Iza: Az Örkény színház évadja első bemutatója Kovács D. Dániel Liliom rendezése volt. Akkor hagyott hiányérzetet bennem (különösen Patkós Márton kiesése premier előtt), de évad végére már úgy gondoltam, hogy talán ez volt a legjobb előadásuk, amit idén láttam. Kókai Tünde Marikája és Jéger Zsombor Hollander-fiúja egyenesen az évad legjobb epizódjai között vannak nálam.
Éva: Kókai Tünde az én titkos kedvencem (a nem titkos Zsigmond Emőke mellett), számomra ő az emlékezetes és Szandtner Anna, meg Znamenák. Ez kevés egy Liliomnál.
https://izaszinhazbanjart.hu/2022-oktober/item/647-molnar-ferenc-liliom-orkeny-szinhaz
Iza: Novemberre jutottunk el a 2022 kora nyarán már előfutatott Szabó Magda regény, Az ajtó színpadi feldolgozására. Az előadás a 15. percben megszakadt, és már nem mentem vissza megnézni a teljes előadást. Tisztelet a művészi szabadságnak és alkotókedvnek, de magam nem gondolom, hogy Szabó Magda, ez a látszatra oly sokat adó, debreceni büszke kálvinista asszony boldog lenne, ha látná saját karakterét zebracsíkos, buggyos kezeslábasban basszusgitárral a kezében üvöltözni a színpadon. Egyszerűen van, ami tabu.
Éva: Ezeket gondoltam Az ajtóról: https://izaszinhazbanjart.hu/2023-majus/item/695-szabo-magda-az-ajto Szeretem én a formabontást, a forma itt ráadásul struktúraszervező, nota bene Szabó Magdáról én mást gondolok, mint Kolléganő, nagy spíler, tessenek elolvasni a Haldimann-leveleket, rögtön mást gondolunk a csipkegalléros, tündöklő tollú kálvinista etalonról, mint a cukrozott-marcipános, áhítatos összkiadásos emlékezet. Tényfaktum, hogy Szandtner Annát inkább Gáspár Ildikóra rendezte Gáspár Ildikó, mint Szabó Magdára. Szíve joga.
Iza: Ibsen Solness építőmestere bemutatása hallatán boldog voltam, láttam magam előtt, ahogy Gálffi László 6-7 év után végre megint megnyert magának egy méltó feladatot. Csalódtam. Gáspár Ildikó rendező Mácsai Pál showműsort csinált Ibsen darabjából, pedig nem keveset tud a közönség a direktor mindennapjairól, #napipali rovatot lehetne indítani annyit szerepel színapdon és a médiában. Most még közelebb jött, elmosódtak a határok szerep és színész között. Az én nézői befogadóképességemnek már túl közeli és túl intim ez a nyilvános önvallomás. Példának okáért Gálffi azért érdekes színész a mai napig, mert tele van titokkal. Tényleg a nyilvánosságra tartozik, hogy kicsi Pali merre fordította anno a biciklikormányt, korabeli filmfelvétellel dokumentálva ezt? Egyáltalán egy művészembernek meddig lehet, illik benyomulni a nézői intimszférába, és felmutatni, hogy Cipollaként azt csinálok veletek, amit akarok, örüljetek, hogy itt lehettek? Hámori Gabriella ellenben csodás volt Solness asszony szerepében.
Éva: Hahh, na itt polarizálódtunk rendesem, én nagyon bírom a karizmatikus szörnyekről szóló előadásokat, még ha azt is hagyja gondolni az előadás, hogy egy konkrét személyről van szó, pedig nyilván nem. Az is tetszett, hogy ismerősi körömben milyen végletes tetszéssel-utálattal találkoztam ezt az előadást illetően. Mindegy mi történt, hatott. És igen, Hámori Gabriella nagyon nagyot játszott.
https://izaszinhazbanjart.hu/2022-november/item/650-ibsen-solness-orkeny-szinhaz
Iza: Szilveszterkor Takács Nóra Diána T’N’D című, ez évben bemutatott koncert-estjére mentünk. A produkció a nagyteremben kissé elveszett, lehet a kamraszínpadon 80 ember előtt hiteles önvallomás, mert a színésznő önvall Kiss Judit Ágnes szövegein át, Kákonyi Árpád zenéjére, akárcsak direktora, Mácsai Pál Ibsenre. Takács Nóra Diána izgalmas, nem tizenkettőegytucat színésznő. A 2011-es temetői road movie-ban, Pierre Notte darabjából készült Két néni, ha megindul-ban lenyomott morbid komédiázása óta várjuk a „nagy szerepet”, de talán nem ezt. Meghökkentő volt, amikor bejött a koncerten Tina Turner élete a Proud Mary-vel vagy a Keren shavorale drom című cigány népdal, igazolva persze, hogy milyen csodálatosan énekel T’N’D.
