Philipp Löhle: Nem vagyunk mi barbárok (Katona József Színház)
Girl’s power
(Katona József Színház - Philipp Löhle: Nem vagyunk mi barbárok – 2017. június 6.-i előadás)
I come only with my punishment
There comes only my conviction
Running is my fate
'cause I don't carry any identity papers
Lost in the heart
Of the great Babylon
They call me the Clandestine*
(Manu Chao)
Épp itt az ideje a színházi évad végének. Még egy-két szembenézés saját gyengeségeimmel, aztán mehetek terapeutához. Mert az esti színház sok gondolatot ébresztett ugyan, de én csak azon agyaltam, ha éjszaka bekopogna egy menekült hozzám, aki sötétbőrű és ételt, szállást, zuhanyt kér, mit csinálnék? Rosszabb ember lennék mint 10 éve? Nem hiszem. A világ lett félelmetes, kihívásokkal teli, de nagyon gyorsan. És sok mindenre választ kell találni magunkban, magunknak. Olyan válaszokat, amiket később nem bánunk, nem szégyellünk.
Duncan Macmillan: Lélegezz (Katona József Színház)
Élet, halál, világegyetem
(Katona József Színház – Duncan Macmillan: Lélegezz (Lungs) - 2017. június 1.-i előadás)
Kicsit becsapott a színházi darabismertető. Tény, a gyermekvállalás tárgykörére van felfűzve a történet, de mégis egy - brutálisan őszinte - love storyt látunk, a kezdettől a végig. Történetet egy harmincas, bizonytalan, sokat agyaló, mindent analizáló párról, akik számos, de mégsem helyrehozhatatlan hibát követnek el. Életük kicsit ismerős, kicsit mosolyogtató, olyan esendően emberi. Néha nevetünk rajtuk, mert nagyon is szomorúak vagyunk.
Dosztojevszkij: A játékos (Radnóti Színház)
Tehetetlenke oroszok Párizsban
(Radnóti Színház – Dosztojevszkij: A játékos - 2017. június 7.-i előadás)
Én idáig azt hittem, Dosztojevszkij hőseinek jó része vagy lelki beteg, vagy idegileg kivan. Erre a Radnóti Színház előadásában annyi intrikától, pénzéhségtől majd kicsattanó, „egészséges” embert láttam, hogy már-már azt hittem egy Feydeau darabot nézek. A nyílt próba után kis csalódást okozott a bemutató, ott olyan izginek tűnt minden, volt lendülete, humora. Az előadásban ebből már csak pillanatok maradtak, főleg Csomós Mari és Schneider Zoltán megmutatkozása.
Wajdi Mouawad: Futótűz (Radnóti Színház)
„Örökké szeretni foglak….történjen bármi”
(Radnóti Színház – Wajdi Mouawad: Futótűz - 2017. június 15.-i előadás)
Nagyon csínján kell bánni az ígéretekkel. Főleg a "szeretni foglak egész életemben" kezdetűekkel. Azt sem tudjuk mi lesz holnap, honnan tudnánk mi lesz 20 év múlva. Aztán ott vannak a titkok. Titkot birtokolni néha nem izgalmas, hanem borzalmas érzés. Elszigetel másoktól, a világtól. Lehet olyan teher, hogy beleroppanunk az őrzésébe. A darab főhősének, Nawal Marwan-nak is sok titka volt, köztük egy szörnyű titok, aminek örökre annak kellett volna maradnia. Mert egy titokkal képesek lehetünk leélni az életet, de ha felpattintjuk a „titokzárat” sanszos, hogy mindent és mindenkit elpusztítunk magunk körül, ahogy Nawal Marwan is tette.
Amikor a valóság rosszabb, mint a disztópia
(Katona József Színház - Puskin: Borisz Godunov - 2017. május 31.-i előadás)
Mindegy, melyik öltönyös vágja zsebre a kezét, a cár, vagy az álcárevics, egyforma nímand mind a kettő. Formátummentes uralkodók, reménytelen országok, álhírekkel és odavakkantott bojári parancsokkal irányított nép: Zsámbéki Gábor Borisz Godunovja a Katonában.
Ibsen: Peer Gynt (Stúdió K)
Hommage á Stúdió K
(Stúdió K – Ibsen: Peer Gynt - 2017. június 9.-i előadás)
Ha kapnék egy bónusz időutazást 10 régi színházi előadásra, az egyik út 1941. május 10.-ére vinne vissza, Peer Gynt a Nemzetiben, Jávor Pállal a címszerepben. Nem fog megtörténni, de a Stúdió K előadásában végre életemben először élveztem Ibsen drámáját. Volt persze zökkenő, a lendület is megtört néha-néha, nem zsöllyében ültem. Kárpótolt ezért, hogy Nagypál Gábor született Peer, Nyakó Júlia meg Aase-ként beragyogott a Gobbi-mítosz hallhatatlannak tűnő dicsfényébe. Hegymegi Máté azt mutatta, amit ígért, vándorlást Peer Gynt világába, fapados járatra szóló jeggyel. Az előadás erőteljesen kísérleti jellegű, de ha elkap a gépszíj, akkor már nincs megállás, csak a „nagy utazás”.
Városmajori Színházi Szemle - Georges Feydeau: A hülyéje (Miskolci Nemzeti Színház)
Lehetünk hülyék, anélkül, hogy hülyék lennénk?
(Miskolci Nemzeti Színház/Városmajori Színházi Szemle - Georges Feydeau: A hülyéje (A balek) - 2017. június 29.-i előadás)
Furcsán viszonyulok Feydeau-hoz. Még azt sem tudom eldönteni, tetszik-e, vagy sem. Most sem jutottam közelebb a megoldáshoz. Kis híja volt, hogy a szünetben nem távoztam angolosan, mégiscsak ciki majdnem bealudni egy bohózaton. De Nádasy Erikát mentem nézni, ő meg sehol az első felvonásban. És milyen jól tettem, hogy maradtam! Nádasy 10 perc alatt lenyomott egy karaktert, ügyesen egyensúlyozva azt Füst Milán Bódognéja és a Mágnás Miska öreg Bárónéja között. Az előadás meg szárnyakat kapott, miután a színen Szőcs Artúr is feltűnt, saját személyével feldobva Feydeau vígjátékát, meg persze a rendezését is.
Verdi: Traviata (Pécs - Placido Domingo Classics - 2017)
Az Everest csúcsa és a Mariana-árok mélye
(Pécsi EXPO-Center/Placido Domingo Classics 2017 - Verdi: Traviata - 2017. június 24.-i előadás)
Csodálatos, hogy Pécs, ami nekünk, magyaroknak gyöngyszem – de korántsem Salzburg, Bregenz, vagy Bayreuth -, képes volt megnyerni magának Placido Domingot, a tenorkirályt. Domingo nevét adta egy most alapított fesztivál-eseményhez. Lehet, 2017. június 25-én hajnalban, már a fejét verte volna a falba ezért. Persze nem kellett, ő 101 %-on teljesített. Megmutatta miért vált azzá aki, s miért lett legenda már életében. Társa volt ebben Marina Rebeka, az „elmúlt 50 év legjobb Violettája”, aki meg azt mutatta meg, hogy ő is már valaki, nemcsak Netrebko, meg Bartoli után érdemes szaladgálni a nagyvilágba. Sajna, innentől kezdve majdnem minden mást katasztrófa sújtotta területként lehet értékelni. Jó lesz, ha a rendezők már most elkezdenek tréningezni a jövő évre.