Iza színházban járt - Kocsis Gergely: Kedd (Katona József Színház)
szombat, 04 november 2023 14:22

Kocsis Gergely: Kedd (Katona József Színház)

Értékelés:
(130 szavazat)

Bezmeg   

(Katona József Színház – Kocsis Gergely: Kedd – 2023. november 2-i előadás) 

Szinházi illem ide vagy oda, nem érintett meg az alkoholista lét diszkrét bája, ahogy a férfi piszoárok higiéniája és a tétre menő vizelőverseny sem. Azt értékeltem, hogy az előadás nem hazudott mélységet, nem próbálta művészetnek eladni a produkciót. Szórakozást nyújtó színészi ujjgyakorlat a játszóknak, fejtörés nélküli este a nézőknek. Tudom, hogy kortárs dráma nélkül meghal a színház, és gondolkodó színész előbb-utóbb tollat ragad, de ez az előadás hidegzuhany egy nem várt helyen. 

Kocsis Gergely – aki a Kedd című darabot íróként és rendezőként is jegyzi, és meglehetős ismerete van a színház, a színészek működéséről - egy kitalált magyar helység leharcolt helyiségébe kalauzol, a Leányka Söröző söntésébe és kicsiny vendégterébe. Színész, tehát szerepdarabot írt, erős markerű karakterekkel: alkoholista értelmiségi, pultosnő, városba ingázó falusaik. A drámai csúcspont – ha lenne – abból bontakozna ki, hogy a kocsmai négyes közé betéved egy kívülálló, aki felkavarná a napi piálás békés rutinját.  

Szembeötlő tény, hogy a darab bizony Egressy Zoltán Portugáljának parafrázisa. Most nem a „magyar falu” mindennapjaiba nyerünk betekintést, hanem egy urbánus környezetben rogyadozó kocsmába, ahová kicsiny „baráti” társaság jár berúgni. Ám míg a Portugál sok humoros dramaturgiai helyzettel bír, a felszíne alatt van egy társadalmi kórkép, a szegénységábrázolás, csak ennek ellenpontozására van jelen a humor. A Kedd dialógusai és szituációi mögöttes mondanivalóval nem terhelik a közönséget, és a darab merészen fittyet hány a dramaturgiai törvényszerűségeknek is. Egyetlen mentsége az előadásnak, hogy a Katona társulatában akváriumi halak mindennapjai bemutatására is lehetne szerepet osztani. A színészek képesek kliséfigurából rétegzett karaktert építeni, a komikus sávban is legalább éreztetni valami súlyosabbat. A darab nem feszeget határokat, egy szimpla borgőzös – pesszimista - hangulat, csakis a művészi munka által szerveződik az estén valamiféle színházi produkció. 

Tóth László és Botka Zoltán díszlete lepusztult kocsma, ócska neon, szedett-vedett bútorok, igénytelen kínálat, sör-bor-szóda, üveges üdítő. A szereplők láttán nem szembetűnő a szegénység, adnak a megjelenésükre és még a jómodorra is, már-már szofisztikáltak. Beszédjük mindenképpen, mert nincs az a lepukkant kocsma, ahol a sturm und drang eszméje vetné fel a fejét, ahogy Kocsis drámájában. Az előadásban nemhogy zajos történések, de jelentéktelen történések sincsenek, csak végelláthatatlan szövegelés némileg versbe szedve, néha e-zve, mint például bezmeg. A tempó eshetőleges, hol felpörög, hol elcsendesedik. Még szerencse, hogy Kocsis Gergely remek színészeket állított csatasorba. 

