Iza színházban járt - Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű (Örkény Színház)
csütörtök, 06 február 2020 00:13

Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű (Örkény Színház)

Értékelés:
(45 szavazat)

Mindenki idegen valahol

Úgyis a Föld van legalul,
Hisz Isten bármit legyalul.
(Térey János)

(Örkény Színház – Térey János: Lót – Szodomában kövérebb fű – 2020. január 30-i előadás)

Éva: Áld-átkoz, ígér, angyalt küld, megtart és elveszi, ami nem ő ad. Mindenható, agyonnyomja egy olyan ember életét, aki nem tehet arról, hogy az, ami. Kereskedő, családapa, testvér. Aztán már semmi. Körülötte kórus zengi ”a megbékélés egy rossz tréfa”. Sem ember istennel, sem testvér testvérrel, sem idegen a helyivel sosem békél meg. Térey kemény, Kovalik következetes, vigasztalanul igaz ez az egész.
Iza: Nyomasztott minden, amit láttam, hallottam, felfogtam. Nem a szórakozást hiányoltam, nem azt rovom fel, hogy kínos feszültségben tartottak közel két órán át. Hanem azt, hogy nem volt katarzis, hanem egy sötét, kilátástalan lelkiállapot hosszan, azon túl is, hogy kijöttem a színházból. Lehet, az én hibám, de nem akarok mindenhol és mindig csak arról a förtelemről gondolkodni, amit évek óta „lélegzem”. Ne sokkoljanak a nyilvánvalóval, ne üzenjék: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! 

Iza: Óvatos voltam, egy barátom csúnyán beégetett Péter apostol történetével a minap. (Innen is üzenem neki, tanultam az esetből.) Színház előtt átgondoltam, mit is tudok Lótról. Szükségtelen félelem volt, a Biblia nem fordítókulcs az előadáshoz, az egy majdnem mai élettörténet. Tanulság: mint a kutya, aki saját farkát kergeti, az ember ugyanazokat a hibákat követi el, újra és újra. Harc a legelőért/üzletért, családon belül viszály, acsarkodás mindennel és mindenkivel szemben, amit, akit nem ismerünk. Mózes könyvét azért jó tudni, hogy az Úr pusztulásra ítélte Szodomát és Gomorát, de két angyalát előre küldte, hogy a közelgő veszedelem elől menekülésre biztassa az ott lakókat. Az angyalokat Lót házába fogadta, de Szodoma lakói rájuk törtek, hogy az angyalokon erőszakot tegyenek. Lót és családja megmenekült; a várost tüzes kéneső pusztította el. Lótné az isteni tiltás ellenére – tudni akarom! - hátranézett, sóbálvánnyá vált. A lányok – akarata ellenére - apjukkal háltak, s egy-egy fiút szültek. Egy könnyű kis bibliai darab.
Éva: Nincs könnyű bibliai történet. Most nem kell lefordítani, hogy mindannyian szodomai lakosai vagyunk, bejáratott hellyel, karrierrel, gyűlölettel, ismeretségi körrel, olyan konkrét és egyszerű minden a színpadon. Drukkolunk Lótnak? Hát, igen. Magunknak drukkolunk? Hát nem. Egyrészt mi régebben itt vagyunk, másrészt gyanús ez a két angyal…. Lót nem mi vagyunk.

Iza: Már most borítékolom, Antal Csaba jegyezte, majd a zsinórpadlásig érő, aranyszínű, mozgatható konzerv-falakból álló díszlet versenyben lesz 2019/2020 legjobbja címéért. Különösen, hogy olyan szépen zuhannak alá, nagy robajjal a dobozok, akár az Északi-sark elpusztíthatatlannak tartott jégtömbjei, jelezve: nincs remény. Benedek Mari jelmezeiben is van valami túlélő érzet, kötött, meleg garbó az angyalokon, viharkabát Lót lányain.  
Éva: Térey János utolsó munkái közül való ez, sosem tudjuk meg mi lett volna, ha a végső változatot is ő készíti; érdemes a Rosmersholm-kötetet újra átfutni előadás előtt és után, sokat adnak az élményhez az utolsó három év versei.  Az ”élete augusztusában” eltávozott Térey hangja tárgyilagosan szól a Lót-ban, a benne lévő nyugtalan erő nem zökken, a konokság nem fogyatkozik. Mitológiát, őstörténetet már többször nagyívűen újra fogalmazó tehetsége úgy nyúl a modern embernek fel-és megoldhatatlan ószövetségi történethez, hogy a transzcendencia a realitással helyett cserél, az Örökkévaló nem akármilyen akarata maga a mindvégig jelenlevő, el nem hárítható súly és teher. Térey a nagyszabás írója.

