Iza színházban járt - Heinrich von Kleist: Az eltört korsó (Három Holló Színpad - Budapester Ensemble)
csütörtök, 26 április 2018 14:47

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó (Három Holló Színpad - Budapester Ensemble)

Értékelés:
(29 szavazat)

Woodstock a tárgyalóteremben    

(Három Holló Színpad/Budapester Ensemble – Heinrich von Kleist: Az eltört korsó - 2018. április 25.-i előadás)

Még az ellenségeim sem vádolhatnak azzal, hogy jól beszélnék németül, de mégis nekiveselkedtem a Budapester Ensemble német nyelvű előadásának. Nagy hiba lett volna kihagyni. Az együttes független, alternatív színházi formáció, alapítói Danielle Dutombé és Klaus Jürgen Kramer. Isten tudja mi hajtja a párt, hogy éppen Magyarországon csináljanak német nyelven színházat, 2018-ban. Jó hangulatú, kreatív, kifejezetten szórakoztató előadást láttam. Így a MITEM 2018 kellős közepén, szinte oázis volt a sivatagban. Semmi túlzás, felesleges rájátszás, lila művészet, technikai csili-vili. Vérbő komédiázás, mindig éppen csak a jó ízlés határáig.  

A tájékoztatófüzetből tudtam meg, hogy Kleist darabját Goethe vitte először színre Weimarban, olyan „sikerrel”, hogy majdnem azonnal be is zárták a színházat. Rossz nyelvek szerint, a német költőfeljedelem nem csípte írótársát, „ízléstelen ostobaságnak” tartotta műveit, tett azért, hogy von Kleist ne arathasson babérokat. De az is lehet persze, hogy a korrupció, ami már a XVIII. században is szoros indaként fogta közre a mindennapokat, nem volt szívesen látott színpadi téma. Ma a stiklik, a „te mosod az én hátam, én a tiedet” szívességek magától értetődnek, így működik a világ, Magyarország meg pláne. A Dutombé-Kramer párosnak nem különösebben kellett erőlködnie, hogy megértsük, Heinrich von Kleist klasszikus vígjátéka nem egy németalföldi faluban játszódik, s az élveteg, disznó „bírók” úgy zsarnokoskodnak ma is kisebb/nagyobb közösségeken - következmények nélkül -, eltussolva minden mocskosságukat, ahogy csak akarnak.

Az Eltört korsó egy furfangos mű, egyszerre hétköznapi, s összetett. A darab látszólag falusi komédia, de Kleist előszavában maga állítja párhuzamba Adam bírót – a főhőst – Oidipusszal, ahogy a bíró írnokát meg Kreonhoz hasonlítja. Talán az sem véletlen, hogy a férfi és női főszereplőt Ádámnak és Évának hívják, és a főtéma a bűnbeesés.

Sajna, ma már a darab nem kanonikus mű, talán soha nem volt az, így nagy vonalakban, miről is szól. Az idősödő Adam bíró, aki e posztra totál alkalmatlan, igazi elfuserált figura, bejut a 16 éves Eve hálószobájába, s ott egy antik korsót biztos összetör. A parasztlány szűz menyasszony, s a darabból nem is igazán tudjuk meg, hogy az is marad-e a bíróval való kaland után, csak a korsó tört-e. Nem is lenne ügy ez a mindennapos kis erőszakoskodás, ha nem érkezne a faluba Walter tanácsos, aki megregulázná a bírót. Kár, hogy maga sem különb, csak látszólag, valójában ugyanolyan hazug, manipulatív alak, mint a bíró. A „nyomozásban” részt vesz a falu, a maga elrajzolt, de nagyon is tipikus alakjaival.

A darabot Klaus Jürgen Kramer vitte színre, s maga játszotta Adam  bírót is. Kleist darabjában nagyon ott kell lenni fejben a rendezőnek, mert ha nincs alkotói fifika, ez a darab bedöglik a színpadon, vagy ízléstelen vásári komédia lesz. A Budapester Ensemble alkalmi társulata szerencsésen megtalálta az arany középutat. Kramer persze valóban németalföldi származású, Amszterdamban hajdan egyetemi színjátszás professzor, s látható-érezhető, sokat tudhat Kleistről, van hozzá „viszonya”. Ráadásul remek munkát végzett a szereplőválogatás során is. 

