Iza színházban járt - A 2022-2023 színházi évadunk - Vígszínház
vasárnap, 09 július 2023 14:09

A 2022-2023 színházi évadunk - Vígszínház

Értékelés:
(87 szavazat)

A 2022-2023-as színházi évadunkról a Vígszínházban

A Vígszínház művészi arculata, stílusa ha nem is 180 fokos, de éles fordulatot vett, erősen nekünk tetsző irányba. Nem neveznénk könnyű és boldog örökségnek, amit Rudolf Péter megnyert magának. Eszenyi Enikő igazgatói székből való távozása után, egy művészi és morális útkeresésben lévő teátrumot, amely – Halász Judit szavait idézve május elsejei, 127. születésnapi Gáláról – „az ország legnagyobb és legjobb prózai színháza”, és ahol estéről estére meg kell tölteni a vezetésnek és a társulatnak közösen a játszóhelyeiken összesen kb. 1700 színházi széket.   

A pandémia utáni első évadban még nem mutatott a színház igazi változást, de a tavalyi évadban már markánsan látszott, hogy Rudolf Péter hogyan, miként képzeli vezetése alatt a színház jövőjét. Úgy tűnik, képes lesz igazgatóként működni, és ugyan színész-rendező maradt, de művészi önzés nélkül. Előbb színészként tért vissza a 2021-2022-es évad végén, harminc évvel ezelőtti sikerszerepét, a különösen szerencsétlen fiatalember, Fekete Péter alakját újra gondolva. Fekete Péter kissé megemberesedve, Etwood P. Dowd karakterében a Barátom, Harvey című darabban jött újra és nyert, felmutatva kontinuitást és az elődök előtti főhajtást. (1963-ban Várkonyi Zoltán, a darab akkori rendezője és a Víg igazgatója ezzel a tengerentúli sikerrel kedveskedett a hazatelepült Páger Antalnak.) Rudolf Péter rutinnal, játékkedvvel, személyes sikert aratva lépett újra a Víg színpadára: https://izaszinhazbanjart.hu/2022-december/item/659-baratom-harvey-vigszinhaz

Rudolf ebben az évadban rendezett, a keze alatta a Szeget szeggel „dühös vígjáték”-nak aposztrofált bemutató érthető és nézhető lett, de nem igen lépte túl egy kötelező tananyaghoz készült oktató-nevelő előadás hőfokát. Tisztes darabértelmezés, sok ötlet, érdekes díszlet, nagy jelmeztár, kissé eklektikus szereposztás, amely nehezen vált eggyé - ha eggyé vált - Shakespeare művével. Legnagyobb erénye a produkciónak az, hogy Fesztbaum Béla kiélheti komédiás kedvét, a közönség pedig élvezheti Nádasdy Ádám fordítását: https://izaszinhazbanjart.hu/2022-december/item/661-shakespeare-szeget-szeggel-vigszinhaz

Az évad egyik legizgalmasabb bemutatója Bodó Viktor forgó-pörgő Kafka Expressze volt, A kastélyt vitte színre a rendező, abszolút visszaadva az író világát egy imponálóan együtt alkotó csapatjátékkal. Megnyert, hogy mindenki színészi eszköztárának megfelelő szerepben, nagyon a helyén volt a darabban. Erős évadkezdés, sok remek alakítással, külön kiemelendő Radnay Csilla, Orosz Ákos és Bölkény Balázs: https://izaszinhazbanjart.hu/2022-oktober/item/652-franz-kafka-a-kastely-vigszinhaz

Októberben Bodó Viktor mellett Szőcs Artúr rendezhette Nick Payne Inkognitó című darabját a Pesti Színházban. Egy kissé bizarr darabot Albert Einstein - 1955-ben a boncasztalról eltűnt - agyának kálváriája körül. Bár Nagy Ervin vendégjátékára épült a bemutató, nekünk Márkus Luca szárba szökkent színészi ereje és színpadi bája maradt meg ebből az előadásból.    

A kastély című darab terhe ifj. Vidnyánszky Attila vállán volt, de talán már nem az általa vezetett – Eszenyi Enikő által a Vígszínházhoz csábított, vett - alkotói kör fémjelzi leginkább a színházat, az ifjú színész-rendező (és csapata) belesimult a társulatba. Még akkor is, ha ifj. Vidnyánszky Attila rendezőként jegyezte az évadban az igen  látványos, szuggesztív magyar musical klasszikus, az Egy szerelem három éjszakája színrevitelét. Ezzel megajándékozva a színház törzsközönségét egy színháztörténeti utazással, a Három Királyokat a Vígre értelmezte Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor és Kern András triójával, mert a nézőtéren ülők zömének ők a nagy öregek már, nem a filmből Latinovits-Darvas-Sinkovits ikonikus triója. Ha Venczel Vera élne, biztos ő játszhatta volna fel a Virágáruslány szerepét, de helyette Kútvölgyi Erzsébet kapott egy rendhagyó cameot e szerepben. Imponáló volt, ahogy ifj. Vidnyánszky Attila színháza hagyományaihoz képest nagyon más formanyelvével fejet hajtott az intézmény múltja és idősebb kollégái előtt, produkciójában három generáció szép együttállását hozva. Külön meg kell említeni Orosz Ákos remeklését, színpadi eleganciáját Viktor karakterében: https://izaszinhazbanjart.hu/2022-december/item/663-hubay-miklos-vas-istvan-ranki-gyorgy-egy-szerelem-harom-ejszakaja-pesti-szinhaz

