A szerzőpáros Horváth Péterrel közösen írt korábbi vígszínházi musicalja, A padlás valószínűleg a magyar színháztörténet egyik előadásrekordere ezres előadásszámával, és azzal, hogy évtizedek óta - megszakítás nélkül - repertoáron van. Ráadásul nem hozott szégyent a színházművészetre, nem vált szórakoztatóipari termékké. A korábbi mesemusical is kényes időben született, a rendszerváltás előtt, és valahogy most is hasonló bizonytalanságban élünk, sokan érezzük magunkat vacakul a bőrünkben. Az elhúzódó, ismétlődő válságok életünket betegítik, és erősen vágyunk arra, hogy legalább képzeletben elrejtőzhessünk valami idillbe, ha kis időre is, de találjunk egy menedéket, és kapjunk némi reményt, hogy életünk majd pont úgy megoldóik, ahogy a mesékben.
Presser Gábor és alkotótársai nem fedeztek fel semmi újat, darabjuknak mesei valósága van, gyermeki értelemmel is követhető, a zenéje fülbe-és szívbemászó. Sztevanovity Dusán szövegei nem bonyolult költői képekből állnak, éppen sejlik csak a felnőtteknek beszúrt áttételes jelentéstartalom. Mondhatnám, hogy Presser zenéje sem tartogat meglepetéseket, saját életművét „menti be". És éppen ettől csodálatos, ez az invenció, hogy otthon vagyunk benne, minden ismerős, meghitt, a legjobb szó: belekuckózhatunk. A kicsik mesét látnak, a felnőttek pedig lélekben újra gondtalan gyerekké válhatnak, akiknek nagyi meséli éppen a Pinokkiót.
Méghozzá Carlo Collodi 1881-ben írt eredeti meseregényét, amelyben a Dzsepettó által kifaragott és életre kelt fabábú első dolga megrúgni az apját. Amelyben Pinokkió azonnal hazugságok özönébe kezd, elszökik (kifaragó)apjától, hogy azt bebörtönözzék. A világ dolgaiban tapazstalatéan fabábú egy sor kalandba keveredik, iskola helyett bábszínházba megy, rablók kezére kerül, mert egy rókából és egy macskából álló páros rendre átveri, felfalja egy cetcápa, szamárrá változik, amire végül megérti, hogy miért kell tanulnia és szeretnie. Persze a hangsúlyok máshol vannak, nincs Játékország, csak hallunk róla, jelentős teret kap a bábszínház – a felnőttek kihallhatják a színház mára sokszor pénzorientált és illúziók nélküli világára szóló utalást -, de kihagyták, hogy Pinokkió leüti egy kalapáccsal Tücsök Tihamért. Kicsit sötét, realisztikus mese került színpadra, amelyben Pinokkió lassan, de rájön, hogy szereti apukáját.
Az igazi invenció Keresztes Tamás megelevenedett gondolatai és érzései a (mese)lényekről, akik a rendezői és szcenikai ötletek, káprázatos, látszólag filléres látványvilága révén valóságos alakokká válnak. Pedig dehogy filléres, de Keresztes képes a grandiózust pofon egyszerűnek, természetesnek láttatni, maga is részt vett a színpadi látvány létrejöttében, Auer Alexandrával közösen jegyzik azt. Minden van a színpadon, a kellékesek, bútorosok és színészek által együtt mozgatott hatalmas selyemleplek, vetített képek és fényhatások segítségével: marionettszínház, bálna gyomra, sűrű erdő, hóvihar, börtöncella, országúti kaland, tengeri utazás. Giliga Ilka jelmezei szenzációsak, megadják a karakterek lényegét. Mozgatható rókafarok, a Batman 2. Pingvinje bábszínház tulajdonos képében, világító csápú tücsök, zsákállatka Kanóc, Willy Wonka-szerű Kocsis, a commedia dell'arte majd minden szereplője Brighella, Arlecchino, Pulcinella és társaik. (Azt azért jegyezzük meg, hogy Keresztes Tamás jó tíz évvel ezelőtt maga is játszotta a Katonában a fabábú szerepét, Ascher Tamás irányítása alatt, így korántsem sem légből kapott ötlet, hogy most maga rendezze azt.)
