Jogos lelki igényeket elégít ki a történet: aranyhajú, gazdag királylányok akarunk lenni, naná, hogy prémium királyfival, inkluzíve fehér ló, nagybirodalom. Ehelyett tapossuk a kisrealista honi hétköznapokat, sehol egy mákszemnyi csoda. Roppant szimpla a lényünk, mirákulumot, szerelmet, boldogságot akarunk. Nem volt ez máshogy régen sem. A varázslatot megkaptuk, ez nagyban köszönhető az összetartó társulatnak, ahol a tánckar is megsokszorozza magát, az autó noch dazu beszél, Stux vérbeli párizsi (magyar stróman) lesz, egy vezérigazgató szerelmi bújában pedig Jeszenyines-Jávor Pálos pálinkás tiszteletadással rúg be. Van kis Brecht – mert miből él az ember, ugye – és van esernyős szomorúság is, kékben, csodaszépen.
Böhm György az élő színházi emlékezet guruja, Thália cimbije, minden rendezésében van főhajtás. Ehhez kell fő is. Meg sok szublimálódott, megnemesedett színpadi idézet, elnéző szeretettel idézett giccs, színháztörténeti emlékmorzsa, közös élmény, ami így, egyben új esztétikai szintre lép. Nem kötelező felismerni minden nüanszot, nem is kell - enélkül is élvezetes az előadás -, de sokat jelent és jobb lesz tőle ez a cudar világ. Böhm a camp hazai nagymestere, ha ő rendez, tudjuk, hogy nem bulvárt látunk, hanem mindig színjátékot. A nagyszínpad veszélyes üzem, minden pillanatnak kitöltöttnek kell lennie: most is gördül a szöveg, a zene, a poénok, nincs üresjárat, nincs lötyögés. Van ehelyett profi munka és könnyedség – egy bitang nehéz műfajban.
Kékesi Gábor a Szűcsöt, vezért játssza, aki korunk hőse, érzelmi fékek nélküli, de stílusos és nem kevés ésszel megáldott nőcsábász. Svung, duma, slimfit életérzés, aztán becsúfondároskodik életébe a nagybetűs szerelem. Vera kisasszonyt, a kispolgári romlatlan naivát Széles Flóra adta, a legjobb társulati énekhanggal és színpadi beszéddel, kiváló formában, nagy pontosságú, koncentrált nagyszínpadi játékkal. Párosuk kémiája is működött, sóhajtoztak is a hozzám hasonló korosztályban versenyző női hölgyek a nézőtéren.
Nyilván mindenki, de mindenki Kabosra kíváncsi, na meg Gombaszögire. Utánuk nehéz érvényeset gurítani irattári kisfőnökként és a vezér titkárnőjeként, de minden zenés játékok úristene szereti Harna Pétert (Halmos Aladár) és Molnár Gyöngyit (Anna kisasszony). Megdolgoztak érte, szerepük minden pillanata él, időzítésben, poentírozásban nagyon jók, partnerükre kiemelkedően figyelnek, játékukban van szellemes persziflázs, ritmus, sikk.
Péterffy Tamás, autószalon tulaj és nőcsábász könnyeden amorális szerepét Krajnik-Balogh Gábor játszotta atmoszférikus dinamizmussal. Sárit, Vera stemplizős, jobb életre vágyó, de realista barátnőjét, ezernyi apró geggel és nagy alázattal, igazi komikai érzelmi amplitúdókkal Bajor Lili alakítja.
Nagyon bírtam a „család” kispolgáriságának ábrázolását, Kovács Sándort, Vera apját, a budai kis cukorkaboltost Janik László játszotta. Beépült a játékába a turulos újságolvasó jobboldali talajmenti konzervativizmusa, a családféltés és zsebnapóleoni zsarnokság is. Feleségét, az örök aggodalmas, csak titokban örülő családanyát Zorgel Enikő, Pityut, Vera indiánosdiba ragadt lükécske öccsét az elrajzolt figurák kismestere, Vincze Márton adta.
A legnagyobb színészi örömöt a Stuxot játszó Ágoston Péter okozta pimaszra sikerült stróman figurájával, karcos iróniájával, vígjátéki szaktudásával (ez itt most dicséret!). Figurájában a „békeidők” pesti kegyetlen humora és szordínós anarchizmusa párosult az örök táncoskomikusi lendülettel.
Igazi vokális meglepetés volt Fejes Szandra J.B.-je, jelenete orfeumi nagy truváj, örömzene, örömének, ha van ilyen szó. (Most már van.)
A harmincas évek ismert filmes slágerei Vecsei László zenei vezetőnek köszönhetően fiatalodnak meg, a Fésüs Ákos, Géczi Olívia, Kalmár Botond, Maros-Szabó Réka, Oláh Béla, Herczeg Dániel alkotta tánckar Bakó Gábor invenciózus koreográfiájára tényleg megsokszorozza magát. Michac Gábor jelmez- és díszlettervező hol art-deco varázslatot, hol alagsori egérrágta kis irattárat varázsolt a színpadra könnyű kézzel.
Menjen, nézze mindenki, aki teheti, szükség van az ilyen estékre.
