Iza színházban járt - Azt meséld el, Pista! (Örkény Színház)
vasárnap, 15 november 2020 15:54

Azt meséld el, Pista! (Örkény Színház)

Értékelés:
(43 szavazat)

Mácsainak lenni….   

(Örkény Színház – Azt meséld el, Pista! – 2020. október 21-i előadás)

Mácsai Pál - az általam ismert - színházi élet azon szereplője, akit soha nem tudtam kategorizálni. Színházigazgató, rendező, színész, előadóművész, néha zenész, és mindemellett vagy mindezért közéleti ember, napi moralista, zoon politikon.
Nézőként szemlélem, nem testközelből. Innen kínos tévedését, botlását nem láttam. Ha szól - akár a színpadon, akár a közéletben - mértéktartón teszi, lazasággal álcázott eleganciával. Mindenre tudja a jó választ, meg azt is, hogy a színház világában mi a „current PC”, emberként és művészként egyaránt. Tudja azt is, mikor kell, és mikor nem lehet kompromisszumot kötni.
Irányítása alatt – szinte surranó pályán – kialakult egy elit csapat, művészszínház: az Örkény. Nem nagyüzem, családias kisvállalkozás. Kívülről botrányok, nyafogások, ajtócsapkodások nélkül, a konfliktusok családon belül maradnak vagy gentleman agreement-el elsimulnak.
A „Mácsainak lenni” jelenség látszólag igen könnyed. Rejtély, mi lehet ennek a tökéletes képnek az ára, ha van ára. Örkény István írásainak interpretálása adta az apropóját annak, hogy tisztuljon a kép. Az eredmény: ez a nézőtérről láthatatlan, és ez így helyes.


Nekem húsz év kellett ahhoz, hogy lássam Mácsai Pál Örkény-estjét. Így nem tudhatom milyen volt az alig 40-es Mácsai Örkény mögé bújva. Most egy – diszkréten - sármos, megbékélten kiábrándult, és cinikusan szellemes színész állt a színpadon, kicsit vagabund érzetet sugallva. Bő, sokat szolgált kordnadrág, kitaposott, minőségi bőrcipő, egy fél számmal mintha nagyobb zakó. A melegbarna több árnyalata. Ezen az esten ilyen volt Mácsai, így láttatta Örkényt.

Megvolt nekem az Örkény-életmű, a Macskajátéktól kezdve a Forgatókönyvig, szinte minden. De a privát életének alkotóelemei valahogy redukálódtak a gyógyszerészségére és a harmadik feleség, Radnóti Zsuzsa életműgondozására. Most egy izgalmasan unalmas – nem képzavar! - élet tárult fel előttem. Tudtam, hogy a sokat forgatott Tótékat újra kell olvasnom a munkaszolgálat emlékei miatt. És a Rózsakiállítást, az Egyperceseket, a Pistit, a kívülről tudott Macskajátékot, inkább Orbánnét a Tejcsarnokkal, Létával, az adjunktusék macskájával, Gizával és Egérkével.

Az írót nem halmozta el az élet, amit adott, azt gyorsan vissza is vette. Polgári jólétben telt gyerekkor, piaristáknál folytatott tanulmányok, két diploma, Nyugat-Európa megízlelése fiatalon. Hazatérve arccal a Don-kanyar felé: munkaszolgálat. Keserves nélkülözés, ami már korántsem egy párizsi kezdő író/diák éhenkórászsága volt. Túléli, de itthon már nem várja be első felesége, sőt, szenvedélye, az írás is hátérbe szorul. Újabb tíz évig a puszta lét a tét, íróként alaplángon ég egy második házasságban. Mégis megbünteti a történelmi kor, publikációs tilalom alatt állnak művei, amelyek még maga szerint sem kiválóak. A ’60-as évekre érkezik meg az áhított írói elismerés, és a magánéletben is révbe ér. Nézőpont kérdése, hogy ezek után nehéz-e ez az élet, hisz a többség csak áhítja a sikert, a világhírnevet, a végre civil boldogságot.

Mácsai Pál egyidős Örkény íróként való szárba szökkenésével, ami - a Macskajáték című kisregénye megjelenésének idejére - a ’60-as évek elejére esik. Polgári, egyben művészcsaládba nőtt fel. Azonnal felvételt nyert a főiskolára, ahová vágyott. Első szerződése a Nemzetibe szólt, itt Sík Ferenc rendezésében már főiskolásként Rómeót játszotta. Negyedik direktori ciklusának vághat neki. Az értékrend, amit otthonról hozhatott meghatározzák életét. Bár közszereplő, soha nem kezdték ki. Magánéletét nem mutogatja, és nem ad okot arra, hogy „érdekessé váljon”.  Vagyis neki is „izgalmasan unalmas” az élete. Ugyan zoon politikon, de ezt is rejtőzködő üzemmódban teszi, pedig a maga – dactól és éltől ugyancsak nem mentes - csendes módján szinte minden héten megnyilatkozik. Megfontoltan, született diplomataként, e tulajdonság minden jó-, és rossz oldalával.

Úgy hiszem, Mácsai színészként és emberként is szerencsés, hogy Bereményi Gézával 2001-ben összerakta ezt az „életdrámát” Örkény műveiből, amit az idők végeztéig – értsd: a nyugdíjas színészházból is – játszhat majd.

