Iza színházban járt - Winterreise (Örkény Színház)
szombat, 26 február 2022 14:24

Winterreise (Örkény Színház)

Értékelés:
(48 szavazat)

Összecsendül két doboz sör

(Örkény Színház – Winterreise - zenés monológ Franz Schubert dalciklusa és Wilhelm Müller versei alapján - 2022.február 24.)

Milyen az már, amikor a nézőtérről Pogány Judit huhog a meghajló színésznek? Borsi-Balogh Máté tudja erre a választ, hisz megélte ezen az estén. És szerintem azt is tudja, hogy a tetszésnyilvánítás nem „kollegiális szerelmen”, hanem a teljesítményen alapult. És nemcsak neki, hanem Kákonyi Árpádnak, Tarnóczi Jakabnak, Murányi Mártának, Devich Botondnak és Baranyai Illésnek is szólt. Ő állt a színpadon, ő örülhetett neki. Számomra az Örkény Színházban ez volt az évad első olyan bemutatója, amire azt mondhatom: That’s all folks!, ezt szeretném itt látni. Találkozott tartalom és forma. Füstgép, diszkógömb, stroboszkóp, légtornászok, forrónadrágos táncoslányok nélkül is bénító hatású az előadás, ami egyben motivált is.
  

Tartózkodtam elsietni, hogy azonnal megnézzem októberben, hisz a szerényen „Le miracle Fischer-Dieskau” néven ismert német operaénekes felvételén át ismertem meg anno a darabot, aki Elisabeth Schwarzkopf szerint „született isten” volt. Ha ez nem lett volna elég, a Proton Színház, Mundruczó Kornél és Szemenyei János úgy 6-7 éve kiállított egy olyan „világaktuál” produkciót - a migrációra felfűzve üzenetét -, amit még mindig nem felejtettem.

Az Örkény Színház erre bevállalta ezt a Stúdiójában, egy huszonéves fiatalemberrel, aki ugyan toronymagasan a társulat felett énekel, de mégis egy prózai művészszínházban. Persze belegondoltam abba is, hogy ezt a dalművet fiatalemberek írták, akik nemhogy középkorúvá nem értek, de még a krisztusi kort sem érték meg. Így könnyen lehet, hogy az Y-generáció valóban jobban átérzi a szöveget és zenét akkor is, ha azok a keserűségről, reménytelenségről, még a szerelemben és a tavaszban is bujkáló halálvágyról szólnak.  

Devich Botond színpadtérnek épített egy csinos kis hófehérfalú dobozt, akár egy virtuális iglut a világ sarki hidege ellen. Benne egy hűtőszekrény (csakis dobozos italokkal, ételekkel), egy banános doboznyi személyes cucc, egy lámpa, két matrac, egy hurkapárna. A lakó egy zoknis-melegítős, hol vicces, hol unatkozó fiatalember, akinek két külső ingerei egy holló az ablakpárkányon, és a hűtőszekrényből rendre fel-felcsendülő ismeretlen zene, ami kizökkenti teljes elzártságából. És a fények, a villódzó neoncsövek, a hirtelen jött sötétség, a csöppnyi ablakon betörő hajnalhasadás, a lezuhanó szürkület.  

Borsi-Balogh Máté 28 éves – két év pandémia mínusszal – még pályakezdő színész. Kishitű nézőként tartottam tőle, hogy majd nem süvít bele a székbe. Aztán de. Megbirkózik a dalciklussal mind hangterjedelemben, mind a szöveg és zene érzelmi hullámvasútjában. Eredeti nyelven szólnak a dalok, ami egy plusz próbatétel lehet a színésznek, de itt is pipa. Érzékenyen vált a hideg és meleg, vagyis a drámai és lírai helyzetek, gondolatok között. Képes a hangulatok fokozására, újabb és újabb árnyalattal gazdagítva a játékát, nem válik egysíkúvá az előadása. Beszél a tekintete, a szöveg rétegeire villog, komorodik szempárja. Nincs nagy tere ehhez, talán húsz négyzetméter, és annak minden centiméterét belakja vízszintesen és függőlegesen is. Hol poénos, hol nézni is fáj, amint színpadi helyzetváltoztatásait a szöveg vezeti. Borsi-Balogh nem egy nyiszlett utcakölyök forma, elképesztő, ahogy egy yogi hajlékonyságával tekeri, csavarja tagjait vagy G.I. Joe-ként vetődik, miközben Schubertet interpretál. Mert állva, ülve, fekve – ha nem is végig azonos szinten – de piszok jól énekel, és a nézőtérről is pontosan hallható, ahogy a teljes vokális tudásával beleáll minden dalba. Színházban vagyunk, nem koncertteremben, mégis elfelejtődik az este végére, hogy zenés szakon végzett színészt láttunk. A produkció pódiumón is megállná a helyét.
 
Ehhez az outputhoz nagy csapatmunka kellett. Talán Murányi Márta énektanárként tudna erről mesélni.

Tarnóczi Jakab rendező egyidős a színésszel, vélhetően hasonlóan látják a világot, s úgy érzik a verseket-dalokat, ahogy azt a két, szintén hasonló korú szerző, Müller és Schubert értette, érezte úgy 200 éve. Tarnóczi nagy szabadságot is adott a színészének, sok-sok apró geggel, finom utalással segítve játékát, hogy 100 percen át fenntartsa a színház izgalmát. A közönségnek meg reményt az este végén, egy üzenetet.

A főhős nem bírván tovább, letépi hűtője hátsó falát, mert ismerni akarja végre, a már-már  őt megőrjítő zene forrását. Mint egy téli álomból ébredő jegesmedve a barlang elzárt odvából, úgy préseli át magát a lyukon, ahol egy pingvin cimbi várja, ő a „zene”. Két – magányban szétfeküdt - Adidas melegítős „kocka”, egy nagy és egy kicsi, akik végre összeállhatnak egy társasjátékra. Ehhez persze kell egy megbízható kapcsolatfelvételi csatorna, ami most a hűtőszekrényben álló két dobozos sör. A „kis kocka” Kákonyi Árpád zenei vezető, aki 100 percen át - a fal mögül - hűséges, láthatatlan társként kíséri zongorán a színészt, abszolút rezonálva annak minden hangjára.

Érhető, hogy még a pályája zenitjén álló, az előadást néző Pogány Judit is úgy érezte, itt bizony most huhogni kell.

(Fotó: Horváth Judit)

Megjelent: 815 alkalommal