Tavasszal igazi meglepetés volt Valló Pétertől a Macska a forró bádogtetőn, egy remek Big Daddy és Big Mama duettel Hegedűs D. Géza és Igó Éva révén, kicsit „múltbéli” előadásként elbíbelődve a dráma kulcsmotívumaival. Radnay Csilla ebben a produkcióban is remekelt Mae szerepében, Maggieként Szilágyi Csenge inkább nyers, és a talpon maradásáért egocentrikus déli cowgirlt hozott, korántsem egy luxus macskát, Brasch Bence törülközővel a derekán belépett a színpadra, és megszületik Brick, a felpuhulóban lévő volt focista figurája: https://izaszinhazbanjart.hu/2023-marcius/item/677-tennessee-williams-macska-a-forro-badogteton-vigszinhaz

Az évad csúcspontjait három színházi gála hozta, megmutatva a jövő útját. Ezek az esték fejezték ki legjobban, hogy Halász Juditnak bizony igaza lehet, az ország legnagyobb prózai színháza jó úton halad, hogy újra a legjobbak között legyen. A sort februárban – Valló Péter által szerkesztett és rendezett - Presser Gábor életműkoncertje nyitotta. A színház azon művészei léptek fel, akik személyükben képesek voltak kifejezni azt a fogalmat: Vígszínház, és vokális képességük is helyén volt. Nyolc férfi – nyolc nő: Antóci Dorottya, Balázsovits Edit, Csapó Attila, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András, Márkus Luca, Medveczky Balázs, Orosz Ákos, Radnay Csilla, Rudolf Péter, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, Varga-Járó Sára e.h. és Wunderlich József. A többségük nagyon fiatal, páran a középmezőnyből, akik újra kegyelmi állapotba hozták az intézményt, és plagizálva Adamis Annától a Vígbe ezen az estén kétségkívül befutott a villamos, ami átviszi őt a holnaputánba: https://izaszinhazbanjart.hu/2023-februar/item/678-vigszinhaz-presser-50-presser-gabor-szerzoi-estje

Ezt követte a születésnapi est a színház 127. és Budapest 150. születésnapja alkalmából május 1-én. Szinte már költői volt, hogy két csendes – nem szürke! -, de a színjátszók között szinte átlagos fickó a surranó pályán Várkonyi Zoltán (és remekül összeválogatott csapata) örökébe lép, és újra polgári színházi közösségé kovácsolja a Vígszínházat, erre az estére biztosan. Fesztbaum Béla ízléssel és tudással állította össze a koncert anyagát, ahol Beethoven és Bartók jól megfért Zerkovitz-val, Eisemann-nal, Horváth Jenővel, Presserrel és Cseh Tamással. Kedves volt, ahogy zongorán kísérve minden szereplővel együtt énekelt, hogy úgy tudott szólni röviden és tisztelettel a múltról, hogy az ne legyen ömlengően pátoszos. Az általa választott Molnár Ferenc, Örkény István és Várkonyi Zoltán írás tökéletesen passzolt az este, a Víg szellemiségéhez. A társulatból csak három tag hiányzott, mindenki színpadon volt, és megint mindenki a helyén és a szerepében, egy tökéletes szereposztás Fesztbaum szerkesztésében, rendezésében. Rudolf Péter részéről halálmegvető bátorság volt - lassan negyven évvel ezelőtti - Fekete Péter szerepe felidézéseként, hogy a Vígszínházért nem restellt az estén újra a csilláron lógni. Hegedűs D. "nagy bölény"-ként lépett színpadra  Eisemann Mihály A vén Budai hársfák című dalával, még ki sem lépett a takarásból és felrobbant a nézőtér, ahogy az Óz, a Padlás, és a Pál utcai fiúk egyik arca, Wunderlich József is robbantotta a nézőteret. Zerkovitz Csókos asszonyából Dorozsmai Pista dala: Mi muzsikus lelkek előadásában pár percre visszahozta Kaszás Attilát. Bach Kata leheletfinom, molnári cselédlány volt, heilbronni Katica Jozefstadban kirándult Orosz Ákos Zoltán Áronnal Cseh-Bereményi: Budapest című dalát adta elő, Orosz "szemmel játszása" minden idők Budapest dal interpretálásai között a dobogóra jutott. Halász Judit, aki 1965 óta a társulat tagja megénekeltetett a Víg színpadáról a nézőteret 1000 ember kívánt Boldog születésnap-ot.  

Egy hétre rá Hegedűs D. Géza 70. születésnapi életműkoncertje feltette a i-re a pontot. 

Újra fogalom az, hogy Vígszínház. Izgulunk, hogy Rudolfnak legyen ereje, lehetősége tovább menni ezen az úton, a társulat pedig tehetséggel és kedvvel lépkedjen mellette. A Víggel újra számolni kell, de már nem a bulvárlapok hasábjain, hanem a színházművészet évadról évadra ismétlődő tízpróbáján. 

Fotók: Vígszínház honlapjáról. 

Megjelent: 2643 alkalommal