Iza színházban járt - Krakken-művelet (Átrium Film-Színház)
péntek, 23 március 2018 06:21

Krakken-művelet (Átrium Film-Színház)

Értékelés:
(23 szavazat)

A Hold járva, a miniszter hágva jó

(Átrium Film-Színház – Bodó Viktor/Mózsik Imre: Krakken-művelet – 2018. március 5.-i előadás)

Éva: A Krakken-művelet műfaja a nagy truváj: tátott szájjal üvöltve röhögős, tiszteletet nyomokban sem, könnyű kezű tehetséget annál inkább tartalmaz, inkluzíve az európai kultúra teljes asszociációs terét. És meghágják a minisztert. De hogy!
Iza: Holy shit, hova süllyedtem? Halandzsa a színpadon, nekem meg tetszik, a nem tudom mi. Hálás vagyok, hogy látom Molnár Piroskát és Lázár Katit - igen nagy önfegyelemmel - össze–vissza kuruttyolni, Gyabronkát szitkozódni, s nem érdekel, hogy az egésznek semmi, de tényleg semmi értelme. Nem több ez a darab, mint a Hölgy fecseg és nyomoz című francia krimi-vígjáték kultikus mondata: „Van egy ötletem, lökhetem?”


Iza: Nehéz lenne a történetet vázolni. Azt, hogy Recsord Rables, Honoshország kulturális minisztere miként szívja meg egy világkiállításon, Sarntröllországban. legfőbbképpen államtitkára, dr. Roburt Pondorra ármánykodása nyomán. Hát ennyi a sztori, ami kivehető, mert ezen túl, ami ott történik az kb. azzal egyenértékű, hogy Tim Burton és Tarantino átittak egy éjszakát, s a buli kedvéért skiccelgettek egy forgatókönyvet. Azért megnéztem volna a Bodó-Mozsik brainstormingot, aminek eredménye a darab, egy (vagy több) őrült éjszaka, egy kreált, néhol a franciára hasonlító nyelvvel, nemhiába sarntröll. Nem akarok hülyének látszani, megértettem én, hogy Bodóék adtak a mai magyar politikai elitnek. Csak sajnos úgy, hogy annak tagjai, ha meg is néznék ezt a darabot, nem biztos, hogy értenék, éppen most hágták meg őket, de nagyon.
Éva: Hogyne értenék, a teória és a praxis egybeesik. Hogy Honosh mink valánk, kiindulópont, Feydeau és Feld bácsi szerelemgyereke ez a darab. A magyar néplélek örvendez, hogy miniszter szív. Szenved.

Iza: Az mondjuk elgondolkodtatott, hogy milyen őrületes munka van valójában a politikai semmittevésben is, mert a közjóért való munkát felváltó közpénzlopás azért bizony kemény munka, amihez kell hosszú évek kitartása és fifikája. A pőre igazság: van olyan állam, ahol a szabályok követhetetlenek. Példának okáért egy (alap)törvényt simán bemódosít egy sertéstartásról szóló miniszteri rendelet. Egy újságíró olyan pofátlan, hogy hiába mondják neki, hogy „magának/erre nem válaszolok”, kérdez, mint egy papagáj. Ráadásként valami egyenruhás szervezet tagjai rohangálnak mindenhol fontoskodva, de csak egy jól szervezett banda van, valami maffia. Van a népnek ópiuma, de az nem a vallás, hanem sámánista-tan, ami mindent felülír. (Még jó, hogy nem dakota.) Ráadásként a munkásosztálynak nincs egy Lulu Massa-ja (feat. Volonte), hanem csak egy agymosott zombi-sereg. Megint a Harmincéves vagyok című musical emlékfoszlányai: „Hát el lehet hinni ezt uraim?!/Na ugye, hogy nem lehet!” Aztán megjött a Krakken, ami azt hiszem egy homokvihar volt, s megbüntetett mindenkit, érdemei szerint.
Éva: Az, hogy termékeny káosz van egy saját szabályai szerint működő, ordenáréan csóró államban, ahol nem okos a népesség nagy része, egyszerű kiindulóhelyzet. Az, hogy ebbe nagyarcú, amorális miniszteriális seggf…kormánytisztviselők jönnek világkiállításra külföldről, az az impulzus. Az, hogy ez a miniszter szenvedéstörténetévé válik, melynek végén megtörténik a csoda, az már színdarab.

