A társművészeti „körítés” ütős. A színpadtér attraktív kihasználása a díszlettervező, Minorics Krisztián átgondolt munkája. Az „unalmas szürke”, kocka térben rendhagyó, mégis letisztult térelemek, a középpontban egy hullámzó felszínű, mintha viharos tó-és/vagy lélekfelszínt ábrázoló dobogóval, amely majd minden történés alappillére a koreográfiában. Az elaődása alatt a színpad hátsó falán Bánki Ákos festőművész izgalmas, színesen motiváló, gondolatébresztő-és társító filmes perfomance-a fut, Fekete Mátyás vezénylete alatt. Pető József érzékeny szép világítása, lágy fényei talán az évad egyik legszebb érzetű előadásává teszik a Feledi Project Sirályát. Bati Nikoletta jelmezei mesebeliek, egyszerre elemeltek és modernek; a meghökkentés, a tradíció és a vizuális szabadság szintézisében gyönyörködtetnek. Mester Dávid és Farkas Bence elektronikus számai-zenéi „tudják” a figurateremtés csínját-bínját, legjobb példa erre az Arkagyinát kísérő, egyben karakterét dimenzionáló Millió rózsaszál-Pugacsova parafrázisa.
Arkagyina (Nyeste Adrienne) az előadás abszolút asszony-ura, sóhajtozunk már egy ideje a prózai Sirályokon, hogy Arkagyinát nekünk végre – hát most megkaptuk. Ellentmondást nem tűrő egó, elnézés és ellágyulás nélküli nagybetűs akarat ez a nő, Trigorinja (Nagy Csaba Mátyás) nem egyenrangú, de épp úgy él benne a győztesek vadászösztöne - amit, akit akar, megszerzi. Ezen a nyáron/őszön épp Kaiser Fruzsina Nyináját cserkészi be, azt a lányt, aki a legtöbb emóciót, tétet adja az ötösnek. Jenei Lilla Másája a mozdulatlan neurózistól a robbanékony odaadásig mindent tud, felejthetetlen jelenség. Julien Klopfenstein Trepljovját kezdettől áldozatnak láttuk, szubtilis, lírai finomságú tánca a szív fenyegetettségét mutatta nekünk.
A mellékkarakterek kisebb súllyal vannak jelen: Szorin (Kalmár Attila), Dorn doktor (Takács Lacek) és Samrajev (Keresztes Patrik) történetbéli szerepe redukálódik. Mindhárom táncos – ennek tudatában – fegyelmezetten hajtja végre feladatát, alázattal támogatja az előadást. Polina szerepében Guzmics Petra és Gyugos Dominik Medvegyenkóként elcsíp magának pár percnyi sűrű figyelmet. Mozgásuk, testbeszédük, arcjátékuk – erősen támogatja őket ebben jelmezük – pontosan mutatja a két reménytelen, mindig vesztes szerelmest. Guzmics a már hervadó, „másodiksoros” asszonyt, Gyugos, az élet által lúzerségre ítélt tanító karakterét. Táncuk érzékelteti a kétségbeesett vágyódást, és azt is, számukra nincs remény, de a kudarc biztos tudatában is küzdeniük kell. Nekik ezt a lapot dobta a sors.
Mondhatnánk, Feledi János koreográfus-rendezőnek most könnyű dolga volt, hiszen Csehov megírta ezt a történetet igen rendesen. Igen ám, de dráma nélküli drámát előadni szavak nélkül, csak mozdulatokkal, némán, és mégis érzékletesen mutatva a lelkekben dúló vihart: kihívás. Hála Istennek erős víziója van a darabról, s ahogy az elmúlt évek során munkáiban láthattuk, szláv lelke zsigerből képes mindenben meglátni a görög sorstragédiát. Átfutatta, szintetizálta magán a történetet, és pontosan kiválasztotta azt a főszálat, ami őt Csehov darabjából most megmozgatta, izgatta: a női vonalat, az asszonyi szenvedélyt és kötődést.
Három lány-asszony, három sors, három élettragédia. Nem véletlen, hogy hármójukat engedte megszólalni is a rendező, pár árulkodó mondat erejéig. Arkagyina-Mása-Nyina Feledinél olyanok, akár a mondabéli skorpió, tudják, hogy rossz úton járnak, de nem képesek mégsem lelépni róla, akkor sem, ha maguk is belepusztulnak. Ugyan Arkagyina megtestesült hübriszként vonul végig a színen, de ég felé törő tekintetében ott a pirreuszi győzelem tudata is, ő maga a „vérvörös takaró tavaszi út porán”. Mása korabölcs, erős, mintha a Moirák egyike lenne, kezében a sorsfonal, amit képes is gombolyítani, de mégis mindig hagyja azt összegubancolódni. Nyina, akár Pandóra, érzi, tudja, hogy nem szabad, mégis „kinyitja a szelencét”, fájdalmat és halált hozva ezzel.
Igazi nagy truváj Nyina és Kosztya szerelmének kifejezésére a színpad több száz origami papírsirállyal való elborítása, ahogy a kis papírsirályok táncsorokba való beépítése. Líraian szép jelenet a reménytelen szerelmesek kozmikus elkeseredettsége megmutatásaként. Feledi koreográfiájának mozgássorai invenciózusak, és következetesen összetartanak, erősen építve a klasszikus és kortárs balett elemeire is. A táncsorokban most bőven felfedeztük az allongé kartartást, az attitűde pózokat, ahogy a nagyon-nagyon látványos, de inkább modern és meghökkentő emeléseket.
Felkavaró táncszínházi estet láttunk, de ami a legfontosabb katarzissal jöttünk ki, hála Csehov darabja egy egyedi, Feledi János rendező-koreográfus szemével látott, és lelkén átszűrt olvasatának.
(Fotó: Toldy Gábor)