Elemek megjelenítése címkék szerint: Fekete Ernő
Wolfram Lotz: A politikusok (Katona József Színház)
Beszélő fejek
(Katona József Színház – Wolfram Lotz: A politikusok - 2023. november 14.)
Miden napunkban ott vannak, minden nap látjuk őket a hírekben, az újságokban, a televízióban, még a csapból is ők folynak, ők az igazi celebek. Már azt sem tudjuk mi is a munkájuk pontosan, igazából nem figyelünk rájuk, csak akkor, ha bődületesen nagy marhaságot mondanak, éppen lebuknak valami hatalmas svindliben. Wolfram Lotz viszont odafigyelt rájuk, sőt, elgondolkodott róluk, megfigyeléseit pedig egy végeláthatatlan hosszú versben megosztotta az olvasókkal, színháznézőkkel. Ez az este egy flow, amire ha ráérzünk az elején, visz magával kilencven percen át.
Kocsis Gergely: Kedd (Katona József Színház)
Bezmeg
(Katona József Színház – Kocsis Gergely: Kedd – 2023. november 2-i előadás)
Szinházi illem ide vagy oda, nem érintett meg az alkoholista lét diszkrét bája, ahogy a férfi piszoárok higiéniája és a tétre menő vizelőverseny sem. Azt értékeltem, hogy az előadás nem hazudott mélységet, nem próbálta művészetnek eladni a produkciót. Szórakozást nyújtó színészi ujjgyakorlat a játszóknak, fejtörés nélküli este a nézőknek. Tudom, hogy kortárs dráma nélkül meghal a színház, és gondolkodó színész előbb-utóbb tollat ragad, de ez az előadás hidegzuhany egy nem várt helyen.
Fráter Zoltán: A két egyetlen/film-szín-játék (Madách SzínpadON)
Karinthy (prózai) musical
(Madách SzínpadON - Fráter Zoltán: A két egyetlen/film-szín-játék - 2022. március 25.)
Hendikeppes projektnek tűnt ez. A darab szereplői valós személyek, akiknek szerelemi viszonya anno vetekedett Ady és Léda héjanászával, a legendája – itthon - Ernest Hemingway és Martha Gellhorn kapcsolatával, ráadásul a közös fiú, Karinthy Cini legendát körített róluk Szellemidézés című művében. Ha ez még nem lett volna elég, Révész György remek filmet forgatott már róluk Latinovitscsal és Ruttkaival. Az egyórás film-szín-játék vegyes érzelmeket szült bennem. Jordán Adél Böhm Aranka reinkarnáció, Fekete Ernő hozza Karinthy intellektusát belülről, Fekete Réka Thália megcsillantja Judik Etel személyének súlyát, de ehhez a körítés egy prózai mini-musical, amely a valóságban nem létező szerelmi háromszöget kreál Karinthy érzelmi viharaiból.
Búvópatak (Fekete Ernő 50)
Első blikkre bajban lennék, ha meg kéne fogalmaznom, miért is kísérem, kísértem a pályáját. Mert a barátnőim kedvence? Mert a színházbajárás lassan szubkultúra, ő meg még ezen belül is egy kisebbség, egy kicsi-közepes művészszínház tagja? Mert nem celebesedett el? Mert – nem tudom, hogy eszességből vagy érdektelenségből – minden megszólalásában belga? Mert ő vállaltan „csak egy színész” – ez a hivatása. Hol többet, hol kevesebbet, de 27 éve folyamatosan színpadon áll. Néha filmezéssel, még vállalható bulvárral pénzt keres. Közben meg abszolút kényelmes, átlagos, igenis polgári életet él, minden tekintetben csendesen. Ez Fekete (Tibor) Ernő színművész felszíne, s az ez alattit nem ismerem, csak sejtem. Azt érzem meg róla, amit ő maga a színpadon héttől tízig megmutat.
Spiró György: Főtitkárok (Katona József Színház)
Bástyák és Gyalogok
(Katona József Színház – Spiró György: Főtitkárok – 2022. március 15-i előadás/
Tandem Színház – Ezerkilencszáz’56 – 2022. április 10-i előadás)
Generációmnak – a Kádár-korszak már-már boldog vége gyerekei - ’56 fogas kérdés volt, van és lesz. Mást mondtak a nagyszüleink, akik átélték, mást a szüleink, akik éppen kisdobosok voltak, és mást nekünk, akik azt tanultuk róla, hogy ellenforradalom, de családi körben szétszálaztuk kicsit ezt az állítást. Megint mást a gyerekeinknek, akiket már a Terrorháza - történelmi fantasy-gyár is tanítgat róla. Spiró György saját szavait idézve megírta a „XV. századi Everyman (Akárki) című angol moralitás modern változatát, jegyzőkönyvek, emlékiratok, naplók alapján”, amit Zsámbéki Gábor - sokadik Spiró-rendezésként - színpadra vitt. Ennek pandantjaként a pécsi színésznő, Bacskó Tünde saját „családi ’56-ját” vitte színre, eredeti szemszögből felidézve azt, sanzonest formájában.
Turgenyev: Apák és fiúk (Katona József Színház)
Nevelni kell a parasztot….
(Katona József Színház - Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel: Apák és fiúk - 2022. január 26.)
