Iza színházban járt - Éva és Iza

Vác, Mükéné, mindegy

(Radnóti/Tesla – Závada Péter: Én, Iphigénia – 2020. február 2-i előadás)

Iza: Értelmi asszociációs balett, kortárs dokumítosz. Lehet, a dráma meghatározás már nem elég comme il faut? Mindig tanulok a színházban, most a sejcei bányász lakótelep mindennapjairól. Nem győztek meg a látottak, hogy egy kb. 25 percben előadható novellát 4 rendezőnek kell színpadra „cincálnia”. Nem láttam meg - az ígért - három sajátos szemszögű és látásmódú feldolgozást, mindig ugyanazt az „Ifiké”-t láttam a ketchup maszatos tányérja felett. És ez véletlenül sem az előadó, Eke Angéla tehetségén, értelmi/érzelmi átvitelén múlott. 
Éva: Eke Angéla van olyan képességes színésznő, hogy minden rendezői változatot érvényesen színpadra tett, de lenne már valaki oly kedves felfigyelni a belőle „kilógó” bohócra, az ambivalencia-kezelésére, a negatív pólusú szerepek sprődség nélküli eljátszásának képességére?  Iphigénia történetének meg eleve annyi változata van, hogy az Úr - posztmodern utáni – 2020 évében is belefér három új. Azonos szövegtest, máshogy húzva, rendezésenként más hangsúlyokkal újrapettyezve.   

Mindenki idegen valahol

Úgyis a Föld van legalul,
Hisz Isten bármit legyalul.
(Térey János)

(Örkény Színház – Térey János: Lót – Szodomában kövérebb fű – 2020. január 30-i előadás)

Éva: Áld-átkoz, ígér, angyalt küld, megtart és elveszi, ami nem ő ad. Mindenható, agyonnyomja egy olyan ember életét, aki nem tehet arról, hogy az, ami. Kereskedő, családapa, testvér. Aztán már semmi. Körülötte kórus zengi ”a megbékélés egy rossz tréfa”. Sem ember istennel, sem testvér testvérrel, sem idegen a helyivel sosem békél meg. Térey kemény, Kovalik következetes, vigasztalanul igaz ez az egész.
Iza: Nyomasztott minden, amit láttam, hallottam, felfogtam. Nem a szórakozást hiányoltam, nem azt rovom fel, hogy kínos feszültségben tartottak közel két órán át. Hanem azt, hogy nem volt katarzis, hanem egy sötét, kilátástalan lelkiállapot hosszan, azon túl is, hogy kijöttem a színházból. Lehet, az én hibám, de nem akarok mindenhol és mindig csak arról a förtelemről gondolkodni, amit évek óta „lélegzem”. Ne sokkoljanak a nyilvánvalóval, ne üzenjék: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! 

Akvárium a Fészekben

(Maladype Színház – Witold  Gombrowicz: Yvonne– 2020. január 28-i előadás)

Iza: Yvonne története majdnem Yvonne nélkül.  Gombrowicz ezt nem egészen így gondolta, de működik. Erőss Brigitta Kamarillja látszatra akár a Kis Hableány Arielje, de belül ő Ursula, Agónia és Begónia egyben. A 90 percen át pulzáló és vonagló kézmozdulat-koreográfiáját még tanítani fogják. Isten tudja, hogy műfaji besorolását tekintve mit néztem, de lekötött, élveztem, tetszett. Valami ilyesmi lehet: összes-művészeti-varieté. A színészek a talpuktól a fejűk búbjáig mindenükkel játszanak, minden műfajban, amit csak elbír a színpad.   
Éva: Nincs támpont. Jó, gondolkodjunk kizárásos alapon: nem blöff, nem musical, nem metafora, nem alter, nem impro. Piszkálódósan csillog, de pontos, nem elrajzolt, nem kísérlet, de úgy néz ki. Színészképzés? Ezek készen vannak, alaposan. És akkor még nem beszéltünk Yvonne-ról. Nem is lehet. Balázs Zoli Maladypéje kitalált valami újat, Balázs Zoli mindig kitalál valami új Maladypét. Laza szürreál-irreál? Definiálja majd ezt elmélet. És képviselője - ha eljön -, üljön feltétlenül az első sorba.

táncJÁTÉK

BACH
Minden rendben van.
MOZART
minden rendbejön
(Fodor Ákos: Két hanglenyomat)

