A színpad hátsó falát beborító tablóképen Berény Róbert híres, „Fegyverbe, Fegyverbe!” plakátján a matróz egy vörös lobogót ráz. Az este végére, kockáról kockára omlik le, s alakul át a Budai Vár látképévé (anno) a pesti oldalról, kb. akkorra, amikor Vitéz Nagybányai Horthy - a színpadon, egy fehér játéklovon - belovagol, képletesen. Khell Zsolt múlt század elejét mintázó, budai úriház enteriőr forgódíszletében egymás mellett, párhuzamosan mesélődik a regény. Feczesin Kristóf nagyszerűen narrál Kosztolányiként, egész estén át „olvassa” sorról sorra az író gondolatait, ami aztán körötte megelevenedik egy-egy jelenetre.
Az előadás színrevitele párhuzamot állít – inkább reményt ad? - 1919 júliusa és 2019 júliusa között. Hisz 2019. július 31-én kezdődik a cselekmény, amikor Kun Béla elrepül és egy kettős gyilkossággal zárul 1920. május 29-ére virradó éjszaka. A rendre visszatérő zenei betét Kálmán operett-slágere, az „Álom, álom édes álom…… lám a Földön is van égi boldogság.” A való élet és az álom átjárja egymást a színpadon, sok a szimbólum. A fehér (játék)ló a kormányzó alatt, Kun Béla repülőjének modellje, Piroska, a Vizy-házaspár elhunyt kislánya, hófehér ruhában, angyalként szaladgálva a hús-vér szereplők között. Még az is felötlött bennem, hogy Rusznyák varázsolni is tud, miután az első felvonás alatt a házmesterék szuterénlakása felett komótosan a színpad hosszában átsétált egy cirmos macska, s rögtön a néző is érezte, amit Anna: az élet orrfacsaró szagát. (Esküszöm a macska végigmérte a nézőteret a sasszéja alatt, lecsekkolta az esti nézőket.)
Rusznyák Gábor rendező egyben dramaturgja is a színrevitelnek, hangsúlyt fektetett a műben felsejlő politika szálra, halljuk Kosztolányi leírását a „vörösök bukásáról”, a fehér terror eljöveteléről, az Antanttal folyó tárgyalásokról, a románok lehetséges bevonulásáról. A színpadon az elmélyült párbeszédek között három népes Vizy-estélynek lehettünk tanúi: egy úri zsúrnak, karácsonyestének és Vizy Kornél minisztériumi kinevezése alkalmából rendezett vacsorának. (Nem lehetett nem felkapni a fejünket, amikor a helyettes államtitkár úr estélyén az urak a hivatali korrupcióról kvaterkáztak, és a színpadon zúgott az Álom-kórus.)
Negyedik éve figyelem a miskolci társulatot, sok műfajban, széles szerzőskálán képesek bármit színre vinni, karizmatikus egyéni alakításokkal, és erős, minőségi összjátékkal. Vidéken is élnek és remélnek kiváló színészek.
Az Édes Annát megformáló Mészöly Anna alakítása felkavaró és drámai, holott lényegében alig szólt, inkább vállvonogatva „volt” a színpadon. Édes Annája lát, érez, megfigyel, elvisel, alkalmazkodik, s egyszer csak átalakul. A parasztlány ösztönlény, aki a „kimondhatatlan büdösség” miatt az első pillanatban menekülne Vizyéktől, de a körülmények – főleg Vizyné nagyhalál ágyjelenete - nem engedik. Így gyilkossá lesz. Talán nem öröm egy pályája elején lévő színésznőnek, hogy hasonlítgassák a nagy elődökhöz, de ebben a fiatal színésznőben van valami Horváth Teri fogösszeszorított cselédjeiből, de Bara Margit duzzadt ajkú dacos „bakaruhájából” is. Jó nézni, vele menni, aztán felsóhajtani, hogy lekerül a nyakáról a kötél, csak Márianosztra.
A Vizy-házaspár (Görög László és Nádasy Erika) tökéletes a színpadon, de mégis mintha a Kosztolányi-regény ellenére lennének, nem szennyes alakok, akiket el kell takarítani. Görög László Vizy tanácsosában, ahogy írja Kosztolányi „hihetetlen lendület” van, de nincs meg benne a „féktelen politikai becsvágy”, a világtörténelmi események inkább csak játszanak vele. Egy kedvesen joviális figura, még asszonya, „Angyal” megcsalását is finom, úri módon, iránta való tapintattal viszi véghez. Maga az alakítás hibátlan, pontos, rendezői útmutatásnak tűnik a szerepépítés.
