Iza színházban járt - Dumas-Sartre: Kean, a színész (Thália Színház)
vasárnap, 05 március 2017 13:09

Dumas-Sartre: Kean, a színész (Thália Színház)

Értékelés:
(39 szavazat)

„Meghalni könnyű, a vígjáték a nehéz”     

 

(Thália Színház – A. Dumas/J.P. Sartre: Kean, a színész – 2017. március 4.-i előadás)

A Keant játszó színész egész este a fenti mondatot hajtogatta, sőt, társaival együtt volt olyan kedves, hogy meg is mutatta, mily igaz ez az állítás. Egy nagyon jó társalgási darabból, tele poénnal, ráadásként egy jó fordításban, sikerült unalmas estét összehozni. Szép mentés volt Molnár Piroska színpadra küldése, de egymagában kevésnek bizonyult. Ahhoz, hogy egy jól megírt színdarabból ne csak kiragyogjon, hanem mentse is az előadást, még a színésznőnek is hasonló kvalitású játszótársak kellenek, mint A nagy négyesben.

Dumas darabjában Edmund Kean a legnagyobb angol Shakespeare-színész, 1000 finom hölgy bálványa, a walesi herceg „legjobb barátja” és ivócimborája, aki főúri házban él, de lebujokban lumpol. Nagyszívű, ellenállhatatlan, igazi romantikus hős, nemcsak a színpadon, az ivásban és a vívásban is ő az első. Sartre darabjában Kean és a walesi herceg kapcsolatának komplexitásán van a hangsúly. Mindkét férfi, Kean, a színészkirály és a színészkedő trónörökös is kisebbrendűségi komplexussal küzd, a másikban látja azt, amire maga vágyik. Kean bizonytalanságának oka alacsony származása, csepűrágó hivatása, amit az előkelő körök hölgyeinek zsinórban való meghódításával palástol, a walesi herceg viszont a színészzseni genetikus képességét irigyli, ezért utánozza még öltözködését is, sőt még a nőket is elszeretné előle, ha tudná. Kean persze érzi, hogy az életében is csak szerepet játszik, azt, hogy ő Kean, a kolosszális színész, ezen túl semmije nincs. (A való életben – a feljegyzések szerint - Edmund Kean jelentéktelen, csúnya, púpos férfi volt, indulatos, nehéz természetű, aki nem Hamletként és Rómeóként, hanem Shylock, Jágó, Macbeth, III. Richard szerepében szerzett hírnevet. Tékozló, lump élete 45 évesen már sírba vitte.)

Belátom, Kean szerepére nem könnyű színészt találni, főleg olyan színészt, aki külsőleg és színészi játékában is képes megmutatni, hogy miért is csodálatosan elbűvölő Kean karaktere Dumas darabjában, s milyen összetett figura Sartre-nál. Szervét Tibornak azt még elhittem volna, hogy valamikor sármos, a női szívek csábítója volt, még akkor is, ha nem amorózó külsővel bír. De azt, hogy Anglia egyik legnagyobb Shakespeare-színésze, azt soha. Azért, mert maga sem hiszi el önmagáról, s nehéz meggyőznie egy színésznek arról a nézőt, amiben maga is kételkedik. A darabban Romeóként próbált elbűvölni, de a könnyebb utat választva, parodizálva. Tovább rontott az ázsióján, hogy a már hetvenes Molnár Piroska, nem éppen Júlia-külsővel, képes volt csendet teremteni a színházban, Júlia erkély-monológjával. Ő hisz magában és mesterségében, így két perc alatt elhitette a nézőkkel is, hogy ott fent a 14 éves Júlia áll. Esze ágában nem volt ott komédiázni, ahol valós érzelmek kellettek a művészi hatáshoz.

Szervét Tibor felfogásában, nem tudom ki lehetett Kean. Mert sem eredeti moralista, sem zseniális komédiás, sem London Clarke Gable-je nem volt, akkor ki? Sartre darabjában Kean sok vereséget szenved, a lelke gyötrődik, de Szervét minden gesztusából hiányzott a valódi érzelem, csak színjáték volt minden, s annak nem első osztályú. Őszintén szólva, még csak szórakoztató sem volt, mert ha fel is tűnt néha játékában az önirónia, némi szellemesség, egy gyors, rosszkor tett gesztus elrontotta a hatást, egyszerűen nem ültek poénok. Ez azért szomorú, mert Szervét nyújtotta ebben a színházban az elmúlt 2-3 év egyik legjobb alakítását az Amerika bölényben, ott aztán minden rezdülése professzionális volt. Kár, hogy most a könnyebb, felszínesebb utat választotta. A Radnótiban, hajdanán simán megbirkózott volna ezzel a szereppel. Persze, ha ennyit kívánnak tőle, minek strapálná magát.

