Rendhagyó színházi estére került sor a Három Hollóban. Előadás után a szerző a kulisszatitkokról vallatta a színészt. Azonnal, még köztes állapotban játék és valóság között. Így tudtuk meg, hogy Nádasy Erika és a rendező, Szegvári Menyhért betértek a Kecskeméti Katona József Színházba, s megnézték a darab sokszereplős változatát, nagyzenekarral. A színésznő azonnal beleszeretett, a rendező azonnal lehűtötte: „felejtse el, ez így nem működik, szétviszi a történetet a zene, a sok szereplő”. De a színésznő erősen akarta, megkereste a szerzőt, írjon már neki monodrámát belőle. Az író meg írt, mert elfogadta, amit Szegvári jószemű színházi emberként azonnal meglátott. A többi már színháztörténet, 2006-ban volt a bemutató az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Nádasy Erika tizenkét éve formálja, csiszolja magában Jolán figuráját. A beszélgetésből kiderült mi minden is történt a tizenkét év alatt a színésszel, emberrel. Ezért merem gondolni, írni, hogy Sárbogárdi és Nádasy saját története mutat bizony hasonlóságokat.
Jolán egy kieső vidéki vasútállomás jegypénztárosa, aki álmait, vágyait hazafias operettek írásába fojtja. Darabjait sorsa visszadobják a kiadók, mégsem csügged, inkább nő benne az alkotói vágy. A drámában váltják egymást a vidéki vasútállomás szürke mindennapjai, s a formálódó operett - aktuálisan megelevenedő - jelenetei. Az előadás 90 perc önreflexió. Kicsit olyan ez a darab, mint Shirley Valentine. Csak nem a Fallal folyik a társalgás, hanem váltott vasutasokkal, huszárokkal. Nádasy játszik el mindenkit és mindent, az ibusári állomásfőnöktől a büfés Erzsin át a lövészárokig. Hús-vér szerelmét, Mihály kalauzt és Bajkhállóy Richárd hazamentõ huszártisztet, s annak kedvesét, Amáliát. A néző azt láthatja, amit a színésznő képes magából az író szavaihoz, a karakterekhez előásni. Két világ a színen, ami egy percig nem olvad össze, párhuzamosan fut Amália hercegkisasszony és Bajkhállóy Richárd idillikus szerelme és Jolán Kleisermann Mihály kalauzzal volt, régen elmúlt szerelme. Rózsaszín és fekete. Álomvilág és realitás. A két világ között nincs átjáró Nádasy előadásában. A dráma az dráma, az operett az operett.
Az előadás utáni beszélgetés alapján Nádasy Erika nem egészen olyan, ahogy általában a színésznőket képzeljük. Finomkodás, megjátszás, a hétköznapokban való szerepjátszás nyomokban sem érezhető benne. Kicsit Kurázsi mama, kicsit Julia Child. Talán leginkább olyan ő, mint a régi cseh sorozatban, a Nők a pult mögött-ben Andulka Holubova. Csak nem szolid kis fekete, hanem éppen élénkvörös. Tűzben edzett, de a csapások, az árulások, a sértések, a bántások ellenére is helyt kell állnia, mert az élet megy tovább. Sokszínű, vibráló, impulziv személyiség. Láthatatlan, de érezhetőn mély sebekkel. Középkorú asszony, felnőtt gyerekkel, fogadott unokákkal. Vidéken él, háztájival. A lelke ennek dacára vagy éppen ezért tele álmokkal, mégpedig színház körüli álmokkal, leendő szerepekkel.
A színésznő, az ember egy „kincsestár”, Parti Nagy darabjának minden szereplőjéhez van mit hozzátennie valós önmagából, megélt sikereiből, fájdalmaiból. Nagyon úgy tűnt, az érzelmi szélsőségek nem idegenek tőle. Az operettrészletekben díva és bonviván volt egyszerre, erős, szép hanggal, könnyedén kivágta, élvezetessé tette, mi több láttatta puszta zongorakíséret mellett a nagyoperettek betétdalait. Mindezt MÁV uniformisnak is elégtelen nyűtt nadrágban, zokniban, gyűrt ingben, csapzottan. Jolánja vaskos, karcos, keserű volt. Néhol groteszk. Egy negyvenhét éves – volt három évvel ezelőtt – asszony, aki pontosan tudja nem lesz neki írói karrierje, s nemhogy élhető, de talán még normálisnak mondott élete sem. A napok, hónapok, évek illúziók nélkül, szürkén fognak eldöcögni már a sírig. Jegyeket fog kiadni és lyukasztani, ami vele megtörténhetett az már mind múlté. Húsz éve issza ugyanazt a kávét ugyanabból a bögréből. Aktuális legnagyobb dilemmája, egyen-e fogyis paradicsomos-káposztát libafasírttal.
Ahogy az életben, úgy a színpadon is vibráló Nádasy Erika. Igazán megy neki a one woman show. Van az emberben annyi tapasztalat, érdekesség, szuggesztivitás, ami kitart 90 percre. Erős személyisége, mesterségbeli tudása nem engedi a nézőt elkalandozni, megy vele. Attól a perctől fogva, hogy beviharzik a színpadra, nincs üres járat egészen addig, amíg kialszanak a lámpák. Az előadás színrevitele nagy tempót diktál, a színésznő meg bírja az iramot.
A Három Holló színpadán egy vélhetően lecsupaszított, utazó előadást láttunk. Hála istennek. Így nem a kellékek, a külsőségek segítettek a katarzishoz, hanem a bármelyik percben robbanni kész színésznő. Nem tudom milyen lehetett Nádasy Sárbogárdi Jolánja 12 évvel ezelőtt. Most egy középkorú asszony, aki kegyetlenül leszámol az illúziókkal, álmokkal, s rájön, hogy az életben ő már nem képes „látszani”. Tragikomédiát láttunk, színészi bravúr révén.
Lehet, Sárbogárdi Jolán eltűnik majd szép csendben az ibusári állomás füstjében, de Nádasy Erikának ettől nem kell félnie. Látszik, nagyon is. Magánemberként és színésznőként is. Belülről fakadó „ragyogás”-a, az egyénisége. Úgy tűnt, nincs az az előadás amit el ne vinne a vállán. Sulyok Máriának sok sikeres szerep eljátszása mellett is 45 évet kellett várnia a tökéletes szerepre, Orbánnéra. Remélem valahol már írják Nádasy „orbánnéját”. A vereségek, a kiábrándulás, az önismeret, az elszántság, az erő, és nem utolsósorban a tehetség megvan benne ahhoz, hogy „Nagy Színésznő” legyen. Lehet, már most is az.