Nádasy Erika vörös ruhás Vizy Angélája egy elegáns szalon macska. Véletlenül sem egy „lélegzet nélkül, viaszhalvány arccal…trónoló…kitömött bagoly”. (Úgy sejtem - jelmeztervező: Tihanyi Ildi - a ruháknak színkódjuk van, a kommün idején, az első fogadásokkor az úri hölgyek vörösben, majd a miniszteri kinevezési fogadáson már mindenki fehérben.) Puha, ingerlékeny asszony, ha kell simulékony. Finom színészi játék mutatja meg az nő gyomorbaját, neuraszténiáját, sőt a hisztériáját. Csendben jajong, haját „modoros-eszelős mozdulattal” tekergeti. Nem tulajdonolni akarja a cselédet, inkább halott kislánya képére formálni, anyakánt birtokolni, etetni, óvni, irányítani. Vágyik rá, hogy neki is legyen valakije, nem ostoba, tudja, hogy férje csalja. Ezzel párhuzamban életének értelme egyre jobban a lányban testesül meg. Akárcsak urában, van benne is lendület és még nagyon nő. Ez a Vizyné inkább Anna szerencséje, nem keresztje. Vizyék az előadásban túl emberiek, sőt mintha jó emberek lennének, az élni, élni hagyni elvén. Mondjuk a regényben sem egyértelmű, de most aztán tényleg talány Anna miért is öl, Jancsi Moviszterné nyakába adott csókja a kinevezési estén ehhez igen kevés, hisz a maguk módján a színpadon most szeretik, becsülik a csendes "gép-lányt".
Ahogy a házban élő úri társaság is: a Moviszter-házaspár (Szatmári György és Seres Ildikó) és Druma Szilárd és neje (Lajos András, Szirbik Bernadett). Mulatnak a lányon, vihognak rajta, hogy Anna nem eszi a piskótát, nem lop, de nem bántóan, finoman, szalonszinten. A három nő és három férfi külön-külön csoportban tipikus leképződése a kilencszázhúszas évek unalmas, a háború után élni akaró polgári középosztályának. A Moviszternét játszó Seres Ildikó iskolázott énekhangja a Kálmán-dallammal, kellemes színfolt. Akárcsak Vizyné, súlyos selyem jelmezeiben krúdys, unatkozó és spleenes szépasszony a színpadon.
Patikárius János (Bodoky Márk) figurája is „lebeg” a darabban, most nem egy lélektelen ficsúr. Itt mindkét oldal sérül, Annában és Jancsiban is végbe megy valami végzetes változás. A fiú kiégett, csak azért habzsolja az életet, hogy ne érezze a magányt. Búcsúzóul átnyújt a lánynak egy csomag gesztenyét – persze a magzatelhajtó por után -, s már rég Bécsben él egy táncosnővel, de csak a cseléd, azt jelentett számára valamit. Anna meg őrzi az „apró, összeégett, megszenesedett” gesztenyét. Sokkal vagányabb és slemilebb Elekes pajtása (Simon Zoltán). A színész hanghordozással, laza, félig fekvő testtartással jól hozza a léha dandyt.
A házban lakó Moviszter doktor kulcsfigura a könyvben, ahogy az lenne a bíróság elnöke is, ha egy újabb csavarral nem az előadás Vizy-házaspárja játszaná a bírói tanácsot is. A regényben a bíró tudja, hogy „egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével, melyet az igazságszolgáltatás nem fejthet föl”. A doktor (Szatmári György) mondja el az Édes Anna-ügy tanulságát: „….az az érzésem, hogy nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.” A miskolciak előadásában a doktor figurája kissé puha, a társaságban majdnem súlytalan.
Anna rokonai a „vörös” Ficsor (Fandl Ferenc) és neje (Kerekes Valéria) most szinte bocsánatkérően árusítják ki Annát, nem számításból. Ficsor a kommün megúszásáért, Ficsorné egy abrosz reményében.
Rusznyák Gábor szép képeket komponált színpadra. Kiemelte a regényből, ahogy a „vörösök” bukásának napján Vizyné vajért rótta a várost, melyet kukoricakenyérrel tálalt fel az urának, annak morgása mellett, hogy asztali szerviz nélkül, tálcán. Maga közben csak orvosságos labdacsokat evett. Plasztikus volt az „ozsonna” jelenet, amikor Anna nem kér az általa gondosan szelt piskótából, ahogy az is, hogy Moviszter doktor Etel nevű cselédje (Prohászka Fanni) feltörte a csirkék koponyáját, hörpintgetve belőlük a velőt, mert „az embernek úgy sincs egyebe, csak amit megeszik”. Anna csak egyszer, a gyilkosság előtt evett „a sötétben, gyorsan és mohón, egy rántott csirke combját meg sok-sok süteményt”, akár egy kannibál. A gyilkosságokat nem mutatta meg a rendező, csak az eredményt, a kifröccsenő vért ismertük meg.
Karinthy azt írta a Nyugat 1935 áprilisi számában megjelent Az ötvenéves Kosztolányi című esszéjében, hogy a regény „pepecselés és bíbelődés”, „látható és érezhető erőlködés és izzadás”. Azt nem mondanám, hogy a miskolci előadás izzadás lenne, de hogy pepecselős, az biztos. Rusznyák Gábor erős kézzel színre vitt rendezői víziója az Édes Annáról. Szerencséjére egy engedelmes, tehetséges társulat van mellette, akik hagyták magukat vezetni, hitték, nem az egyéni dicsőség, urambocsá színészi élvezet, jutalomjáték a fontos, hanem az előadás sikere. A miskolci Édes Anna professzionálisan megkomponált, ott és közben beszippantó előadás. Így is „olvashatjuk” Kosztolányi regényét.
(Fotó: Éder Vera.)
