Iza színházban járt - A Varázslat - MÜPA
hétfő, 18 december 2017 09:19

A Varázslat - MÜPA

Értékelés:
(14 szavazat)

„Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat….”        

(MÜPA – Budafoki Dohnányi Zenekar - A varázslat - 2017. december 16-i előadás)

Nincs is jobb Adventkor egy kis köznapi varázslatnál, ahogy Márai írta:„…hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” Ezt tudja a Budafoki Dohnányi Zenekar - Hollerung Gábor karmesterrel az élén - és a Feledi Project is. Tényleg a „lelki ünnepre” hangoló produkciót állítottak a MÜPA színpadára. Csodás érzés volt másfél órára újra gyerekké válni és önfeledten örülni egy-egy dallam, balett-betét felismerésének. A mágiafelelős ezen az estén Feledi János volt, aki „filléres csodaként”, pár egyszerű kellék, jelmez, letisztult mozdulatsor segítségével felvillanó, hajdani emlékek számbavételére és újonnan születő gondolatok tucatjára inspirálta a MŰPA 1650 nézőjét. Így együtt, de mégis külön-külön, önnön képzeletünk engedte mesevilágában kalandozhattunk. 


A koncert első felét Harry Potter és társai uralták, a játékfilmekhez íródott zenéből csendültek fel részletek, John Williams szerzeményei. Én magam mintha láttam volna Gilderoy Lockhartot, a bronz fokozatú Merlin-díjas, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosát. De ugyanígy Hedviget, Harry hóbaglyát is, a Trimágus Tusát, meg a Titkok Kamráját és Hisztis Mirtillt is. Hollerung Gábor karmester lendületben volt, energiája még egy cikeszt is a levegőben tartott volna. A zenekar azonban kissé fáradt volt. A karmester bevezetőjében elmondta, hogy hetente két koncertet adnak hosszú hónapok óta. Ez érződött, nem volt olyan kicsattanó a hangulatuk, mint a pár hete ugyanitt fellépő Bécsi Filharmonikusoké. Megtettek persze mindent, profin dolgoztak, a fúvósok még egy világító mikulás-sapkás fellépésre is vállalkoztak, de láthatóan kell a pihenés.    

A szünet után Ottorino Respighi Rossini zenéjére írt, a Varázslatos játékbolt című balettje került színre, melyet 1919-ben Londonban mutattak be. Ezen az estén A varázslat fantáziacímen láthattuk. Feledi János látványos – korábbi munkáihoz képest kicsit szokatlan, klasszikus - koreográfiájával. Nem sok maradt az eredeti, századelős tételekből, talán csak a can-can és a galopp, meg a kozáktánc lenyomata, s az, hogy mintha „babák” táncolnának.

A Színház című folyóirat szeptemberi számában - a hazai táncművészet szinte mindenhol kizárólagosan publikáló – tánckritikusai „kiosztották” a kortárstánc képviselőit, szerintük legtöbbjüket „a cselekményességhez való kényszeres ragaszkodás köti gúzsba, ami egyben menekülési útvonal is a mélyreható, azaz nem sablonszerű koreográfusi gondolkodás elől.” Úgy mellesleg a közönséget is leszólták, ez miattunk van, mert így „nem kell erőfeszítéseket tenni a megértés érdekében, hisz olyan karaktereket és szituációkat kap, amelyeket a történet eredeti közegéből már ismer…”. Nézői lustaságunk, sekélyességünk miatt a produkciók csak így adhatók el. Szerintem nagyot tévednek. Éppen ahhoz kell egy koreográfusnak innovatívnak, invenciózusnak lenni, hogy a már ismert tartományból csalja el a nézőt új területekre, hogy másképp lásson, érezzen valamit, amiről valóban van már „lenyomata”.

Feledi János munkái alapján érezhető, hogy minden művészeti ágban otthonosan mozog, ráadásul egy kíváncsi és játékos elme. Van tudástára ahhoz, hogy kizökkentsen a komfortzónából, tud alternatív gondolkodási utat kínálni a produkcióiban. Sorry, de nem azt várom a (kortárs)tánctól, hogy gondoltam valamire, találd ki mire. Hanem azt, én ezt a témát így szűrtem át magamon, így látom, de buzdítalak téged is néző, indulj valamerre, gondolkozz, érezz ugyanerről. Hasson rám a tánc, mint művészeti kifejezési mód, gondolkoztasson el és húzzon be a bűvkörébe      
 