Iza: Mindez egy lepukkant gyárcsarnokban játszódott, ahol a „honi rozsda” már meghódított mindent ténylegesen, a buditól a telefonig (Schnábel Zita díszlete), meg átvitt értelemben is. A szereplők Tihanyi Ildi jelmezeit viselték. A színpadi ruhák egy külön történet. A kultuszminiszter egy nylonzakós, félretaposott cipőjű, kimosakodott paraszt, államtitkára, meg egy tipp-topp francia úr, á’la Givenchy. A Krakken-papnő melegítőnadrágjára nézve, az ember bizony érezte a húgyszagot, persze lehet ehhez kellett egy kiadós nyíltszíni vizelés is. Molnár piroska és Lázár Kati iker/leszbi főtisztviselőkként, ellentétesen pepita-kockás ruhában: kitörölhetetlen.
Éva: A rozsdaövezet asszociációi is milyen jók: a szocialista (R)rozsdatemető, a rendszerváltás utáni lepukkant magyar gyárcsarnokok, a kétezres évek loft kísérletei: itthon van ez, nem a sarntröllöknél. A Krakken meg biztos a Hétszünyű Kapanyányi Monyók. A jelmez-smink-kellék szentháromság külön dicsértet érdemel, nem különben a gyors váltások és a néha horrorfilmre emlékeztető fizimiskák miatt a bravúros sminkelés, öltöztetés. (jelmezasszisztens: Pintér Sára Bea, Tóth Norbert, smink: Takács Annamária, Pajer Zsófia kellék: Gáncs Nikolasz, Tóth Vali, öltöztető: Lakatos Erika, Berska Erik)

Iza: Kilóra megvett Molnár Piroska és Lázár Kati kettőse. Ahogy ez a két „nagy öreg”, csúcsszínésznő vasfegyelemmel és alázattal lökte a sarntröllt, valamit, aminek számukra semmi értelme nem volt. Bájosan, kedvvel, játékkal, adogatva egymásnak a labdát. De a három - talán főszereplő - is kedvemre volt. Gyabronka József, mint kultuszminiszter, Bálint András, az államtitkár és Fehér Balázs Benő, a sarntröll tolmács. Gyabronka szerepformálása nem kis mutatvány. Jelentős belső energiát égethet el, hogy esténként elvigye a hátán az előadást. Ritmusosan, a közönséggel is játszva kicsit. Szép lassan, jelentős színésszé vált Móka Miki. Jó partner hozzá Bálint András, végig elhitetve a nézőkkel, hogy egy elvtelen, akarat nélküli csinovnyik, aztán a végén jön a nyuszi hopp. Fehér Balázs Benő kettőjük között "pattogva" derekasan szolgálta az előadást.
Éva: Bodó nagy jót tett a színházlátogatókkal, hogy ezt a prémium szereposztást összehozta, reveláció a négy színész játéka, és kölcsönhatásuk maga az élvezet. Gyabronka végre totális főszerepben, bírja, tolja, nagy kedvvel viszi. Bálint András szép hosszan elegáns, amikor pedig váratlan váltással kijön belőle az állat, sosem látott mélységeket ad a magyaros káromkodás fogalmának. Molnár Piroskát és Lázár Katit csak hódolat illeti, joggal. Lázár Kati papnője (Savatagoh) és Molnár Piroska szervezőbizottsági vezetője (Uli Retek) egyaránt hatalommal rendelkezik, egyik a lelkek, a másik a pénz felett.  Fehér Balázs Benő az akrobatikától sem riad vissza, igaz, ebben az előadásban az sem lenne meglepő, ha valaki effektíve repülne.

Iza: Persze tudjuk, nem a király játssza el a színpadon, hogy ő a király, hanem a többiek. Példamutató a csapatmunka, ahogy a kitalált, rémes, sült bolond karakterek ki-és bejárnak a darabban, darabon át. Némedi Árpád, mint mindenes, aki aztán mindent sínre tesz, segédje, Rainer-Micsinyei Nóra, aki a zombik között talán élő és Kurta Niké, aki a Molnár Piroska alakította maffiavezér bérgyilkos ápolónőjeként, bizony igazi Kill Bill-effekt.
Éva: Itt lenne az ideje Némedi Árpád pályaképe komolyabb elemzésének: alázat, tehetség, számtalan maradandó karakterszerep, természetes színpadi jelenlét.

Iza: Izgalmas a zárójelenet, ahogy Rables kultuszminisztert Sarntröllország főtisztviselő asszonya bedrogozza és erre-arra használja Kalaf nagyáriája, a Nessun Dorma alatt. És innen a valós finálé: Monty Python Always Look on the Bright Side of Life című dala harsog, miközben Recsord Rables kultuszminiszter megpróbálja lelépni Neil Armstrongot. Annyira szerettem volna leírni mit láttam ténylegesen, de kolléganő azt mondta: „Na ne spoilerezz! 7000 forint a jegy!” O.K., legyen érte meglepi!
Éva: Felszabadító hatása van a 90 perc őrületnek. Könnyebb lesz, ami könnyebb lehet. Már megint ez a szabadság-dolog. Bodó rendez.

[Szereplők: Gyabronka József, Bálint András, Fehér Balázs Benő, Molnár Piroska, Lázár Kati, Némedi Árpád, Lugosi György, Kurta Niké, Dékány Barnabás, Rainer-Micsinyei Nóra, Lecső Péter, Kovács Ádám, Szántó Péter, Konfár József, Persa Dávid, Ternai Dániel]

(Fotó: Mészáros Csaba)

Megjelent: 1134 alkalommal