„Ez nem Ha kérdése, hanem Mikor kérdése”

(Kecskés Ildikónak ajánlva)

Nálunk Zsolti a "könyvfelelős", de Ildikó barátnőm kezembe nyomott egy könyvet, amelyet fellapozása után már nem tudtam letenni, azonnal végigolvastam. Ráadásként felfogva az olvasottakat, magammal is komoly, szinte feloldhatatlan vitába keveredtem. 

"Egy szög miatt a patkó elveszett;
A patkó miatt a ló elveszett;
A ló miatt a lovas elveszett;
A lovas miatt a csata elveszett;
A csata miatt az ország elveszett!"

Edward Lorenz meteorológiai szimulációja óta tudjuk, hogy egyszerű formulákkal is lehetséges bonyolult folyamatok leírása, "ha egy pillangó szárnya rebbenésével megmozdítja a levegőt Pekingben, akkor abból esetleg egy hónap múlva New Yorkban hatalmas viharrendszer támadhat". Az emberi elmének bármily csodálatos, előrevetítve felfoghatatlan, hogy egy tettnek, történésnek milyen következményei lehetnek a jövőben.

Vári Éva a "pillangóhatás" nagymestere.

Zubin, a sas

(Salzburg Festspiele - 2016. augusztus 6.)

Olyan divatos ma bakancslistát írni. Nekem nincs, de ha lenne, több kategóriában versenyeznék. A komolyzenei bakancslistámon ott virítana, hogy látni még egyszer Zubin Metha-t vezényelni, „nagyzenekar” élén. Kipipálva.

Az utolsó díva

(Salzburg – Grosses Festspielhaus - Puccini: Mannon Lescaut (operakoncert) – 2016. augusztus 7.-i előadás)

Másodszorra csapott be Salzburg. Először tavaly. A Trubadúrra 2014 decemberében Luna grófnak ígérte Domingot, majd augusztusban kiderült Artur Rucinski lép fel helyette. Aztán 2015 decemberében Puccini Manon Lescaut-ja operaelőadásnak indult, de idén augusztusra operakoncert lett. Sem tavaly, sem idén nem rázott meg különösebben a változás, mert Leonora és Manon Anna Netrebko maradt.
 

Bloody Margaret Thatcher

(Magyar Állami Operaház- Billy Elliot - 2016. július 29--i előadás)

Akárhogy nézem a MET, vagy a Scala programját, ott bizony nem látom Elton Johnt zeneszerzőként. Ennek biztos oka van. Kicsit szomorú voltam, hogy a magyar operaélet most lobban el – stílusosan, candle in the wind -, nemsokára jön Andrew mester is, meg a cicák, a Madách Színház pedig beveszi az Andrássy utat. A valóság majdnem felülmúlta a képzeletet. 

This is a man's world

(Szombathelyi Weöres Sándor Színház/Városmajori Szabadtéri Színpad - Shakespeare: A makrancos hölgy - 2016. június 18.-i előadás)

"This is a man's world
But it would be nothing, nothing
Not one little thing
Without a women or a girl
He's lost in the wilderness
He's lost in bitterness"

Egészen 2016. június 18-ig megvoltam róla győződve, hogy A makrancos hölgy egy komédia és pont. De ebben már korántsem vagyok olyan biztos. Alföldi Róbert megint olyan kaput nyitott ki, amiről nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik. Komolyan mondom, Alföldi Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, vagy Csehov: Sirály/Madárkák rendezésén nem agyaltam annyit utóbb, mint Makrancos Katáján. Mert a darab határozottan szólt valamiről, csak éppen nem a már megszokott nagyszájú, eszes, öntörvényű, kissé megzabolázott hárpiáról.

A büszke gazember

(Tatabányai Jászai Mari Színház/Városmajori Szabadtéri Színpad - Moliére: Tartuffe - 2016. június 28-i előadás)

Hagytam, hogy "megdumáljanak" a színikritikusok. Nem olyan régen láttam az Örkényben a Tartuffe-öt, s az előadástól tátva maradt a szám. Nem vágytam újranézni, de olyan egybehangzó szakmai kórus szólt, hogy talán ez az évad előadása, hogy beadtam a derekam. Ha már felhozzák Budapestre, biza megnézem. Hát......

Szuper !

(Katona József Színház - Mike Leigh: Abigél bulija - 2016. június 26.-i előadás)

Mindig is sejtettem, hogy a kertváros legalább olyan gyilkos közeg, mint az Amazonas dzsungele egy eltévedt városi turistának. Lila akác köz csak a tv-ben van. A való világban a párducmintás ruhába bújt szomszéd-hárpia elől nincs menekvés, maximum a nemlétbe. A Kamra előadásában testközeli valósággá vált, mit jelent az "egymás húsába beletépni, majd lehullani".

"A holnap a mából néha szép"  

(Belvárosi Színház/Orlai Produkciós Iroda- Richard Bean/Grant Olding: Egy fenékkel két lovat - 2016. június 25.-i előadás)

Nem gyakori, hogy minden, de minden színházat szerető és értőszemmel néző barátom, ismerősöm, egybehangzóan állította volna egy bemutató után, hogy a szünetben angolosan távozott. (Hű, de érdekes kifejezéssé vált ez a Brexit után!) Most pedig pont ez történt. Vártam, hogy végre én is lássam, mi a szörnyülködés tárgya. Éppen az Orlai Produkciós Iroda egyik "bukása", a Hippolyt szállított nekem egy soha nem feledhető színházi élményt. Csákányi Eszter Schneidernéként kicsomagolja Kulka Jánost, alias a lakájt, egy citromsárga hatalmas masniból, Elek Ferenc, mint Schneider úr asszisztálásával. Az előadás mindenben felvette a versenyt Székely István filmjével, megújítva azt a 2010-es évekre, ötletes,  kvalitásos volt, talán jobb, mint az ezredfordulón készült film-remake, mégsem kellett. Ráadásként a most bemutatott darabot Pelsőczy Réka állította színre, aki rendezőként már több sikert tudhat magáénak az Orlai Produkciós Irodánál. Felcsigázva lépkedtem lefelé a Belvárosi Színház lépcsősorán....... 

Miénk ez a cirkusz ?

(Katona József Színház - Shakespeare: Minden jó, ha jó a vége - 2016. június 16-i előadás)

Lehet korszerűtlen vagyok, de én szeretem a klasszikus színházat, amikor az eredeti darabtól nem vonatkoztatnak el az alkotók olyan nagyon, hogy azt is képtelenség megérteni miről szól valójában. Zsámbéki Gábor által rendezett Shakespeare-előadás pedig hál istennek nem a ma szokásos, meghökkentően tűzijátékos színpadra vitel. Angol társalgási lapok használják egy-egy eseményre a low-key jelzőt. Ez a színházi este pont ilyen. Relaxál és hagy elmélyedni a szövegben, annak ellenére, hogy azért valami truváj mégis van a színpadon. Aztán kiderül az előadás késleltetetten hat igazán, nem akkor és ott, majd, egy napra rá.