Iza színházban járt - Eugéne Ionesco: Székek (Magyar Színház)
péntek, 25 május 2018 23:53

Eugéne Ionesco: Székek (Magyar Színház)

Értékelés:
(17 szavazat)

Everything will be all right, tonight

(Pesti Magyar Színház, Sinkovits Színpad, 2018. május 15-i előadás)

A magyar színjátszás aranyfedezete, trezor nélkül. Az egyikük a legszebb hangú magyar színésznő, akinek vitán felüli tehetsége, nota bene életműve okán minden díja megvan. A másik az alternatív szcéna örök  garabonciása, aki akkor sem fog állami díjat kapni, ha szeme egyetlen villanásával stadiont igéz Penészlekre.  (Tudna.) Ionescot úgy játszanak, mintha francia társalgási darab lenne. Emelje fel a kezét, aki abszurd színművet mostanság nem alkohol hatása alatt, vagy gyógyíthatatlan proccságból néz. Na. Ez nem olyan. Béres Ilona és Fodor Tamás rulez.

Szabó K. István rendezése odateszi az összes értelmezést, ahová való: félre. Abszurd, kispolgári létet kifigurázó tragikomédia, szorongásos álmok összessége, egzisztencialista, groteszk színmű… Minek is ez?  A világ végén, életük végén, azonosítható téren és időn túl az utolsó emberpár (ad notam Ádám és Éva) egy tenger ölelte szigeten, toronyba zártan, gondnokként, afféle őrzőként várja a láthatatlan fővendéget, a szónokot, aki összefoglalja a végső tanulságot a társadalom crème de la crème-je és az uralkodó előtt. Na, ez nem lesz, a szónok egy makogó majom (Papp Csaba a.n.) egy tépett francia trikolórral és az idők vége elkövetkezett. Üres székekkel megidézett sok vendég, jellemmel, viszonyrendszerrel, neki címzett tirádával. Tanulság nincs, hacsak az nem, hogy az ember milyen mélyről előhívott erőkkel próbál értelmet adni a létnek és ez a törekvés milyen szívszorítóan szánalmas.

A játék kezdetén a nézők elrendeződő ficorgása alatt Fodor Öregembere derűsen kémlel a bokányi tengerbe, a kezdés előtti három másodpercben arca megkeményedik, gondolat és feszültség összefut: kezdünk.

Fehérre, barnára fakult fa toronybelső, száradó könyvlapokkal, göthös, füstölgő vaskályha mellett a félhomályban már jelentésvesztés határán ingó szavak idéződnek fel: Eiffel-torony, Párizs, társaság. Az Öregember csupa várakozás, az Öregasszony a szekundáló statikus harmónia maga: a feszültség okos keltője és szabályozója. Béres Ilona úgy meséltet, hogy irányít, úgy vezényel, hogy szolgál, Fodor Tamással való játékuk kamarazene, hamis hang nélkül. Feledésbe veszett már közös történetük, semmivé vált világtörténelem: sok támpontjuk nincs.

Mire megérkezik minden vendég, mire kifut minden várakozás, a női odaadás és a férfi akarat felkészít minket a szónokra. Majom. Mire megyünk vele. Az Öregember és az Öregasszony viszont él. Holnap is rendezni fogják a székeket. Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt.
 
(Véner Orsolya fotója.)

 

 

Megjelent: 2261 alkalommal