Iza színházban járt - Városmajori Színházi Szemle - Georges Feydeau: A hülyéje (Miskolci Nemzeti Színház)
péntek, 30 június 2017 17:42

Városmajori Színházi Szemle - Georges Feydeau: A hülyéje (Miskolci Nemzeti Színház)

Értékelés:
(30 szavazat)

Lehetünk hülyék, anélkül, hogy hülyék lennénk?  

(Miskolci Nemzeti Színház/Városmajori Színházi Szemle - Georges Feydeau: A hülyéje (A balek) - 2017. június 29.-i előadás)

Furcsán viszonyulok Feydeau-hoz. Még azt sem tudom eldönteni, tetszik-e, vagy sem. Most sem jutottam közelebb a megoldáshoz. Kis híja volt, hogy a szünetben nem távoztam angolosan, mégiscsak ciki majdnem bealudni egy bohózaton. De Nádasy Erikát mentem nézni, ő meg sehol az első felvonásban. És milyen jól tettem, hogy maradtam!  Nádasy 10 perc alatt lenyomott egy karaktert, ügyesen egyensúlyozva azt Füst Milán Bódognéja és a Mágnás Miska öreg Bárónéja között. Az előadás meg szárnyakat kapott, miután a színen Szőcs Artúr is feltűnt, saját személyével feldobva Feydeau vígjátékát, meg persze a rendezését is.

Nekem Feydeau két dolgot jelent. Egy emléket gyerekkoromból, Galambos Erzsit, az ő „Ezt a tésztát!” mondásával, meg a Pécsi Nemzeti Színház felvételről látott előadását, a Bolha fülben-t az 1990-es évekből. Feydeau olyan, amilyen, lehet fanyalogni, de mégiscsak örökzöld lett. Vígjátékaiban alapvető emberi (inkább testi?) vágyak, házassági hűtlenségek, félreértések, sok-sok kétértelmű poén. Minden, de minden, a darab sikere, vagy bukása is a színészeken, eszköztárukon, poentírozási képességükön és az előadás ritmusán múlik.

Szőcs Artur rendezte előadás vizuálisan elég szélesre nyitott. Az első félórám elvitte, hogy megállapítsam a bútorok huzatán Paris Hilton, vagy Catherine Denevue képmása van-e, mit ábrázolnak a díszletajtókra festett képek, meg egyáltalán a díszletfal mivel van kipingálva. Hiába nem rossz Hamvai Kornél fordítása, így a szöveg, a felvonást csak az ajtócsapkodás, a rohangálás, meg a kapkodó hadarás jellemezte. Nem igen kötött le. Nem beszélve az operai dalbetétekről, amit énekelni nem igazán tudó színészek „követtek el”. Ott volt csak érdekes a felvonás, amikor egyszer csak körbefordult a színpad és megláttam még két színt, bennük kimerevedett állóképekben az összes szereplőt. Amúgy Árvai György díszlete és Szűcs Edit jelmezei az 1970-es éveket idézhették, volt bennük kis hippis, sok műanyag és nylon, színesség.

A tempóval nem volt baj, végig eszeveszetten száguldott az előadás, a végére sem lassult le, sőt. De sajnos a színészek többsége nem volt laza és könnyed, ami pedig alap lenne ahhoz, hogy Feydeau jól szóljon. Ezzel pedig kissé elveszett a természetesség, a franciás báj meg sehol. Kemény, izzasztó, inkább a tempóra figyelő munka folyt a színpadon. Csak azokról szólok, akik abszolút rendben voltak, mert színészi eszköztáruk túlmutatott a tempótartáson, meg a mindenáron való mulattatáson, s volt kis groteszk az általuk megformált figurákban.

Rédillonként Rózsa Krisztián igazi lepedőakrobata, egy tesztoszteron túltengésben szenvedő férfikandúr volt. Megy a színésznek a mozgásszínház, bukfenc előre, hátra, félspárgába terpesz a földön. A kikapós angol feleség – Maggie - szerepében Varga Andrea, aki bizonyította a mondás ellenkezőjét, csak szexet, mert angol vagyok. A színésznő angolja very good, energiája meg kifogyhatatlan. Kellemes kis színfolt volt Hajdu Imelda szobalánya, aki mindent látott és tudott, jattért hallgatott is, aszexuálisan volt érzéki, s magasról lesajnált mindenkit, mert a vendégsereg felett állt. De ilyen volt Kerekes Viktória nyomozófelügyelője is, dominaként fellépve, két segédrendőrrel, Tigrissel és Eufrátesszel, akik Columbo módjára jegyzeteltek mögötte.

Szőcs Artur igen nagyvonalú volt magával, hogy rendezőként egy inas figurában színpadra léptette önmagát is, rendesen osztva a poén lehetőséget. Ősz hajú és szakállú, monogramos köntösű, vak-napszemüveges hippi házi szolga volt. Figurájának semmi köze nem volt saját rendezéséhez, mégis, abszolút illeszkedő, szórakoztató karaktert láttam, ami nem zavarta meg az előadást. Kifejezetten jókat lehetett derülni blazírt humorán.

És Pinchardnéként Nádasy Erika. Az mondjuk nem nyűgözött le, hogy „süket vidéki mamuskát” játszott, amikor még virulens szépasszonyokat kéne. Persze ettől csillagos a játéka, hogy látjuk, mi van a felszín alatt. Az asszony már csak egy szükséges kellék férje háztartásában, mint a nagy lábos. A színésznő tekintete azonban 20 másodperc alatt szexis nővé tette a figurát, amikor úgy tűnt, hogy a garniszálló francia ágyában „ünnepelni” fogja a 25. házassági évfordulóját. Nádasy ezredesnéjén - annak ellenére, hogy a színésznő igen merészen, de ízlésesen mutatta a süketség helyzetkomikumait - nem lehetett harsányan nevetni, mert végig képes volt megmutatni mimikával, szemjátékkal, testtartással a szánalomraméltó embert is Pinchardné-ban. Úgy nevettetett, hogy közben figyelmeztetett, hé, te valóban hülye vagy, ha egy fogyatékkal élő emberen röhögsz. (Csak úgy megjegyzem, amikor nylonharisnyát húzott, az még a remek alakításon belül is remek volt. Nem tudom, hányan tudnának úgy harisnyát felhúzni, hogy közben elmesélnek egy emberi életet, teljesen jellemeznek egy karaktert.)

Amire a végére jutottam, rá is jöttem mi volt az előadás talán legnagyobb hibája. Bár a cím A hülyéje, valójában senki nem volt hülye, vagy balek, sőt. És talán abban sem volt hiba, hogy harsányan színes, forgatagos, villódzó és „hangos-zenés” volt minden. Bizony tudomásul kell venni, a negyven alatti nézőközönségnek már kellenek az agyi/képi ingerek, mintha az iPhone kivetítőjét néznék, különben uncsi minden. Jó kis nyári színház volt ez végül is, ha nem is hibamentes.

(Szereplők: HARSÁNYI ATTILA, CZAKÓ JULIANNA, LAJOS ANDRÁS, RÓZSA KRISZTIÁN, JANCSÓ DÓRA, RUSZNÁK ADRIENN, MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS, NÁDASY ERIKA, SALAT LEHEL, VARGA ANDREA, KEREKES VALÉRIA, SZŐCS ARTUR, KRISTON MILÁN, HAJDU IMELDA)


Megjelent: 369 alkalommal