Varsányi Anna darabja belesimul a Pécsi Harmadik Színház elmúlt években összeállt repertoárjába: a 21. század diszfunkcionális családmodellje. Kezdték a sort Schwajda György A szent család című tragikomédiájával, ezt követte Spiró György Csirkefej című tragédiája újragondolása, és ehhez érkezett az új bemutató, egy kortárs színházi alkotó, Varsányi Anna műve. A családon belüli generációs ellentéteket feldolgozó dráma, méghozzá komédia formájában, így szerencsés végkifejlettel.
A felszínén könnyed vígjátéknak tűnik, akár Camoletti nálunk is agyonjátszott Boeing, Boeing-je. Ám alapja, a család nőtagjai életének akaratuk ellenére is sorsszerű egybefonódása. Egyrészt Ulickaja Médea és gyermekei című regényének hangulatára, másrészt a cseh-filmparódia, a Nap, széna, eper asszonyai, Veronika, Helena és a Nagymama földhöz ragadottságára emlékeztettek, ahogy egymás idegeire mennek. Mert a komikus elemek rendezői felnagyításától, az ironikus, itt-ott már abszurd színrevitelétől függetlenül, az előadásban ott van egy görög sorstragédia körvonala is. Leginkább azért, mert Vincze János alaposan lelassította az első 40 percet, és végig ügyelt rá, hogy a monológoknak és a párbeszédeknek is - ahol ezt a szöveg engedi - legyen „csendje”, ne takarja ki a mulatságos felszíni párbeszéd a karakterekben megbúvó embert. Szépek jelentbeállításai, ahogy a színpad közepét elfoglaló kanapé két szélén ülő szereplő párbeszédét két parallel folyó monológgá rendezi, majd amikor az előadás végére anyák és lányaik képessé válnak a valós párbeszédre, a kanapé közepén végre összejönnek egy meghit nassolásra.
Varsányi Anna írói kézjegyét tavaly ismertem meg a Budaörsi Latinovits Színház Az eprésző kislány című produkciója révén, emlékezetes antré volt. Most nemcsak szerző, de az előadás látványtervezője is. Ügyesen használta Hollywood idei filmes őrületét, a színpad egy pasztell rózsaszín bonbonos doboz, Barbie-land. Nincsenek ajtók és ablakok, a tükrök, képek helyét pasztellzöld és szürke nonfiguratív formák jelzik, a rózsaszín szőnyegpadlón halványszürke ülőgarnitúra. Parodisztikus, mert úgy nézzük az előadást, mint a Barbie-filmet, hisszük is meg nem is. Szerzőként kívül-belül ismeri szereplőit, így pontosan „ruházta” fel őket. A nagymama nylonzokniban és harsány otthonkában, a lánya egy szép hervadású, elegáns Barbie, az unokája Wednesday az Adams-familyből, tulajdonképpen egy galád család. Az egyetlen férfi a darabban egy hímringyó, fekete boxer alsóban és szakadt skinny jeansben, akinek ingét a felső teste színes tetkói pótolják.
A darab pontosan követi a drámai szerkezetet klasszikus mintáját, van expozíció, kibontakozó bonyodalom, és amikor a családi konfliktus eléri a tetőpontot gondoskodik a szerző a megoldásról is. A szereplőket egy adott élethelyzetben ismerjük meg, egy szálon fut a történet, és egy helyen, egy időben játszódik a cselekmény, ha nem is 24 órán belül.
A család központi figurája Teri, aki vélhetően jónevű védőügyvéd, és kiváló anyagi körülmények között él, mára ez élete sikerének fokmérője. Túl van három házasságon, és sem anyjával, sem a lányával nem találja a hangot. A hajdani Barbie-babának nyakán a teher, 50-es lett és túlsúlyos, vagyis a férfiak számára megszűnt láthatónak lenni, munka után magányosak az estéi, és rátelepedett a kapuzárási pánik, amit úgy old fel, hogy álomba issza magát. Testi vágyai még lennének, és miután megteheti, nem bíbelődik egy kapcsolttal, vesz magának egy talján beütésű csődört, aki derék alatt teljesít is, de partnerré nem tud válni, szóval Teri nemcsak önsajnálata miatt, de a szellemi nihil miatt is iszik. A szerepben Dévényi Ildikó, dús nőieséggel, hihető vágyakkal, ésszel és csípős nyelvvel, kétségbeesett magányossággal. Neki kell mozgatnia a szálakat, menekülnie anyja elől, kapaszkodni - a munka és a férfiak miatt - elhanyagolt lányába, és női sovinisztaként „használni” pénzért vett szeretőjét, ha szexre van kedve. Játéka révén hihető Teri darabbéli váltása, hogy végleg megcsömörlött eddigi élete dualista értékrendjétől: anyagi jólét és érzelmi üresség. Végre egy szeretett lány, egy szerető anya, és ha ez lehet csak boldogsága útja egyedülálló családfenntartóvá akar válni. Hamarosan unokája születik, új szerepre válthat, a jó karban lévő nagymamáéra.
