Iza színházban járt - David Mamet: Egy jobb világ (Thália Télikert)
szerda, 17 november 2021 10:47

David Mamet: Egy jobb világ (Thália Télikert)

Értékelés:
(41 szavazat)

Ne nevezd a feleséged Kicsimnek!     

(Thália Színház – David Mamet: Egy jobb világ - 2021. október 29.)

Iza: Nem gondoltam volna, hogy az összes színházi – még vagy már - tekintély között Valló Péter lesz a legtökösebb (sic!). Azzal mond véleményt a Marton-Gothár-Eszenyi tengelyen évek óta guruló abúzus-cunamiról, amivel a legjobban tud. Színházrendezőként, színpadon. Rafinált színházi szaki. Nem pártoskodik, nem mond oda, nem törekszik senkit megvilágosítani. Mindenki a maga intellektusa, érzelmi világa szerint értse, élje meg a tanmeséjét. Ebben igazi társa két szerény, ám igen elhivatott és tehetséges színészművész: Mentes Júlia Virginai és Zayzon Zsolt. Izgalmas, hosszú utóhatású, elgondolkodtató előadás van születőben.   
Éva: A világon minden a szexről szól, csak a szex szól a hatalomról. No, itt zéró szex, de amit a hatalom természetéről tudni lehet, azt megtanuljuk a harmadik kép végére. Ne szépítsük, ez viviszekció. Lélektani zártszoba-thriller, két kiváló színésszel. #MeToo-darab is, de a lényege az, hogy az ostobaság öl, mint a korrupció, bünteti a társadalom bármelyik szereplőjét, nincs olyan szint, ahol védett lehet valaki, vagy bejósolhatóan bármely intézmény képes lenne az igazság kiderítésére. Itt van ehhez Zayzon egyetemi tanára, aki sebezhetetlen angolszász értelmiségiként kezdi és áldozatként végzi, meg Mentes Júlia Virgina diákja, az örök átok nő, aki csak annyira okos, hogy tudja, mennyire buta. Félelmetes kombináció.

Iza: A játéktér egy egyetemi tanári dolgozó, jobboldalon egy íróasztal, baloldalon egy kanapé. (Erőteljesen hasonlít bármelyik színházigazgatói szoba casting kanapéjára.) Köznapi, majdnem színtelen, modern. A rendező egyben a díszlettervező is, talán tudatosan nem hagyja, hogy a színpadi részletek elvonják a figyelmet a párbeszédekről, ezek most lényegtelenek.
Mamet 1992-ben írta meg az egyetemi tanár és egy sértett diáklány között eszkalálódó vita történetét. A szerző szerint a darab - eredeti címén Oleanna - egy arisztotelészi tragédia. A kétszereplős drámában a férfi, John családapa, egyetemi oktató, a professzori kinevezése előtt áll, éppen házvásárlásra készül. A női szereplő, Carol alsó középosztálybeli diák, aki keresztbe fekszik John céljai megvalósításának. Carol állítja, magas neki az egyetemi szakzsargon (mantrázza, hogy „nem értem”), butának érzi magát, a tanár meg atyáskodva nyugtatja, nem az intelligenciája, hanem az önértékelése hiánya akadályozza a tanulásban. Figyelmen kívül hagyva az egyetemi szabályokat, önbizalmat adna neki, elmondja, hogy kedveli őt. Carol ezt elitista, szexista gesztusként értelmezi, egy spontán vállsimogatást zaklatásnak tart. Feljelenti a tanárt, akinek kinevezése, karrierje veszélybe kerül. Próbálná meggyőzni a lányt a saját igazáról, de ezzel visszafordíthatatlan mód megpecsételi a sorsát. Carol már erőszakkal vádolja, így felfüggesztik, fegyelmi bizottság, sőt bíróság elé kell állnia. Pechére még mindig győzködné a lányt, sőt, bocsánatát kérné. Ennek az ára azonban a lány mögött felálló „támogató csoport” diktátumának elfogadása. Carol visszavonja a panaszt, ha lényegében ők állíthatnák össze a tantervet, amelyből kitiltanák a tanár könyvét (is). Az utolsó beszélgetésük közben a feleségével telefonáló férfira ráüvölt a lány: „Ne nevezze a feleségét Kicsimnek!” A férfi elveszti az önkontrollt, kitör belőle az ösztön, egy felemelt székkel támad Carolra, az utolsó pillanatban hőköl vissza. Összeszedi magát, függöny.

