Iza színházban járt - Katona József : Bánk bán (Katona József Színház)
hétfő, 30 december 2019 00:12

Katona József : Bánk bán (Katona József Színház)

Értékelés:
(45 szavazat)

Vadászidény

(Katona József Színház – Katona József: Bánk bán – 2019. december 22-i előadás)



 „Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
        Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
        Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
        Kéményeinkről elpusztulnak a
        Gólyák, mivel magunk emésztjük el
        A hulladékot is. Szép földeinkből
        Vadászni berkeket csinálnak,
Ahová nekünk belépni nem szabad.”
(Bánk bán)

 

Éva: A magyarság legjobb pillanataiban is egy macinacis, nem hülye, de tehetetlen II. Endre király, nem Bán bán rókamálban.  Ez van. Komolyan veszi névadóját a színház, zéró pátosz és naftalin, széttartó érdekek, egymáshoz tört hatalmi centrumok, a társadalmi rétegek beszédképtelensége, közösségteremtés az illúziótlanság és valós kicsinység megmutatása által.
Iza: Tarnóczy Jakabnak biztos nem Vrabély Armandné volt a középiskolai magyartanára mint nekem, mert akkor tuti nem látná a Bánk bánt black comedynek. Amúgy nem volt ez ellenemre, de Erkel zenéje és Simándy József hangja úgy belémplántálta: „Csak egy nagy érzés éltetett/Sok gond és gyász alatt”, hogy szégyelltem átröhögcsélni az estét. Pedig a színészek halál komolyan játszottak, nem volt ott paródia. Ugyan 200 éve íródtak a sorok, de minden gondolat (egyre inkább, újra) aktuális, különösen Tiborc panasza.  

Iza: Kálmán Eszter díszletében - ami éppen úgy néz ki, mint egy jobb vadászházbelső a szocialista érában – akár a Mezőgazdasági Múzeum termeiben a kitömött vadak, a darab majd összes szereplője mozdulatlanul, pózba meredve áll a színpadon, amíg gyülekezik a közönség. Pannon panoptikum. A kiállított férfiakon és nőkön századelős vadászöltözet, bricsesz, bőr, rókagallér. Kivétel Gertrudis, neki nerc (menyét, nyest ?) gallér dukál, öltözete simán elmenne a milánói Corso Venezian ma is. Kazettás – valahogy olcsónak tűnő - faborítású falak, rajtuk szarvasagancsok, geometriai rendben. Egyetlen díszletelem: a trónszék, és a jelenteket elválasztó múzeumi vörös bársony kordon. A szöveg nem hagy kétséget arról, hogy az original Katona. A jelmezek viszont leginkább a Horthy-korszak úri világára emlékeztetnek, a néhány kivétel erősíti e szabályt. Hunyadi Máté, Bencsik Levente zenéje ad a játékhoz kis Tim Burtonos-érzetet, és Weber A bűvös vadász című művéből a Vadászok kara még a Hobo Blues Band feldolgozásánál is jobban szól. 
Éva: Igen, nevetségesek vagyunk. A merániak azonban veszélyesek, Tiborc real közmunkás,  figyelmet miért kapna egy nagyúrtól, Bánk kockás bricseszben, rókamálban mediátorkodik, amikor azonban Melinda a tét, fókuszt vált. Nemzeti nagylétünk? Egyszerűen így jött össze ez a Magyarország. Baja, érdeke mindenkinek van, a nagyszabás kizárva. Hatalom is van, csak most a merániaknak is jut puska. Magyaroknak minek, nem élvezik, csak sérelmezik.

