Iza: Ez a Jászberényi Sándor képes azzal kezdeni egy storyt: „Arról, hogy meghaltam, utólag értesítettek.” (Sz@r ügy.) Azon kevés magyarok egyike, aki beszél arabul, s hála ennek újságíróként és fotóriporterként közelről volt tanúja az Arab Tavasznak. A lélek legszebb éjszakája című kötete 14 novellából áll, majd mindegyik a Közel-Keleten játszódik, leginkább Egyiptomban, Kairóban. Egyes szám első személyben írott – enyhén szörnyű - elbeszélések. Maros Dániel naplója, akit elhagyott a felesége és a gyerekkel együtt hazamenekült tőle Magyarországra. Maros nem tud aludni, megcsömörlött, az élettől, a látottaktól. De akar, kábítószerrel, alkohollal, cigarettával, nőkkel, bármivel, csak végre ne lásson, halljon, érezzen. Főleg ne hallja, lássa élőben a több ezer kilométerre lévő fiát, nap mint nap. Maros Dániel duplán van előttünk az estén, fizikai értelemben (Nagy Zsolt) és agyban, lélekben (Ficza István), á’ la Karinthy: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.” 
Éva: Olvasva olyan erős, mint Tar. Nézve meg nincs autonómiám: tolják elém, amitől elfordítanám a szemem: elhagyatottságot, nullpontot, ürességet, a halál grasszálását. Mindezt arról a helyről, amiről a honi kommunikáció nettó baromságot ad, de úgy sem tudnám befogni az igazat a káerópai agyammal. Ez az előadás viszonyulási lehetőséget ad. Road movie ez, bezárva egy zakkanófélben lévő agyba és egy pillanatnyilag kudarcos személyiségbe, plusz még az abszurd háborús helyzet idegensége is. És senki nem könnyíti meg a dolgom, a szövegmondás szikársága, a párbeszédek patent illeszkedése, a figurák kontúros váltásai, az egész megveszekedett profizmus arra jó, hogy egy következő jelenetbe óvatlanul lépjek be. Nézhetem, ami rosszabb, képzelhetem az inferno különböző módozatait. Pedig milyen ártatlan kifejezés az, hogy banana split. Ugye.

Éva: Polgár Csaba nézeti a színészt a nézővel és fordítva, védtelen egy helyzet, egyszerre vagyok néző és nézett, célzó és célpont. Mintha nem lenne elég a szöveg által önmagában is kiváltott adrenalin. A háttér nagy ledfala hol a kamera képeit, hol az író fotóit mutatja, nem kiszámítható ritmusú és időtartamú képváltásokkal. Van, amiből egy villanás is elég.
Iza: Igen, így van értelme használni a videó-technikát, aggyal (Izsák Lili, Juhász András, Maruscsák Dávid). Amikor nem azt demonstrálja a színház, hogy fussa rá, hanem, a láthatóan kissé avítt műszaki cuccát arra használja, hogy gondolkodásra bírja, inkább – majdnem - szétrobbantsa a néző agyát. És a dermesztő képek alatt mi szól? George Benson: Nothing gonna change my love for you….      

Éva: Nagy Zsolt nem vitásan úgy kezd, hogy a szöveg később már csak megerősíti: itt már nincs szokványos segítség, a főhős épp tart a padló felé. Hőfok, erő? Valahogy lazán ökölbe van szorítva a haditudósító figurája. „Másik fele”, Ficza István lelkiismeret, józan ész, de archaikus mosolyú sorsfigura is egyben. Mindig egymás mellett, mögött, a színpadi cselekvések két pontján úgy, hogy egyikük gesztusa a másik színpadi reakciójának lepkeszárny-effektusa. Jó ez nagyon.
Iza: Magam nem láttam meg eddig a két színészben a Napsugár fiúk karaktereit, pedig nagyon is bennük van. Nagy Zsolt akár Christopher Walken a Szarvasvadászban, minden nap egy orosz rulett. Szilaj, sebzett, életveszélyes. Ficza István a Megölni egy arabot című novellában akár egy nyurga Jack Nicholson a Ragyogásból. Ahogy a magas rangú helyi ezredest játssza, kínzó kérdésként marad meg a jelenet után, vajon korábban is látta-e azt a videót, amin a fiatal fiú – akit gyilkos dzsihadistaként lelő - a Dá’ás nevében gyilkol vagy inkább az emberismeretére hallgatott. A színész jokeri vigyora láttán: inkább kivételesen nem tévedett.

