Iza színházban járt - Csehov: Meggyeskert (Nemzeti Színház)
hétfő, 01 április 2019 18:42

Csehov: Meggyeskert (Nemzeti Színház)

Értékelés:
(34 szavazat)

Kárhozat a Soroksári úton

(Nemzeti Színház - Csehov: Meggyeskert - 2019, március 29.-i előadás)

Éva: Anton Pavlovics meggyeskertje nem létezik, minden szereplő - a krónikás Firsz kivételével - egy fekete kisajtón, folyósón át a kárhozatba távozik. Előtte hosszan búcsúznak azok, akik ezt felfogják és hosszan tétlenkednek azok, akik nem. Bardo. Szerettem volna szeretni ezt az előadást, de nem tudtam. Néhány kép és a folyamatos diszkomfort fényhiány emléke marad meg bennem. Víziókkal teli, az időt és fókuszt újszerűen kezelő rendezésről van szó. De nem tudom szeretni az előadást, néhány kiemelkedő alakítás ellenére sem.
Iza: Éppen az előadás előtt olvastam Koltai Tamás egy gondolatát a kritikáról: kíváncsiság nélkül nem működik. Hát részemről ebben nem volt hiány, de nagyon hamar unalomba fulladt, mert a jó színházban a valós érzelmeket és gondolatokat sohasem írhatják felül a külsőségek vagy míves színpadi képek. Egy tisztes mesterember és egy színházi látnok között mindig van különbség. Silviu Purcărete nem vitásan hivatása egyik látnoka, de most mégis mesteremberként tette le a névjegyét.

Iza: Szép az előadás kerete, a nyitó-és záró képben az összes szereplő a színpadon, tablószerűen összekomponálva. Az első színpadi képnek párja a (majdnem) utolsó. Az előadás Lopahinnal kezdődik és (majdnem) Lopahinnal zárul. Ő kezeli az időt, előbb gondosan felhúzva kicsi zsebóráját, majd a végjáték előtt felhúzva egy nagyot, hangosan ketyegő, csörgőset, hogy elkezdődjék a birtokra való rászámolás. Ugyanez a helyzet Firsz-szel. Már az elején becsoszog, végig rója a teret, mindent tud, mindent lát, összegez, megítél és elítél. Az jó, hogy Firsz az állandó kötőanyag, maga a meggyes, de az már kevésbé, hogy néha érdekesebb ő mint a színpad más részén a szöveges játék. László Ferenc kritikustól tudjuk, „ha az érzelmek túlcsordulnak, a próza már kevés, ezt csak dalban lehet kifejezni”. Mintha ezt akarnák mutatni. Ének – ha a „zenés szavalás” annak mondható – van, de túlcsorduló érzelem az nincs hozzá, legalábbis mutatva. A színészek játéka nem indokolja a dalra fakadást. A legtöbbjük színpadi jelenléte az infantilizmus és az enervált fásultság között egyensúlyoz. Nincs eldöntve mit játszanak, komédiát vagy tragédiát. Hol ide, hol oda billen a mérleg nyelve. Aztán a végén azt gondoljuk, inkább tragédiát láttunk. Egy-egy halk kuncogás nem sok, de majdnem annyi sem hangzik fel a nézőtéren az előadás alatt. Holott tudjuk, Csehov azt tartotta, vidám darabot ír: „amelyben maga az ördög is bukfencet hány”.
Éva: Tudom, hogy ez másfajta színház, mint amit nézni szoktam. Ki is kapcsoltam az eszemet és érezni próbáltam az egészet. Fantazmagória, hallucináció, vízió, kaotikusnak tetsző fókuszok. Kellett kis idő, míg rájöttem, hogy tényleg Firszé a domináns fókusz.

