Iza színházban járt - Feledi Project: Hat tánc
péntek, 29 szeptember 2017 16:51

Feledi Project: Hat tánc

Értékelés:
(34 szavazat)

Metamorphosis       

(Nemzeti Táncszínház – Feledi Project: Hat tánc - 2017. szeptember 28.-i előadás)

Egy 2015. május 22.-i színházi este odasodort, hogy megnézzem a Feledi Project Psyché című előadását, 2016 szeptemberében. Egy évre rá, a mai premiert már úgy néztem, hogy tudtam mi a különbség a (klasszikus) Balett-, a Limón-, a Graham-, és a Cunningham-technika között. (Persze, azért nem mindig ismerem fel a modern tánc iskolajegyeit, ez mégiscsak egy szakma!) Az azóta látott Feledi-produkciók hatására ma már nem húzódozom egy-egy kortárstánc előadás megtekintésétől. Mi több, ha azt a nevet hallom, hogy Anne Teresa de Keersmaeker, vagy Wayne McGregor, már nem bambán nézek. Vélhetően, meglennék e tudás nélkül is, de mégiscsak több lettem tőle, adott valamit. Nemcsak én változtam persze, hanem Feledi János és kis táncos truppja is. Feledi feljebb lépett. Biztos vagyok benne, hogy a tegnapi előadás a világ bármely színpadán sikert aratna.


Aki valaha is járt szolfézsra, vagy tanul(gatot)t hangszeres zenét, annak Bartók Hat román tánca biztos megvan. Egészen rövid, tán hatperces, s hat önálló táncból, tételből áll: Bottánc, „Öves”, Topogó, Bucsonyi tánc, Román polka és az Aprózó. Ebből órás táncestet elgondolni, na, ahhoz kell némi absztrakció. De Feledi János alkotásaiban éppen az a jó, hogy mindig mindenről olyan dolog jut eszébe, ami másnak nemigen. Rajta kívül nem sokan akarták a táncnyelvén megmutatni Virginia Woolf, vagy Pilinszky János világát. Feledit valahogy vonzzák az elsőre esélytelennek tűnő művészi vállalkozások, ő sohasem csak egy, amúgy a tánc nyelvén is elmesélhető történetet (drámát) akar színre vinni. Ráadásul ezek az álmodozásai sikeresek is a színpadon. Amit „fejben lát”, azt képes is megmutatni. Tényleg várom, mikor gondolja majd úgy, hogy Csehov érzései az emberi lélekről a táncnyelvén sokkal jobban „szólnak.”    

Ahogy az a Feledi Projectől megszokott, az estén részben tradicionális, részben kísérletező megközelítés dominált, látványban és hangban egyaránt. Akárcsak a Kodály zenéjére készített Prozódia című előadásban, itt is élőzenei alap volt, az Oláh Dezső Trió játszotta Bartók zenéjének dobra, bőgőre és zongorára készített adaptációját.

A nyitókép egy hatásos „felütés”, a színpadra érkező hat táncos egyesével hántotta le színpadi ruháját a hetedikről, aki a zongorán trónolt, s feje körül turbánként sorjáztak a jelmezek. Azt hiszem még sohasem láttam a Feledi Projectnél, hogy egy-egy táncos jelmezének ilyen erős, karakterformáló funkciója lett volna. De a színpadi világításról is csak szuperlatívuszokban lehet szólni, fénnyel képeztek mintha díszletet az esten, fejfény helyett világítással kis színpadi szigeteket hoztak létre, egy-egy táncjelenet elkülönített kiemelésére. (Látvány és jelmez: Matisz Gábor, Feledi János.) 

Csoporttánccal indult az előadás, s hamar kiderült, hogy a darab az egyén és a közösség, ez utóbbi, mint szükséges emberi létezési közeg összetűzéseinek, konfliktusainak elemzésére épül. Ezen belül is hangsúlyosan az individuum csoporton belüli helyzetét boncolgatta a rendező. Láttuk, ahogy a közösségből - rutin emberi történetek során - egy kiemelkedik, ezért elszigetelődik, vagy kiközösítik, mert különb. Végül láttuk a kiemelkedett bukását, a közösség általi elveszejtését. Az előadást számos jelentésréteget sűrítő, szinte tomboló kép zárta. A közösség állati fiesztája, miután elpusztította azt, aki kivált a csordából, vagy más volt. 

Ady Endre egy híres mondata lehetne az est szinopszisa: „Hjha, öreg, ha neked tetszett kiválni, hát tűrd el, hogy eltipor a faj, amelynek az egyén mindig csak bliktri.” (Egy ravatalnál, Nagyváradi Napló 1902) Mert Feledi János jó barátságban van az irodalommal, valahogy mindig kikerekedik estjein egy költői üzenet. Az előadás már-már filozofikus főtémája a koreográfiákban, a letisztult látványvilágban végig jól követhető volt.

A kicsit „törökös” kezdés után a táncosok alkotta emberi csoport állandó formálódását, átrendeződését, épülését, néha szinte forrongását láttuk a színpadon. A táncosok precízen koreografált mozdulatai nyomán, más és más asszociációkat keltő csoport-felállások jöttek létre, melyek folyamatosan változtak. Feledi a hét táncost úgy mozgatta, hogy mindig volt egy ember, akinek nem akadt párja. Okkal és céllal történt, hogy három pár és egy szóló ember, vagy két hármas-csoport és egy magányos táncos mozgott a színen, hogy aztán néha-néha teljes körré rendeződjön újra a közösség, majd megint atomjaira eshessen szét az egész. Magam a hetes szám jelentőségétől nem tudok szabadulni. Heten jártak az ördögök, hétfejű a sárkány, hétmérföldes a csizma, a Bibliában hét főbűn van, a hét szentség, a hét bő és hét szűk esztendő váltja egymást, ráadásul a matematikában az 1-es után a 7-es a legkisebb boldog szám. Ismerve Feledi munkáiban megmutatkozó sajátos, kicsit buddhista, filozofikus gondolkodást, a 7-es szám mitológiában, vallásokban, népszokásokban való jelentőségének itt bizony üzenete volt a nézőknek. 