Iza: Bánk bánt ismerjük, nem az a cselekvős fajta. Minél jobban követelik tőle, hogy tegyen már valamit, annál jobban hezitál. Dehogy akarná ő bántani Gertrudist, csak úgy alakul. Elvégre mégis csak “minden magyar nevében” járul színe elé, s a germán nő nem által szájalni. De sújtja a magyar fátum, eszét elvesztve, dühében öl, hogy aztán tettétől összeomoljon, hiába a bűn alóli felmentés, saját lelkiismerete elől nincs menekvése. Bányai Kelemen Barna a szerepben szenvedélyes, sőt indulatos, könnyű az ő Bánkját feldühíteni. Melindát lesöpri, mindenkivel szemben gyanakvó, a „haveri/rokoni körrel”,  a főurakkal szemben különösen. Lehet, mégis igaza van Tarnóczynak alapból vígjátéki szituációk alkotják a drámát, például ahogy Bánk kihallgatja – inkább rosszul kagylózza - Ottó és Melinda diskurzusát. A főúr tipikus magyar, szenvedő, önemésztő, aki imád moralizálni, csak úgy magának, magában is. A darab elején takaros kis varkocs van a feje tetején, szép rendben áll a főurak között, aztán a végkifejlet felé szétterül a lobonc, mire “mint száműzött ki vándorol a sűrű éjen át” lelki állapotban őrjöngve érkezik elégtételt venni a királynőn. Bányai Kelemen Bánkjában van erő, eltökéltség, kíivülről az It’s a man’s world-öt egyenesen erről a figuráról mintázta James Brown, belül pedig férfiasan törékeny, like a little girl, ahogy azt kell. A színész színpadi jelenléte kiált a lélekből heroikusan felfutó, majd fentről szép alázattal alábukó figurák után. Jól áll neki Bánk bán, s pontosan megmutatott mindent, kívülről és belülről is, amit a bánról hiszünk, tudunk. Pálos Hanna erkölcsös, olyan majdnem szép, de inkább érdekes nőtípust, egy esendő Melindát hoz. Férje az erős vára, s ha a vára bástyája aláomlik, azonnal kicsúszik a lába alól a talaj. Melinda tagadhatatlanul magyar asszony,  jó neki a ridegtartás, mert az ura azt úgy teszi, ő meg így szokta már. Dér Zsolt Ottója, mintha egy sápadt Bánk bán lenne, olyan Ziggy Stardust-os. Neki is van fejtetőn varkocsa, inkább kis farkinca, Bánkénál sokkal puhább, szőke tincsekből. A karakter kicsit nevetséges, gyáva és hazudik, ami mintha majdnem be is jönne Melindának. Nem sok esze van, ha lenne, Izidórát kergetné vágyaival.
Éva: Petur bánként Dankó István egy Endre király, csak light. Nem okosította meg a nagy felelősség, szép vakkomondoros-puskás férfi, felviszi a hangsúlyt, aztán elfogy a gondolat. A „magyar” definíciójának eljátszása vitathatatlanul övé, a legerősebb alakítások egyike. A hatalmat kifejező székben való üldögélés  alatt a pátoszos szöveg megeszi a levegőjét, asztmatikussá válik  a dikció és a gondolkodás. A merániakhoz képest figurájában az utilitarizmus zéró, amíg puska és kastély van, nem fontos a szent szabadság; ha mondani kell valamit, csikorog az agya az erőlködéstől, hogy térjen ki. A sérelem a „külföldi” nagyobb szerencséje, a nő Szűz Mária, de ne csipogjon bele a reáliákba, maradjon azúrkék köpenyben, lábával a kígyó fején tapodva, addig se mozog. Rujder Vivien Bendeleiben Izidórája egyike az átléphető nőknek, hiába kemény, hiába meráni. Izidóra a záróképben gótikus gyásznőt játszik a királynak, mert mindenki játssza már akkor a túlélés érdekében  a legszánandóbb részét figurájának. Szép komplex alakítás, ez az Izidóra a királynénak, Biberachnak is partner. Sokra viheti. Belegondolható egy kemény és gazdag thüringiai apátnő,  legalább lenne hova menekülni a nem túl attraktív magyaroknak, hamarosan úgy is itt a tatárjárás…

