Iza színházban járt - Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén (B32 Galéria és Kultúrtér)
hétfő, 23 október 2023 12:02

Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén (B32 Galéria és Kultúrtér)

Értékelés:
(71 szavazat)

Kortárs férfiak?   

(B32 Galéria és Kultúrtér – Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén – 2023. október 20.)

Norvégiának ott van Ibsen, Svédországnak Strindberg, egy-egy világklasszis drámaíró. De kije van Finnországnak, Mika Myllyaho-ja? A finn rendező-drámaíró darabja városi univerzumba invitálja a nézőket, férfi hősei próbálnak megbirkózni hétköznapi életükkel, amely mindannyijuknak többfejű sárkánynak tűnik éppen. Ez az abszurd vígjáték megalapozhat egy péntek esti baráti vacsit, ami leginkább a három gondosan egymás mellé válogatott színész érdeme, és nem a történeté. Annyi a finneknek, ha se Ibsen, se Strindberg, csak a tavak, a tajga, a tundra, és ezek a férfiak.   

Középkorú, még a kapuzárási pánikon innen lévő, átlagos pasik összeverődnek egyikük lakásában. Laci grafikus, Krisz mérnök, míg Lehel televíziós műsorvezető. Krisz az éjszaka közepén részegen betoppan Lacihoz, mert feleségének azt hazudta, egy hétre Berlinbe utazik. Mire az asszony azzal eresztette útjára, hogy gondolja végig, érdemes-e egyáltalán hozzá és kislányukhoz hazatérnie. Lehel naponta felugrik ezzel-azzal a bátyjához, Lacihoz, mert a férfi egy metróutazás alkalmával bent ragadt az alagútban, és míg mindenki kisétált, ő pánikrohamot kapott, a mentő vitte el. Terapeutához jár, azóta nem lép ki a lakásából.  Krisznek nincs hova mennie és ráébred, hogy szüksége van Laci pszichológusnál felcsípegetett tudására, megkéri, váljon életvezető gurujává, húzza őt ki bajából, Lehel meg kedvet kap, hogy beledumáljon Laci „tudományos” módszerébe.  

Lassacskán kiderül, hogy a férfiak emberi kapcsolatai sérülékenyek, különböző okokból maguk is sérültek, nem is kis neurózissal bajlódnak. Kihívásként hordják „a kor férfija” címkét, mert védtelenek mind a társadalmi elvárások, mind családjuk, partnerük igényeivel szemben, így rettegve bújnak meg egy-egy álarc mögött. Az egymáshoz való viszonyukat eddig - úgy ahogy - karbantartották, de most viszály üti fel a fejét a „jóbarátok” között, amely szétrobbant(hat)ja a barátságukat. A kedélyesnek induló, életboncoló bulijuk átcsap álpszichoterápiás elvek mentén haladó önmegismerésbe, pontosabban a másik, egymás fikázásába, jól beolvasnak egymásnak, kölcsönösen a másik fejére húzzák, hogy az mekkora lúzer.   

Alapvető baj, nehezen hihető, hogy ez a három férfi igaz barát lenne, nem érzeni, hogy közük lenne egymáshoz. A szerző ugyan elpöttyint részleteket a férfiak múltjáról, jelleméről, de inkább sejtjük a hiányos információkból azt az állapotot, amelyek a szereplőket ilyenné tette, és mind belecsúszott a saját életpánikjába. Nem elég realista a történet ahhoz, hogy elhitesse, igazi midlife crisist látunk. A színpadon kibontakozó párbeszédeknek, vitáknak nincs igazi tétje, inkább poénkodások - például Almadóvar Beszélj hozzá című filmjének több aspektusú értelmezésével - elég vékonyszövésű a dramaturgia.  

A három férfi közül Krisz (Kovács Krisztián), a darab konfliktusának kirobbantója a legindulatosabb, de egyben a legjózanabb is, rossz kedélyállapotából, önrétékelési zavarából pár nap alatt magához tér, és gyorsan hazataxizik. Lehel (Kovács Lehel) szenvedélyes,  mindenben felületes, egy látens szorongó, meg talán workaholic is, egy kis-nagy hiszti után elrohan, hogy újra nézőszámot és like-okat vadásszon provokatív talkshowjá-ban. Laci (Katona László) kényszeres, szorongó, tele elfojtott haragvással, némi felsőbbrendűséggel és atyáskodással. A három karaktert megformáló színész három különböző színházi közegből érkezett. Kovács Lehelnek érezhető „Katonás múltja”, jól kidolgozott, mulatságos színpadi rezdülései vannak, pompásan hozza a kiégett, a külvilág felé nagyarcú médiamunkás sztereotípiáját. Katona László kedvesen manírkodik, végig kettős játékot játszik, hol nagy maci, hol pökhendi különc. Szórakoztató felszíni gesztusainak és szemjátékának szöges ellentéte, így fedi fel az igazi Lacit, érezteti, hogy talán jobb félni tőle, bármilyen mamlasznak látszik is. Kovács Krisztián játéka földhözragadt, nyers, ösztönös, szép ívet húz, ahogy Krisz pár nap alatt összekapja magát és elindul, hogy belevágjon egy hétköznapi párkapcsolati/családi játékba. 

Maga a darab legfeljebb közepes, egy lektűr középkorú férfiak lelkiállapotáról vagy létállapotáról, azonnal Yasmina Reza: Művészet című drámája jutott eszembe, így kicsit utánérzés is. Nem hiszem, hogy egyetemes jelentőségű, halhatatlan dráma született a finneknél. Ügyes munka persze, mert lévén az író egyben rendező is, érzi-érti mit és hogyan lehet színpadra vinni, jól egyensúlyoz a bulvár és a modernkedés között, vannak kiváló 21. századi poénjai, például a mesterséges intelligenciáról. 

A darab legnagyobb erénye az lehet, hogy egy rendező miként csinálhat belőle jó színészekkel - egy estés, egyszeri - szórakoztató előadást. Tárnoki Márk jól megfogta a három színész eltérő stílusát, és elérte, hogy létrejöjjön közöttük egyfajta összjáték, így az este végén feltétlen élményben van részünk. Ehhez Myllyaho  szövege „színpadon beszélt nyelv”-nek tűnik - Falk Nóra fordítása vicces, Gyulay Eszter, a dramaturg párbeszédei színészre szabottak -, az az érzésünk, hogy valójában improznak, és esténként magukból is kommentálják a karaktereiket. Talán igen, és itt van a jelentősége, hogy saját néven futnak az előadásban. 

Ám összegezve: annyi a finneknek – főleg a nőknek -, ha se Ibsen, se Strindberg, csak a tavak, a tajga, a tundra, és az ilyen neurózisos férfiak.   

Fotó: B32 Galéria

 

Megjelent: 1827 alkalommal