Iza: Gálffi László még intellektuálisnak is szofisztikált színész. A Kálmán György, Gábor Miklós, Sinkó László-sor hátvédje. Előadás közben egy borostás, mégis megöregedett Hamlet töpreng a színpadon. Térey János „odacsapott” a szöveggel Lót szerepének, nehéz, sok váltással, logikailag nem illő folytatással. Lót figurájának a 120 perc során több arca és harca van. Igaz ember, de csak viszonylagosan. Behívja otthonába az ismeretleneket, este lévén vacsorát, szállást kínál. A vendéglátás szentségét halálos komolyan veszi, a befogadott embereket saját áldozata árán is oltalmazza. De túl sok szállal, anyagi érdekkel kötődik Szodomához, a pénz nem hagyja hidegen, s itt gyarapodhat, javakat gyűjthet, akkor is, ha: „adtam nekik egy egyetemet, mégis elkergetnek”. Ha elnézőek vagyunk, ez a Lót megfontolt, ha nem, gyenge, hiába szólnak az angyalok, nem indul azonnal. (Bezzeg Noé nekiugrott a bárkának.) Akár nagybátyja, Ábrahám ő is alkudozik Istennel. Ábrahám 50-ről 10-re alkusza le az igazak számát, hogy meneküljön a város az Úr haragjától. Lót nem a várossal, a menekülése helyével foglalkozik, arra alkuszik, nem tartja kényelmesnek a hegyet. Asszonya parancs ellenére hátranéz, lányai vérfertőzésbe esnek, bűnösök, akárcsak Szodoma polgárai. A darab főhősének viszonylagos a jósága és az igazsága.  Gálffi Lótjában semmi indulat, végig csak logika, üzleti mérlegelés, olyan aszkéta-féle, kívül a társadalmi kötöttségeken, saját maga iránti morális kötöttséggel.  Egyenes szikáran, ejtett vállakkal áll a deszkákon.Tekintete mintha végig valami távoli pontra szegeződne, benne szelídmosolyú magány. De néha összerándulnak a pupillák, pár pillanatig elidegenedett, rideg kegyetlenséget tükröznek, akár egy másik ember állna ott. Furcsa, de úgy éreztem Gálffinak magánemberként semmi köze ehhez a szerephez. Az utolsó színpadi nagyvadak egyike, látszólag könnyeden, szinte barátságos közvetlenséggel, kis közönnyel, majdnem bájosan létezik, játszik. Hangsúlyai, gesztusai abszolút a mába rántják a bibliai példázatot, jó nézni, ebből nem sok a 120 perc.

Éva: Kerekes Éva Lót felesége, a hűséges és korlátozott, igazodó nő.  Ő választotta Szodomát élete utolsó állomásául, úgy érzi, joga van valamit szeretnie, ha Lóthoz már csak a megszokás fűzi. Kerekes Éva tárgyilagosan apokaliptikus háziasszonyként tárgyal a két angyallal, a menekülés során való visszafordulásakor, mint a gyémánt úgy csillog. Eltökélt félprofilját nézzük: a szemén csillan a reflektor, megváltoztathatatlan akarat egy nőben. Erre Lót nem képes. (Kerekes Éva a Peer Gyntben halt meg legutóbb ilyen szépen, ott Aaseként üldögélt egy radiátoron, majd egyszer csak elnémult, előre nézett, mozdulatlanul.) Gálffi László Lótja, ha feléleszti figyelmét és fókuszál végre ritka alkalmakkor a feleségére, több érzelmet mozgósít, mint Kerekes Éva készséges és jól kondicionált felesége. Kemény egy alakítás. Goldát, a konform lányt Stork Natasa m.v., Zelmát a csillámos-füstös sminkű kamaszt Kókai Tünde játssza, mindketten a családi ráció birtokosai, kétségbeesésük terminusokra oszlik, örömük óvatos. Érzékeny és felfoghatatlan mélységű a vérfertőzés-jelenet, melyet a kivitelezés ellenpontoz; a szégyen felé menetelés fokozása után a lányok távol apjuktól nevet adnak gyerekeknek. A kezdődő történelem egy pillanata.