A koreográfiákban jellemző volt a paralel mozgássor, a szimmetriára épülő térkezelés. A csoporton belüli kiscsoportokat (akár duett, akár trió) egymásra figyelés jellemezte. A Feledi Project előadásait fémjelző, karakteres lábemelések, fej- és felsőtest-mozdulatok váltották egymást, kis forgásokkal. Mindez a jó bevilágítással lenyűgöző látványt nyújtott, hol meleg narancsos, pink, hol acélosabb kékes, szürkés fénybe vonva a színpadot, amely színhatást átvették a táncosok dresszei is.

Bartók tételei között van körtánc, páros tánc és szólok. Feledi megtartva ezt az alapvetést, a modern tánc nyelvén nagyon ötletesen adta vissza a Bottáncot, dob és mozgás segítségével, míg a Topogót és az Aprózót pusztán a táncosok testével. Feszültséget oldó volt a táncos testek látványa olyan pozitúrában mozogva, mint amikor a Tom és Jerry-ben Tom macska settenkedik az egér után. A színpadi mozgásnak a néptánchoz persze semmi köze nem volt, de a koreográfia miatt, mégis markánsan fel lehetett ismerni az eredeti tételeket. 

A Feledi Project produkciója a táncszínház formanyelvén, a műfaji összetettség megmutatására, tán meghaladására tett kísérletet. Nem volt kifejezett irodalmi alap, mégis, elsősorban az interpretáció révén volt koherens történetmesélés. A színpadi látvány, az élőzene majdnem olyan domináns volt a produkcióban, mint maga a mozgás, a tánc, támogatták a szimbolikus történetet. Egy teljes dráma bontakozott ki a színen, mi több, - Feleditől nekem újdonságként - volt az előadásnak humora, iróniája. Csak a koreográfia, a zene, a világítás együttes hatásának tudhatom be, hogy a „gyilkosság”, majd az azt követő tomboló csoporttánc filmszerűen brutális volt, valós díszletek és kellékek nélkül. Azoknak írom, akik látták a Szolgálólány meséje HBO-sorozatot, ahogy ott, itt is vér nélkül katartikus volt, amikor a közösség tagjai a kitaszított társuk fölé hajolnak, egymás után tucatszor belevágva a testébe a tört. Nem volt, de mégis „láttuk” a spriccelő vért.

A produkció nemcsak azért volt színház jellegű, mert a táncosok arcukkal és testükkel is interpretáltak, üzentek, hanem mert a "történetnélküli történetmesélés"-sel, intellektuális utazásra hívták a nézőket. Fogadok, az estén mindenki mást látott, értett, érzett, magából, magában fogalmazta meg, neki miről szólt a darab. Mi hárman néztük meg, hasonló ízléssel, hasonló intellektuális hátérrel, de nekünk is mást és mást jelentett. Izgalmas lenne meghallgatni Feledi Jánost, vajon benne mi munkál, munkált. 

A Feledi Project táncosai ezen az estén igen eltérő alkatúak és nagyon más karakterűek voltak, színpadi jelenlétük is markánsan különbözött. Nem akarok elfogult lenni, de mégis az leszek. Feledi kiemelkedő volt, nem csupán technikai tudásával, kifejező mozdulataival, hanem a végig szuggesztív jelenlétével, fizikai és intellektuális értelemben egyaránt. A táncos ezen az estén – számomra – eddigi teljesítményére feltette a koronát. Pofátlanul laza profizmusa egészen megkapó volt. Az elmúlt évet nézőként értékelve magamban, azt állapítottam meg, hogy Feledi János koreográfusként is szintet váltott, magasabbra lépett. Sorba látva az elmúlt évek Feledi alkotásait – a szakmát tekintve laikusként is -, érzem, látom a fejlődést, az előrelépést mind kifejezésmódban, mind művészi absztrakcióban. A Feledi Project produkciója már nemcsak megrázó, vagy felkavaró, hanem katartikus volt.

Augusztusban láttam a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében Anne Teresa de Keersmaeker koreográfus Vortex Temporum estjét, amit Gérard Grisey polifonikus zenéjére készített. (Érdekes mód ott is hét táncos volt!) A koreográfus-rendezőt az új Pina Bausch-nak titulálják, s ha az Ünnepi Játékokon ő „a kortárstánc”, valóban hivatása, művészeti ága Bartolli- jának, vagy Netrebko-jának kell lennie. A két produkciót nem lehet összehasonlítani. Nem a nemzeti öntudat mondatja velem, de a Hat tánc megállná Salzburgban a helyét.  

(Fotó: Várhegyi István)
        
[Táncművészek - előadók: Hortobágyi Brigitta, Tóth Brigitta, Hoffman Luca, Kovács Eszter, Ádám Frigy, Erdélyi Zsombor, Feledi János
Zene: Oláh Dezső Trió / Oláh Dezső-zongora, Oláh Péter-bőgő, Pecek Lakatos András-dob
Látvány-jelmez: Matisz Gábor, Feledi János
Rendezés - koreográfia: Feledi János]


Megjelent: 625 alkalommal