Darvay Botond díszlete félkör alakú, narancsszínű kanapé-szett, a nyitóképben ennek egyik elemén kuporog a feleséget, Sibylle-t alakító Járó Zsuzsa – a Tihanyi Ildi tervezte – bordó szatén pizsamájában és köntösében. Arcára van írva, hogy örömtelenek a mindennapjai, miközben egy dokumentumfilmbe kezdene laptopján. Betoppan a férjet játszó Schruff Milán: - „Főztél valamit?” – kérdéssel az ajkán. „Nem vagyok éhes”- érkezik a feleség válasza, majd felajánlja a gyerekek lasagne maradékát. Pontosan ez az, ami e két ember párkapcsolati dinamikáját végig jellemzi. A férfi unottan megmelegít a tésztát, majd elkezdődik egy passzív-agresszív beszélgetés olyan hangnemben, amiből egy családterapeuta már a második mondat után tudná, hogy csak az segítene, ha ez két ember messziről elkerülte volna egymást, nincs bennük közös.
A feleség egyszerre bántalmazó és sértett, kritizál, hárít, mindent kiforgat. A férj állandóan kitér, habog, minden második mondata bocsánatkéréssel indul. Lassan kiderül, hogy a férj egykor a jövő városának tervezéséről álmodozott, de ma építészként parkolóházak menekülési útvonalait rajzolgatja, a feleség frusztrált, beosztott orvos egy kórházban. Mára két problémás gyereket nevelnek, akik már most agresszívek, és állandóan azt kérdezgetik a szüleiktől vajon elválnak-e.
Váratlanul megszólal a férj telefonja és bejelentkezik éjszakára ex-barátnője, mert otthagyta jelenlegi párját.
Járó Zsuzsa játszotta feleségben nincs más csak csalódottság és megvetés, a férje nem az, akire számított, csak egy hétköznapi pacák. Minden gesztusa haragos, minden pillantása döf, beletörődött már unalmas életébe, és egyetlen túlélési technikája a sérelmei férjére zúdítása, hobbija, hogy újra és újra a torkának ugrik. Egy szópárbajukból kiderül, hogy Sybille egy sakálnőstény, talán sosem szerette Danielt, de izgatta, hogy elveheti attól, akivel szikrázik, és látta benne egy megfelelő parti potenciálját. Járó játékából világos, hogy a nő semmire sem tartja a házasságát, a férjét, de elviseli, mert kipipálhatja vele a társadalmi elvárásoknak való megfelelést. Szörnyű feleség, szörnyű ember, gond nélkül újra összetöri azt az embert – férje exét –, akit egyszer már kisemmizett, és nem szerelemféltésből, puszta gonoszságból, birtoklási vágyból. Vonzó Járó alakításában, ahogy férfi módra szinte „körbe vizeli” a felségterületét, a megvetett férjét.
Schruff Milán alakította Danielről nehéz elhinni, hogy küzdenének érte a nők, ahogy mackóba bújik, majd fásultan, nem túl gusztusosan piszkálja az újramelegített lasagne-t csak egy gondolata támadhat a női nézőknek: nagy szerencse, hogy nem te vagy a férjem. Azt is nehéz elhinni, hogy ennek a tutyi-mutyi alaknak valaha is lettek volna ambíciói, hisz gyengének és lustának tűnik, a jelene mocsárlétén is sunyisággal enyhítene. A terve, hogy a jövőben évente egyszer kiszórakozná magát az exével egy szállodai szobában, aztán hazasomfordálna újra és újra a szörnyűséges mindennapjaiba. Egyetlen kedves vonása van, mintha a gyerekeit szeretné.
Járó és Schruff kiváló színpadi kölcsönhatásban ábrázolja a két egymást nem szerető, de iskolai végzettségben, osztályában egymásnak való, vagyis társadalmilag comme il faut embert. Semmi vonzalom nincs bennük a másik iránt, fásultak, kényszerűségből élnek együtt, és már egymásra sem tudnak nézni, veszekedni is úgy veszekednek, hogy közben elfordulnak a másiktól, nem szemtől szembe tépik egymást. Az, hogy megjelenik a férj volt barátnője Franziska, éppen csak párórányi egymásra figyelést hoz a lakásukba.
Péter Kata Franziská-ja nem egy szofisztikált női alak, ő az a típusú nő, akire a férfiak szeretnek ránézni, ágyba vinni, de a fecsegését hallgatni, urambocsá elvenni azt már nem. Franziska azért jött, mert nem tudja miért hagyta el Daniel, így a szenvedélye nem tud elhalni. Sibylle tesz neki egy nagy szívességet, felfedi végre, hogy Daniel számára túl kínossá vált, hogy a felfelé való társadalmi mobilitása nulla volt. Kegyelemdöfésként Daniel is felfedi, hogy szexuálisan ugyan még mindig vonzó számára, de csak alkalmi légyottokra, a világ előtt nem vállaná fel. Péter Kata téblábolása, frusztrált hanghordozása, kicsi hisztériája valóságos, szinte önterápiás módon siratja az életét.
Dömötör András gyors tempót diktál a színészeinek, így a színpadi dialógok lendületesek, ennek köszönhetően gyorsan lepereg a történet, dacára, hogy a látszólagos párkapcsolati boncolgatásban nincs sok, a darab története vontatott, a karakterek kiszámíthatók, nincsenek árnyalataik.
Nem érteni, hogy von Mayenburg hősei miért ragadtak bele ebbe a szörnyű és unalmas kapcsolatba, ahol semmilyen vonatkozásban nem éhesek a másikra, de még csak a saját jövőjükre sem, holott éppen csak középkorúak, iskolázottak, van állásuk, így jók az anyagi körülményeik, akár élhetnének is jól….egy másikkal az oldalukon, akire újra ráéhezhetnének. Igenis vannak élethelyzetek, amikor a válás olyan, akár egy főnyeremény.