Ellenpárját, a walesi herceget, Csányi Sándor játszotta. A színésznek annyi köze van az angol uralkodói vérvonalhoz, mint Halász Juditnak II. Erzsébethez, egy másik színházban. Ezzel együtt Csányi játékát szórakoztatónak találtam, egy okból, szemmel láthatóan ő röhögött - belül - a legjobban önmagán, hogy ezt a szerepet ő játssza. Olyan fonáklátó alakítás volt ez, végig öniróniával.  

Kean szívéért versengő két asszony, Elena (Gubás Gabi) és Anna (Szabó Erika) színpadi súlya egyenlőtlen volt. A női szépsége teljében pompázó Gubás Gabi – köszönet Velich Rita jelmezének is - ellopta a showt, a fiatalságával operáló, s a színpadon szerepe szerint győztesként kikerülő Szabó Erika elől. Persze Gubás éppen csak meggyőző volt abban, hogy vajon Kean miért szerethetett bele halálosan ebbe az igen felszínes nőbe, míg Szabó egyáltalán nem tudott meggyőzni arról, hogy képes lenne egy „nagyvadat” levadászni.

Pindroch Csaba és Bán Bálint egy dán és egy angol főnemes szerepében léptek színpadra. Lehet, mindenáron mulattatniuk kellett, de azzal a bohóckodással, amit előadtak, ez lehetetlen volt.  

És akkor a jó vég érdekében, Molnár Piroska, mint Charlotte, Kean színházi szárnysegédje, mindenese, 25 év óta. Őt látván nem bánja meg a néző, hogy végignézte az előadást. Kisujjában a színészi hivatás. Még csak véletlenül sem akar öncélúan nevettetni, általa – a többiekkel ellentétben, hangsúlyváltás nélkül - üdék voltak a szellemességek. Szíve, lelke ott volt a színpadon, még egy ilyen előadásban is, végig szerethetően édes és nem negédes.  Bölcs, lemondó, megbocsátó, mégsem rezignált. Júlia erkély-jelenetén túl is tartogatott a közönségnek még valamit. Az este egyetlen szívfájdító, igaz pillanatát. Kean éppen New Yorkba távozna, kérleli menjen vele. Charlotte tiltakozik, öreg ő már ehhez. Kean megnyugtatja önmagát, de ha visszajövök, itt leszel. Molnár Piroska mielőtt válaszolna, csendesen leül a színpad legszélén: „Persze, itt vagyok, itt voltam, amikor jöttél is,….”, majd lemondóan legyint. Ezzel a befejezetlen mondattal és gesztussal megmutatva a színház bizonytalanságát, az élet elmúlását. Van színpadi pillanat, amit nem kell túlragozni, megmagyarázni, érezni kell. Ezt pont ilyen volt.

Azt azért ne felejtsük el, Hamvai Kornél fordítása szellemes volt, tele kihegyezett poénnal, nem az ő hibája, hogy éppen csak hatott.        

Komolyan mondom, drukkolok, legyen már jó színház a Thália színpadán. Ma talán rájöttem miért nincs. A darabbéli színész, Edmund Kean maga segített ki, elmondta, hogy „nem lehet eléggé lenézni a közönséget”, valamint, hogy van olyan a színházban, hogy „első osztályú másodrangúság”. Ez az, ami akadályozza a Thália Színház továbblépését, jelenleg a másodvonalban csiszolgatja a színházi szakipart. Kelemen József rendezése pedig hű a Thália Színház jelenlegi hitvallásához. Megfeszülve ügyel arra, hogy a kellemességet felül ne írja a tartalom, nehogy már megzavarja az ö édes közönségüket valami kis valódi érzelem, egy kis gondolkodás, csak szórakozzanak. Az a néző meg, akinek a bemutatott darabról van némi ismerete, magára vessen.

Jól mondja Kean, a színpadon meghalni könnyű, a vígjáték, na az a nehéz.      

Megjelent: 976 alkalommal