A címszerepben Dino Benjamin, aki számos remekül megoldott kis karakterszerep után megkapta azt a szerepet, amivel a nevéhez arcot is párosít majd a közönség, akár osztályfőnökének, Hegedűs D. Gézának Presser korábbi vígszínházi műveiben, a Harmincéves vagyok-ban és a Jó estét nyár, jó estét szerelem-ben. Nem szeretnék közhelyes lenni, de kiáltott utána a szerep. Kedves, csökönyös fiúcska, akit szeretni kell kajlasága miatt, és oktondisága ellenére is. Amikor és ahogy kiejti a színpadon: „Apukám”, abban benne van Pinokkió megelevenedett naiv gyermeki lelke. A zsémbes, már lassú járású és aranyszívű öregapó Dzsepettó szerepében Borbiczki Ferenc szintén telitalálat, ahogy felfedezi a kezdő szülők megpróbáltatását, és bejárja a szülővé válás útját. Párosuk közti kapocs a Tücsök. A szerepben Majsai-Nyilas Tünde egy kis Puck, aki ugrál térben és időben, a pici test maga is dacos lélekkel bír, de született tanár, nem bír lemondani tanítványáról, főleg csalódást okozni Dzsepettónak.
Az előadás két szürreális figurája a Róka és a Macska párosa, Hegyi Barbara és Seress Zoltán. A két színész láthatóan élvezi a két sunyi gengszter megformálását, kiváló a színpadi kémia közöttük, a dinamikus róka és a girhes, hosszú kóbor macska, a leleményes és a bamba, a merész és a gyáva. Náluk van az egyik tuti slágergyanús dalbetét, és a nézőtérről igen élvezetes minden jelenetük, Vati Tamás koreográfus jól használja Seress magasságát és Hegyi vehemenciáját. Méhes László két negatív szerepben áll színpadra, a félelmetes Páncélszív és a Porondmester karakterében, ő a sötét aura. Szántó Balázs három kisebb szerepet játszik (Ószeres, Fogadós, Kocsis), a Kocsis szerepében képes megcsillanni. Kerek Dávid, Turi Péter, Szaplonczay Mária, Liber Ágoston, Nemes Tibor, Juhász Bence egyetemi hallgatók adják minden jelenethez a „hátteret”, a stábbal közösen mozgatják a díszletelemeket is.
Három kivételes vokalitású színésznő is lehetőséget kap a darabban: Kékhajú Tündér (Waskovics Andrea), Őszhajú Tündér (Halász Judit). Akár az Óz-ban Glinda, a jó tündér fiatal és idősebb változata. Azt hiszem, Waskovics Andrea karakteréhez - miközben egy medúzaformájú világító lufit lenget a magasban - a szerzők új szlenget találtak ki: „kicsit medúzázom”, értsd: megengedem magamnak, hogy cél nélkül, csak úgy jól érezzem magam, mert éppen süt a nap. Szép, lírai betétdalokat kaptak, amit felsőfokon teljesítenek, két a saját módján bájos, álomszerű színpadi jelenés. Ehhez párosul Varga-Járó Sára e.h. Kanóca, egy nevelőintézetből szökött utcagyerek-lány, akit csak a remény ígérete igazgat. Varga-Járó természetességgel vált a bizalmatlan korabölcs utcagyerek és az öntörvényű kamasz között, aki egyszerre kishitű és magabiztos, de kiábrándultsága ellenére is van benne ragaszkodás. Varga-Járó Sára e.h. már az Egy szerelem három éjszakájában bizonyította milyen remekül énekel, és most sincs ez másképpen.
A darab egyszerre köti le a gyerek és a felnőtt nézőket is, akárcsak A Padlás. Közvetítő közege erős és impresszív színpadi képek sora, humor, lélekmosás, csipetnyi marionett-thriller, de semmi Disney-s nincs benne. Családi előadás, mert a szülők nem végig ülik, hanem majd jobban élvezik az előadást, hisz az elkészült darab egyszerre feszültségteremtő és felszabadító, humoros. Amíg a hatása alatt állnak, menedékbe érnek, maguk is kapnak reményt, kicsit „medúzáznak”.
Különösen szép, hogy feltűnik (Nemes Tibor alakítja) a történetben Artúrka, egy fiú, akit „csak egy, és csak egy, és csak egyetlenegy érdekelt: reggel, délben, este azt figyelte, azt kereste, mikor melyik állomáson szólal meg a boogie...” Vagyis A padlásról egy szellem, aki már örökre szép: Somló Tamás. Kell ennél ékesebb motívum a szeretni és a szeretve lenni fontosságára?
Fotó: Dömölky Dániel