(RS9 Színház/Laboratorium Animae társulat előadása - Sardar Tagirovsky: Diótörő/érzelmi, asszociációs balett egy részben – 2020. január 13-i előadás)

Éva: Ez az előadás könnyedén megtalálta a harmadik hanglenyomatot Csajkovszkijra: minden szép és fáj. De mi az az „érzelmi és asszociációs balett”? Pont az, aminek hangzik: széllelbélelt szabálytalanság, különös bánat, elégia és izgalom two in one, könnyű ötletbörze és belehalás, meghökkentő dinamizmus, kötetlen történetmesélés egy nehéz életű nagy zeneszerzőről és a művészlétről tizenegy színésztől. Aki ott volt Szentendrén a Tragédián a Laboratorium Animae-val, az bizalmat szavaz a Diótörőre is. Érdemes.
Iza: Valóban, az előadás előtt csak az foglalkoztatott, mi a csuda lehet az „érzelmi és asszociációs balett”? Még mindig csak érzem, mintsem értem. Ellenben olthatatlan kíváncsiság támadt bennem Csajkovszkij személye iránt. Ő már többé nem „csak” a Hattyúk tava és a B-moll szerzője, hanem egy torokszorítóan fájdalmas életű, magányos ember, az igazi „Fekete Hattyú”. 

vasárnap, 12 január 2020 23:34

Molière: Tartuffe (Katona József Színház)

Borz a bádogon

(Katona József Színház – Molière: Tartuffe – 2019. december 29-i előadás)

Éva: Hülyeséggel vegyes hiúságunk miatt átvernek, így aztán térden állva köszönhetjük meg a saját vagyonunkat a királynak, aki régi ismije a mi házi bűnözőnk. Ráadásul életünk végéig bármit kérhet tőlünk hazánk feje. Bocsárdi László vidámságra okot nem adó rendezése a mindent hibátlanul eljátszó katonásokkal.
Iza: Virtuóz színészek, rendhagyó díszlet/jelmez, feszültség, és mégse. Olyan az előadás, akár egy high-tech laboratórium. Minden eszköz, alkotórész tökéletes, de steril. Jó nézni az olajozott gépezet működését, ahol minden fogaskerék milliméterre pontosan illeszkedik a másikhoz, a Bécsi Filharmonikusokként muzsikál a társulat. Persze, hogy leesett az állam Keresztes Tamás alakítása láttán, már-már nem is hiszem, hogy ez lehetséges. De egy valami hiányzott: abszolút nem érintett meg, mert nincs benne semmi, ami sután emberi.     

hétfő, 30 december 2019 15:04

Best of 2019 (avagy a személyes elfogultság)

G.B. Shaw írta: „…a személyes érzelem nélkül írott kritikát kézbe sem érdemes venni…..nem is a <személyes érzelem> a helyes kifejezés, hanem a <szenvedély> a művészi tökéletesség iránt…” Mit láttunk ezen az alapon mi nagyon jónak a 2019-es évben a színházban és miért. Vigye kánya, hogy már megint "Katona tőkesúlyosak" vagyunk. Nem szeretnénk már, de mégis......(Alfabetikus sorrendben.)

 

A szabadság ára

(Örkény Színház – Jean-Paul Sartre: A legyek – 2019. december 21-i előadás)

Éva: Az istenek tudják, hogy az ember szabad, az ember meg nem. Dehogy mondják meg. Aki mégis tudja, cselekszik és megfizeti az árát. A szabadság jutalma a cselekvés, az ára az oldhatatlan magány. Hegymegi Máté a szabadságról rendezett egy okos, pontos, a szívet nehézzé tevő előadást.
Iza: Sartre a ’40-es években a párizsiakra adaptálta az Atreida-ház tanmeséjét, mert engedték, hogy a nácik bevegyék a városukat. Vajon Hegymegi Máté kinek és mi végre szánja a görög tanulságot? Értsük meg, hogy a szabadságot ki kell harcolni? De milyen áron, ha túl messzire mennénk, mit kezd patyolatlelkünk a bűntudattal? Erős, sőt véres képekből álló előadás az Örkény Stúdió – mondanám színpadán -, de inkább natúr talapzatán.

csütörtök, 02 január 2020 18:42

Shakespeare: II. Richárd (Pesti Színház)

Királyfidráma

(Pesti Színház – Shakespeare: II. Richárd 2019. december 20-i előadás)

