Iza színházban járt - Michel de Ghelderode: Az Úr komédiásai (Nemzeti Színház)
kedd, 17 október 2017 11:52

Michel de Ghelderode: Az Úr komédiásai (Nemzeti Színház)

Értékelés:
(25 szavazat)

A nagy semmi, de az aranytálcán    

(Nemzeti Színház - Michel de Ghelderode: Az Úr komédiásai - 2017. október 5.-i előadás)

Van előadás, ami után nem a katarzis, hanem a hitetlenkedés miatt alig lehet megszólalni. A Nemzeti Színházban, Bozsik Yvette által rendezett darabhoz foghatót még nem igen láttam. Egyetlen színpadkép árából (díszlet és jelmezek), amiből aztán több tucat volt, a Stúdió K Színház talán kihozta a Peer Gynt-öt, vagy a Nórát. Az előadásból levonható sommás mondanivaló és a főhős életének példázatához képest - ami kb. annyi volt, segíts magadon és az Isten is megsegít, avagy álljunk ki hitünkért a bűnös világ ellenében is -, igen rongyrázó volt a külső. Nagy Mari persze a „semmi közepén” is vérbeli színésznő.  

Azt mondod Assisi Szent Ferenc, én az mondom Zeffirelli: Napfivér, Holdnővér. Ghelderode persze megelőzte az olasz filmest, pár év híján 100 éve írta, álmodta színpadra ezt a leginkább víziónak (vagy misztériumjátéknak) titulálható darabot, Assisi Szent Ferenc életéről. A férfiról, aki lemondott a vagyonról, majd Istennek szentelte életét, hogy a Földön ugyan az utolsó, de majd a Mennyben az első legyen.

Bozsik Yvette koreográfus-rendező nagy barátságban lehet Brueghel, Bosch és Dali képi vízióival. Megveszekedett világvége színpadképpel nyitotta az előadást, s vizuálisan végig nagyot álmodott. (Látványtervező Cziegler Balázs, jelmeztervező Berzsenyi Krisztina). A Nemzeti Színház színpadtechnikája lenyűgöző, ami kiaknázásra is került. Égbe röppenő angyalok, vetített, animált, igen látványos háttérképek, akár William Kentridge festő-animátor-filmes műveiben. Végig impresszív, hol dübörgő, hol szárnyaló zene. Futószalag a színpadon, a nézőtérrel szembeforduló színpadi nézőtér, amikor mi, a nézők lettünk a moziban vetített film a színpadon lévőknek.

Történetről alig-alig beszélhetünk – el is intézték egy 3 perces vetítéssel -, csak képekben megfogalmazott villanások voltak, Ferenc életéből és a nagyvilág (század eleji nagyváros?) fertőjéből. Szegény Assisi Ferenc (Bakos-Kiss Gábor) ténfergett a nagy látványvilágban, mint Dante a Pokolban. A valóban impozáns díszletfalak között nem igen tudott „alakítani”, mert éppen csak beszélő kellékként volt beállítva egy-egy monumentális színpadi képbe. Ahogy a Halál és Isten szerepében Nagy-Kálózy Eszter is gyönyörű jelmezekbe bújt szép hang volt, s Tompos Kátya is csak levegőben kalimpáló, pufókbirkaszerű angyalként maradt meg.

A színészek közül Fehér Tibor - több szerepben, ügyvédként, gitáros énekesként és speakerként is feltűnve – tudott igazán karaktert teremteni, s nemcsak egy szép képben, egy másik szép kép lenni. Előadásmódja laza volt és élvezhető. Valóságos, nem illusztráció. Akárcsak Nagy Mari a Leprás és a Kísértő szerepében. Mondhatnám a felhozatal alapján, hogy ő lenyűgöző volt. A színésznő az íráshoz kiválasztott kép sarkában. Jelmeze – lévén leprás - eltakarta arcát, így mimika és szemjáték nélkül kellett meggyőzni, pusztán hangban. Amikor ő színen volt, éreztem, színházban vagyok, a színpadon pedig egy kvalitásos színésznő. A táncosok közül a Láz szerepében, Krausz Alíz ragadott meg, a táncbetétje olyan igazán „bozsikos” volt.   

Az előadás – érzetében, s nem tartalmában és végső kivitelében – hasonló volt, mint Silviu Purcărete Faustja, néztünk is akár a moziban. Sajátságos, Bozsik-féle szemüvegen keresztül teremtődött meg a látvány-és mozgásvilág, tutira „összművészetin”, ahogy hirdetik, majdnem csak pingvinrajok nem voltak a színpadon.

Sajna az előadás pont 15 perccel hosszabb volt, mint kellene, s az utolsó etap egy mélyponttal kezdődött, a Zeffirelli-film címadó-dalával, Tompos Kátya előadásában. Kár volt érte.

Van a színrevitelben egy „mozis jelenet”, ahol – a színlap szerint Madárijesztőkként, de inkább - két csetlő-botló chaplini figurakánt Feledi János és Zambriczky Ádám pattogatott kukoricázik a színpadi zsöllyékben. Aztán előre tipegnek, s Feledi leüvölti a tömeget: „Ez itt művészet!” Aztán körbenéz, konstatál mindent, s legyint: „Na, menjünk!”, s a rendezői balon ki. Az írás a hangsúlyt nem tudja visszaadni, de ez a két mondat és kísérőgesztus pontosan összegezte mit láttunk. A "semmit", de azt professzionális külsővel, gyönyörű képekben. Öncélú művészet.

A közönségek tetszett. Délutáni előadás volt, mégis ováció, éljenzés, lábdübörgés. Vajon ők mit láttak, amit én nem? 

Megjelent: 276 alkalommal