Iza színházban járt - Városmajori Színházi Szemle - Mohácsi István-Mohácsi János: A falu rossza (Szombathelyi Weöres Sándor Színház)
vasárnap, 02 július 2017 16:28

Városmajori Színházi Szemle - Mohácsi István-Mohácsi János: A falu rossza (Szombathelyi Weöres Sándor Színház)

Értékelés:
(37 szavazat)

„Ebben az ideában van konklúzió!”    

(Szombathelyi Weöres Sándor Színház/Városmajori Színházi Szemle – Mohácsi János-Mohácsi István: A falu rossza - 2017. július 1.-i előadás)

Nemcsak én, Mohácsi János is látja Bányai Kelemen Barnában a XXI. századi Jávort, szépen meg is énekeltette. (Talán a Kerek Ferkóból?) Tessék már sok-sok filmszerepet adni ennek az úrnak. Végre legyen újra a magyar filmekben snájding, férfias férfi, ne csak lányosképű, vagy érdekes arcú spleenes pasik. Ezért a szombathelyi társulatért valóban érdemes volt bemászni a lövészárokba, nagyon jó formában lévő színészcsapat. Igaza van Jordánnak, ezt a csapatépítést be kell fejezni, ha törik, ha szakad. Mégpedig annak, aki az alapoktól összerakta a társulatot. Szombathelyen egy 150 éves, mára kissé érdektelen népszínműből is képesek voltak tűzijátékot csinálni. Ok, ehhez kellett a dupla Mohácsi-faktor + Kovács Márton, egy másik jól muzsikáló csapat.

Biztos sokan látták az 1937-es filmet, Dajkával, Gregussal. A filmnek naiv bája volt, a többszörös szerelmi történet paraszti életképekben játszódott, a prózai jeleneteket vidám nótázások lendítették tovább, mulatott a falu. Tulajdonképpen ezt vitték színre Mohácsiék is, hozzátéve még azt, milyen gyarló is volt, meg van is az ember, mindenkinek megvan a kis piszkos játéka a baktertól a tanítón át a bíróig. Persze nem lenne ez Mohácsi-projekt, ha nem turbózták volna fel a történetet a magyar irodalom gyöngyszemeivel egy-egy kifordított idézet erejéig, sok-sok nyelvi poénnal, na és persze a mai közéleti visszásságokkal. Ez utóbbiak abszolút illeszkednek az 1875-ös történetbe, ennyit arról, hogy Magyarország jól teljesít. Isten ments, hogy ezt a darabot megnézze a kormány-propaganda, ne adjunk már ötleteket. Már hallom, ahogy felolvassák az M1-en, hogy nyitotta ki a menyét a demizsont és itta meg a nemzeti kadarkát, súlyosan megkárosítva ezzel a magyar embereket, meg az államháztartást.

A sztori hőse, a szerelemben csalódott fokos-bajnok, Göndör Sándor. Sándor ex-babája az árva Tercsi, aki persze a falu bírájának nevelt lánya, s annak fia, Lajos venné el. Naná, hogy Göndör kapatosan balhét csinál az eljegyzésen. Csinálhat is, mert a falu Jokere, a tűzoltó és egyben bakter Gonosz Pista azon mesterkedik, hogy botrány legyen, elterelve a figyelmet kis akciójáról, hogy lenyúlja a falu éves adóját a faluházáról. A tolvajláshoz persze társak kellenek, akik pechére még Örkény Tótjánál is együgyűbb önkéntes tűzoltók. És vannak még bonyodalmak ezen túl is, a bíró másik lánya éppen Göndörbe szerelmes, a bíró meg a falu rosszlányának vélt Finum Rózsiba.

A Köd utánam nem sikerült a Mohácsi párosnak az Örkényben, na de ez a darab most azért össze van rakva, akárcsak a Liliomfi. Még akkor is, ha sok poén újratöltött, a frissességet a társulat adja hozzá. Parádésak a zenei betétek, hála Kovács Mártonnak és látványosak a táncos színpadképek is, ezért meg hála Tóth Richárd koreográfusnak. Annyira jól sikerültek a zenei és/vagy táncos jelenetek, hogy a színészek néha teljesen átadták magukat az önfeledt éneklésnek, ugra-bugrának, szinte kiszakadtak a történetből, önálló életre kelve. Ilyen volt különösen Bánfalvi Eszter sok-sok nótája, vagy Bányai Kelemen Barna dala, a „Miért hagytál el engemet a legforróbb nyárban”. Szinte már unalmas, de Khell Zsolt díszlete és Remete Kriszta jelmeze megint tökéletes. Khell nem bajlódik a díszletelemekkel, csak a falu összportálját látjuk, Remete viszont az alsóneműig tökéletes korhű, díszes parasztruhákat ad a szereplőkre, s bőven látni engedi a színésznők természetes bájait.

A szombathelyi társulat elhivatott, motivált és tettre kész, egytől egyig felsőfokon teljesítenek. Nem is menne ez másképpen. A szöveg kutya nehéz, egyik mondat nem jön a másikból, a válasz a kérdésből. (Koncentráltam nagyon, mégis alig bírtam megjegyezni egy-kettőt: „Asszonyok, maradjunk már emberek, ha nők is vagyunk”, „Amerikában csak indián, néger, cowboy és playboy van.” Na és persze az írás címe is.) Ha itt bakizik valaki és rossz végszót ad, fuccs a poénnak.