Éva: Egy királydrámához férfiak kellenek, nem fiúk. A színészileg is érett kort és testi habitust megkövetelő II. Richárd sok része eljátszatlan maradt. Tompa Gábortól ettől még érvényes, érthetőre formázott, helyenként költői, vizuálisan erős – nagyszínpadra való - előadást láttunk. De egy Shakespeare-t nem illik capcarázni. Ez itt most a szereposztáson múlt.
Iza: Látványos színpadkép, erős, értelemre ható rendezés. De a darab két központi alakja, II. Richárd és a leendő IV. Henrik trónért folytatott párharca inkább uncsitesók közötti kakaskodás, mintsem két uralkodó életre-halálra szóló versengése a trónért. Különös látni a színpadon - a Vígben szép csendben zajló őrségváltás keretében -, a „régi” és a „sztalkeres” színjátszás együttállását. Az előadás - a Shakespeare művei között kissé mostoha sorsú - drámát nem teszi népszerűbbé, inkább csak a Vecsei H. és/vagy ifj. Vidnyánszky rajongóknak szerezhet örömet.

Vadászidény

(Katona József Színház – Katona József: Bánk bán – 2019. december 22-i előadás)



 „Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
        Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
        Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
        Kéményeinkről elpusztulnak a
        Gólyák, mivel magunk emésztjük el
        A hulladékot is. Szép földeinkből
        Vadászni berkeket csinálnak,
Ahová nekünk belépni nem szabad.”
(Bánk bán)

 

Éva: A magyarság legjobb pillanataiban is egy macinacis, nem hülye, de tehetetlen II. Endre király, nem Bán bán rókamálban.  Ez van. Komolyan veszi névadóját a színház, zéró pátosz és naftalin, széttartó érdekek, egymáshoz tört hatalmi centrumok, a társadalmi rétegek beszédképtelensége, közösségteremtés az illúziótlanság és valós kicsinység megmutatása által.
Iza: Tarnóczy Jakabnak biztos nem Vrabély Armandné volt a középiskolai magyartanára mint nekem, mert akkor tuti nem látná a Bánk bánt black comedynek. Amúgy nem volt ez ellenemre, de Erkel zenéje és Simándy József hangja úgy belémplántálta: „Csak egy nagy érzés éltetett/Sok gond és gyász alatt”, hogy szégyelltem átröhögcsélni az estét. Pedig a színészek halál komolyan játszottak, nem volt ott paródia. Ugyan 200 éve íródtak a sorok, de minden gondolat (egyre inkább, újra) aktuális, különösen Tiborc panasza.  

Hány kiskanál sz@r egy élet?   

(Radnóti Tesla Labor – Bertolt Brecht: Kurázsi mama – 2019. november 20-i előadás)

Éva: Kíváncsian a zászlóbontásra – legyen az bár fekete-fehér-sárga – mentem a premierre. Szerintem én voltam a közönségben (majdnem) az egyetlen civil. Meglesz ez. Pető nem legendát játszik, a fiatal Kurázsit mutatja meg: eszes-feszes, aztán megokosodik, tárgyilagos és sprőd lesz.  Az ő gravitációjának függvénye Hajduk ökonomikusan földhözragadt és vonzó Pipás Pétere. Lett színháztörténet is: Piti Emőke alakítása és darabvégi „Ég a város”-a csodálatos. Kurta Niké, Egger Géza rulez. Úgy összeraktak minket a színpaddal, hogy a Brecht-checklist minden tételét fullfényben pipálhattuk ki.  Ahol nem a szembenézőt vizslattam, ott működött az előadás. 85 %.
Iza: Én minden befektetett munkát tisztelek, Kovács D. Dániel rendezte Kurázsiban pedig határozottan láttam ezt. De már a címszereplő választás öngól. Pető Kata egy karakteres, érdekes, erős színpadi jelenléttel bíró színésznő, de Kurázsi mama esszenciája még nem kúszott be a lelkébe. Úgy Kurázsit színpadra vinni, hogy nincs egy született markotányosnőm, egyszerűen értelmetlen. Az előadás egyszerre lassú és túlmozgásos, percekre tudott „elkapni”, néha érdekesebb volt némely velem szemben ülő néző unalmának tanulmányozása, meg hát tényleg ott volt a fél színházszakma.  

6. oldal / 13