A színész interpretálásában Adam bíró nem egy lőcslábú szatír, csak kisszerű. Ahogy a színrevitel, saját színészi alakítása sem nékülözte a szatírát, de nem volt komikus. Olyan figurát formált, mint amikor Louis de Funès eljátszotta A Fösvényt. Falusi akarnok kiskirály, egy intrikus, de egyszerre nagyravágyó és pitiáner, dühös és rémült. Vállalta a színész, hogy szinte rútnak hasson a színpadon, igaz, erő sugárzott belőle. Ahogy a sok-sok apró részlet összeállt a nyomozás során, és szorult a hurok, annál  inkább lett látszat puhányból harsány. Walter tanácsos (Andreas Kosek) vele szemben eleve nyájasnak mutatkozott, de aztán egy ponton „átment” Adam bíróba. Kiderült, halál nyugodtan helyet cserélhetnének, az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Kramer rendezőként finom beállítással jelezte ezt, ahogy többször kezet fogva - akár az orosz-amerikai elnök a hidegháború kellősközepén - kifordultak a közönség felé, minden rendben! A férfi trió harmadik tagja, Konrad (Stefan Reid) velük ellentétben karikatúrát formált. Az eleve hórihorgas, áthatóan ábrándos, kék szemű színész görnyedt pózai, legyen szó székbekészítésről, tanúvallomás során való segédkezéstől, szépen készítették elő apró, galád cseleit a bíró ellen. Ruprecht (Kass Kornél) ebben a feldolgozásban nem volt együgyű, sőt, elég kardos vőlegényjelöltje volt Eve-nek, s apja sem bárgyú paraszt Kiss Gábor alakításában. Magam az ő párosukat kissé hangsúlytalanabbnak éreztem a feldolgozásban.

A két női főszereplő közül - a megrontott(vagy nem) Eva (Cassandra Rühmling) és anyja, Marthe (Frank Ildikó) közül az anyát játszó színésznő volt a rutinosabb. Alakításában az anya maga is egy igencsak szenvedélyes nő még, majdnem össze is jön egy kis liezon az amúgy látens élveteg Walter tanácsossal. Cassandra Rühmling viszont kettős szerepet játszott. Ő volt Margerethe, Adam bíró lompos-loncsos cselédje is, kiváló ellenpontjaként a másik szolgálónak, Lise-nek (Fekete Adrienn), aki egy kis francia szobalányos tünemény volt vagy inkább Playboy-nyuszi, keblei közé bújtatott sebporral, fején rózsaszín masnicskával.
 
Igazi színfolt volt a Brigitta asszonyt – a darabban Briggy - játszó Danielle Dutombé, aki a hetvenes évek hippijeként sűvített végig a tárgyalótermen, kis woodstock-érzéssel, felrázva a tárgyalás álmosságát. Ahogy a „dobos”, az előadás zenei aláfestését dobon és fúvós/csörgő  hangszereken szolgáltató, egyben a történéseknek keretet adó bírósági mindenes Karl (Dudás Demeter) is. 

Remek munkát végzett Szűcs Beatrix a jelmezekkel, beszédesek voltak a színpadi viseletek, szinte maguk ábrázolták a karaktereket. Egy-egy jelentben egész parádés megoldás jutott eszébe, de nem spoilerezek. Dóra Gábor díszlettervező megtalálta azt a formát - egy dobogón elhelyezett „trónszék” középpontba helyezésével -, ami a kamaradarabokra alkalmas térben lehetővé tette tíz művész egyidejű mozgatását.

A Budapester Ensemble „németalföldi zsánerkép”-el zárta az estét, kis tanulságot skandálva a nézőknek. Nem állítom, hogy fergeteges volt az előadás, s azt sem, hogy megrázott volna az átélt katarzis a végén. Azt viszont igen, hogy szórakoztató este volt. A produkció szépen vegyítette a profizmust és a jó értelembe vett amatörizmust. Színfolt az előadás a budapesti színházi palettán, persze csak annak igazán, aki érti a német nyelvet. Nagyon lelkes, önmagában, s az előadásban hívő színész-társulatot láttam, egy lendületes és ötletes Kleist-feldolgozást. Megállná a helyét ez a produkció egy kőszínházban is.

Megjelent: 496 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Daniela Kapitanova: Pionírszív