És még a nagyon jók között is vannak legjobbak. Gonosz Pista, bakter (Bajomi Nagy György) talán nem is intrikus, ő maga az intrika. Ha nem lenne a színész termetre fanyüvő óriás, mondhatnánk ő a falu pókja, aki minden ház sarkában ott van és kezében az összes pókfonal vége. Amikor kiderül, hogy fél karja mégis megvan, azt nem vesztette el Világosnál, sőt éppen azzal nyúlt most a városháza pénztárába könyékig, pont olyan ellenszenvesen felháborodott, mint az a ma politikusa, akiről kiderül viselt dolga. Csak úgy csendben megjegyzem, Bajomi Nagy 51 éves és még egy Jászai Mari díja sincs. (Az már nem is érdekel ellenben, hogy kiknek van, akik legtöbbje a büdös életben nem tudna egy ilyen karaktert színre vinni, vagy úgy Csehovot játszani, ahogy ő Asztrovot.)   

A falu bíráját Bányai Kelemen Barna adta, aki nemcsak énekelni tud. A színész szépen vitte színre a rafkós emberben is meglévő naivitást, az ostoba férfihiúságot és a paraszti gőgöt, ráadásként pontosan illik rá az überszexuális jelző is. Akkora marha férfi az ő bírája, hogy őszinte érzelmei ellenére hagyja szerelmét megalázni a falu előtt, sőt maga is belerúg egy jó nagyot, mert fontosabb a büszkesége. (Persze isteni csoda kell e hülyesége helyrehozatalára.) Finum Rózsi, „mondhatni menyecske” szerepében Bánfalvi Eszter, igen formátumos parasztlány, mintha a múlt évi Városmajori Színházi Szemle már megzabolázott Makrancos Katájaként maradt volna itt. Sok színnel, szívvel játszotta a büszke, vad nőt, aki még fagereblyével a vállán is úgy vonul, mintha a ruha haute couture rajta, s éppen a kifutón lenne, nem egy isten háta mögötti faluban, a Makk Hetes kocsma előtt. Kenderes Csaba Göndör Sándorként faragatlan, szenvedélyes, a gondolkodással nem igen bíbelődő, mulatós parasztlegény. Nem volt egészen világos egy gyilkossági kísérletet miként úszhat meg, amikor egy dalolásért végül 34 botütést kapna, ha még a botot is nem fújja meg a Gonosz-team.

A színen az „együtt a falu” volt a lényeg, de a kisebb szerepekben is csupa színészi remeklés. A bíró két lánya, Boriska (Edvi Henrietta) és Tercsi (Sodró Eliza) ég és föld. Ügyes szereposztási elgondolás, hogy a sudár, manöken szépségű Boriska a retardált, a falu által lesajnált kicsi lüke, míg a kicsi, nem olyan mutatós, de eszes, tűzrőlpattant Tercsiért vesződik az összes legény. A két színésznő bravúrosan hozott ki miden ziccert ebből. Mertz Tibor a pap szerepében, mintha a Svejk Katz tiszteletese, Vlahovis Edit Gonosz Pista Márta asszonyaként egy döbbenet. Leomló szőke tinccsel, mutatós úri dámaként, muskátli tartós járókerettel közlekedve füttyenti magához a papot, hogy légyen már az oltáron egy kis „tornagyakorlat”, mert Gonosz ura neve otthon e téren is kuss. Szeretnivaló karakter volt a falu összes lakója, egy-egy kis csillanással mindenkinek (Szabó Róbert Endre, Fekete Linda, Nagy Cili, Németh Judit, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Szerémi Zoltán, Alberti Zsófi, Endrődy Krisztián, Móri Csaba, Papp-Ionescu Dóra, Trokán Péter).

Nem akarok olyan naiv lenni, mint a darabbéli bíró, Mohácsi az Mohácsi. Aki nem akarja érteni a Mohácsi-nyelvet, menni a team képi és nyelvi világával, sohasem fogja élvezni. Ők kicsit szemben a színházi trenddel, csinálják konzekvensen ugyanazt, többször, újra. Ezen az előadáson speciel egy percig nem érződött, hogy már valaminek az újragondolása, friss volt, pedig visszaköszöntek az Egyszer élünk, vagy a Liliomfi már ismert poénjai. Móka ide, vagy oda volt ebben az előadásban persze mélység is. Gondolatok, érzések a szégyenről, ennek lélekpusztító hatásáról, a kiközösítettségről, hogy keserű magányában mire is nem képes egy ember.

Ami nem tetszett, az a meseszerű, idealizált vég. Az hamis. Mert a valóságban, amit egyszer jó alaposan elszúrtunk az életben, azt ugyan már nem hozzuk rendbe az esetek 99 %-ban, nincs „Játszd újra, Sam”. Jól van, elfogadom, ez volt most a happy 1 %.

(A felvétel Mészáros Zsolt)

Megjelent: 1943 alkalommal