Iza színházban járt - Kulka János

Elemek megjelenítése címkék szerint: Kulka János

Szorgalmasan megvettem a Radnóti és a Katona színházi eladásainak DVD-felvételeit, hogy majd egyszer, ha nagyon sok időm lesz, megnézem őket szép sorban. És eljött az egyszer. Az első darab Gogol Háztűznézője volt, a Radnóti előadása 1994-ből Valló Péter rendezésében.

Kategória: 2020 március

Design Juan

Hát ez nem sikerült. Ott ültem 19-én a karácsonyi ajándék jegyemmel a teltház közepén, másfél mosollyal egész este. Nem hasít, nincs tétje, nem nevettet, semmi nem lesz könnyebb. Pedig Moliére még mindig jól ír, Petri fordítása penge, a főhős a világirodalom legnagyobb arca. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Don Juan dizájnostul, dinnyéstül fiaskó.

Kategória: 2019 július
szerda, 10 július 2019 11:32

2018/2019 - Évadértékelő

A 2018/2019-as színházi évad

Idén nem vártuk be, hogy a Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozza saját jelöltjei-listáját, szakképzett nézőként beelőztünk és akárcsak az elmúlt három évben, idén is összegezzük mit láttunk, miről miként vélekedünk.

Felelősségünk teljes tudatában nyilatkozunk, hogy nem mentünk vattának a Nemzetibe. Ezt már a szellemi mentálhigiéné miatt is fontosnak tartjuk megjegyezni. Lehet, hogy nem vagyunk sikeresek, de fizettünk a jegyért.

Az elmúlt években, évadokban folyamatosan figyeltük a jelöléseket, csodálkoztunk az eredményeken, sokszor nem értettük az „ítéletet”. Minél jobban beleástuk magunkat a múltba, annál jobban láttuk a „szétszavazást”, s már tudjuk, sokszor azért nem adtak ki egy-egy kategóriában díjat, mert nem volt egy-egy jelöltre elég jelölés. Talán 3 egyező voks kellett volna? (Nem, már tudjuk, 5.)

Ahogy azt is tudjuk, hogy „de gustibus non est disputandum”, meg azt is G. B. Shawtól, hogy az igazán szép és jelentős művészi produktumok, művészek esetében az ember hajlamos „.fittyet hányni az olyan szörnyű képtelenségeknek, mint igazság, pártatlanság és a többi eszmény.”

Látjuk a „hivatásosok” miként csináltak fellegvárat a kaposvári, a szolnoki színházi műhelyekből, majd a budapesti Katona József Színházból anno, (a soroksári úti - by Nádasdy Ádám) Nemzeti Színházból – persze 2013 előtt -, mostanság a szombathelyi, s éppen felfutóban lévő miskolci színházi műhelyből. Isten ments, hogy megint felhozzuk azt a híres (hírhedt?) mondásukat: „amiről mi nem írunk, az nincs”. Pedig ez így van, már és még, örökké. 

Kategória: 2019 július

Be my Baby  

(Trojka Színházi Társulás – Sipos Vera: Silence Book/fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak - 2019. május 11.-i előadás)
   
Vaskos hazugság lenne állítanom, hogy az évad előadását láttam, bár lekötött, nagyon is. A fizikai színházzal csak ismerkedőfélben vagyok, Horváth Csaba és Hegymegi Máté produkciói a referenciám. Persze egy előadásban sem körözött még a szereplők lábfeje az  orromtól pár centire. A történet bergmanos, lélektani konfliktusokkal szöszöl, nem működő párkapcsolatokat mutat meg. Van ritmusa, a hangulata skandivánosan távolságtartó. Bele lehet feledkezni, várja a néző a csavart, ami végül elmarad, de valahogy ez mégsem baj.