Fekete Ernő játssza a főkaraktert, Mukit, a soha meg nem születő írót, aki fejben ugyan tökéletes, sőt szóban is, hisz egész nap egy egyetemi oktató retorikájával szórja életbölcsességeit a környezetének, ellenben egy épkézláb mondatot még nem vetett papírra. A megtestesülése Petőfi sorainak.” De a beszéd bármilyen szép, csak beszéd, és nem tett.” Egy kocsma király, akiből a kocsma közönsége csinál királyt. A férfi már a gödör mélyén lévő alkoholista, aki felkeléstől kora délutánig remeg, hogy végre leihassa magát. (Mondjuk az jó poén, hogy Muki egy Legénybúcsú folyamatban feliratú pólóban feszít.) A szerep korántsem olyan hálás, mint Viripajev írta a Részegek című tragikomédiája bármely figurájáé. Mert nem tudunk meg az emberről semmit, csak azt, hogy viszket az ágyéka, és valószínűleg a pultosnő már ágyba bújt vele. Nem tudni, hogy Muki miért lett az alkohol rabja, miért teng-leng, miből él, miért jár a kocsmába. Azért Fekete megoldja, groteszkbe forduló tragédiát tesz elénk, olyan abszurd, egyben olyan röhejes, hogy valamelyest szórakozunk rajta. Ez annak köszönhető, hogy nem köti le színészi erejét a szöveg, szabadjára engedi emberismerő jellemzőerejét. Élénk litániák, álmos vakaródzások, tétova taglejtések révén a szerepet - némi önmeggyőzés árán - magáévá tette, akár ha Shakespeare-t vagy Csehovot játszana, halálosan komolyan véve. Ha van rá igény, ha nincs, kimondom, méltatlannak érzem, hogy Fekete Ernő – aki minimum honi Kenneth Branagh-nk – évi Katonás bemutatójában egy alkesz, aki szerepe szerint csak négykézláb tud már kimászni este végén a kocsma-színpadról. 

Az előadás „Latabárjai” Vizi Dávid és Dankó István, szépen, komoly színpadi munkával kigyötörve magukból két városba ingázó vidéki férfi figurát, akik között a kapocs, hogy egy kórusban énekelnek. Anti és Bandi nemcsak partnerei, de egyben versenytársai is egymásnak, akiknek énektehetsége mára a kocsmai vizelőversenyekre süllyedt. Ők a darab táncoskomikus párosa, számos zenés betétet előadva, és kőbe kell vésni, hogy remekül szólnak. Mátyássy Szabolcs jegyzi a zenét, de magam nem ismertem fel a szereplők spontán dalra fakadásának dramaturgiai célját, mert Vizi és Dankó mellett a másik három szereplő is kap egy-egy betétdalt. Vizi Dávid szép színpadi perceket hoz, ahogy részegen átszakad nála minden gát, akár Albee Nem félünk a farkastól című drámájában, és megmondja a tutit a kocsmai társaságnak.  

A Leányka kocsmárosnőjét, Babát Pelsőczy Réka alakítja, egy erősen elvirágzott baba, aki hajdan nem egy kocsma pultja mögött tervezte leélni életét. A színésznőnek nem igazán sikerült élettel teli, igazi érzésekkel bíróvá nővé formálni Babát, mert kevés ehhez a darab figurának adta verbális muníciója, akár a színésznő szokásos arcjátéka, drámai felcsattanásai, ahogy az a Magányos emberekben kiválóan képes volt megeleveníteni a szöveget. Kicsit kiszámítható és klisészerű a pultosnő figurája, mintha a Portugálból átlépett volna Masni, erősen leamortizálva a múló évek alatt. Talán azért, mert lövésünk nem lehet, hogy miért szerelmes Baba Mukiba, aki egy emberi roncs, hacsak nem azért, mert az ember nem azt szereti, aki megérdemli, hanem azt, akit szeret.  

Fullajtár Andrea néma, rejtélyes Nő figurája végképp értelmezhetetlen. Pedig ő lenne az az idegen, aki a kocsmai négyes mindennapjaiba belerondít. Egy szava van: wurst, és kétszer eldúdol valami furcsa, szlávhangzású dalocskát. A karakterrel kicsit sokat markolna  szerző, nincs eldöntve, hogy homeless, migráns, netán bolond. Fullajtár némán, darabos mozgással jön-megy, legtöbbször ül, hol kíváncsian, hol riadtan pislog, kiadja a padlóra Baba húsvagdalékból sütött fasírtját, de csak a szerző tudja mindezt miért. 

Láttunk egy egyenes vonalú cselekményt jó tempóban végigjátszva, a színészek hangerővel, hangszínváltással, dallal tudatták: humor van, lehet nevetni, a Katonás aktorokra jellemző  eszközök arzenáljából előhúzták szerepalkotó érzékenységüket, látszólag példás színpadi fegyelmüket, nagy rutinnal. Láthatóan élvezték a játékot, és ez az egyetlen, ami menti ezt az előadást, érezze magát jól a színész. Azzal együtt MGP egy képszerű mondásával összegezhetnék: „Thália kisasszony színes ruhákban kiállt az utcasarokra pénzt keresni.” Fizettünk a színházszerelem ígéretéért, de nem kaptunk igazi érzelmeket.

 

Megjelent: 2936 alkalommal