Iza: Már a díszlet megfejtése (Dragoş Buhagiar munkája) kemény dió. Tucatszámra szék, kanapé, fotel, pad, még kerekesszék is. Sok szín, stílus, anyag, forma. Két hatalmas, nyitott ajtós szekrény, a színpad két oldalán. (Talán a félrecsúszott életeket szimbolizálják?) Egyebekben üres a tér, ami hol belső, hol külső. Se fa – nemhogy a meggyes -, se virág, de egyszer csak többszekérnyi szalma zuhan a színpadra, jelezve most a szabadban vagyunk. A második részben nyeri el funkcióját a színpad hátsó falán felhúzott műanyagfólia, mert a fákat elkezdik kivágni, de mégis inkább lángba borul a teljes birtok. Ég a meggyes? A birtok lakói pedig bemasíroznak a Gyehenna tűzébe? Ha már életükben szenvedtek, bűnhődjenek a pokolban is. De a jelmezekkel sem járunk jobban, ez is Buhagiar munkája. Ranyevszkaját egy szakmai nyugdíjas színésznő játssza, miért kell 30-asnak kinéznie a színpadon? Szimeonov-Piscsik karaktere - mindenhol kitömve - egyenesen a nagybácsi a Mary Poppinsból, azt várjuk, hogy a folyamatos mókázásától mikor töltődik meg gázzal és lebeg el a zsinórpadlás irányába. Ehhez jön még Helmut Stümer világítástervező hozzáadott értéke, aki úgy döntött, majdnem sötétben játszanak a színészek. Vagyis ugrott alakításukból a nézők számára a szem-és arcjáték.
Éva: Felfogtam a monumentalitást, a bútorok értelmét, a díszletelemek levegősségét, és a megokolatlannak látszó, az elhagyatottságot kifejező elhelyezést, amit néha azok összezsúfolása vált. Szép, hogy egy szekrény ennyi mindennek a részese lesz, de azért Narniában jobban éreztem magam. Az azért mégis nonszensz, hogy jobban emlékszem egy fotöj pomponos párnájára, mint egy fontos szereplő színészi alakításra. A hangeffektek mind negatív tartományban, baljóstól a kísértetiesen át a rémisztőig. Ne értsd, csak félj – és tényleg. Sokan, sokat öltöznek, etetik a néző szemét, néha funkció nélkül. Az elején, mikor Párizsból hazatérő Ányát anyukája és nagybácsija átöltözteti, és kap egy helyes, fehér virágos, áttört csipke háziruhát, nagyot bólintottam: cseresznyevirág. Igen? Nem. Nem lett folytatása az jelmez-értelmezésemnek. Pedig szeretem csinálni…. És Ánya miért tolókocsis, amikor később csak gyógycipős? Mikor az elején az sem? Jó, értem, nincs válasz. Nem realista színjátszás folyik itt, hanem az „akár” birodalmában járunk.

Iza: Érteni véltem, hogy Udvaros Dorottya által játszott Ljubov Andrejevnájának nincs életkora. A színpadon most csacska, kislányosan affektál, néha hisztérikus, így égővörös, félhosszú Cleopatra-frizurája, mindig krémszínű, fiatal nőre inkább illő jelmezekben sajnálatra méltónak látszik a figura. Nincs karakterében semmi sikk, franciás finomság, mintha a már szétesett Blanche Dubois-t látnánk, akinek van néha megvilágosodása. Kivételes adottságú színésznő, bármit, bárhol, bármikor eljátszik, élvezhetőn. Most alig-alig bír kitörni a rendezés korlátai közül, percekre hiteles csak, amikor lekuporodik a színpad szélére, csendes, elmélyült pár sorra, az élettől megtört, végzetét felismerő Ranyveszkajaként. Sajnos vannak Ranyevszkaja színpadi megidézésnek igazi mélypontjai. Amikor dominaként tűri, hogy Jása igen hosszan, kutyaként csókolgassa lábfejét, cipőjét vagy amikor Trepljovval – némi szexuális, de inkább pedofil érzetet keltve - eljátsszák Leo-t és Kate-t a Titanic híres hajóorros pózában. Az is nézőpróbáló, amikor Dunyasa és Jása gyors pásztorórája után Ranyevszkaja és Gajev, testvérpárként meghempergőzik utánuk a szénában, quasi 5 éves gyerekekként.
Éva: Figyeltem, hogy a színpadon kinek mekkora a gravitációja. Udvaros Dorottyának a második részre nőtt meg, Szűcs Nellié (Sarlotta Ivanovna) és Trill Zsoltté (Firsz) végig konstans volt. Udvaros Dorottya olyan, mintha Madame Tussaud panoptikumából lépett volna elő: kifogástalan frizura, a többiektől eltérő stílusú ruha, kislányos prettység, otthonosra fazonírozott önzés, alkalmazott affektálás. Mikor a második részben aligfényben tökéletes outfittel ül a semmi és színpad szélén, perfekt sminkkel, ezer évet öregedve, a kárhozatot érezve, de azt fel nem fogva, az emlékezetes. Blaskó Péter Gajevjével való jelenetei mintha egy másik rendezésből lennének, lesz itt még finomhangolás, gondolom. Érdekes, Blaskó Péter nem hagyta magát az előadással elvarázsolni, mást játszik, árnyalatnyi humorral. Ellenállt? Én látom rosszul?

