Lakmusz

Érdekes, ezt mindig diktatúrában mutatják be. Ott van húzása. Bence és Péter Kecskeméten megcsinálta: operett is, színház is, ötvenes évekes is, Ascheres is, miniszterelnökös is. Nem is lehetett a POSZT-on versenyen kívül se megnézni. Pedig nem szállott benne egyetlen páva se sehova. Több kritikust is láttam óvatlanul mosolyogni a Városmajorban. Jó volt, na.

A bátorság titkos helye

(Budapest Bábszínház, Ország Lili terme - Háy János: Apa lánya - 2019. április 30.-i előadás)

Az akarat sem ér semmit, ha nincs benne alázat,
Melynek a működésbe vegyülve az a hatása,
Hogy a lélekben a cselekedetnek csömör nem lép a nyomába.
Aki tudja, miről van szó, annak ezt nem kell magyarázni.
És aki nem tudja, annak én bizony nem fogom elmagyarázni.
(Vas István: Avilai Teréz intelmeiből)

Vannak a gyenge nők, akik félnek. Aztán már nem. Gondolkodnak magukon. Aztán már nem. Ilyen volt Irena Sendler ápolónő, aki 2500 gyereket mentett ki a varsói  gettóból. A Bábszínházban Pallai Mara Háy János szövegével az ő képzelt történetét játssza el szuggesztív-szépen. Mikor a színészi jelenlét már mindent odaadott, akkor jönnek a bábok és váratlan helyekről előbújva emelik a tétet: szívbeli előadás ez.

A gyereknek kél káromkodni kedve - szubjektív anyázás

(Pécsi Harmadik Színház – Schwajda György: A szent család – 2019. április 13.-i vendégjátéka a Játékszínben)
   
A világ már csak egy földszinti egyszobás, ahová nem süt be a nap. Négy gyereket nevelt fel, nincs ami már ne fájna, gyengeségükben az összes halálos és piti bűnt elkövették már egymás ellen. A maradék erejét felzabálja a magány, a szeretetéhség és a tudás, hogy ez visszafordíthatatlan.

Házaspárbaj

(Pinceszínház - Balázs Ágnes: Meghallgatás - 2019. március 8.-i előadás)

Szerelmi pszichokrimi alkotói duplacsavarral: házaspár a színpadon, házaspár az író és a rendező is. Nem bejósolható fordulatokkal tempósan bontakozik ki a történet, árnyalatnyi transzcendenciával, meghökkentő véggel. Murányi Tünde sehová be nem sorolható játékától emlékezetes az este: mindent el tud játszani.  Praktikus-technikás színészt, dívát, komikát, megcsalt feleséget, epilepsziás sokkal feltörő őrületet átvészelő embert, bosszúálló szörnyet, megváltó társat. Ez így kibírhatatlanul sűrűnek tűnik, az Izaura tévé sorozatai bírnak ennyi fordulattal, de a Pinceszínházban kamarazenélős, egymásra figyelős, érzékeny előadást láttunk. Kálid Artúr eljátszhatja a szakmai-érzelmi nullpontot megélő középkorú színész összes küzdelmét és … de nem spoilerezek.

Bardo

Az egyik legszebb színpadi piéta evör: a Bolond tartja vállán keresztfaként a vonallá feszült testű halott Woyzecket, Marie távolabb, Andrés közelebb térdel és a háttérben gúnyos kíváncsisággal bámulva áll a Kapitány, a Doktor és a Tamburmajor. Miért megy egyszerre három-négy Woyzeck? Hajlok rá, hogy a töredékesség miatt. Mintha ez a darab alkalmas lenne, hogy a jelenetek szabad rendezésével szabadon engedjék a látomásaikat a rendezők.  Hegymegié: időn és ismert világi helyen kívüli, pokol tornáca-szerű katonai tábor, ahonnan elmenni nem lehet, mert az „el” nem értelmezhető. Itt vár Woyzeck arra, hogy megölhesse Marie-t és végre ő se éljen már. Sok reminiszcencia jut az első pillanattól:  Godot, bolond narrálta furcsa vásári szomorújáték, az imitált forgó miatt haláltánc-fíling. Vigasztalan hely, könyörület, emberi szívmeleg nélküli világ.

Ladányi metoo

(Örkény Színház - Szép Ernő: Patika - 2018. december 21.-i előadás) 

Nemsokára Magdi mamaként és Miklós papaként emlegetjük a kormányzóékat, terül már a bársony a várbeli erkélyre, úgyhogy nézzük csak meg, milyen volt a vidék, mikor az asszonyt szájon törölték a nappaliban, úgy ment felszolgálni a kávét szattyánbűr papucsban az uraknak. Szép Ernő? Igen. Mohácsi? Inkább. És milyen jó. És hosszú. De ez erény. Egy órás kocsmajelenet rulez. Tenki-Znamenák-Novkov.

A Török Pál utca titkos kincse: Buflakár Béla

(Pinceszínház - Tasnádi István: Paravarieté - 2018. december 1.-i előadás)

Kicsit tétovázott a közönség, hogy röhögjön-e, de aztán úgy döntött, hogy igen.  Tasnádi István Paravarietéje az, aminek látszik, csoda kegyetlen mischung, ami utólag fáj, közben meg szórakozat a „magatokon röhögtök”-jegyében. Kaszás Gergő a középszerűség virtuózaként a XXI. századi magyarok Oblomovja. Buflakár Béla képét ki kellene tenni a középiskolákban. Már ha még lesznek.

Tét, nő, karc

(Mozsár Műhely/ E-Mancik Színházi Manufaktúra - Szomjas férfiak sört isznak helyettem - 2018. október 14.-i előadás)

Harmincpluszos nőknek fáj a szépen definiált élet, ezt ki is mondják ahelyett, hogy szülnének rendesen. A „női princípium” szöveg meg mehet a debil propagandatermékek közé, mert a valóság a folyamatos keresés-találás, bánat, szerelem, és temperált – néha csak ideiglenes - magány. Ami persze alkalmas az önmeghatározásra. De semmi ordenáré kékharisnyaság, minden karcos, fáj és igazi.

Amikor a zenit a semmivel egybeesik

„sokkal több vagyok,
mint Prospero, e kis kunyhó  lakója,
a te szegény apád.”

Nem a varázsló töri el pálcáját, hanem Prospero dobja könyvét - hatalmát a földi dolgok kupacára. Aztán szembenéz a közös emberi sorssal, a halállal. Szikszai Rémusz méltán korhatáros Vihart rendezett a Bábszínházban. Megtudjuk, hogy létezik olyan, hogy tudás és erkölcs párban jár, a megbocsátás értelmi-morális aktus, és a legbátrabb a halál szemébe néző ember. Ahogy Fodor Tamás mondja, hogy olyan anyagból vagyunk, mint álmaink, az fáj rendesen.

Nyilván neki is nehéz saját magával

(Alkalmáté Trupp – Fenyő Iván - 2018. július 29.-i előadás)

Alkalmáté újra, ezúttal a jócsávó, „nehéz ember”, celeb, majd megvilágosodott Fenyő Ivánról. Ami a színpadon kiderül róla: érzékeny, erős akaratú, jó színész és tud szeretni. És egy irritáló, hisztériás, nagyképű, zűrzavaros szemétláda. Akkor most mi van? Egy kegyetlen előadás, az van.