Iza: A „katonás&ascheres” Apák és fiúk röviden: nihilista vs. liberális lényegében egyre megy. Ábrándozik, hőzöng, kiválik, aztán így vagy úgy elbukik, belesimul a sírba vagy a középszerbe. Élményszámba menő két és fél óra. Annak, aki szereti, ha 14 színészből 14 a helyén van, és mind igazi mestere annak, amit csinál, ráadásul minden klappol, a teáscsészétől a színpadi zenei hangokig. Jó, egy kifogásom azért van. Nem tudom mi volt (mit jelképezett) az a fás szárú olyan fikusz-féle cserje, ami a harmad színpadot betöltötte. Nem oroszos, inkább olyan trópusi fajta.
Éva: Ascher úgy tud oroszt rendezni, hogy mindenkinek és mindennek súlya, értelme, jelentősége lesz. Forradalom előtti pillanatot ír meg Turgenyev, még létezik az a monumentális világ, amit elsöpör egy új erő, kicsi időnk még van, hogy gyönyörködjünk az emberekben, van min.
Háy János: Szavalóverseny III. (Katona József Színház)
Kár, hogy vége…..
(Katona József Színház – Háy János: Szavalóverseny III. – 2021. március 26-i online K:ortárs sorozat)
A lírai „én”-el búcsúzott Háy János verstani beavató trilógiája. Egyrészt jó, mert Kocsis Gergely előadásában a lázban alkotó költő figurája kissé elfáradt, gesztusaival, indulataival jószerével már önmagát ismételte, ez nem feltétlen a színészi játék rovására írandó. Másrészt nagy kár, mert egyre jobbak a „versbetétek”. Ebben a részben Takátsy-Fekete-Újlaki interpretálásában a Petőfi-Csokonai-Arany trió. Kellene ez a katonás „Vers mindenkinek” legalább havi rendszerességgel.
Molière: Tartuffe (Katona József Színház)
Borz a bádogon
(Katona József Színház – Molière: Tartuffe – 2019. december 29-i előadás)
Éva: Hülyeséggel vegyes hiúságunk miatt átvernek, így aztán térden állva köszönhetjük meg a saját vagyonunkat a királynak, aki régi ismije a mi házi bűnözőnk. Ráadásul életünk végéig bármit kérhet tőlünk hazánk feje. Bocsárdi László vidámságra okot nem adó rendezése a mindent hibátlanul eljátszó katonásokkal.
Iza: Virtuóz színészek, rendhagyó díszlet/jelmez, feszültség, és mégse. Olyan az előadás, akár egy high-tech laboratórium. Minden eszköz, alkotórész tökéletes, de steril. Jó nézni az olajozott gépezet működését, ahol minden fogaskerék milliméterre pontosan illeszkedik a másikhoz, a Bécsi Filharmonikusokként muzsikál a társulat. Persze, hogy leesett az állam Keresztes Tamás alakítása láttán, már-már nem is hiszem, hogy ez lehetséges. De egy valami hiányzott: abszolút nem érintett meg, mert nincs benne semmi, ami sután emberi.
Csehov: Platonov (Katona József Színház)
Csehov döglött macskái*
(Katona József Színház – Csehov: Platonov (ahogy most játsszák: A Platonov – (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!) – 2019. március 26.-i előadás)
Éva: A férfi-tét elveszett. Ezt fájlalom. Az összes férfi sem ér egy kalap szamócát se, de példaképem továbbra is Anna Petrovna. Székely Kriszta újat mutatott a Platonovval, túllépett „az egész fáj”-on: ott a semmi. Elcapcarázzuk az egészet, a nők aktív-okosan, a férfiak élünk bele-hülyén. Ez jól sikerült, olyan mint egy zászlóbontás.
Iza: Csehov Platonovjának van egy nemvitás üzenete: módunk lenne értelmes(ebb)en élni, legtöbben mégsem tesszük. Ez lenne az akarat szabadsága? A Katona produkciójában Platonov nem ezt az üzenetet hordozza, egy igazi gyökér. Hogy is tudna ez a lúzer másként élni? Ráadásul minden más férfi Platonovabb nála, sőt, az igazi Platonovok most a nők. Vélhetően ez Székely Kriszta rendezői üzenete: nem is kellenek a férfiak, önálló (szingli) nőként is frankón el lehet szúrni az életet.
Az ügy - avagy Normális Eljárás (Katona József Színház)
Beállt rendszer
Katona József Színház - Alekszandr Vasziljevics Szuhovo-Kobilin: Az ügy - avagy Nomrális Eljárás - 2019. január 3.-i előadás)
Éva: Előadás után volt némi rozés töprengés a Kantinban, hogy elég okos-e a Katona közönsége, - inkluzíve mi is -, hogy ne unja a legfrissebb Ascher-rendezést. Erre legalább két válasz van. Minek egy Gogolnál gyengébb orosz? Mert simán elhangzik naponta, hogy van egy kontaktom a helyettes államtitkár masszőrjéhez, próbáljuk meg a bíróság helyett. Ezért. Az előadás nem sistereg, de tele pazar színészi alakítással: Fekete-Mészáros-Bányai Kelemen.
Iza: Ha a Nemzeti Színház Dreamworks produkciója láttán az zakatolt az agyamban: De miért? Biza Ascher Tamás választására is hasonlóan reagáltam. Az előadást nézve nem változtatott ezen az sem, hogy óraműpontossággal működő társulat volt a színpadon, Mészáros Máté fenomenális, Fekete Ernő és Bányai Kelemen Barna duója mintha Elio Petri rendezte olasz politikai krimiből lépett volna ki. Sokan fanyalogtak a Sirály, Háztűznéző, A nők iskolája láttán, hogy uncsi, fád. Én nem, mind bejött valamiért. De most tényleg nem értettem - elsőre (!)-, hogy miért.