Ezen az estén persze inkább a klasszikus alapok domináltak, a spiccre emelkedő légies női és a kemény férfi táncosok. (Azért megvoltak a „feledis-jegyek” is egy-egy mozdulatsorban,) Hangsúlyosan játékos koreográfia készült, kis iróniával, sok humorral. Feledi kapcsolódott a Harry Potter témához, volt átváltoztatástan (tárgyak és élőlények transzformációja, a legveszélyesebb mágia!) és kis repüléstan is. Egy másik mesevilágból indultunk, mintha a Narnia Krónikáiból, csak most nem a szekrénybe bújva értünk át a mesébe, hanem a szekrényből kerültek elő a mesehősök. Nagyon sok klasszikus balett élmény ötlött fel az esten. Rögtön a klasszikusok klasszikusa, Csajkovszkijtól A diótörő ugrott be, hiszen a szekrényben lévő bábok megelevenedtek, aztán a Giselle, ahol meg a tündérmesék elevenednek meg. De sorolhatnám – az én, mint oktondi néző, unalmas felismeréseit -, így a Rosszul őrzött lányt, a Rendíthetetlen ólomkatonát, A Szentivánéji álmot, a Tűzmadarat, a Csipkerózsikát, a Csodálatos mandarint, talán még a Spartacust is. Persze ez csak  az én fejemben, gondolom, nézőtársaim mást sorolnának.

Mert a rácsodálkozásokhoz azért kellett némi ismeret, képzelet. Nem tudom hányan látták bele az előadásba - rajtam kívül - Satrov Leninről írott darabja, az Égszínkék lovakat vörös füvön hatását, pedig ott volt. (Pusztán egy jelmez alapján, kéksörényű lovak, félöltöny kabátban ugrándoztak, szép formalizált rendben, csapatban, ritmusra. Feledi így dolgozta fel az eredeti műben önálló tételként felvonuló Galopp témát.) Hányan gondolták a csodás, pillangó jelmezes táncbetét során, hogy a pillangó ógörögül: pszükhé, jelentése lélek, vagyis a pillangó és lélek a nyelvi szimbólumok szintjén ugyanaz. A pillangó is megfoghatatlan, akárcsak a lélek, s egy pillangó történetében ott van a lélek fejlődésének története is. Mert a koreográfus ezt mind megmutatta a színpadon, a mozgás nyelvén. Hát ennyit arról, hogy „nem kell erőfeszítéseket tenni a megértés érdekében”.

Feledi a MÜPA minden technikai tudását kihasználta. A produkciója bevilágítása - mint mindig az estjein - csodálatos hatást keltett. Most megidézte a cirkusz világát is, kevlár szalag, boszorkányos erőmutatvány, szinkronban, rúdkarikán végzett akrobatikus elemek segítségével. De volt az estén breaktáncban is rendhagyó mutatvány, és elektromos egyensúly rolleren végrehajtott gyakorlat is.  

A táncbetétek abszolút a játékosságra épültek. Impresszív volt a látványvilág, mert a táncosok eltérő személyiségének kellett hatnia, miután egy-két grandiózus táncbetéttől eltekintve – can-can - szinte csak színezett dresszben voltak, vagy mai, utcai ruhában. Önnön maguk, mint szuverén perszonalitás váltak a megelevenedett bábokká. Ügyes volt a jelmeztár, sokkal többet mutatott, mint ami valójában volt. A neonhatású sminkek, a színpadi ruhák élénk színhasználata megemelte a látványt. Sok tételt láttunk, gyors színpadi képváltásokat és gyors öltözéseket. Így ezen az estén nemcsak a táncprodukció volt kihívás, az összhatás, a látványvilág megteremtése is szinte egyenrangú művészeti produktum volt. Ahogy megszoktuk, részben Feledié, ötletszinten mindenképpen. Nem döntöttem el az okát - annyira magával sodró volt a látvány, vagy annyira tökéletesen kísért a Dohnányi Zenekar -, de néha fel sem tűnt, hogy szól a zene, a hallás érzékszerve háttérbe szorult a látás mögött. 

Tökéletes este volt ez karácsony előtt egy héttel. Azt nyújtotta, amit Juhász Gyula fogalmazott meg tökéletesen az ünnepi várakozásról : „Behegesztem a sebet a szívemben/És hiszek újra égi szeretetben/ Ilyenkor decemberben.” 

[Előadók: Nagy Levente, Hoffmann Luca, Kovács Péter, Golubkovics Gergely, Frigy Ádám, Peták Róbert, Tóth Brigitta, Sthol Luca, Horváth Zita, Bajári Levente, Csizmadia Tamás, Vitárius Orsolya, Takács Andi, Takács Noémi, Kozma Zsuzsanna, Szlavkovszkij Zsolt]

Megjelent: 2373 alkalommal