Nagy kihívás lehetett Milán szerepét kiosztani, találni egy harmincas férfiszínészt, aki egyrészt nyaktól derékig tetovált, másrészt bokától nyakig kigyúrt, és nem fél, sőt képes alsóban színpadra állni. Fischer Norbert ezt mind kimaxolja. Szinte végig félmeztelenül áll a színpadon kigombolt nadrágban, akár a Szépség és a szörnyeteg pökhendi Gaston-ja. Öniróniával mozog, énekel, szelfizik, és imádja kockahasát a képzeletbeli tükörben. Kezében a szintén képzeletbeli mikrofonnal, Cher Beleive-jét és Tom Jones Szexbomb-ját is lemozogja, külön attrakció, hogy énekes-zenészként eljátssza, ahogy pocsékul énekel. Fischer teremtette fickó annyira primitív és piti az élet minden terén, hogy az már szinte imponálhat egy nőnek.
Teri lánya, Emma szerepében Farkas B. Szabina, aki Vincze kiváló felfedezői-rendezői szemének újabb kiemeltje, a Janus Egyetemi Színpad aktív tagja. Emma talpig, már-már emo-san feketében, a Jóbarátok Phoebe-je fekete hajjal, énjének egyik alkotója a zaklatott érzelmű gyerekkor, anyahiány, apakomplexus, míg a másik komponense a magányos gyerek gazdag intellektusa, mára már genetikát kutató biológus. Ráadásul egyéjszakás kalandjából gyermeket vár, s ha ez még nem lenne elég, a születendő gyermek apja már halott. Nagyanyjától kapta meg azt a szeretet és törődést, amit anyjától akart egész életében. Mielőtt maga is anya lesz, szeretné ha végre neki is lenne egy anyja. Korabölcs fiatal nő, egy öregasszony élettapasztalatával. Emmának nincs sok szövege, inkább csak riposztjai, és persze nem tervezett terhességével ő robbantja a bombát családon belül. Farkas B. Szabina jelenléttel bír a színpadon, ami az előadásban, a szereplők egymáshoz való viszonyának leképzésében kulcsfontoságú.
A truváj „Magdi anyus”, Fodor Zsóka színre léptetése a Nagymama szerepében. Magam a Pécsi Harmadikban döbbent csendet már sokszor megéltem, de egy-egy szereplő első bejövetelekor nyíltszíni tapsot még sohasem. A közönség operettprimadonnaként fogadja a színésznőt. (Hiába, Fodor Zsóka – az idősebb korosztálynál - dobogós a sorozatsztárok között, Csűrös Karola és Esztergályos Cecília mellet.) Magam is láttam már Fodort a Macskajáték Gizájaként, és közel hatévtizedes pályafutása alatt Shakespeare-től Dürrenmattig sok klasszikus szerep van mögötte. Most bizonyítja is, hogy vérbeli színésznő, egy igazi rendező keze alatt nem enged a könnyű siker csábításának, nem markíroz vagy csak illusztrál, és nem dob be felszínes megoldásokat. Halálosan komolyan veszi a nylonzoknis nagymama szerepet, és megmutatja, hogy ez az asszony Teri lányát miért nem tudta jól szeretni (mert szereti), és Emma unokáját miért tudja feltétel nélkül imádni. Persze a szerep bővelkedik ziccerekben, egy látens hívő falusi papba való látens szerelmének nevetségessége, a technikát nem értő műszaki analfabetizmus, nyolcvanas nőként vágyakozás egy fiatal férfi teste után. A darabban közeli ismeretségbe kerül Milán - legény-és leánybúcsúztatókon a szex mellé árult - füves-extazis pitéjével, és itt engedett is Vincze egy dalbetét-töredék erejéig, Fodor Zsóka énekelhet pár taktust. Szemmel láthatóan jól érzi magát a szerepben, és - vélhetően az erős rendezői akaratnak és kéznek - hátat fordít „Magdi anyus”-nak, komikai vénáját éppen csak megcsillantva, színésznői képességeire támaszkodva játszik, így kihozva a Nagymamát egy túlzásoktól mentes, hús-vér figurává.
Tény, nem hittem, hogy Vincze Jánostól – az Örkény és Spiró specialistától - ilyen típusú előadást látok majd. Igaz, ő az abszurd és a groteszk mestere is, és tudja, a lényeg még a bulvárban is az, hogy hol húzza meg a határt. A bemutatóval - logikájában - folytatta a Pécsi Harmadik elmúlt években megkezdett műsorpolitikájának építését. Az újdonság mondanivalójában, hogy ez a diszfunkcionális család - A szent család és a Csirkefej szereplőivel ellentétben - még talpra állhat. Megcsinálták ugyan a családon belüli szakítópróbát, de inkább maradnak egy család. Ha kergetné az előadás ritmusát, kommerszet látnánk, de így, hogy behúzza a kéziféket, és tejszínhabként adagolja hozzá Fodor Zsóka személyét övező tévésmúltat, egy mélységgel is bíró komédiát láthatunk. Hála annak is, hogy képes színészeit rábírni az understatement-re, a szereplők ugyan keveset mondanak, de annál többet sejtetnek a figuráikról. (Éppen ezért nem kell csodálkozni, ha máshol ez „csak” vígjáték, amin röhögni kell.)
A rendező a kortárs dráma egyik hazai fellegvárából fityiszt mutat Pécs város kultúrpolitikája már soha le nem mosható szégyenére, látjátok, így kell ezt, ez is menne nekem művészileg, ha akarnám. Persze nem szeretném, ha ez az Einstein-i nyelvnyújtás lenne itt az utolsó produkció. Poénnak remek, és a lélekben egyre gyötörtebb és egyre soványabb pénztárcájú közönség hálásan élvezi is, hogy minőségi színházat lát, amin szabad jókat derülnie is.
Fotó: a Pécsi Harmadik Színház szórólapja
