Iza színházban járt - Spiró György: Széljegy (Katona József Színház)
hétfő, 19 március 2018 19:48

Spiró György: Széljegy (Katona József Színház)

Értékelés:
(24 szavazat)


 
A pofátlanság kora

(Katona József Színház – Spiró György: Széljegy – 2018. március 5.-i előadás)


„A csaló legyen csaló,
az áldozat legyen áldozat.”
(Spiró György: Széljegy)

Éva: Előadás végére minden néző tudja, hogy áldozat, vagy csaló. Senki nem fogja kimondani, sőt arról fog értekezni, hogy vele ezt aztán nem lehetne megcsinálni. De. Nem ezt, de ilyet igen. Van az osztálytársaink között Ügyvédnő, és hiába tekergünk, nem kerüljük ki az Ingatlanos-típusú honfitársainkat. Együtt élünk velük ebben a szép országban. Spiró szolidaritásmentes magyar világa a Sufniban Zsámbéki Gábor félrenézést nem engedő rendezésében.
Iza: Ha Spirótól nem Spirót várok, ha a Katonától nem „igazi katonás” színházat akarok, rendben van ez az előadás. Korrekt, jó volt látni Takács Katit és Bányai Kelemen Barnát. Talán csak az volt a baj, hogy ügyvédeknek csoportosan tilos színházba menni, különösen egy olyan darabra, ahol a jogalkalmazás (is), meg a szakmájuk is terítékre kerül. Mert alapból belekötnek még az élőfába is, így meg aztán ……   

Iza: Azt mondta Spiró: „Darabot nehéz írni.” Ő már csak tudja, bár neki sokszor sikerült: Az Imposztor, Csirkefej, Prah, Kvartett, and many more. Megértem, hogy az írót felháborítja az ingatlan-maffia, hogy megrázta egy ismerőse csalással való lenullázása. Megírta, rendben. Azt viszont nem értem, hogy Zsámbéki Gábor rendezése miért nem adott a színrevitellel valami többet az írói mondanivalónak. Miért maradt meg ez a történet a színpadon „csak” egy balek  értelmiségi megkopasztásának, egy fehérgalléros bűnőző és egy brutálisan nyers ingatlanügynök kis közös mocskának. Mondjuk szép a vége, ahol holló hollónak vájja ki a szemét. Megértettem persze Zsámbéki rendezői üzenetét, hogy mégis mi van azokkal, akik nem tudják megvédeni magukat. Csak hát tudom a választ, elbuknak, ahogy elbuktak már 4000 évvel ezelőtt is, mert a világ a húsevőké. Lásd dinoszaurusz versus T-Rex.
Éva: A szorongás folyamatos: mikor gyalogolok bele egy ilyen helyzetbe, mikor esik a vakfoltra valami fontos? Segíthet egyáltalán az önismeret? Van? Zsámbéki Gábor rendezése hagyja a nézőt, hogy tehetetlenül nézze az eseményeket, aztán szépen hazaküldi ezzel a nem múló diszkomfort érzéssel.

Iza: Short story. A Nő belefut az Ügyvédnőbe, aki hajdani legjobb barátnője. Maga műszaki fordító lett, s annak köszönheti, hogy még a víz felett maradt, hogy a Mama lakást tolt a feneke alá, anno. De most kitörne, csörgedező patakos pestkörnyéki házba vágyna. Még a hülye is látja, hogy az általa kinézett házba nem kéne beköltözni, ő nem. Akár egy bányaló, lefedett szemmel tör előre, pedig több menekülési pontja is adódik. Csak azért, mert az ügyvéd hajdani barát, aki náluk kakaózta át a suli utáni délutánokat. Ahogy kell, hagyja magát csőbe húzni és egy életre megtanulja, hogy a foglaló az nem előleg. Bukik 4 millió forintot, amit a következő 20, ha nem 30 évben törleszteni fog, begragadva az igazi értelmiségi csóróságba. Ha Spiró csak a Prah-t és a Kvartettet írta volna meg, akkor is kedvelt drámaíróim egyike lenne. De most elveszni látszik a jog és a morál bugyraiban. Hősei meg - már bocsi - de kissé sematikusak. Jól illett hozzájuk Khell Csörsz díszlete, a színtelen, átlátszó műanyag bútor.  
Éva: Spiró György elég kopogósra írta a színpadi példányt, a Mozgó Világban bővebb a színmű és a befejezés sem ugyanaz. Sematikusak lennének a szereplők? Inkább a végzetük látszik a homlokukra írva: a Nő a boldogságra való alkalmatlanság élő szobra, az Ügyvédnőt a belső üresség fogja felzabálni, a Mamát a valóságfüggetlen meggyőződése teszi vakká, az Ingatlanos  már volt áldozat, ezért gázol át mindenkin.