Éva: Ahogy megyünk előre a történetben, nyilvánvalóvá válik, hogy a sajátos pokoljárás ez: egyrészt önmagát kíséri és narrálja a figura, másrészt a duplikálás adta színpadi akciók által is megerősítetten az önmegváltás lehetetlensége is nyilvánvaló lesz. A különböző női karakterek hangfelvételről „jönnek”, és az eredeti helyszínen - ki tudja milyen helyzetben, milyen nőkről - készült képek váratlan mélységet kapnak. És hogy mi történt főhősünkkel? Ez: „Egyszer nagy bajba kerültem. Próbáltam magam férfiasan, mintegy a hajamnál fogva kirángatni abból a sötét gödörből, amivé az életem egyszer csak lett, de nem jutottam semmire, illetve aztán valahogy megoldódott a dolog. Közben elmúlt egy kis idő.” (Esterházy Péter)
Iza: A hangok: Takács Nóra Diána, Kókai Tünde, Zsigmond Emőke, fizikailag nincsenek jelen, de élővé varázsolják a hang nélküli videókat. Takács Nóra Diana a Lélek legszebb éjszakája című novella kuplerosnője „magyar hangjaként” lead egy komplett kongói szelleműzést. Fura, de látjuk, holott előttünk a kivetítőn egy fej nélküli nő dekoltázsa és vérvörösre festett körmei látszanak csak. A kilencven perc után nincs bölcselet, csak vágy, hogy akarunk még egy kis Jászberényit olvasni, például: Ott leszek veled
 
Úgy élek itt e piszkos föld felett,
mint bármely ismerősöd,
de puszta kézzel, mert nagyon szeretsz,
higgadtan kell megölnöd.
Tiéd a munka, úgy döntöttem én most,
magam tovább nem áltatom.
Kettőnk közül hogy épp ki lesz a gyilkos,
ma azt is megválaszthatom.
 
Precíz és hűvös női éjszakában
szelíden falhoz fordulok.
Ébren leszek, várok rád az ágyban,
ne hagyjál nyomot.
Sportcipőben halkan át a konyhán
lepj meg, mint esti bűntudat,
less ki engem, és hajolj le hozzám,
konyhakéssel vágd át torkomat,
 
vagy sújts le rám egy súlyos tompa tárggyal,
a gyenge húst szakítsa át,
ágyunk úgyis felissza majd magába
mint minden estét – ezt az éjszakát.
Ne jöjj zavarba, élvezd csak, hogy ölhetsz,
nevess csak, sétálj és beszélj,
fejem köré teríts törülközőket –
előbb-utóbb majd undorít a vér.
 
Megszúrva már gyengén és védtelen,
akár a háziállat,
ki tudja már, hogy oly reménytelen,
de nyitnám még a számat,
lehet, mint haldokló felülnék,
de borzalom, mit mondanék neked,
ha így történne, arra kérlek, üss még,
szerelmesem, én nem beszélhetek.
 
Csináld akárhogy: úgyis egy lesz
a nyirkos csend a végén.
S megmutatják azt, hogyan szeretlek,
délután a tévén.
Bevágják szépen, hogy mi volt közöttünk,
a véres ágyat, majd a késedet.
Mondom neked: téged vár a börtön.
És hidd el, én is ott leszek veled.
 
(Horváth Judit fotója)