Iza színházban járt - ifj. Johann Strauss: A cigánybáró (Erkel Színház)
vasárnap, 27 február 2022 16:21

ifj. Johann Strauss: A cigánybáró (Erkel Színház)

Értékelés:
(49 szavazat)

„Szív és ész … mindig célhoz ér”   

(Erkel Színház – a szöveget Jókai Mór 'A cigánybáró' című kisregénye alapján írta: Ignaz Schnitzer/ifj. Johann Strauss: A cigánybáró - 2022. február 25-i előadás)

Megkockáztatom, hogy bár egészen más, sokkal lassúbb folyású, klasszikusabb előadás ez, mégis ilyen virgonc zenés rendezést csak a Komische Oper Berlin társulatától láttam, Barrie Kosky keze munkájaként. Isten éltesse a 90 éves rendezőt, Szinetár Miklóst, de ultra gáz a magyar operajátszásra nézve, hogy ő a legfrissebb, egyben legpragmatikusabb rendezőjük még mindig. (Ha öt éve is volt A cigánybáró bemutatója, amit  a pandémia miatt alig játszottak.) Kevés dologgal maradt adós ez a produkció, amit egy Strauss nagyoperettől vártam. Azt a tényt, hogy adott az énekesi gárda, akivel dolgozni lehet Szinetár kreativitása sem tudta lebirkózni, de derekasan küzdött!      

Horesnyi Balázs grandiózus díszlete azonnal visszarepít a Monarchia világába, beesünk egy vurstliba. A színpadot egy hatalmas ringlispíl uralja, olyan, amilyen gyerekkorunkban a Vidámpark bejáratánál balra állt, óarany borítású, zenélő, villogó, hatalmas falovakkal. Körfogón áll, így a lovak körpályáját használva „cserélődik” a helyszíneket a három rész során. Ott volt minden: a Barinkay mocsár-uradalom, a cigány-tábor, a toborzás, a Zsupán-ház, a török mecsetek, a Burg. Pilinyi Márta jelmeztervező mindenkinek önálló arculatú, pazar kivitelű, XVIII. századi érzetű jelmezt adott. Egy harmincfős énekkar minden tagjának karaktert adni nem kis fegyvertény.  

Dargay Attila rendezte Szaffi című rajzfilmből a sztori mindenkinek megvan, bár egy-két ott igen hangsúlyos rész kimarad: a medvetáncoltatás, a Szaffi-macska csere, a levélelfogás. A szövegkönyvet Szinetár Miklós átdolgozta. Így most látjuk-halljuk Mária Teréziát – emeleti páholyban – előadva a „pozsonyi jelenetet”, ahogy segítséget kér a magyar rendektől koronája megmentéséhez. Megdúsította a zenét is ifj. Strauss más műveivel, így a Frühlingsstimmen-nel, a Kék Duna keringő átiratával. És jó érzékkel bekerültek részletek az eredeti Jókai szövegből, sőt, a közönség kap egy igen hasznos bevezető vetítést a XVIII. század Monarchiája legfontosabb földrajzi, etnikai, társadalmi adatairól. Ahogy a mából is bekerült egy-egy poén, a trafik-mutyiról, a kaszinó business-ről, mintha lenne egy kis NER-lovagként hogyan gazdagodhatunk vonal is. Nem heccelési, odamondási céllal, inkább a darab szürreális volta erősítésére. Ízléssel beillesztették ezen az estén – lévén nem csak a színpadon, de a való életben is háború – az orosz-ukrán konfliktust. Az előadás alatt a vurstli világából kijózanodtunk pár percre, milyen jó nekünk, hogy itt ülünk az Erkelben, s nem egy kijevi metrómegállóban félünk.

Szinetár abból főzhetett, ami az Operában/Erkelben van. Pénz biztos, mert ennek az egy produkciónak a díszlet-és jelmeztára árából két pinceszínház is egy egész évadot kihozna. Nem vetem a szemükre, ehhez a műfajhoz ez kell, és most egészen kiválóan hasznosult. A zenei megvalósítás és az énekesi-színészi formátum az, ami hullámzó, az énekesek inkább előadnak, karaktert illusztrálnak, mintsem igazán játszanának. A darab operett, így annak jegyeit nemcsak a külsőségekben, a színpadra vitelben kell megmutatni. Hiába Szinetár sok ötlete, gegje, ha nem tudnak a szereplők élni vele, mert inkább küszködnek az ének közbeni érthető szövegmondással (talán nem véletlen az angol nyelvű felirat alatt ott a magyar szöveg), a prózával és a könnyednek és játékosnak tűnő - ám valójában nehéz - énektechnikával.