Iza: Lót leendő veje, Menáhem szerepében Borsi-Balogh Máté. Meghökkentő szereposztás. Puhánynak túl kemény, keménynek túl puhány, szelíd szőkén, kis szamuráj konttyal a feje tetején. Nyúlfarknyi szerep, jön és megy. Három percben kell jellemet mutatni, sorsot formálni. Sikerül. Megtudjuk, hogy Menáhem önző hímsoviniszta, öntelt, a rezsim része, amire büszke, tudja, mitől döglik a légy, s nem kételkedik sosem abban, amit a kormányhirdetésekben olvas. Miatta és elvtársai miatt kell Szodomának pusztulnia. Ahogy beperdül a színpadra, szinte szólhatna a Kabaréból a Tomorrow belongs to me. 
Éva: Dóra Béla (Rafael), Patkós Márton (Gábriel), Zsótér Sándor (Mikaél) a három angyal, nem partner nekik az ember, akarat-visszatükröző kedélytelen, kedvetlen („valakinek csak meg kell menekülnie”) személyiségük ízelítő a definiálhatatlan transzcendenciából. Közben járnak-kelnek, elkerülik a kétfogásos vacsorát, csak úgy tesznek, mintha innának, lefejtik magukról a női karokat. Zsótér Gábrielként időtlen jelenség lesz, bejelenti Lótnak a lehetetlent: élni fog. De ki? Mi az, ami megmaradt Lótból? Zsótér Sándor színészi alkata átlép a reáliákon, a sokszorosan stilizált térben, ráadásul a szerephagyományokkal csak külalakban terhelt és itt teljességgel elvetett – így háromszorozott – külső növeli az ismert világ idegenné válásának érzetét. Ha a rosszat jelenő angyalok bármikor grasszálhatnak a hálószobámban és az elpusztult város szélén magát kínáló sivatagban, akkor nincs értelme az általam ismert valóságnak. Az örökkévaló az anyagi világot kirúgja lábam alól, mint a hóhér a sámlit. Melyik az a néző, aki Lóttal akarna azonosulni? Angyallal? Bárkivel a történetből? Na, ugye.

Iza: Kovalik Balázs „dúsította” kis operával a darabot. Engem megzavart a - ha akarom sommelier, ha akarom vértől megpirosló böllérkötényes – a színpadi kórus, Fekete Gyula zenéjére. Úgy éreztem semmit nem adott az előadáshoz, sőt, megakasztotta a történet ívét, s a jelenteket sem választotta el egymástól. A darab vége meg kissé összecsapva a levegőben maradt. A Lót-lányok nagy, patetikus ordítások közepette, ruhát tépve „megszerzik” apjuktól, amit akarnak, majd magukba zuttyanva elrebegik születendő fiaik nevét. Szodoma elpusztul, az emberiség nem hal ki, kezdi elölről. És? Nyomasztó órák után, egy nyomasztó, feloldás nélküli vég. Mire volt akkor, hogy mai Lótunk szorgosan nyomta az ipart bevándorlóként - „aranyból bárányt csinálok, bárányból aranyat” –, hogy filantróp volt, hogy angyalarcú embereket mentett, hogy próbált jó ember maradni, akkor is, ha gyenge volt? 
Éva: Tessék belenézni a múltnak mélységes mély kútjába. Most Kovalik világított be, nemrég Ascher a József és testvéreivel. Térey és Kovalik miért is hagyta volna ki azt, hogy egy nagyobb erő munkálását megmutassa a magáért felelős, de determinált emberen? Lót? Ebben a történetben épp ez a neve.

(Horváth Judit felvétele.)

Megjelent: 661 alkalommal