Iza: Februárban új bemutatója volt Gálffi Lászlónak Mácsai Pál rendezésében Ferdinand von Schirach: Isten című darabjában. Az eutanázia társadalmi, jogi, etikai és vallási vonatkozásait járta körül a produkció, arra a kérdésre választ keresve, hogy Gálffi László - Kertész Tibornak joga van-e nátrium-pentobarbitál receptet szerezve az önmeghatározta halálra. Azt boncolgattuk kié az életed: tied, az államé, netán a társadalomé. Végül is nem csodálom, hogy a 70 éves Gálffi úgy döntött, hogy kösz, inkább utazgatom a 2023-2024-es évadban. Színháza nagy gyorsasággal át is osztotta három szerepét, igazolva ezzel, hogy vezető férfi színészük szerepeltetése inkább teher, mintsem áldás, tollvonással felülírható. Kár.
Éva: Olyan volt, mintha egy tévés beszélgetést néztem volna, szerintem a társadalmi diskurzus kipipálása történt meg magas színvonalon. Egy nota beném van, Csákányi Eszter minden pillanata alakítás volt.
https://izaszinhazbanjart.hu/2023-februar/item/673-isten-vitadrama-orkeny-szinhaz
Éva: A Black Ridert kétszer is megnéztem, világszínvonal, ha tokkal-vonóval ez lenne az új Örkény, elfogadnám szó nélkül. Nagy kedvvel néztem Máthé Zsoltot, végre elszabadulhatott a színpadon. Schell Judit váratlan ajándék volt, szintúgy Mátyássy Bence. Jó lenne, ha Mátyássy tag lenne. Tudom, a körülmények…
Iza: Jól sikerült Ascher Tamás vendégeskedése. A várományos színrevitelével az orosz darab specialista rendező igazolta, hogy francia (majdnem) kortársban is otthon van. Nem feltétlen volt élmény látni, hogy ennyi remek színész miként ténfereg a színpadon epizódistaként, még ha egy jól elemző rendező pontos iránymutatása mellett is. Végre látszódott az évadban Für Anikó, és Csákányi Eszter újra önálló jelenlét-buborékot teremtett magának egy darabon belül: https://izaszinhazbanjart.hu/2023-aprilis/item/680-a-varomanyos-orkeny-szinhaz
Iza: Én tudom, hogy kortárs dráma nélkül meghal a színház, de az Örkény stúdiójában idén bemutatott két kísérletinek nevezhető produkció előtt nagyjából értetlenül állok. Ok, hogy az Örkény Színház feszegetni igyekszik a befogadói határokat, de idén azt a Solness-szel nálam már bőven szétfeszítette. Kárpáti Péter írta és rendezte Szaturnusz gyűrűje ugyanolyan önterapikus alkotói színház, akár a Solness, csak most Kárpátinak, aki talán visszanézett az elmúlt húsz évre és meglátta mi múlt el véglegesen. Én nézőként azt láttam, hogy Polgár Csaba – aki jövőre Raszkolnyikov lesz – derekasan beleöregedett, hogy még mindig úton van, a neki szánt sors beteéjesítése felé az Örkény Színház életében, csak erősen középkorú lett közben, rég nem betörni készül. Ahogy Nagy Zsolt, Ficza István, sőt, a náluk évtizeddel lejjebb lévő Novkov Máté és Jéger Zsombor is belemerevedett már a számukra itt átléphetetlennek látszó pozícióikba. Én is visszanéztem, és szomorúan azt látom, ahogy az Örkény Színházban erodálódnak színészpályák.