Iza: Tarnóczy részekre bontva, jól komponált, pergő „csoportképekben” vitte színre Katona művét. A jelenetekben minden szereplő nagyon „jelen van”. Aki még  a (nagyon) jók közül is képes többet mutatni, az először is Szirtes Ági Gerturdisként. Megkockáztatom, több erő van az általa most teremtett figurában mint Pék Máriájában. Méltó ellenfele Bányai Bánkjának. Határozott, szigorú, bicskanyitogatóan fensőbbséges, mégis kisszerű. Nagyon tudja hordani nercprémes mustársárga kaftánját, fekete nadrágos-tűsarkas szerelése felett, és képes fokozatosan, szimpla utálatosból tűrhetetlenül ellenszenvessé válni, akár egy fészkében ülő vipera – mert a trónszéket egy percre el nem hagyná -, aki  azonnal visszatámad, ha veszélyt érez. Mikhál bán (Takátsy Péter) és Simon bán (Rajkai Zoltán) akár Pixi és Mixi, zümmögő kórusként moderálják sógorukat a merényletre, holott maguk már megégtek egyszer, hazát, családot vesztettek, és mégis.
Éva: Erős a férfimezőny. Kovács Lehel  attól pazar Biberach, hogy megmutatja a figura cinizmusának normalitását: mindenki intrikál az udvarban, ez az alapcsomag a túléléshez. Alacsony rangjával is szánakozva nézi Dér Zsolt gyenge Ottóját, „ezzel oldd meg, te szerencsétlen”-mozdulattal, felelőssége nyilvánvalóan teljes kizárásával adja oda a hevítőt és altatót. Bezerédi Zoltán Tiborcként szöszmötölő és nem túl okos szegényembere nem hogy nem találja a hangot a bánnal, egyenesen vígjátékian elbeszélnek egymás mellett, a végén gyász formaöltönyben találja a nagy tisztesség, nem is különbözik már nagyon a búvalbánatos udvarnéptől. II. Endreként Elek  Ferenc „Anyukám, mondd meg, mit csináljak”-arckifejezéssel nézi a szakképzett királyi nőt a vitrinben. Ez van, osztozni kell a merániakkal drága magyarjaim, nem a tietek minden, de én most mit csináljak? Elek hibátlan ütemérzékkel, a tétovaságot kitartva némán felelősségre vonja az univerzumot az összes magyarért és merániért, míg a színpadi ék nyílt felén folyik a nemzeti keserv. A lökdösődő, unatkozó árvák gyászruhában, macival, háttal a nézőknek.  (A későbbi Árpád-házi Szent Erzsébetet, vagy  IV. Béla királyt nem látjuk bele az ovisszekcióba, pedig.) Elek királyának esze van, így dönt a „megbocsátás” nevű intézmény mellett –  eközben hagyja az ünnepi feketében toporgó összes szereplőt rögzülni az örökkévalóságnak, itt hagyva minket a „nemzeti dráma”  új fogalmával. Ha belegondolunk, tényleg dráma.

Iza: Katona műve nem agyonjátszott az utóbbi évtizedekben, már csak azért sem, mert tele van dramaturgiai nonszensszel, szereplők úgy tűnnek el, hogy valójában nem mennek ki, s néha úgy szólalnak meg, hogy nem jöttek be. Ezt Varga Zsófia dramaturg most szépen elsikálta. A darab szövege nem könnyű, még olvasva, fejben értelmezve is nehéz verssorok. Az író az összetett mondatok bajnoka. Kisebb bravúr úgy előadni, hogy a hallgató  ne vesszen el a cikronyás fordulatok felszínén. De a színészek közül mindenki „érti” és érzi mit beszél, úgy játszik, hogy tudja, egy-egy mondatának néha a  következő képben lesz folytatása, valós értelme, ezt kell eljátszania, interpretálnia. Az előadás egy zenemű, feszesen, szigorúan „kotta szerint” játszanak. Kérdés: mi aktualitása van egy olyan színházi műhelyben, ahol súlyt fektetnek a társadalmi feszültségek kibeszélésére. Sok. Mert arról szól, amikor már az igazságtalanság az egekbe hág, csak robbanás jöhet. A Tiborc(ok) panasza maguktól nem oldódik meg, lassan jönnie kell egy dühös, hezitáló, de önmaga sorsát beváltó, élete árán is rendet vágó Bánk bánnak.   
Éva: Miként a Tartuffe, most a Bánk bán is tükörré vált egy olyan társulatban, ahol akár több, de mind nagyon erős szereposztás is összehozható, ahol már szinte bárki bármit játszhat. Pendül, feszül ez az előadás is. Jó kedvünk meg nincs, ilyenek vagyunk. Már Katona is tudta.

(Próbafotó, Szokodi Bea)

Megjelent: 954 alkalommal