Éva: Valami torz, imaginárius közösségi lét adta erősebb kutya-szabállyal dolgozik mindkét aktor, előbb a tanár, aztán a diák. Lejár az ideje az egyiknek, jön a másiké. Csak elnyomó - elnyomott koordinátarendszer van, hiába az angolszász rekvizitek, kultúra és körítés. A ki nem mondott és kimondott fenyegetés, és egzisztenciális kényszer nyomása ismerős nekünk, káeurópaiaknak. Nem tudom, kinek gratuláljak a darabválasztás miatt, de itt, ezennel megteszem.
Libikóka az egész, gondoljuk át. Van benne valami infernális szimmetria, ahogy a személyes ügyeivel foglalkozó, feszült, de negligáns tanár testbeszéde megismétlődik, a diák nyeri el a védettséget. Nyertes lesz a lány, vesztes a tanár, hiába tesz bármit. Ahogyan az önbizalom, a mentális előny, a társadalmi beágyazottság a tanáré az elején, úgy lesz a diáké a végére. Miért is? A szexuális abúzus, mint olyan, ebben az esetben nem létezik. Pótolja egy indulatos gesztus, a szenvedélyben benne van a tehetetlenség, a lenézés, a kommunikációs sikertelenség, a túloldal elérésének lehetetlensége. Ítélkeznem kéne, nem megy.
Mentes Júlia olyan, mint Pallasz Athéné, teljes színészi fegyverzetben. Jó látni. Idegesítően ostoba és szánalmas, hátrányos helyzetű lányt látunk az elején, aki megcsinálja a szerencséjét, mert az a felhajtóerő, ami „bedobta” az egyetemre, nem engedi veszteni: ha az kell, hogy tönkre tegyen valakit, tönkreteszi. Gondoljunk bele, ez az első alkalma, hogy hatalma van: a felette levő hibázott. Ott kell rúgni, ahol fáj és addig, amíg földön nem fekszik az ellenfél. Szép kép, - ha lehet ilyet mondani,- hogy mikor végre megüti, megrúgja a tanár, elégedetten tesz szemrehányást a földön, kiflialakba csavarodva a fájdalomtól.
Zayzon Zsolt tanára a soha be nem érkezettség titkos stigmáját viseli: mivel fél, hogy egyszer valamit el fog rontani, kettőzött erővel javít, adja oda magát, megy közel. Ez lesz a veszte: itt fapados módon jegyzetelik spirálnoteszbe a szavait, majd csoportosítják ellene.  Zayzon végig kitartott hitetlensége és növekvő kétségbeesése olyan elárvultságot mutat, ami túlmegy ennek a jól megírt lektűrnek a határain. Mondanám, hogy a világba vetettség kis zavarai vannak a hétköznapi cselekvéseiben: a füzetigazításban, a táskacsukásban, a telefonálós polchoz-bújásban, a magára erőszakolt kétlépésnyi távolságban, de ez kevés. Árva ez az ember és az is marad. Balek, lúzer, áldozat. Azt még meg kell emésztenem, hogy az akaraterő, az intellektus kevés ahhoz, hogy ne legyen vesztes az ember.

