak-e azon a nagy hajón ők ketten? Kissé hihetetlen volt, hogy Nagy-Kálózy Eszter Garbo, míg Hegedűs D. Géza Churchill bőrébe bújik. Minden ostoba előítéletem így dőljön romba. Ha van helyes, szívmelengető színházi este, ez feltétlen az, és a két szereplőknek elhittem, hogy Greta és Winston keringőzik előttem a Ligur-tengeren.
Martin McDonagh: Hóhérok (Jászai Mari Színház -Népház)
Akasztófahumor
(Vársomajori Szemle 2024/Jászai Mari Színház Népház – Martin McDonagh: Hóhérok – 2024. augusztus 28-i előadás)
Angliában járunk 1965-ben, a sziget egyik zord északi szegletében, ahol Harry Wade – feleségével, Alice-szel és tizenéves lányával, Shirley-vel - szerény kocsmát visz, miközben ő az ország második legjobb hóhéra. Éppen most tiltották be a halálbüntetést, így egy helyi újságíró riportot készít azzal az emberrel, aki többszáz másik embert segített át a túlvilágra. De nem ő az egyetlen, aki beugrik a kocsmába, érkezik egy nagyvárosi swagger is. Mit akarhat? Egy pint sört, egy ágyat, vagy éppen Shirley iránt érdeklődik? Megjelenése vajon véletlen egybeesés-e Harry nyugdíjba vonulásával? A darab és az előadás drámai feszültsége Mooney szándékainak felfedésén nyugszik, miközben Wade-el kóstolgatják egymást.
Ivan Viripajev: Iráni konferencia (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
Túlélő gyakorlat
(Városmajori Szemle 2024/Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Ivan Viripajev: Iráni konferencia – 2024. szeptember 4.)
Amikor az ezredfordulón Oriana Fallaci - Harag és büszkeség című könyvében - megkongatta a vészharangot, sokan gúnyosan mosolyogtak, modern Kasszandraként cikizték az újságírónőt. Fallaci az iszlám és a nyugati világ összeférhetetlenségről szólt, egy közelgő, világméretű dzsihádról. Állította, nem egyenrangú kultúrák találkozásáról van szó, mert akik vallási elveiket erőszakkal terjesztik, nem képesek tisztelni saját kultúrájukon kívül más kultúrát, és fütyülnek az évezredes európai épületekre, szent helyekre, azok nincsenek egyszinten az európai kultúrával. Azt vizionálta: Európának vége, elnyeli ez az agresszió, mert megszűnt minden önvédelmi reflexe. Európa erről nem akart, nem akar tudomást venni, mára jócskán ráégett, amiről Fallaci szólt, és meghatározza mindennapjaink. A múlt héten felszálltam a Radnóti Színház előtt a 78-as trolira dél körül, az utasok közül négyen oroszul beszéltek, ketten héberül, még két-két kínai és afroamerikai, meg én. Nem turisták voltak, iskolatáskával, kutyával, éppen beszerzett felmosóvödör egyikük kezében. Többféle „dzsihád” sújtja Európát.
Rendhagyó születésnapi köszöntő IX. (2024)
Vári Éva ma ünnepli születésnapját, az Isten éltesse (nekünk) idén is, és még soká. Sokszor gondolunk arra, meg kéne írni a Karrier-dal 2.0-át, mert öt évvel bővebb már Vári Éva-tudásunk. Isteni alcímek vannak a fejünkben: Elszalasztott szerepeim.....Amit tudni akartál a színházról, de sosem merted megkérdezni.... Na, és ők az én kollégáim.......Hála, mint olyan, ebben szakmában nincs…. Ha rászánnánk magunkat, a Vári-stílus révén, no meg tartalmánál fogva Jászai Mari Naplója komoly versenytársat kapna.
Kis Magyar Színházi Büfékalauz
Velünk született altruizmusunkat a színházi büfékben felváltja a lendületes egoizmus, csillanásnyi hedonizmussal: rozé, perec, koktél, sós mandula, gesztenyeszív, kerül, amibe kerül. (És kerül. Egyszer kiszámoltuk, hogy egyik kedvenc színházunk vörösbor inkluzíve perec egységárai négy személyre havi ruházkodási költségünket vitte – volna - el.) Bármely Molnár Piroskás vonatkozás esetén természetesen kis Hungária Extra dry. Következő életünkben pihenésképp színházi függönyrojt szeretnénk lenni, esetleg büfés. Évezredes gasztronómiai tapasztalatainkat osztjuk meg igen kedves olvasóinkkal, nem titkolva el a nemzeti trikolórban pompázó zselatinos izével kapcsolatos esztétikai kifogásainkat, a zalaegerszegi koktélkultúra feletti ámulatunkat, nota bene Spinozás vagy Gólemes kulináris kalandozásainkat.
Színházba járni drága mulatság. Főleg, ha az este végére kiderül, hogy csak borsos árú időtöltést finanszíroztunk, ám nem kaptunk sömmitlen sömmit. Olyan, hogy „olcsó színház” 2024-ben már nincs, kivéve, ha a Nemzeti Színházba járunk, de ott meg mostanság vagy nincs mit nézni, vagy belénk fagy a sajtosroló valami fesztiválhumbugtól. Tisztelet a kivételnek.
Prémium élmény, amikor már megérkezni is jó az előadás előtt. Amikor a színházi pultosok ránk mosolyognak, van egy barátságos gesztusuk, átsegítenek az „izé vagyok, a jegyér’ jöttem” bénaságán. A büfé alaphely. Ott eszünk, iszunk, készülünk, izgulunk, sminket igazítunk, és csak azért is veszünk sós karamellás sajttortát, pedig már több órája spártai diétát folytattunk és nyerésre álltunk.
Tudjuk, hogy a színházművészet háza táján fontosabb kérdések is vannak, mint a színházi-büfék állapota. Mégis, ezzel a gyakorlati bédekerrel kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy jobban érezze magát a színház másik fele: a néző.
Útmutatónk alapján nem érdemes színházat választani, nem lehet belőle megtudni, hol uralkodik Thália, hol a fakadásig dotált tündöklő középszer, de azt, hogy hol néznek ránk úgy, mint a döglött patkányra még ezer forintos langyos kóla vásárlása után is, vagy hol mosolyodik el a büfés egy Csehov idézetre, azt igen.
Nem titkoljuk el, hogy elveink is vannak, több színházba úgy megyünk, hogy a kulacsban ásványvíz, ridikülben mogyi, konyakmeggy, bocicukor van, mert a Gracchusok esküje kutyaf…üle volt ahhoz képest, mikor eldöntöttük, ebben a bótban öt forintot nem hagyunk, olyanok a körülmények. Első blikkre sohasem teszünk ilyet, mindig fogyasztási tapasztalat áll a verdikt mögött.
És akkor nézzük a „versenyzőket: