Iza színházban járt - Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember (Örkény Színház)
vasárnap, 12 december 2021 17:10

Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember (Örkény Színház)

Értékelés:
(64 szavazat)

Raklap-saga   

(Örkény Színház – Bertolt Brecht: A szecsuani jóember - 2021. november 28-i előadás)

Érdemes-e bemutatót tartani, ha nem világos mit üzen vele - akkor és ott - közönségének a színház? Ezt a kérdést most nem túl hangosan tette fel magának a rendező, Mácsai Pál, inkább azt éreztem: „munkát adok két tucat színésznek, statisztának.” Lassú folyású az előadás, bár a legapróbb rezzenése is érthető, okkal történik minden színpadon, és látunk szép színészi játékot is. (És nem vetkőzött le senki!) De nincs meg benne a „wow”, ami az Örkénnyel szemben számomra alapkövetelmény. Ami remek volt, Dóra Béla is megkapta a maga „15 percét”, és nem alapfokon élt a lehetőséggel.    
 

Néztem-néztem Izsák Lili díszletét, az égig érő raklap tornyokat, ami látványnak jó, de nem „működött”, semmit nem adott az előadásban, sem Sen Te trafikjaként, sem Sui Ta dohánygyáraként. (Nem igen vettem, hogy a leginkább pirosba oltott színpad miként fejezi ki az elszegényedett, piszkos kínai iparvárost, mert a történet nem emelődött el egy más síkba.) A raklap tornyok között bujkálva, a zenészek színpadi kakasülőre tételével, a műszak be-begyaloglásával nem teremtődik meg a játéktér. Persze ismerem Tony Kushner gondolatait Brechtről, látszani kell a takarásban lévő káosznak, dróthalmaznak, hogy megszülessen az író  formanyelve: https://www.theparisreview.org/interviews/6153/the-art-of-theater-no-16-tony-kushner. Benedek Mari jelmezeit sem fejtettem meg igazán, susogós, színes nylon, nem szépek, de ezt betudtam annak, hogy mégiscsak nyomornegyedben játszódik a történet. Az istenek ugyan kivételt képeztek, fekete üzletiben végig, gurulós bőrönddel, trendi hátizsákkal. De olyan tip-topok, hogy nehéz elhinni minden második mondatukat: majd összeesnek a fáradtságtól és az út porától.  

Azért ismételjük el az alap-sztorit: három isten egyetlen egy jó embert keres, aki szállást adna nekik, bizonyítva, még nem teljesen veszett el a világban a jóság, az emberség. Egy szecsuáni prostituált, Sen Te az egyetlen, aki befogadja őket, ezért megjutalmazzák egy kisebb vagyonnal, amiből a lány dohányboltot nyit. Bele is bukik, nem tud nemet mondani pénze védelmében sem a szelíd kérésnek, sem a követelésnek, sem a szerelem érzésének. Hogy megússza a csődöt, megalkotja nagybátyja, a kíméletlen üzletember, Sui Ta karakterét, aki helyette „kegyetlenkedik” a pénz nevében.  

Sokunknak megvan még a Vígszínház 2012-es produkciója, az ottani istenek is öltönyben voltak, de legalább vánszorogtak. Felrémlik Lukács Sándor Sin asszonya, és a Sen Te-ként fantasztikusat játszó Eszenyi Enikő. Talán az az előadás sem volt kiemelkedő, éppen azért, amiért ez sem: nem akart mondani semmit, csak színpadra vitte Brecth vízióját, a mára közhelyszerű songok mantrázásával.

Tenki Réka szerencsés színésznő, erősen gondolkodik benne az igazgatója, jobbnál jobb szerepeket ajánl neki: Mása, Szép Ernő Patikusnéja, Alexandra és most Sen Te/Sui Ta, a kettős bravúrszerep. És a színésznő ezért hálás, szépeket játszik, még a nem éppen ráillő színpadi alakokban is. Most is. Az attrakció ugyan elmarad, nem káprázatosan sokszínű a szerepben. Ugyan vannak az alakításának megrázó pillanatai: megszépül, amikor rátalál a szerelem, szinte ragyog, és valóban összeesik elárulása után. De Sen Te jóságát nem tudja „isteni rangra” emelni, és Sui Ta csak a csalódott Sen Te. Az tetszett, hogy pusztán az különbözteti meg Sen Te-t Sui Ta-tól, hogy ballonkabátot és kalapot vesz, maszkot nem, de így Sui Ta határozottsága nem válhatott a rossz, egy karvalytőkés kapitalista megnyilvánulásává, csak az álruhás Sen Te-vé. Nem került sor két ember megmutatására, ha nagyvonalú vagyok Sen Te belső vívódását láttam.  