Iza: Ahogy a filmek előtt írják: based on the true stroy, a szerző megtörtént esetet dolgozott fel harminc éve. (A darab brit premierjén David Suchet (aka Poirot) játszotta a férfi főszerepet a West Enden.) A #MeToo korában különleges töltést kap a sztori. Szerintem Mamet maga is úgy írta meg a lány szerepét, hogy a közönség nagy része már a darab felénél utálja őt, még akkor is, ha nyilvánvaló: lelki sérült. A tény, hogy a vállérintést szexuális zaklatásként értelmezi, megmutatja erős frusztráltságát. Arra is törekedett az író, hogy mindkét karakternek – a maga módján - igazat adjon, úgy, hogy kettejük álláspontja lényegében összeegyeztethetetlen. A lány „meg akarja tanítani” a tényeket (a saját tényeit), hogy mi a jó és mi a rossz. A férfi meg úgy véli, hogy a jó és a rossz relatív. Eleinte John van fölényben, de Carol megszerzi eszközét, a feminizmus címszavait, hogy szembeszálljon vele, s ettől szinte veszett hevületet kap. Az utolsó képben, amikor ráüvölt a férfira, átlép egy határt, ami arra készteti a férfit, hogy maga is átlépje a saját komfortzónáját.
Abszolút a szerepkiosztás. Szinte hihetetlen, hogy az Egy csók és más semmi – a Tháliában talán még futó, két éve bemutatott darab – egymáshoz illő, sugárzó szerelmespárja áll most is a színpadon. Kilencven percen keresztül semmi kémia nincs a két szereplő között, a nyitóképtől a színpad elsötétüléséig fegyelmezett, koncentrált színészi munkát láthatunk, pontosan tartva egy nagyon kényes egyensúlyt, hogy a darab hasson. Összetett, szépen építkező mindkettőjük játéka, gondosan elkerülve, hogy maguk állást foglaljanak, s inkább átlényegülnek, egy fiktív Carol és John áll a színpadon.
Mentes Júlia Virginia alakításában a kezdetektől ott van egy mögöttes ravaszság, amit testbeszéden keresztül játszik el. Ideges, feszült tartás, görcsös jegyzetelés, tudattalanul is lábrázás, s amikor a tanára átjön az asztal mögül,s eltűnik a közöttük lévő „határvonal” azonnal behúzza a lábait, védekezőn átkarolja magát, amikor még támadás sem érte. Ugyan bátortalannak látjuk, de érezzük egy lassan lopakodó ragadozó modus operandiját. Szép jelenet, amikor megtörne és vallana saját sérült voltáról, ám a tanár udvariatlanul „eltelefonálja” ennek lehetőségét. Zayzon Johnja jó szándékú, nem túl bölcs. Tudtán kívül lealacsonyítva a lányt. Zayzon naturális, alig játékkal ábrázolja, hogy ez a fickó milyen sérthetetlennek hiszi magát, s mennyire nincs tudatában saját verbális agressziójának. A nagyképűségét, „bűneit” csak akkor ismeri fel, amikor már túl késő.

Iza: Intellektus és érzelemvilág függő, hogy a nézőtérről majd ki kinek ad „igazat”, kivel szimpatizál, és egyáltalán mit ért meg ebből a történetből. Borítékolható, hogy minden néző mást lát majd. Én valahogy Sárosdi Lillát és/vagy Mészáros Blankát láttam - láthatatlan támogatócsoportjukkal maguk mögött -, amint meglódítanak egy nagykövet, ami ki tudja hol áll meg. Carol egy íjász, aki pontosan célzott nyílvesszővel - előrelátással kiválasztott -  tökéletes célpontra lő. Egy önelégült tanárára, akinek az élete, a karrierje eltűnik. Nyitott kérdés marad persze, hogy a bűnéért (ha volt bűne) a megfelelő büntetést kapta-e, a megfelelő időben. Ezért mondom, Valló Péter bölcsen és elegánsan adott majdnem választ egy saját szakmáját feszítő jelenségre, pontosabban intellektuális munkára, gondolkodásra készteti a nézőket. Világos persze az álláspontja: nincs csak áldozat vagy csak ragadozó, mindkét oldal az. Gyerekszínházban láttam utoljára, hogy a nézők hangosan kommentálják a látottakat, így feldolgozva azt. A Télikertben most ezt történt. Többen – önkéntelenül - hangot adtak belső gondolataiknak az előadás alatt. A bemutató környékén láttuk, s én biztos vagyok benne, hogy az évad egyik legjobb kamaradarabja van születőben. És jobb, ha senki nem nevezi a társát Kicsimnek!     
Éva: Én nem láttam ezt Valló Péter letett garasának, #MeToo-megoldásnak. Annak láttam, ami: újabb elveszés-történetnek. Van színházi potenciál a Télikert kamara-játékaiban, emlékezetes este volt ez is. Az a jó, ha nem nyugszunk meg. Bele.

(Fotó: Thália Színház)   

Megjelent: 598 alkalommal