Örkény élettörténete – érthető mód – onnan indul, hogy a csecsemő írót felmutatják a szomszédságnak a gangon, és ott végződik, hogy a gyilkos kór szorításában, infarktus után még élnie kell addig, amíg utolsó műve utolsó lapjára rá nem kerül a vége felirat. Közben a ’30-as, ’40-es, ’50-es évek, a XX. század történései: katonaság, háború, zsidó lét, munkaszolgálat, a szocializmus alapjainak leverése, Rákosi-éra, Kádár-kor. Még a gulyáskommunizmusban is tíz évet kell várnai arra, hogy a Pisti, a vérzivatarban színpadra kerüljön. Latinovits – akinek a darabot írta - nem éri meg a bemutatót, maga és Várkonyi Zoltán, a darab rendezője is alig.  

Mácsainak szikár, fanyar játékstílusa, intellektuális „mesélési képessége” van. Mintha ő lenne a szórakozott fickó a szomszédból. Ismerjük, meg nem is, bírjuk is, meg nem is, figyelünk rá. Az utóbbi időkből csak is a kiábrándultság álarca mögé rejtett szerepeire emlékszem: Lőrinc barát, A hattyú Jácintja, Versinyin, Bernhardi professzor. Szükségszerűen kallódó tehetségek. Mindegy, hogy a reneszánsz (vagy nem) zavaros társadalmi viszonyai, a századforduló látszaterkölcsisége, a nemzetszocializmus hazugsága a téma. Lehetőséget adnak Mácsainak valamiféle morális állásfoglalásra. A ráosztott szerepek/hősök mögé bújva sohasem spórolta, spórolja meg a szellemi-érzelmi munkát, láthatjuk vívódásait, ahogy velünk, a nézőivel együtt (személyes) válaszokra lel.
    
A színész Örkény írásaiból - ezzel az esttel - referenciapontokat keresett magának az írói életműből. Nemcsak ő szerencsés ezáltal, de az író is szerencsés, mert egy karizmatikus művész naprakészen tartja életművét. Belegondolva, nagyon kéne egy Mácsai Pál Dérynek, Sarkadinak, Némethnek, Fejesnek, Sántának is, na meg Karinthy Ferencnek.

Azt meséld el, Pista! monodráma, így nemcsak Örkény sorai, de Mácsai színész léte is  reflektorfényben áll. Két férfi lélek a színpadon, egy testben. Az előadásmód abszolút profi, kontrollált, a hatás: impulzív, érzelmes, mégsem melodramatikus. Két művész, az író és a színész mintha egymásba csúszna. Úgy tűnik, nem tudni hol van Örkény vége, és hol kezdődik Mácsai, még ha Örkény élet történtét is hallgatjuk két órán át. De csak így tűnik. Mácsai Pál felsőfokon gyakorolja színészi hivatását, okosan – látszatra majdnem szenvtelenül –, emberként némiképpen kívül maradva. Róla keveset tudunk meg, fent marad az álarc. Inkább a megszemélyesített személlyé válik, eljátssza, hogy ő Örkény. Azt megtudjuk persze, hogy Mácsai Pál mit gondol Örkény életének egy-egy történéséről. Néha-néha mosolyogni való a kikandikáló magánvélemény.  

2020 sötét őszén azt lehetett észrevenni, hogy a színész gondolatai között ott motoszkál: alig pár év, és az író, akit, akivel játszom már halott. De ha fáradt is volt, tettre kész, jó messzire hessegette - éppen nekivágva egy újabb ötéves direktori vesszőfutásnak, ami egy világjárvány árnyékéban startol – annak a gondolatát, hogy majdnem kész a leltár.  

Valószínűleg ezért tud Mácsai a színház világában és azon kívül is eredményes és sikeres lenni. Mert nem adja át és ki magát 100 %-ban a színpadon (talán máshol sem). Van egy ajtaja, ami mindenki előtt zárva marad, ami a mögött van, az csak az övé. Figyel, tapasztal, koncentrál, szintetizál, befogad és elfogad, meghallgat és megért, művész énjének nem alkotórésze az attól való félelem, hogy „ebbe más is belehalt már”. Tudja, ez is egy szakma, amit meg kellett tanulni. Talán ilyen egy tökéletes színész.  

Annak a megfejtéséhez, hogy mibe kerül „Mácsainak lenni” nem jutottam közelebb. Továbbra is figyelek a nézőtérről. Lehet azért, mert ez nem is tartozik egy nézőre, hogy egy művészember tökéletessége látszatának mi az ára. Láthatatlan és misztikus. Nem mondom, hogy emiatt csalódott lettem volna, mert az est 2020 októberében különös színekkel bírt. Sziget volt a szárazföldön. A jelmez meleg színei, Mácsai megnyugtatóan ismerős, nyugodt hangja, egy (két?) küzdelmes, de sikeres élet története azt üzente: a befektetett munkának, a töretlen hitnek önmagunkban, utunkban mindig van outputja. Jó, ha valaminek lángja is van és nemcsak füstje.     

(Fotó: Örkény Színház honlapjáról)

Megjelent: 461 alkalommal