Üdítő kivétel Hábetler András a keretjátékot adó Kikiáltó szerepében, aki persze most nem énekel, prózista. Viszi a vállán és eladja a produkciót, az este legjobbja, akár egy Liliom, úgy áll a színpadon. Van benne bohémság, vagabundság, némi sárm, és főleg előadói könnyedség, abszolút azonosul a szerepével. Hatásos a Nemzeti Színház színésznője, Szűcs Nelli cameoja. A harmadik részben áll színpadon, és amit általában gondolunk Mária Teréziáról azt meg is mutatja szerepében. A művészetek, a lovak, a huszárok „szeretetét”, a néha könnyeden felelőtlen és szívvezérelt, de ha kell eszes, erőskezű császárnőt. Veszi az operett akadályát, mert önrefleketív és ugyan ízléssel, de vaskosan humoros lenni.

Czipraként Fodor Bernadett kiemelkedik erős-szép énekhangjával, ha néha a felső hangoknál - nem a magassággal – az operett énektechnikájával küzd is. Ő az, aki ad némi operettes játékot, van a színpadi jelenlétében komikum. És elmondható ez Rőser Orsolya Hajnalka Arzéna alakításáról is, hangban, játékban egyaránt.  
   
Viszont Boncsér Gergely Barinkay karakterének nem tud formátumot adni, a belépője nem robban, akkor lesz csak érzelemdús a közismert dallam, amikor beszáll mellé az énekkar. Hosszú fekete hullámos parókájában leginkább csak hatáskeltőn masírozik a színpadon. Szaffi szerepében Horti Lilla is illúziókeltő látvány, ám ő sem adja vissza a szerelmes lányt, talán nehéz lehet váltakozva a közép és magas regiszterben egyaránt jól énekelni. Régen láttam operaszínpadon azt, amit ezen az estén, Boncsér partnernője fejét két oldalt gyöngéden megfogva kifordította a nézőtér irányába a „Ki esketett” duett közben, hogy oda énekeljen, megölve ezzel a minimális illúziót is, hogy egy valós szerelmespárt látunk a színpadon. Amúgy abszolút jellemező a szereplőkre, hogy interaktivitásban kezdenek ugyan egy-egy jelenetet, de már közép tájt kifordulnak a nézőtér irányába énekelni, nem tudnak benne maradni a szituációban.      

Zsupán szerepében Szvétek László játékkal remekül adja az újgazdag disznókereskedőt, igazán jópofa, de nincs meg a hangjában Melis György vagy Gregor József játékos melegsége. A kisebb szerepekben Carnero gróf (Bátki Fazekas Zoltán), Mirabella (Farkasréti Mária), Ottokár (Ujvári Gergely) és Homonnay Péter lovag (Biri Gergely) tisztességgel helyt állnak. Héja Domonkos pálcája nekem néha lassú volt, sokkal több a dinamika Strauss zenéjében. Ellenben a harmincfős énekkar előtt le a kalappal. Először is pazarul szólnak, számos esetben „feljavítva” a szólista produkcióját, másodszor sokan közülük olyan show-t adnak közben, ami jobb a szólóknál, pár tag végig játékban, abszolút a kitalált karakterében létezik a színpadon.

Egyetlen dolog bosszantott fel, de az nagyon. Éppen az első Orbán-komány által 2000-ben bevezetett: A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján sikeredett megnézni a darabot. Teljes pánikba estem, hogy hova jöttem, amikor a nyitány helyett előbb valami Strauss idegen zene csendült fel, a napra emlékeztető felirattal, és egy színváltós tv-monitor kivetítéssel. Feltétlen muszáj volt ezzel Strausst „megtisztelni”?     

Mindent összevetve, ez egy remek este volt, informatív, elegáns és szórakoztató. Volt üzenete, Szinetár finoman ugyan, de képes volt a színpadon látott lüktető vurstli alatti réteget is megmutatni. Az etnikumok közötti feszültségekkel, a hatalom körüli mutyikkal, a kisember mindenkori kiszolgáltatottságával. Szív és ész nála abszolút célba ért. Én magam először láttam színpadon A cigánybárót, és mindenkinek egy ilyen találkozót kívánok Strauss operettjével.

(Fotó: Erkel Színház)

Megjelent: 833 alkalommal