Kategória: 2019 május
kedd, 12 március 2019 00:43

Csehov: Cseresznyéskert (Trojka Színház)

Körbevesznek jó barátok és rosszak

(Trojka Színház – Csehov: Cseresznyéskert - 2019. március 10.-i előadás)

Éva: Újabb csillogó kisbolygó a Csehov-galaxisban: fontosat lát és mutat meg Soós Attila Cseresznyéskert-rendezése. Itt, mire bármi elkezdődne, már mindennek vége van. Ljuba piros design kosztümben ajtónyira a semmitől, Lopahin épp Brechtet olvas, de minek. Várja edzőcipősen is fél lábbal a kolostorban, Trofimov pedig szép szelíden megmagyarázza, hogy itt vége, aztán megleli a szemüvegét. Firsz sámlis, kardigános genius loci, aki még tudója a rendnek, és már tudója a változásnak. Kulka az Árvácskában színpadi szöveggel a szemébe mondatta: nyomorék vagy. Most Firszként úgy vágja pofon a bugris paraszt Lopahint, hogy visszhangzik az OSZMI körterme. Minden diskurzusa elemelt, személyen túli: inkább az elmúlással beszélget, mint a többiekkel. Kiszolgálja, megnyugtatja a boldogtalanokat, molyol-hümmög. Leül, gyertyát gyújt a bezárt házban, majd együtt nézzük a fény helyét, a sötétet: időn túli minőség. Taps. 54 ember.
Iza: Viharban edzett színházrendező legyen az, aki Csehovról, csehovul újat tud mondani nekem. Soós Attilának és nem is annyira alkalmi társulatának sikerült. Bölcselettel, humorral, kissé fájdalmasan. Tudom, hogy ennek a darabnak nem Firsz és Trofimov a két főkaraktere, és mégis. Öt piros pont csak azért Soósnak, mert méltó módon kitalálta, hogy Kulka János ezután miként és hogyan mondhatja el a színpadról, hogy ” itt vagyok már és még itt vagyok.” Azért is jár a piros pont, hogy az aláfestő zene Frankie Valli: Can't take my eyes off you című száma.

Kategória: 2019 március
vasárnap, 03 február 2019 23:41

Dollár Papa Gyermekei: Árvácska

Néha nem a halál legrosszabb

(Trafó/ Dollár Papa Gyermekei - Móricz Zsigmond: Árvácska -2019. január 31.-i előadás)

Éva: A férfi erőszakol: nőt, gyereket, a férfi ver: nőt, gyereket. A nő kínoz gyereket, férfit. Ebben a világban senkilányának lenni, ahol még a moslékot is sajnálják a lelenctől: ez az Árvácska. Kulka rejtélyes figurával debütált, Simkó Katalintól az évad legjobb alakítását láttam, Dollár Papa Gyermekei a csúcson. Mindezt úgy, hogy nem tudtam elbújni a látvány elől, pedig szerettem volna. Előadás után fel-alá grasszált az idegrendszeremben az élmény, leraktam volna, de nem lehetett. Egy éjszaka, hét történet.
Iza: Erős volt a színházi „népakarat”, vissza azt a Kulka Jánost, aki egyszer volt nekünk. Nem kaptuk vissza. Egy új, már más alapokon működő színész állt a színpadon. Független színházi környezetben, méltó módon. Persze Ő a produkció, nem a darab, holott Dollár Papa Gyermekei formáció önnön jogán esemény, ha bemutatót tart. Ördög Tamás rendezésében kíméletlen előadás született. Felzaklató, nézői komfortot letipró, szemérmes néző, főleg finomkodó ne üljön be rá.  

Kategória: 2019 február
vasárnap, 11 november 2018 15:04

Citromos álom – Kulka 60!

Hogyan lehet az, hogy a Kripli Johnnyja és Lenin Hetes Ikre 60 éves lett? Úgy, hogy öregszünk. Ő is, meg mi is. Ez persze nem baj. A baj a színészet maga, ahogy a színész tartja: „Kevés dolog marad utánunk, színészek után. A színészi hivatásból adódik, hogy amit létrehozol, olyan illékony...” Pályája, személyes sorsa megmutatta, nagyjából jól gondolja.

Kategória: 2018 november