Iza: A Nő, Fullajtár Andrea bejön, még meg sem szólalt és tudjuk, hogy halálraítélt. Külseje hippisen lepukkant, mögötte azonnal látjuk elszúrt életét, meg a fene tudja miért, ennek ellenére még mindig idealista és naiv énjét is. Hátán a céltába: kilövésre várok. Ezen az azonnali benyomáson a színésznő szokásos, erős és míves játéka sem tud javítani, egysíkú a figura. Rezes Judit Ügyvédnője mintha Jackie Collins egyik könyvéből lépett volna elő, az eredendően gonosz, gazdag nő, aki csak megszokásból vadászik, holott csömöre van már mindentől, legfőképpen önmagától, sikeres szakmájától, s hasonlómód, csak másképpen elcseszett életétől. Én egy percre elgondolkodtam, vajon milyen lett volna a fordított szereposztás?  
Éva: Rezes Judit Ügyvédnőjét nézve az elején drukkolunk neki: legyen jó, segítsen, aztán a jelenetváltásokkor egyre félelmetesebbé válik az alakítás: a néma üldögélés a székben, a Nő szótlan figyelése, az Ingatlanossal való összenézések…Szépen felépített alakítás. Fullajtár Andrea Nőként tényleg „az” áldozat. Segítsége nincs, hátországa csak az egykor szüleitől  kapott lakás, középkorú, egyedülálló, szakmája lassan eltűnik: majd fordítanak helyette a szoftverek. Élete B oldala közepetájt átengedi magát a vágyakozásnak, mint boldogságpótléknak és olyan lesz, mint egy görög tragédia hősnője, aki rossz darabba tévedt. Feleslegesek az érvei, moralizálása, mivel olyan emberek közé került, akikben megvan a másokon való átlépés képessége. Benne nincs.

Iza: Takács Kati m.v. főnyeremény. Ugyanolyan erős karakter a darabban, mint a Kvartettben a Feleség. Két lábbal áll a földön, pragmatikus – bár a Feleségnél lényegesen szofisztikáltabb -, mégis naiv, tőle a mondás: „Én nem vagyok bizalmatlan, csak gyanakvó….”, sajnos nem eléggé. Epizódja az előadás legjobbja, minden mozdulatában, hangsúlyában, gesztusában csúcsra járatott színészi alakítás. Kár, hogy csak vendég Budapesten, úgy általában. Bányai Kelemen Barna figurája az ősbrutál. Szép bemutatkozása ez a Katona színpadán, bár alkatánál fogva inkább pozitív,  erős vagy gyenge hősöket és mulatós/vagány figurákat játszott eddig. A dráma eszmei mondanivalója talán az Ingatlanos karakterénél van, úgy általában: „A bunkóság (...) évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb és nehezebb elválasztani egymástól őket.” (Krasznahorkai László) Az Ingatlanos brutális, nyers, pénzéhes, de legfőképpen bunkó. Látja ezt a Nő, meg az anyja is, de mind hiába. Ott a barátnő, az Ügyvédnő és egy érzelmi szál felülírja a józan észt. Bányai Kelemen Barna dinamikus alakításához sokat adott kis kontya és majdnem piros bőrdzsekije is (Szakács Györgyi jelmeze).  
Éva: Takács Kati Mamája attraktív szörnyanya, minden szava jóslat, bélyeg, lányán túlnövő, jóindulatával nyomorító jelenség. Bányai Kelemen Barna debütálása magas hőfokú, ő az ananké: jön az erős és a nyílt színen megöli a gyengét. Jut sok árnyalt pillanat: gyűrött cetlin kínai tollal írt átvételi elismervény, egylevegős pocsolyamély polgári jogi tiráda a’la ingatlanos, gúnyolódás a kilátástalan helyzetben levő vesztesen. Ismerős minden a hétköznapi, gazdaságinak mondott életből.
 
Iza: Végül is Zsámbéki Gábor rendezése nekem nem a magyar társadalom morális romlásáról szólt, ahogy azt nagyjából ő is vallotta a nyílt próbán. Hanem a barátság vakságáról. Arról, hogy bölcs emberek is miként hagyják magukat megvezetni. Hiába ismerik, nézik a másikat, nem látják őt valójában. Sohasem értettem, hogy akár megfontolt embereket is a csaló barátok miként tudnak jégre vinni. Idegenek simán, mert hinni akarnak vakon valamiben, de egy barát? Miként írhatja felül egy döntő pillanatban a szívük az eszüket?  Máraival szólva: „Ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát […] vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét?”  Vagy inkább magunkba kéne nézni, de mélyen, miért is vagyunk mi áldozatok, pont egy barát áldozata? 
Éva: Morális romlás, tanult tehetetlenség, vakság, mi fogja ezt ellensúlyozni? Visszazökkenteni? Megérjük?

(Szilágyi Lenke fotója)

Megjelent: 4366 alkalommal