A karácsonyi könyvpiacra jelent meg magyar fordításban az 1997-ben kiadott, 596 oldalas, legalább egy kilós könyv, és magam is hosszan hezitáltam mielőtt kézbe vettem, aztán nem tudtam letenni. Írója empátiával, őszintén ír egy emberről, annak kicsinyességeiről, ingerlékenységéről, bosszantó megszállottságáról, ráadásul nem választ oldalt Károly életét kitöltő, egyben aláaknázó botrányok híres és hírhedt szereplői között.
A múlt század ’70-es éveire felnő egy fiatal herceg, aki akárcsak kortársai szeretetre és szerelemre éhes, csakhogy születésénél fogva magányra ítéltetett, érzelmileg pedig súlyosan sebzett. Az egyetemet befejező Károly nem szívtipró, de ígéretes és életerős, az érdeklődés középpontjában áll, amit ekkor még élvez is néha a fiatal trónörökös. Húsz nehéz év áll már mögötte. Anyja, II. Erzsébet gyermekneveléshez való hozzáállása hagy némi kivetnivalót maga után, ahogy apja, Fülöp herceg szarkazmusa, és kegyetlen, szinte abuzáló keménységű férfivá való betörési ambíciói is, nem érti a tőle nagyon elütő, finom lelkű, művészi ambíciókkal bíró fiát. Minden lépését ellenőrizik és elemzik, minden zavarát, ügyetlenséget és hibáját felnagyítják, közben nem látják kétségbeesett magányát, ahogy a sikereit sem, amiért mindig megdolgozik. Nem érzik azt sem, milyen kétségbeesetten keresi élete értelmet a trón árnyékában.
Az aranykalitkában való neveltetése, a királyi utódlásban való tehetetlensége összeadódik, és beleugrik egy katasztrofális házasságba a túl fiatal, érzelmileg sérült Diana Spencerrel. Ahogy élete, a könyv központi témája is házasságának, válásának és a walesi hercegnő halálának bonyolult láncolata. Kapcsoltuk Tolsztoj tollára való volt: „a boldog házasságok mind egyformák; de minden boldogtalan házasság a maga módján boldogtalan.” Ez a házasság a kezdettől fogva boldogtalan volt, mert Károly a húszas éveiben beleszeretett Camilla Shandba, egy a szüzessége elvesztése miatt az udvarnak már alkalmatlan fiatal nőbe, így Camilla Mrs. Parker Bowles lett. Férje, Andrew Parker Bowles azonban Károly húga, Anna hercegnő reménytelen szerelme. A házaspár az udvar része, ott vannak minden eseményen. Karnyújtásnyira mindig az a nő, aki jól ismeri és el is fogadja a királyi család szabályait, jólesően erősíti Károly önbizalmát, mindig értőn hallgatja, osztja a törekvéseit, és partner minden civil hobbijában, ráadásul együtt tudnak nevetni. A férjezett Camilla Parker-Bowles.
A szerző kétségtelenül jól érti a brit arisztokrácia, a királyi család életét, a felsőbbrendűségüket, laza erkölcseiket, képmutatásukat. Ahogy azt a megszállott rajongást, egészségtelen figyelmet is, ami megbéklyózza a Windsorokat. De érzékeli a „Cég” nemzetgazdasági hasznát is, a Windsor-ház a brit éves GDP-ben komoly tényező.
Ahogy azt is, hogy Károlyt nem „szennyezte be” ez a filiszteus világ. A 74 évesen végre trónra lépett férfi egy nagyon összetett, kissé zaklatott, magában állandóan kérdéseket fogalmazó és a válaszokon hosszan rágódó egyéniség. Mindenképpen progressszív személyiség, intelligens, néha naiv és bizonytalan, de mindig ambiciózus, szenvedélyes és meglepően lázadó szellem.
Károly évtizedek óta „társadalmi harcos”. Az építészetben kifejezetten konzervatív, utálja a magas üvegtornyokat, ellenben a környezetvédelemmel kapcsolatban különösen modern, sőt előrelátó nézeteket vall. Élete során harsányan és sokszor ellentmondásosan kiállt azokért az ügyekért, amelyek iránt szenvedély fűti, megszállottja kedves területeinek: biogazdálkodás, környezetvédelem, hagyományos építészet, esélyteremtés hátrányos helyzetű fiatalok számára, alternatív gyógyászat és homeopátia. 40 éve üzemelteti ennek érdekében a The Prince's Trust nevű alapítványát, évente sok-sok millió fontot összegyűjtve, egyben áldozva fontos ügyeire. Részt vett és részt vesz gazdasági, társadalmi és építészeti kezdeményezésekben, élete igazi paradoxona, hogy a saját, kiváltságos üvegkalitkájában néha pontosabban, de mindenképpen gyorsabban képes hangot adni a nép ellenvéleményének, mint választott szószólóik, a politikusok. (A szerző szerint Károly egyszer még Margaret Thatcherrel is összeveszett egy vitairatában, és a miniszterelnök nyilvánosan odaszúrt neki: „Én irányítom ezt az országot, nem ön, uram”.)
Szenvedélye a festészet (kiváló akvarellfestő), a kertészkedés, szereti a komolyzenét, különösen az operát, rajong Shakespeare műveiért, a színházért, kedveli a jó koktélokat, a kétsoros öltönyöket és a gyors autókat. Egy diszkrét múltszázadi dandy.
Ha szerző, én is elkerülöm, hogy állást foglaljak a Dianagate-ben, de magáért beszél, hogy a házasság első évében Károly személyzetének három tucatnál több tagja kapitulált, nem bírták Diana instabilitását, a működésképtelen kapcsoltot. Károly súlyos tévedése elől könyvei és vidéki háza rejtekébe bújt, hallgatott, diszkrét volt. Diana ellenben kinyitotta Pandora szelencejét és különválásuk utáni bosszúhadjárata tragédiába torkollt, szükségtelenül korai, szörnyű halálához vezetett. Károly pedig alkalmazkodott a helyzethez, kivárta, hogy feleségül vehesse Camillát, míg ez az erős személyiségű asszony lenyelte azt a sok szennyet, amit a sajtó, és a közvélemény rázúdított, egészen odáig, hogy naranccsal dobálták meg, amikor egy vidéki szupermarketbe bevásárolni ment. És mindvégig hallgatott, néma támaszként segítette Károlyt, hogy ne nyomja agyon Diana és II. Erzsébet árnyéka. (Lehet, hogy a Diana-rajongók felháborodnak, de Károly és Camilla szerelmi története az igazi love story, ami kiállta az idő próbáját és happy enddel zárult akkor is, amikor egy lyukas pennyt nem adott volna ezért senki.)