Dóra Béla Jang Szun, a szerelmet hazudó pilóta szerepével megkapta az „első és igazi örkényes 15 percét”, és élni is tudott ezzel. A szerepformálása ívelt, a férfi karaktere, és annak kibontása következetes, építkezik az alakítása fokról fokra az este folyamán, az emberi jellem sejtetésétől a gonosz, pénzéhes valója megmutatásáig. Nem utolsó szempont, hogy tökéletesen passzol rá a szerep, abszolút megvan színpadi jelenlétében a nyers, pökhendi macsóság, és mégis képes a férfit annak gyarlósága ellenére is vonzóra játszani. Ő működik igazán brechti színészmódban, kissé képzavar, de játéka szinte „leköp” a színpadról: „Ez van, öreg! Nem tetszik, és akkor mi van?”    

Megbízhatóan jó Znamenák István Vang vízárus, Csákányi Eszter Jang, a Pilóta anyja, Borsi-Balogh Máté Su Fu borbély, Bíró Kriszta Mi Csü háztulajdonosnő, Takács Nóra Diana Sin, az özvegyasszony, Máthé Zsolt Lin To asztalos és Novkov Máté a rendészeti főnök szerepében. Csak hát, mindannyian pont ötödszörre mutatják ugyanazt a figurát az elmúlt három - öt évben. Vegyük mondjuk, Takács Nóra Diánát, hajszálpontosan ezt a  (mellék)figurát kapta és hozta a Kiváló dolgozókban, a Kertész utcai Shaxpeare-mosó-ban, a Secondhandben, A hattyúban, a József és testvéreiben. Egyszer jó, na de ötödszörre? És a többiek esetében is ugyanezt a „sormintát” látom. Ok, próbálnak, fellépnek. De ez mégsem egy üzem, hol a színész boldogsága mostanában? És azt sem állítom, hogy nem képesek ebben az üzemmódban is megvillanni. Takács Nóra Diana a Kertész utcai Shaxpeare-mosó-ban, Csákányi és Znamenák a Secondhand-ben, Borsi-Balogh és Bíró az Édes Annában, Máthé A hattyúban, Novkov a Kiváló dolgozókban. Mondjuk Bíró Kriszta Mi Csü-je megér egy plusz mondatot. Nagyon ki van találva a külső, a mozgás, a szerephez adott egy kis „bírókriszta”-t. Az Édes Anna után ő újra csillant a színpadon.

Igazán örültem, hogy nagy kedvencem, Bajomi Nagy György megérkezett Szombathelyről a társulatba. Nem esik jól Jéger Zsomborral és Kókai Tündével az oldalán - a színlap szerint - a Securitysek tömegében látni őt. És tudom, hogy kaptak már mind szép feladatokat is, és lehet, éppen mással küzdenek a civil létben, de akkor is.    

Valamiért a három istenből öt lett: Csuja Imre, Ficza István, Gálffi László, Józsa Bettina és Pogány Judit. Sajnos ebben a trouvaille-ban sem éreztem meg a szikrát. Arról nem beszélve, nekem fáj Csuját, Ficzát és Gálffit ebben a színészi állapotban látni: togyogva, csoportban zsörtölődni a színpadon. Gálffi és Pogány ügyes húzás volt anno dupla sírásóként a Hamletben, de erről az egyszeri ötletről nem lehet újra lehúzni a bőrt. A dramaturg (Ari-Nagy Barbara) munkáját sem éreztem most kreatívnak, Brecht darabjában az isteni jelenlét a Muppet Show Statler és Waldorf morgó-gonoszkodó páholypárosának felduzzasztása.   

Inkább szomorúan mondom, nem bántó szándékkal, de ennek az előadásnak most nincs tétje, a karakterek didaktikusak, néha kissé unalmasak. Mintha ez egész valahol útközben lenne. És nem menti az előadást az, hogy nyilvánvalóan klasszisokkal átgondoltabb, jobban kivitelezettebb a produkció, mint a mai magyar színházi output 80 %-a, hogy valóban együtt van a társulat, kiváló képességű színészekkel és nagyon nagy akarattal. Az Örkény Színháztól - amely igen magasra pozicionálta önmagát - egyszerűen kevés, hogy elfogadható színvonalon sikerül az előadás, és tisztességes munka áll mögötte. Vakítson, ha fáklya szerepet akar! Mentségükre szólva, Brecht színházában a „válaszok” a nézőkben születnek meg: „tisztelt közönség, kulcsot te találj, mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj!". Lehet, az én oldalamon a hiba, sokkal fogékonyabb néző kell ehhez az előadáshoz. Avagy egyszerűen én nem vagyok elég jó ahhoz, hogy megértsem a jóság működésének mechanizmusát.  

(Horváth Judit próbafotója Gálffi Lászlóról)

 

Megjelent: 3278 alkalommal