Iza: Kristán Attila alakítja Lopahint, visszafogottan, kívülálló, kikupálódott üzletmeberként. Az indulat csak akkor önti el, amikor benyögi, végre övé a meggyes, s úgy kivágja mint a sicc. Itt robban a játéka, nem sír, nem nevet, érzi, ő veszítette a legtöbbet, az identitását. A sértett parasztgyerek életének cselekvőrúgója, a bosszú oda, szinte légüres térbe kerül. Lehetne nagyon szép a „kalucsnis” jelenete Várjával, a két szerencsétlen ember igazi nagy szerencsétlensége katarzisával. Kristán szemmel láthatóan rákészül. De ehhez nem partnere az előadás Várjája (Ács Eszter). A színésznő páncélszerűen hideg, végig csak felmondja szövegét. Ez a Várja állandóan dühös és ezt kompenzálandó néha fejhangon üvült vagy énekel. Nincsenek meg Csehov Várjája igazi színei: a szívből elvágyódó, sőt, férjre vágyó, de magát mégis mindenki másért feláldozó, kemény, okos, makacsul bölcs, nagyon szánható mostohalány figura. Akinek átérezhetnénk reménytelen, sivár jövőjét, egyetlen esélye köddé válását.  
Éva: Kristán Attila Lopahinhja, Rácz József Jepidohovja emlékezetes, jó alakítás. Utóbbit nem kellene előadáshossziglan kínozni a sípoló gumicsizmás geggel. Nem ettől (tragi)komédia a darab. Még valami, Kecskés Alexisz e.h. és Tar Dániel e.h. két olyan megfoghatatlanul sötét, tipikus, félig muzsik-félig cselédházi háziszolgát kentek oda egy szó szöveg nélkül, hogy az nagyon megmaradt. Amikor Firsz odacsúsztatja a két szutykos, amorf bundás, logó fülű sapkás fazonnak a billiárdgolyókat és Blaskó Péter Gajevje szénakazal melletti levegő-billiárdozását szinkronizálják: az nagy ötlet, szép kivitelezés. Farkas Dénes Jásája rendben volt: amorális kis selyemöltöny-töltelék, szép alkattal, csak innen jussak ki-elszánással. Bordás Roland Trofimovja a szerethető figura kategóriában mozgott, beolvasása ereje sajnos nem rendeztetett cselekményt előre lökővé, kár. Katona Kinga Dunyásája különösen a kétségbeesés és idegenség eljátszásakor kapott erőre.