Éva: Fekete Ádám, a színházi ember mindig a komfortzónámon kívülre taszajt, ebből általában jól szoktam kijönni, tudniillik az „és mit láttál?” kérdésre tudok válaszolni. Még szerencse, hogy most a huszonéves nagyobbik gyermekkel mentem, aki rendkívül jól szórakozva kifejtette, hogy az érti ezt a rendezést, aki magyarázat nélkül tudja, mi a vibe. Ettől semmi nem lett könnyebb, de szövegdús és jelentésekben gazdag estére számíthat az, aki megnézi a Hat medúza egy tepsiben-t az Örkény Stúdióban. (Most jöttem rá, hogy a gyerek leöregezett.) Egy entertainer tengernyi szellemességén és szomorúságán szörfölünk előadáshosszat, szórakoztató, ijesztő, nyomasztó és megnyugtató jelenetek sorakoznak bejósolhatatlanul. Család, kapcsolatok, magány, kiválasztottság, tréfa a testi és lelki hendikeppel, megküzdéstörténet és ennek könnyűkezű paródiája, kvázi szürreál, otthonos transzcendencia – minden van. Borsi-Balogh Máté, Nagy Zsolt, Kókai Tünde, Bajomi Nagy György, Jéger Zsombor és Csehi Rebeka mv. a hat medúza per tipp, de lehet más is, egyébként se terhelném értelmezési kísérleteimmel a nagyérdeműt. Gyönyörködnivaló Borsi-Balogh laza epikája, morfondírozó szontyolodottsága, életre kapó fiatalsága. Nagyon bírtam Nagy Zsoltot könyvkiadóként, isteni jelenet, mikor egy coca-colás üveg beérkezettségével és omnipotenciájával tett überbiztos, lendületes kinyilatkoztatás után egy fél gondolattól összezuttyant, tétova lett, majd tanácstalanul, de nagy erőkkel elindult a nemtudomhova. Bajomi-Nagy, Kókai és Jéger mintha egy 48 órás alváshiány után megnézett Kung-fu panda-epizód szereplői lettek volna, a „hoztam karalábét” szöveg azóta meghonosodott családomban. (Magyarázat nincs.) Csehi Rebekán törtem a fejemet legtöbbet, szimpatikus fiatal Halálnak láttam, sok dolga lesz még az öt másik medúzával. Fekete Ádám és Örkény-fanok ne hagyják ki az előadást, a többiek meg legyenek lazák és tudakozódjanak a náluk fiatalabbaktól rendkívül óvatosan, hogy mi is az a vibe.
Iza: Valamikor régen, még ha háttérszereplők is voltak a színház színészei, egyként és egyenként is fontos szerepet kaptak. Mára úgy tűnik, hogy majdnem mindenki „háttérszereplő”, csoportos akciók vannak. Nem látom, hogy a 6-7 éve érkezett „fiatalok” beváltották volna saját, színpadi deszkát megváltó álmaikat.Hiába tag Zsigmond Emőke és Kókai Tünde, az ügyeletes női főszereplő változik 2-3 évente, előbb Tenki Réka, majd Józsa Bettina, akik mindketten utóbb érkeztek. A „fiúk”: Patkós, Jéger, Novkov, Dóra sem itt lépett tovább pályáján az elmúlt években.
Gáspár Ildikó a 2011-es első rendezése óta mára a vezető rendezővé vált, idén hét premierből kettőt ő jegyez, mellette a direktor, Ascher Tamás, Kovács D. Dániel, Kárpáti Péter, Fekete Ádám és Polgár Csaba rendezhetett még. Gáspár nagy szabadságot adott magának Solness és Az ajtó tekintetében is, mindkét darab színrevitele szürreális, kissé abszurd, tétjük a rendezői önkifejezés, egy–egy irodalmi darab értelmezési tartományának kitágításával. Mácsai Pál idei rendezése vitadráma a támogatott öngyilkosságba menekülésről. Olyan pusztító kort élünk, hogy nem esik jól ez az ötletelés a kiszállásról. Kovács D. Dániel mai szemmel nyúlt a Liliomhoz, nála éreztem egyedül valami általános, a nézőknek szánt művészi mondanivalót, nemcsak a (művészi) „én” tolmácsolását. Polgár Csaba és Ascher Tamás egységes egészként használta a társulatot, két jó előadás született, de korántsem színháztörténeti jelentőségű produkciók. Aschernek cizellált aktuálpolitikai gondolatot hozott, Polgár Csaba pedig elszabadult – szó szerint, majdnem szappanbuborék folyamba fulladva - egy éjfekete rockoperával. Kárpáti Péter és Fekete Ádám az Örkény stúdióban kísérletezett, kóstolgatva a közönséget.
Nemhogy évadokon, de évadon átívelő építkezést sem látunk, nincs már központi gondolat, ahogy régen, amikor az előadások erősen reflektáltak a mára, és nem szőr mentén voltak társadalomkritikusak. Olyan lett az Örkény, mint egy szupermarket, ahol van minden, válogassál néző, mert a színházi varázslatunk most kicsit elfáradt.Én azt hiszem osztom Gálffi László döntését, pihenek egy évadot, majd elolvasom a szakírók tollából micsoda csodákról maradtam le vagy Kolléganő referál nekem. Különösen, mert olvasom, hogy az Örkény elmúlt évada tényleg csodás volt, csak én nem értem, a hiba tehát az én oldalamon van.
Éva: Oké, igen, de azért megyek mindenre ősztől is.
A borítón a színház idei plakátjainak montázsa.