Iza: Sarlotta Ivanovna (Szűcs Nelli) most nem kártyatrükkökkel szórakoztató cirkuszi mutatványos, holott jelmeze egy porondmesteré. Inkább a cirkusz legfelső kasztja, az állatidomár, aki pudliból oroszlánt varázsol. Most is állatkunsztokkal szórakoztatja  a birtokon élőket. De a figurának delejes kisugárzása van. Néha azt hittem, nem Csehovot, Bulgakovot nézek, s ő Behemót, az ember nagyságú, két lábon járó, fekete macska. Egy démon. Lehet a produkcióban ö valóban az ördög kísérője, hisz amikor a birtokról a tisztítótűzbe távozik mindenki, ezt Sarlotta felügyeli, ő az utolsó, aki gondosan beteszi az ajtót. Maguk mögött. Akkor a legcsehovibb ez az előadás, amikor Szűcs orosz nyelven versel a színpadon. Sajnos csak félmondatokat kaptam el, nem az egészeket, de leginkább jóslásnak, átoknak hallottam. Úgy tűnt általa hű a produkció Csehovhoz, ő „az ördög is bukfencet hány”. Minden bizonnyal Trill Zsolt Firsz-alakítása a kulcs Silviu Purcărete színpadi viziójához. Nem értettem, miért a Nemzeti Színház nagyágyúja kapta azt a szerepet. Aztán megértettem, egy olyan kvalitású színész kellett, akinek elhisszük, hogy érdemes őt nézni két és fél órán keresztül. A figura arcára tett vörös szemkivágású, fehér rongy maszk miatt elveszti Firsz a nemiségét. Hasonlít a karakter Purcărete korábbi, Faust rendezésében a Mefisztót alakító színésznő, Ofelia Popii színpadi megjelenéséhez. Kisugárzása neki is mágneses, mintha ő lenne Sarlotta Ivanovna segítője. Firsz végig ott poroszkál a birtok lakói között. Ő az, aki tudja még a meggyaszalás, így a pénzcsinálás receptjét, hogy mikor kell az évszakokhoz kabátot váltani, hogy a kávét tejszínnel kell inni. Egyáltalán ismeri a régi világot, s köszöni, az újból, ebből az értelmetlenből ő már nem kér. Meg is van e bölcseletért Firsz jutalma, nem megy a Gyehennára, eggyé válhat a meggyessel, a múlttal. Számára „minden véget ért ezen a világon”, nyomtalanul eltűnik a bezárt házban, a birtokkal együtt. Magára húzva egy hajókoffer ajtaját, ami koporsója lesz. neki is és a régi világnak is.
Éva: Na, torpanjunk meg Trillnél. Ez a Firsz mindenféle transzcendens szereplőt egyesít magában: Drakulát a fény kerülésével, bocsánat, még a bőröndről is a koporsó jutott eszembe. Puckot az untalan teljesítéssel, varázslással. Más ritmusban mozog, lassúsága folyamatos haladás, jelenléte néma narráció, szándéka maga az emlékezet, a megidézés. Ottléte konstans, de baljós, okot fel nem tár, véget meg nem mutat, kísér, de nem segít. Mikor Szűcs Nelli Sarlottájával felváltva éneklik-tátogják kis füzetből azt, ami mástól elhangzik a színpadon, az borzongató.

Iza: Csehov művei komoly játszási hagyománnyal bírnak a magyar színpadon. A hetvenes években Horvai István klasszikus rendezései. Ruttkaival a Három nővér felvétele megmaradt, az, amiben olyan szépen hullanak végig a falevelek. Aztán jött Ascher, akinél majdnem mikroszkóp alatt láthattuk, a bogarakként vergődő szerencsétlen, boldogulni képtelen embereket. Néha-néha becsusszannak a függetlenek. Például a Bárka a Siráj-al, és ebben az évadban az RS9 a csRSnyés-el, a Trojka is a Cseresznyéskerttel. A függetleneknek áll a zászló, ha pincében, ha téli kertben is játszanak, ha turkálós rongyokban is, de Csehov feltétlen velük van. 
Éva: Azé Csehov, aki megműveli? Volt egy ilyen este, okulásomra.

(Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Megjelent: 1219 alkalommal